Germpotria, 2076

- Átkozott rémmadarak! A kurva életit, hogy beleegyeztem!

Zeki örökké ideges volt, ha olyan helyre kellett mennie, hová laptopját nem vihette. Számítógépétől még meg tudott válni, de a laptop számára az életét és munkáját jelentette. Már 8 éve, hogy a Takarítók bevették a határrendszerbe, de még sosem kérték, hogy ilyen messze menjen, hogy megnézzen egy régimódi számítógépet, amit a Takarítók kutyája, Cobra talált egy XX. századi elhanyagolt társasházban. Mi az, hogy elhanyagolt? Már vagy több évtizede ember nem nagyon járt ott, de még a városban sem. Cobra beszámolója alapján, a számítógép, a második emelet falába volt beépítve és gondosan elrejtve. A vakolat tabunnal volt permetezve, ami igen erős ideggáz, nagyon kis mennyiségben bőrön át felszívódva biztos út a Pokolba. Még szerencse, hogy a modern technológia fejlődött 2076-ra.

- Mi a jó francért nem lehetett elszállítani azt a szerencsétlen számítógépet?! Jól van, Zeki. Te vállaltad a melót, te mondtad, hogy megkockáztatod a veszélyt! Mondjuk igaz, hogy akkor még nem tudtam, hogy egy olyan városba kell jönnöm, ahol az élet nyomokban maradt fenn. Rühös, csontos ebek és koromfekete varjak mindenhol, emberek sehol. És ez a hely! Rom, rom hátán, cserepek, kilincsek, ajtórészek, ablaküvegek és por.

Kissé hangos monológja hasra eséssel végződött, mert figyelmetlen volt és megbotlott a most már a combja alatt pihenő, földbe ragadt, kályhacsőben. Ahogy próbálta feltornázni magát, észrevett egy fénylő, enyhén villogó tárgyat a valaha liftként működő fémajtó mellett. Kíváncsisága hajtotta, hogy megnézze, mi lehet, de esze azt súgta, kerülje a bajt. Mivel racionálisan gondolkodott minden helyzetben, mi elvárható egy hackertől, úgy döntött csakis küldetésére koncentrál. Bár voltak kételyei és gyanúsnak találta, hogy senki sem fogadta, mikor az épülethez ért, de a parancs az parancs. Nem fog olyan dolgot tenni, mi veszélyeztetheti a küldetést. Egyetlen apró rizsszem is felboríthatja a rendet és bukáshoz vezethet.

Mivel a lift használhatatlannak tűnt és nem is akarta megközelíteni, az egyetlen lehetőséget választotta, a lépcsőzést. Bár kimondottan rühellte a számára kimerítő ' felfelé araszozást' és nem végzett sok testmozgást, a kötelező lőgyakorlatokon kívül, nem volt túlsúlyos. Átlagos testalkattal, fekete kócos, félhosszú hajjal és barna szemmel rendelkezett. Középszerű volt.

Mire elért a második emeletre, a megadott házszámú ajtóhoz, lihegett akár egy sakál. Az ajtó nyitva volt, mi nagyon furcsa volt az öröké óvatos Zekinek. Elővette a pisztolyát és bebiztosította. A parancsnok elmondása szerint az ajtó zárva lesz, mihez kapott egy kulcsot, és csakis a parancsnok emberei lesznek a környéken. De ők nem kaptak kulcsot.

Óvatosan tolta befelé az ajtót és araszolt lassan a lakásba. Fülét hegyezte, figyelt mindenre. Lassan már elért a szobába, mikor egy hangra lett figyelmes. Pontosabban valakinek a telefonja szólalt meg. A terasz felől jött a hang.

- Itt Cobra! Z28-as a Kerülőben van. Megtarthassa a maradék savat. – értelmetlennek tűnt Zekinek a beszélgetés, de örült, hogy csak egy ismerős arc volt a lakásban és nem kellett fegyvert használnia. Utálta használni, még akkor is, ha már 4 emberrel végzett önvédelem céljából. A határrendszer tagjaként elvárták, hogy gyilkoljon, vagy olyan dolgokat tegyen mint egy Takarító, bár nem számított Takarítónak, mert nem tett vérfogadalmat. Nem is akart igazából teljes tag lenni, mivel nem akart a rendszer maximális uralma alatt élni. Szerencséjére, nem is várták el tőle, hogy a ranglétrán haladjon, mert hackerként, így is kihasználták az erejét, de megadták a tiszteletet neki.

- Hello Zeki. Jó hamar idejutottál! – köszönt neki Cobra, aki háttal állt Zekinek és épp befejezte a telefonálást.

- Te meg hogy... Honnan tudtad, hogy én állok itt?

- Láttalak már innen, a teraszról, mikor idefelé jöttél. És persze mivel csak te tudsz majdnem mindig és mindenhol káromkodni, nem volt nehéz kitalálni, hogy kinek a hangjai szűrődnek fel a lakásba. És kíváncsi voltam, hogy reagálsz, ha nyitva lesz az ajtó. Nem számítottam, hogy egyből benyitsz fegyverrel a kezedben, de ez csak azt bizonyítja, hogy legutóbbi találkozásunk óta sokat változtál és már egyedül is boldogulsz.– fordult meg Cobra és eresztett egy mosolyt a hackernek. – Ja és igen! Mivel a parancsnok emberei, kik itt kellett volna, hogy legyenek és várjanak, eltűntek, parancsot kaptam, hogy visszajöjjek.

- Jellemző. Mikor szükség van rájuk, eltűnnek. Bár nekem ez az egész gyanús. A számítógépet miért nem lehetett elszállítani? – Zeki tudta, hogy beszélhet bizalmasan bármiről Cobra-nak, mert olyanok voltak egymásnak, mint a barátok. Egyidősek, tagok, de kevésszer találkoztak élőben.

- Mert bomba van rászerelve. Így aki elmozdítja, megtapasztalja a Nagy Bumm szépségét. A bombát tudtuk volna hatástalanítani, de ha kivennénk a falból a gépet, az épület összeomlana. Felállítottunk rengés mérőket az épületben, és a mérők szerint még egy 3-as erősségű földrengés is előidézné a társasház összedőlését.

- Azokra a villogó, fénylő dolgokra gondolsz, mik a liftnél vannak?

- Tessék? Milyen fénylő dolgok? A mérőket már rég eltávolítottuk.

- Akkor a pislákoló tárgyak mik voltak? Lapos, kerek alakjuk volt, bár közelről nem vizsgáltam meg.

- Csak nem... - nyíltak nagyra Cobra szemei. - Tőrszilánk követők? Az nem lehet. Akkor ez...

- Azt jelenti, hogy valaki más is járt itt és jelzőt helyezett el az épületben!

- Mikor én ideérkeztem nem láttam Tőrszilánk követőt. De a lényeg, hogy a lakás közelébe nem jutottak, mert itt voltam egész végig és az ajtó körül se volt semmi mozgás. Hamar végezzünk az adatmásolással és húzzunk innen. – érződött Cobra hangján, hogy kezd mérges lenni.

Cobra-nak van egy fura tulajdonsága, mégpedig az, hogy a veszélytől mindig mérges lesz, sose tud ideges lenni, vagy túlságosan izgatott.

- Rendben! 6 perc és mehetünk is. – elhagyták a teraszt és bementek a szobába.