- Annyira jó puha! - suttogtam bele takarómba, amelyet még tanulás közben rángattam magamra. Oldalamra fordulva még jobban átkaroltam, mivel lehetetlenség ellenállni a hívogatásának. Beleszippantottam, majd szép lassan kifújtam a levegőt. Legjobb.
- Haló. - szólalt meg Cora a fotelban ülve, mire ijedtemben felsikoltottam. Halálra rémülten bámultam a tőlem nem messze kacagó lányra, azon gondolkozva, hogy mégis hogyan fejezzem ki nem tetszésemet. Azonban, ahogy elnéztem, miközben, úgy nevetett, hogy az egész ház tőle zengett, lehetetlen volt, hogy ne mosolyodjak el.
- Csak, hogy tudd, ezt még visszakapod! - fenyegettem meg, megjágyszott komolysággal, majd drámaian elhagyva a helységet, a fürdőbe mentem. Azonban, amikor az ajtóhoz megpördültem és Corára néztem. Valaki más is itt van a házban.
- Ki van még a házban?
Vakargatni kezdte tarkóját és feszengve rám nézett.
- Lent várnak rád a nappaliban a vámpírok, mert azt feltételezik, hogy egy sötét mágiát használó boszorkány vagy. Na meg egyfolytában hallgatóznak. Szóval, ha lehet, siess. Ja, meg ráadásul még éhes is vagyok. - sóhajtott a torkára mutatva. Végül is, aligha evett bármit ezidáig. Nem is kellett több egyből rohanni kezdtem, majd amint elkészültem, elkezdtem lefelé trappolni. Nem elég, hogy napok óta, nem adhatom magamat a saját házamban, a saját hülyeségem miatt -, miszerint rejtegetnem kellene magam Cora miatt -, még ezek is megjelennek itt teljesen hívatlanul! Amint leértünk a nappaliba oldalra fordítottam a fejemet és meg is láttam a társaságot. Kényelmesen elhelyezkedve diskuráltak egymással, érkezésemre azonban mind egyszerre felkapták fejüket. Oké, mély levegő. Nem akarjuk lerombolni a tökéletes hírünket, nemde?
- Ne kíméljetek! – mondtam, majd feladva a dolgot, ledobtam magam az egyik üresen maradt fotelba.
- Viszont csak egy beszéljen, mert túl fáradt vagyok, ahhoz, hogy többfelé figyeljek. – kötöttem ki, mire összenéztek, majd mindannyian a lányra, Rachelre néztek.
- Hogyan lehet az, hogy nem ölt meg téged Cora? – tette fel a legelső kérdést.
- Úgy, hogy nem vagyok ember.
- Boszorkány vagy? – vonta fel szemöldökét. Nektek biztos.
- Igen. – hazudtam, megerőltetés nélkül. Ez azért volt olyan könnyű, mert tekintve, hogy nem tudtam, sosem, hogy mi vagyok, így a hozzám legközelebb álló közösséghez csatlakoztam.
- Használsz sötét mágiát?
Felhorkantam a felvetés hallatán, de inkább nem húztam az agyukat.
- Természetesen nem.
- Tudod, hogy ki változtatta át Corát?
Felsóhajtottam.
- Reméltem, hogy ezt, majd ti fogjátok nekem megmondani.
- Bántottad Corát? – tette fel a kérdést összeszűkült szemekkel méregetve engem.
- Na álljunk csak meg egy pillanatra! Lerohamoztok a saját házamban, ahol egyébként megjegyezném, hogy Cora is szemmel láthatóan teljesen otthonosan mozog, faggatózni kezdtek és aztán még ilyet mertek feltételezni rólam? Mondjátok már el, hogy hogyan nem sül le a bőr a képetekről? – akadtam ki, nem foglalkozva semmivel sem. Cora egy érzékeny téma nálam és az erőszak, Cora múltja miatt, most már, egy másik érzékeny téma lett. Szóval nyakig merültek a székletbe, hogy szépen fejezzem ki magam. Négy bűnbánó szempárral találtam magam szemben és mit is mondjak. Helyes. Érezzék is rosszul magukat!
- Sajnáljuk, túlléptünk egy határt, de úgy gondolom ez érthető. Nem mindennap fut össze az ember olyan boszorkányokkal, akik hajlandóak lennének, teljesen önzetlenül szárnyaik alá venni egy újszülöttet. – szólalt meg a társaság egyik számomra ismeretlen tagja. Na, ha már itt tartunk, be sem mutatkoztak.
- Nos, valóban érthető, de nem hiszem, hogy ettől már is elfogadható lesz. – válaszoltam még mindig keményen. Ezt már elszúrták. Vagyis, igazából van egy mód arra, hogy jóvátegyék. Elgondolkozva pillantottam rajtuk végig.
- Viszont van egy ötletem, hogyan hozhatnátok ezt helyre. – vigyorodtam el. Egy zseni vagyok! Furcsán méregetni kezdtek, majd mindannyian a legkomolyabb tagra néztek.
- Mi lenne az? – vonta fel szemöldökét.
- Mivel, Corával ellentétben én nem szomjazom vérre, így azt sem tudom, hogy miképpen tanítsam meg a vadászat minden csínjára. Szeretném, ha segítenétek neki. – vontam vállat mosolyogva. Ha normálisak, akkor ezt természetesnek veszik eleve, ha nem akkor ezt tényleg egy szívességként fogják fel.
- Rendben. Segítünk a lánynak. – egyezett bele. Átdobtam a lábaimat a karfán és újra rájuk emeltem a tekintetem.
- Beleférne egy most is? Cora éhes. - kérdeztem miközben eszembe jutott, mit is mondott nekem, mielőtt lejöttünk. Az eddig csendben álldogáló lány, most hálásan pillantott le rám.
- Szerintem belefér, nem? – válaszolt az egyikük, óvatosan a legkomolyabbra pillantva, megerősítésért. A férfi bólintott, így elégedetten hátradőltem. Viszont ekkor eszembe jutott, hogy azért mégsem kellene magára hagynom Corát egy rakás idegennel, mert hát ki tudja, úgyhogy felpattantam és én is öltözködni kezdtem.
- Mehetünk!
     Félúton jártunk, amikor megéreztem, hogy pillanatokon belül látomásom lesz. Francba. Időm sem volt semmire, így megtántorodva nekiestem egy fa törzsének, majd nekidőlve megadtam magam az erőnek.

     Egy szétmarcangolt őz mellett állva, figyeltem, ahogy nemsokkal előttem egy idegen férfi leüti Cora-t és a többiek pedig magára hagyva őt a bajban, elfutnak. Szánalmasak.
- Tudod a barátnőd szép kis teremtés. Csak az a gond, hogy halandó, és így semmi esélye, hogy megmentsen téged. - ragadta meg az állánál fogva.
- Miért akar megölni? - kérdezte Cora kétségbeesetten.
- Mert az, aki átváltoztatott téged, drága, ide tart, hogy gyilkost faragjon belőled és én szeretném ezt megelőzni, azzal hogy most szépen eltöröm a nyakacskád. - közölte kíméletlenül, mire hangos zokogásban tört ki barátnőm.
- Engedd el! - szólalt meg egy érdes hang a bokrok közül előlépve. Tekintete egyetlen pillanatra szökött csak a lányra, de abban a pillanatban kiszúrtam benne az aggodalmat és csillogást, amit érzett.
- Hmm... gyorsabb voltál, mint gondoltam. Sebaj! Legalább veled is és vele is elszámolhatok egyetlen nap alatt!
A férfi száján önelégült vigyor jelent meg.
- Sosem fogod megnyerni ezt a csatát, Samuel! - mondta szárazon és gyilkos szemmel méregette végig az embereket.
- Tudod, Ashton, lehet, hogy eddig mindig szerencséd volt, de sajnálattal közlöm, hogy kifogytál. - mondta majd intett egyet hátra és egy másik ember is megindult Cora felé. Az illető egy pillanat alatt ott is termett majd ... Megölte őt. Felzokogtam és lerogytam a földre.
- Ébredj fel! A rohadt életbe kelj már fel! – ordítottam, idegesen a hajamba túrva.
- Ne! - halottam meg most a férfi üvöltését, aki pillanatok alatt lemészárolt mindenkit és Michael-höz érve a szívébe mélyesztette kezét, mire az a pszichopata nevetni kezdett. Ekkor viszont megéreztem a látomásból kihúzó erőt így megkönnyebbültem hagytam, hogy véget érjen ez az egész borzalom.

- Cora? – suttogtam nevét, majd felzokogva, lecsúsztam a fa tövében. Cora rögtön iderohant és döbbenten leguggolt elém. Legszívesebben hazaráncigáltam volna, úgy ahogy van, de ki kellett használjam az ezzel járó előnyt, aminek köszönhetően tudatában leszek a támadásnak és a részleteinek is. Ha valamit megtanultam az évek során, az az, hogy a látomásokat nem megsemmisíteni kell, hanem részleges megmásítani. Viszont éreztem, hogy sietnünk kell, mert az a vad rettenetesen hasonlított arra az őzre, amely a többiek elméjében elém tárult. Gyorsan összekaptam magam, majd Cora segítségével felálltam és megindultam az elejtett őz felé, hogy biztosan minden, amit szeretnék, megismétlődjön. Az egyik bokor mögé elbújva éleztem ki érzékeimet a lehető legjobban, majd egy aprót bólintva Corának, hagytam, hogy folytassa, amit elkezdtek. Cora, amint kész lett felegyenesedett, majd egy elegáns mozdulattal beletörölte a vért a ruhájába, azonban ekkor megjelentek az idegenek, és két oldalról lefogták őt. Minden elkezdődött tökéletesen a terv szerint. Azzal a kis különbséggel, hogy ezúttal én is ott vártam rájuk. A férfit mindenféleképpen meg akarom várni, szóval maradtam. Persze közben mindenre nagyon odafigyeltem, hogy a lehető legtöbb meglepetést mellőzhessünk.
- Engedd el! - szólalt meg a már jól ismert hang majd neki is kezdtem a tervemnek.
- Szia, Ashton. Készülj fel, mert gyorsan el kell majd kapnod Cora-t! Tudod a lányt, akit átváltoztattál. Vidd őt, minél messzebb! Utánatok megyek, amint végeztem ezekkel. - daráltam le gyorsan, majd a bokrok mögül előbújtam. Lassan lépkedtem előre, felmérve az ellenfeleim. Az elemeket felhasználva egy fakarót készítettem magamnak, majd jó erősen megmarkoltam azt.
- Kezdődhet a muri! – vigyorodtam el. Még utoljára ránéztem Cora-ra, akit kérésemre Ashton meg is ragadott és el is tűntek a szemem elől. Felvéve a lehető legkomolyabb arcomat, néztem körül ellenfeleimen. Szerencsére az arány nem volt vészes, így semmi komolyabbra nem lesz szükség. Négyen voltak, a vezérrel együtt, aki szokásosan előre küldte az embereit, hogy elvégezzék helyette a munkát. Viszont arcukról lerítt, hogy lebecsülnek, ami hatalmas hiba részükről. A három férfi közül kettő két oldalról nekem rontott, majd lefogtak, hogy a harmadik könnyűszerrel, végezhessen velem. Tudtam, hogy jelenleg csak is a boszorkány képességeim használhatom, mivel a kilétem jobb volt, ha titokban marad egyelőre. A természethez nyúltam erőforrásért, majd a lehető legfájdalmasabb migrént ébresztettem a körülöttem lévőkben. A három férfi ordítva kapott fejéhez, így kiszabadultam és célba vettem őket. Az elsőnek könnyűszerrel szúrtam szívébe a karót, majd tudva, hogy nincs sok időm hátra, húztam azt ki. Megfordulva fájdalmasan nyögtem fel, ahogy egy ököl erősen arcon talált, majd rögtön utána újabb ütést indított felém, így a fájdalom érzetet félretéve tértem ki gyorsan előle. Hát, akkor kezdhetjük. A férfi ezúttal megpróbált a karomnál fogva földre rántani, azonban nem számolt azzal, hogy erősebb vagyok nála. Makacsul megrántott mégegyszer, azonban ezúttal engedtem magam és egy karót készítve, gyorsan bepozícionáltam és belevájtam a szívébe. Kikerekedett szemekkel dőlt el oldalra, és ezzel egyszerre megindult felém a harmadik is. Erős volt és gyors, így egy ideig csak, azzal voltam elfoglalva, hogy az ütései elől hajolgattam el, míg kitaláltam, hogyan billenthetném ki az egyensúlyából. Aztán átgondoltam, hogy mégis csak férfiból van, így megcéloztam a legérzékenyebb pontját. Egy jól célzott rúgás után össze is görnyedt, amit kihasználva, egy újabb rúgást mértem a hasára, ami miatt elterült a földön, én pedig egyszerűen döftem mellkasába a karót neki is. Miután végeztem az utolsóval is felpillantottam, hogy nekikezdjek a végső diadalnak, azonban a vezérnek addigra már hűlt helye volt. Felgyújtottam a testeket egy gyors karmozdulattal, és hátat fordítottam nekik.
- Biztonságban vagytok?

/ Cora /

     Az agyamban száz kérdéssel meredtem előre az ismeretlen férfi mellett sétálva. Láttam, hogy Sarah bízta meg azzal, hogy hozzon el engem, így nem kérdőjeleztem meg a megbízhatóságát, de mégsem értettem, hogy miért tette, amit tett.
- Miért? – böktem ki hirtelen, mert már képtelen voltam visszatartani. Tudni akartam.
- Mit miért? – kérdezett vissza szemöldökét összevonva, az erdőt pásztázva.
- Miért döntöttél úgy, hogy halhatatlanná teszel? – ismételtem meg kissé halkabban. Azonban válasz nem érkezett és már éppen fel akartam adni, amikor sóhajtott egyet.
- Láttam.
- Hogy mi? – döbbentem le.
- Láttam, mit műveltek veled. – emelte rám tekintetét – Úgy gondoltam, hogy megérdemled az esélyt, hogy megbosszuld mindazt, amit veled műveltek. Ha nem is rögtön, de egyszer mindenképpen. – magyarázta el.
- Köszönöm a lehetőséget! A régi énem biztos vagyok benne, hogy nem élte volna túl. Vagy egy pszichopata gyilkossá váltam volna és levadásztam volna a nevelőszüleim. – nevettem fel kínosan. Mióta visszaszereztem az emlékeimet, sokszor elgondolkoztam már azon, hogy mennyire érzem magaménak őket. Őszintén szólva, olyan távolinak és idegennek hatnak számomra, hogy inkább a régi énemhez kapcsolom őket. Talán ez egy mechanizmusa a vámpírrá válásnak, hogy ne váljon mindenki pszichopata bosszúállóvá. Vagy legalábbis nálam ez folyt le.
- Túlságosan tiszta volt a lelked ahhoz, hogy gyilkossá válj, inkább bosszúálló angyalt mondanék. – mosolyodott el, majd játékosan, kicsit meglökte a vállam. Ezen elmosolyodva pillantottam fel rá.
- Hol voltál eddig? – néztem egyenesen a szemébe.
- Messze tőled. – válaszolta egy sunyi mosollyal keretezve a mondatát. Vidáman húzódott féloldalas mosolyra szám, azonban az oda is dermedt, ahogy egy suhanó hang ütötte meg fülem. Egy pillanat múlva pedig, már egy fakaróval találtam szembe magam, amit Ashton még időben megállítva tartott a levegőben.
- Látom, a barátnőd a nehezét átpasszolta nekünk. – motyogta feszülten az orra alatt, miközben leejtette kezeit teste mellé, és fegyverként tartotta az előbb szerzett eszközt. Sarah? Te jó ég, Sarah! Ha valami baja esett, akkor esküszöm, megölöm.
- Nem szokása. – nyögtem ki rosszat sejtve, de sajnos nem volt időm tovább ezzel foglalkozni. Egy alak lassan sétálva felénk, közelített meg minket, egy újabb karóval a kezében. Honnan van neki ennyi? Mintha csak hallotta volna kérdésemet, megjelent előttünk és elém tárult öltözete. Kitágult szemekkel figyeltem az övén megpihenő karók és egyéb fegyverek hadát. Na, ez egy szép menet lesz.
- Biztonságban vagytok? – hallottam meg Sarah hangját fejemben. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
- Nem igazán. – válaszoltam, habár nem tudom, hogyan is működik ez igazából, de úgy vettem észre, hogy leginkább csak a neki idézett gondolataimat veszi fel. Az engem védelmező alakra pillantva figyeltem meg, hogy nem ártana, ha besegítenék egy kicsit, így rögtön elkezdtem átkutatni a környezetemet bármi használható után. Még is mi az, ami használható egyáltalán egy vámpír ellen? Kifejezetten sután éreztem magam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a kezeimre néztem. Gyakorlatilag én is vámpír vagyok, nem?

/ Sarah /

     Sietve befutottam az erdőbe és farkasalakomat felvéve, futottam feléjük, követve hátra maradt nyomaikat. Tekintve, hogy Cora még tudott válaszolni, úgy becsültem, hogy valószínűleg még csak akkor érhetett oda az alak. Gyorsítva az iramon, összpontosítottam egyedül az előttem lévő erdőre és a két halhatatlan nyomaira.

/Cora/

     Ha pár nappal ezelőtt valaki azt merte volna mondani, hogy nemsokára halhatatlanként fogom egy másik ember fejét letépni egy dögös férfivel együtt, akkor valószínűleg felhorkantottam volna és abszolút őrültnek titulálva az illetőt, tovább sétáltam volna. Viszont most mégis ezt teszem. És halljak meg, de esküszöm, hogy olyan, mintha éppen ki akarnék gazolni, de egy makacs gazzal kerülnék szembe. Na ez a makacs nyak sem akart könnyen leszakadni a csigolyáiról, pedig kifejezetten értékeltem volna.
- Erősebben! – szólt rám Ashton, aki eközben pedig a saját nyakát igyekezett a feje helyén marasztalni.
- Igyekszem! – nyögtem ki a nagy erőlködések és az alattam elhelyezkedő illető fájdalmas kiáltása közepette. Semmi különös.
- Akkor igyekezz jobban! – közölte, mire dühösen rántottam egy utolsót a férfi fején, mire az legnagyobb örömömre levált a helyéről és elfehéredve halkult el.
- Megfelel? – viszonoztam elképedt tekintetét dühösen. Persze, csak miután magamban ugráltam egy sort.
- Szép volt. – biccentett egyet, magához térve. Büszkén szegtem fel az állam, majd elhajítva oldalra a fejet leporoltam magam és a kupacra pillantottam.
- Köszi, de ezzel most mi lesz? – kérdeztem. A válasz elmaradt, és hirtelen Sarah jelent meg előttünk, aki csettintett egyet és már lángra is lobbant a test.
- Égnie kell. – mondta mosolyogva, majd magához szorított, ma már másodjára. Azt hiszem a mai nap mindkettőnknek felejthetetlen volt.
- Köszönöm, Ashton. – fordult hirtelen a férfi felé, engem elengedve.
- Ugyan már, csak természetes. Eleve én hoztam rátok a bajt. – vont vállat. Nos, ez igaz.
- Tudom, hogy ha rajtad múlott volna, akkor Cora meghal. Köszönöm, hogy megbíztál bennem. – közölte hidegen. Teljesen lesokkolódva kaptam a tekintetem a lányra, aki rideg tekintettel meredt a férfire.
- Oh, hát, nem mintha lett volna választásom. – mondta feszülten elpillantva a fák felé.
- Mindig van több választási lehetőség. Te jó ember vagy, ezért gondolod csak így. – váltott vissza a már megszokott Sarahra, én pedig csak pislogtam. Soha ne kerülj Sarah rossz oldalára, feljegyezve. Szegény pali, nem lennék a helyében most, az is biztos.
- Köszönöm.
- Örülök, hogy te ilyen jól kiismerted már őt, de én nem, szóval.. – nagy levegő – Ashton, lenne kedved velem tölteni ezt a napot? – pillantottam az illetőre, aki elmosolyodott.
- Lenne. – válaszolt szűkszavúan, mire elmosolyodtam.
- Majd értesítelek, mielőtt visszaindulok. – mondtam Sarahnak, aki az arcomat fürkészve meredt rám. Aztán szomorúan elmosolyodva bólintott egyet.
- De maradhatok is, ha szeretnéd. – tértem észhez, ahogy átgondoltam, hogy valószínűleg neki is egy társaságra lehet szüksége a mai reggelünk után.
- Nem, dehogy! – tiltakozott, majd felfogva szavait elkerekedett szemekkel folytatta - Mármint, nem szükséges, miattam nehogy maradj, megleszek. Amúgy is rám fér egy kis nyugodt száguldozás. biztosítom a terepet meg értesítem a farkasokat. – hadart össze vissza, kínosan nevetgélve. Nem győzött meg, de nem akartam zavarni a dolgában, így aztán bólintottam egyet.
- Oké, akkor, majd találkozunk. – köszöntem el.
- Igen, szia. – mosolygott rám.
- Szia.

/ Sarah /

     Idegesen sétálva, igyekszem nem rosszul érezni magam, amiatt, hogy Cora nincs mellettem, de egyelőre lehetetlennek tűnik a dolog. Az elmúlt egy órában az élete forgott kockán és legszívesebben magamhoz láncoltam volna őt, mivel sehol máshol nincs nagyobb biztonságban, de nem tehettem meg ezt vele. Azonban a nagy elmélkedésemet félbe kellett szakítanom, mivel megéreztem egy újabb halhatatlan auráját nem is olyan messze tőlem. Talán jobb is, hogy nincs velem. Túlságosan instabil vagyok. Közeledni kezdett felém a hátam mögül, így megpördültem és egyenesen az illető szemébe vájtam tekintetem. Azonban rögtön ki is estem a szerepemből és teljesen lehengerelve ejtettem le a kezeimet magam mellé.
- David? – suttogtam kimerülten, de mégis reménykedve.