Órákon keresztül csak fetrengtünk és beszélgettünk a szobámban, próbálva bepótolni mindazt az elvesztett időt, amit egymástól külön töltöttünk. Azonban mintha kimeríthetetlen lenne a témáink tára, még amikor a másnap hajnalát jelző első napsugarak elő is bukkantak, még akkor sem állt be a szánk. Beszéltünk rólam, majd róla, hogy mit csinált amíg nem voltam itt, hogy kikkel szokott időt tölteni, ha nem itthon van, mit dolgozik, ami csak éppen eszembe jutott.
- Anya. – szólaltam meg hirtelen elkomolyodva, miközben ő jól látható boldogsággal arcán igyekezett előrittyenteni valami ehetőt magunknak.
- Szeretném, ha velem jönnél. – böktem ki szemeimet összeszorítva. Őszintén szólva, hiába éreztem, hogy mennyire jól sikerült ez a spontán visszatérés, nem voltam kicsit sem biztos a dolgomban. Pedig az a helyzet, hogy muszáj velem jönnie. Abban a szituációban vagyunk, hogy, ha nem megy bele, akkor kénytelen leszek emberrablást végrehajtani, mert nem vagyok hajlandó megengedni, hogy bármi baja is essen miattam.
- Édesem, ugyan mit gondoltál? Még szép, hogy veled megyek! Elég időt pazaroltunk el, nem akarok megint elválni. – söpört el minden kétséget a szemem elől gondolkodás nélkül, mire megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
- Szuper. – pillantottam újra fel hálásan, mire összehúzta szemöldökét.
- Valami gond van veled, nem igaz? – komorodott el ábrázata seperc alatt, mire önkéntelenül is nyeltem egy nagyot. Azok a fránya anyai ösztönök.

....................... .......................

/David/

Élvezve a helyet elöntő síri csendet ültem Sarah szobájának padlóján. Tekintve, hogy még csak egy napja, hogy elment a városból, még mindig erőteljesen érződött a rá annyira jellemző finom illat. Egy mélyet szippantva a levegőből igyekeztem elnyomni a mellkasomban megállás nélkül tomboló fájdalmas vihart, amit az utolsó beszélgetésünkkor okozott. Bár az érzés enyhült, még mindig jelen volt, így úgy éreztem magamat, mint az átváltozásom első napjaiba. Az a szűnni nem tűnő éhség, mintha csak szét akart volna marcangolni belülről. Pontosan tudtam, hogy a logikus cselekedet az lenne, ha úgy tennék, ahogy mondta és koncentrálnék az ittlétem céljára, de egyszerűen képtelen voltam nem hátrálni minden egyes alkalommal, amikor elhatározásra akartam jutni. Viszont, ha nem szedem össze nagyon gyorsan magamat, akkor mégis hogyan védhetnék meg bárkit is? Nemhogy magamat...
- David? – szólalt meg Jake mellőlem, mire lassan, de felé fordultam.
- Hát te? – kérdeztem, miközben felálltam és még egyszer körbe néztem.
- Jól vagy, haver? - állt be elém, kényszerítve, hogy ránézzek.
- Ja. Jól leszek. – válaszoltam, mire sóhajtva megpaskolta a vállam.
- Gyere, te! Főzünk neked valami jó véreset otthon. – igyekezett vigasztalni, mire hitetlenkedve felnevettem. Főznek valami jó véreset? Hát ez kész.

....................... .......................

/Cora/

Több óra semmibe merevedést követően úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek és sétálok egyet az erdőben, remélve, hogy sikerül egy kicsit kiszellőztetnem a fejem. A vendégek egyelőre teljesen megvoltak, azt leszámítva, hogy David rendszeresen bejárkált Sarah szobájába, mint valami rossz ex. Bár megértem. Hozzá hasonlóan, nekem is szerencsém volt megtapasztalni Sarah nemekkel nem foglalkozó bűverejét, ami ha akartad, ha nem, de magába szippantott abban a pillanatban, hogy egy kicsit is elengedted magad. Nem mintha bánnám. Magabiztosan kijelenthetem, hogy már csak az, hogy megismerhettem a világ egyik legszerencsésebb emberévé tett. Hiszem, hogy bármiről is legyen szó, Sarah-ra mindig is számíthatok majd az életem során. Már, ha egyáltalán kifejezhetem magam így, miután sokkal közelebb állok a holtakhoz. Elméletben. Gyakorlatban meg nem is lehetnék ennél élettel telibb. Bele sem merek gondolni, hogy mi vár még rám a jövőben, de mindegy is. Sarah most biztosan az anyukájával beszélget. Tekintve, hogy még mindig nem tért vissza, valószínűleg jól mentek a dolgok. Sarah-ból kiindulva biztosan egy angyal lehet az anyukája. Arcomra mosoly szökött már csak a gondolattól is, azonban az röktön oda is fagyott, ahogy jobban belegondoltam a dologba. Félni kezdtem. Féltem, hogy el leszek felejtve. Hiszen, most hogy megint együtt lesznek, Sarah-nak lesz családja és rám már nagy valószínűséggel már nem is lesz szükség. Bár tudom, hogy ott van nekem Ashton és a farkasok is már egészen megszokták a jelenlétemet, mi van ha mindez eltűnik? Mi van, ha mindez Sarah nélkül porrá lesz?
- Ugh. – engedtem ki egy meggyötört hangot, majd fejemet egy a legközelebbi fatörzsnek döntöttem. Nem. Ezt jobb, ha abba is hagyom. Csak kicsit negatívabbnak érzem magam, amiatt, hogy elkezdtek előjönni az emlékeim az álmaimban. Egyszerre százszor jobban kezdtem Sarah jelenlétét hiányolni. Ha most itt lenne, akkor biztosan egy csettintésével helyre tudna tenni, nem igaz? A gondolatra egy halk nevetés szaladt ki számon, azonban mintha valaki nagyon nem akarná, hogy visszanyerjem a magabiztosságomat, egy újabb gondom akadt. Egy, a szokásosnál is hidegebb fuvallat simított végig hátamon. Egész testemben libabőrös lettem, holott elméletileg bármilyen hőmérsékletről legyen is szó, nem kellene, hogy bármilyen hatással is járjon az én esetemben. Erősen baljós érzetem támadt és egy nagyot nyelve inkább gyorsan körbenéztem. Szerencsére rajtam kívül nem láttam senkit sem a környéken. Azonban még mindig nem múlt el az előbb keletkező baljós érzés, úgyhogy amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam és szaladni kezdtem a farkasokhoz, akik a szagok alapján itt voltak nem messze tőlem. Pont, amikor a szemem elé került az éppen terepfelelős Zayn, valaki megragadta a lábamat, mire tehetetlenül elterültem az avarban. Síkítva markoltam a földbe, ahogy lábaim kimondhatatlanul fájni kezdtek, mintha csak valaki kettéroppantotta volna őket. A fájdalom okozta sokktól hirtelen homályosodni kezdett előttem a világ és hiába próbáltam meg távolabb kúszni, a végtagjaimból lassan, de biztosan kifogyott az utolsó csepp energia is. Ekkor egy fa gyökereit pillantottam meg abszurd módon, a levegőben felém közeledni, mintha csak a természet is a halálomat akarná, majd egy erőteljes szorítást éreztem meg torkomon. A helyzet hatására enyhén visszanyerve eszméletemet, kétségbeesetten rámarkoltam az engem fojtogató, érdes faágakra, majd minden erőmet bevetve leszakítottam őket. Bár botladozva, de sikeresen felkeltem a földről és újból menekülőre fogtam a dolgot még csak fontolóra sem véve, hogy hátraforduljak. Reménnyel telve vettem célba a tőlem nem messze álló farkas alakját, viszont egy ordítást követően a világ újból elmosódott és elvesztve az irányítást testem felett, borulni kezdtem oldalra. Azonban a szilárd talaj helyett egy mellkasnak csapódtam, majd két erős kar felemelt. Sarah.

....................... .......................

/Ryan/

Idegesen túrtam hajamba, ahogy az elmúlt nap történéseit újra és újra lejátszottam a fejemben. Minden kezdődik elölről.