Hii Leute! :D Itt a következő rész, de csak szólok, hogy telefonon tovább tart, míg betölt az egész, szal javaslom, aki teheti számítógépen olvassa!

Jó szórakozást! :D

Testemen hűvös borzongás futott végig. Kellemes sötétség ölelt körbe és mintha valami lágyan cirógatta volna a fejemet. Kezdtem elszakadni az álomvilágból, amiben eddig pihentem, majd szemeimet hunyorogva lassan felnyitottam.

- Jól vagy? - szólalt meg egy nem túl kellemes, talán kissé mogorva hang.

- Szerinted? - tettem fel a költői kérdést és hangosan felnyögtem, ahogy a fejembe nyílalt a fájdalom.

- Úgy látom nem.

- Fuhh ki vagy te Sherlock? - kezdtem el fészkelődni és akkor vettem észre, hogy eddig az illető ölében feküdtem.

- A Jiminnel is megelégszem - közölte velem a felállást.

- Jimin? - gondolkoztam el a nevén - Az a Jimin?!

- Biztosan - nevetett fel most először, de olyan halkan, mintha csak bűn lenne. Lassan feltornásztam magamat ülésbe és felmértem a terepet. Egy parkban voltam, egy padon ülve. Már értem, miért fagyok meg mindjárt. A hűvös őszi szél sosem könyörül.

- Miért vagyok itt? - tettem fel az első kérdést, ami megfogalmazódott bennem.

- Idehoztalak Seojoon elől - dőlt a pad támlájának és egy mély sóhajt eresztett meg tüdejéből, amely akár a füst, gomolygott el a feje felett.

- Oh - a nemkívánatos név hallatán csak ennyit tudtam kinyögni. Nem felejtettem el a történteket, de mégis teljes szívemből reméltem, hogy az csak egy rossz álom volt. Úgy tűnik most az egyszer nincs mázlim. Milyen nyomasztó...

Hogy lehettem olyan balfasz, hogy elájultam egy kis vér láttán? Tuti kiröhögte a belét is utána az a nyomorék, aztán...mi történhetett aztán? Egyáltalán, hogy kerültem én Jiminhez?

- Emlékszel arra, mi történt? - nézett rám kíváncsian, hisz valószínűleg feltűnt neki is, hogy milyen mélyre süllyedtem homályos gondolataim közt.
- Amíg elhajítottam azt a rohadt vázát minden megvan, de aztán talán láthattad, hogy nem voltam a legjobb formámban...
- Aham - bólintott egyet.
- Hogy kerültél te egyáltalán oda?! - tettem fel a kérdést, ami talán még jobban érdekelt, mint, hogy velem mi történt.
- Te hogy kerültél oda...? - kérdezett vissza halkan. - Rég csillogott a bátyám szemeiben akkora bosszúvágy, mint most. Új játékszert talált magának benned.
- A Bátyád? Seojoon? - néztem rá hitetlen szemekkel, le se szarva mondat többi részét.

- Pontosabban féltestvérem - javította ki magát.

- Szegény - nevettem fel lágyan, őszinte sajnálatot érezve.

- Te vagy nyomorult helyzetben, nem én - emlékeztetett azonnal, ami kedvemet is szegte, egyúttal elgondolkoztatott.

- Jimin...- vettem egy nagy levegőt - mi is történt pontosan miután elájultam?

- Megmentettem a segged.

- Szóval akkor....akkor nem? - szerencsétlenkedtem a szavakkal szégyenlősen és fejemet előre hajtottam, hogy még véletlenül se kelljen szemeibe néznem.

- Még szűz vagy, igen - segített ki gátlástalanul kifejezve magát. - ...még - tette hozzá pár másodperccel később, mire ijedten felkaptam a fejem.

- Úgy tűnik nagyon elszánt. Nem fogja annyiban hagyni a dolgot - folytatta magyarázatképpen.

- Figyelj! Ami történt...vagy esetleg történni fog... fogadd meg nekem, hogy tartod a szádat! - hajoltam oda hozzá és tekintélyt parancsolóan bámultam gesztenyebarna íriszeibe. Nem fogok kiakadni a történteken, mint egy hisztis picsa, de a büszkeségemet sértené, ha erről bárki is tudomást szerezne.
- Mert? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Mert.
- Inkább megköszönnéd! - sziszegte dühösen és még inkább csökkentette a távolságot közöttünk. Meglepetten hátráltam pár centit, majd beismertem, hogy igaza van.
- Amúgy köszönöm - motyogtam szemforgatva.
- Szívesen - reflektált érzelem mentesen.
- Én akkor most megyek - álltam fel a padról, de visszanéztem rá. - Nincs kedved csatlakozni?
- Nincs.
- Fuh ez így durva! Legalább adhatnál egy esélyt - villantottam egy félmosolyt felé, mire egy mély sóhaj keretében felszenvedte magát a padról.
- Wow - lepődtem meg mozdulatára. - Azt hittem ez csak lányoknál jön be.
- Pofád lapos - oltott le azonnal és intett, hogy induljak, amerre jónak látom. Szót fogadva neki, készségesen mutattam az utat előre. Alig vártam, hogy bemutassam a többieknek!

***

- És akkor a bácsikája teljesen kivetkőzött önmagából és úgy fújt Taehyungra, mint egy vemhes macska! - hallottam Kookie izgatott hangját, ahogy betöltötte a kopott nappali dohos levegőjét.
- Nehogy higgyetek ennek az idiótának. Semmi ilyesmi nem történt - léptem be a szobába szemforgatva, mellettem az új jövevénnyel.
- Srácok, ő itt Jimin! - mutattam be. - Jimin, ők itt a haverjaim, Namjoon, Suga, Jin, Hobi és akit valószínűleg már ismersz Jungkook.
- Szia szépfiú! - kacsintott Hobi szórakozottan.
- Nem láttalak erre még Jimin - gondolkozott el Rapmon és szinte látszott, ahogy fejében nevek ezrei pörögnek végig.
- Három napja költöztem ide - adta meg az okot.
- Akkor te vagy Tae és Kookie új osztálytársa, igaz? - tömött a szájába egy halom chipset Hobi, beszéd közben pedig fröcsögtek ajkai között a maradványok. - Hogy-hogy ruhában vagy? - folytatta meglepetten utalva arra, amit még azelőtt terveztünk Kookieval, hogy megismertem volna Jimint.
- Mi van? - vágott értetlen fejet az érintett, én meg homlokon vágtam magam. Csak ezt ne hozzad fel könyörgöm!
- Hobi! Kuss! - parancsoltam rá, mielőtt elszólja magát de Jungkook persze nem tudott megülni a valagán:
- Tae elszúrta a balhéjával! - fonta keresztbe kezeit sértődötten.
- Srácok! - nevettem fel erőltetetten. - Váltsunk témát, oké?
- Jimin! Mesélj magadról! - reagált egyből Jin, én meg egy hálás mosolyt küldtem felé.
- Honnan jöttél? - folytatta Rapmon.
- Szöul.
- Kivel laktál ott, ha a testvéred és a családot már évek óta ebben a kis városban él? - fürkésztem kíváncsi tekintettel.
- Születésem óta sokat költöztünk. Egyik helyről a másikra. Én meg beleuntam, így ott maradtam egyedül és végre rendesen suliba jártam.
- Most mégis itt vagy - szólalt meg Jungkook furcsállva a dolgot.
- Elfogyott a pénzem. Kénytelen voltam hazajönni - sóhajtott egy aprót.
- Ohh - bukott ki mindenkiből szinte egyszerre. Elég kézenfekvő, de látszólag senki nem gondolt erre.
- Hát üdv köreinkbe Jimin! - legyezett kezeivel Hobi, hogy beljebb invitálja.
- Nem tartozom a fiúbandátokba, oké? - utasította el lekezelően a haverom üdvözlését.
- Akkor meg mi a francnak jöttél ide? - kérdezte kissé indulatosan Kookie.
- Héjj héjj! Nyugi! - próbáltam csillapítani a kedélyeket. - Ez az én házam. Én találtam, szóval ő most vendégségbe van itt. Fogadjátok el! - intéztem a szavaimat főként Kook irányába.
- Oké-Oké! Akkor, kedves "kívülálló" - kezdte átfogalmazni előbbi mondatát Hoseok - van kedved leülni?
Erre Jimin nagy levegőt véve rám nézett, majd egy kis gondolkodás után kelletlenül leült egy fotelba és körbenézett. Látszott az arcán, hogy nincs ínyére a hely, pedig milyen ízlésesen berendeztem! A fal megkopott felületeit kiplakátoltam a kedvenc zenekarjaim posztereivel, valamint Rapmon kigraffitizte az egészet (nagyon tehetséges). Az öreg bútorok, ülőalkalmatosságok teljesen praktikusak és használhatóak - amióta otthonossá tettük pár újabb lepedővel, pokróccal és párnákkal -. A lámpa bár eltörött de nem maradtunk fény nélkül, mivel a garázsból lenyúltam egy egész doboz karácsonyi égősort, amit a többiekkel fel is aggattunk mindenfelé. Jin még néhány vázát is hozott, hogy feldobja pár virággal a nappalit.
- Srácok! Jöhet egy kis feszültségoldó klasszikus? - lépkedtem el ahhoz a kis polchoz, ahol pár jó CD-t rejtettem el. - Sevenfold?
- Faszom a hülye rockzenédbe állandóan Taehyung! - fakadt ki Suga, aki eddig mintha itt se lett volna csendesen üldögélt és a telefonját nyomkodta. Biztos dalszöveget írt. Olyankor bomba is robbanhatna mellette, le se szarja.
- Tudsz jobbat? - nevettem fel.
- Igen - vágta rá és telefonjához kapcsolva egy erősítőt, elindította a saját zenéjét.

- Lil Wayne, komolyan? - sóhajtottam egy nagyot. - Jól van Yoongi, legyen - hagytam rá a dolgot és ülőhely híján letelepedtem a földre. - Szerezni kéne ide még egy kanapét...

***

- TaeTae, aztán legyél jó! - köszönt el Rapmon is, így végül már csak Jimin és én maradtunk a házban. Sokat nevettünk és hülyültünk a haverjaimmal, bár végig furdalt a kíváncsiság, hogy Jimin miért nem szólalt meg egyszer se. Értem, ha nem akar közénk tartozni - senki se akar - de legalább szidhatott volna minket vagy valami.

- Uh elég jól elment az idő, ugye? - pillantottam az egyetlen digitális órára, ami a házban volt és az már 22:00 -t mutatott.

- Sötét van, hogy fogsz hazamenni? - kérdezte kitekintve az ablakon.

- Sehogy. Szerintem ma itt éjszakázom - húztam el a számat, bár nem a sötét utca az, ami elriasztott...inkább a fényes családi házunk. Semmi kedvem nem volt hozzá.

- Hazakísérlek - állt föl a fotelból, mire én hitetlen szemekkel pislogtam rá.

- Mi van? Hány évesnek nézel engem? Nem fosok a sötéttől, csak nem akarok hazamenni, oké? - tisztáztam magam, mielőtt még előkapja a cumisüveget.

- De nem maradhatsz itt! - tárta szét karjait nyomatékosítva az "itt" szót.

- Miért ne maradhatnék? Nem ez az első alkalom - húztam fel egyik szemöldökömet őt vizslatva.
Egész nap olyan pofát vágott, mint, aki inkább lenne öngyilkos, minthogy a mi közelünkbe legyen erre most itt aggodalmaskodik?

- Csak menj haza - forgatta a szemeit és egy nagyot sóhajtott.

- Nem! - ezért se fogok hazamenni! Hülyének néz? Majd pont neki fogadnék szót? Nem is ismerem.

- Taehyung - mondta ki a nevemet visszafojtott hangvétellel - most mérges lett? - és elkezdett baljóslatúan közeledni. Akarva akaratlanul is léptem pár lépést hátra és talán még mentem is volna tovább, ha nem állít meg a fal. Mikor beért pár centire megállt előttem:

- Ma délután téged majdnem seggbe raktak! - kezdte el a fejmosást és éreztem ezzel még nincs vége. - Ami valószínűleg meg sem történt volna, ha nem élnél ilyen elcseszett lázadozó életet. És ezzel nem azt mondom, hogy kockulj a tankönyv felett a nap huszonnégy órájában, mert én sem azt teszem. De ha nem lennél ekkora pöcs és egy kicsit visszafognál a hatalmas pofádból, akkor talán nem húznád ki a gyufát mindenkinél! Bár ahogy észrevettem téged ez mind nem nagyon hat meg. Ugyanolyan jól érzed magad most is! Mintha minden rendben lenne! Te komolyan azt hiszed, hogy Joon első próbálkozás után csak úgy feladja?! - hangja lobbanékony tűzként söpört végig az eddig csendes szobán.

- Woo wow wow! - reagáltam döbbenten kioktató stílusára. - Vicces, hogy ezt egy nap alatt leszűrted. Csakhogy félreismertél! Én nem ilyen vagyok!

- Hanem?! - vonta fel mindkét szemöldökét számon kérően.

- ...nem ilyen - morogtam lehajtott fejjel. Nem jutott eszembe jobb. Nem tudtam előállni semmivel, mert be kell, hogy valljam, nem tudom milyen ember vagyok. De, amit ő mondott az nem tetszett. Erre Jimin nagyot sóhajtott:

- Nem mész haza? - kérdezte meg még egyszer és hangjából ítélve utoljára. Fejemet makacsul megráztam, majd újra felnézve szemeibe meredtem. Látnom kell, hogy reagál. Vajon most végleg megutált?
Nem szólt. Ő is csak engem nézett elszánt tekintettel. Sötét íriszeibe megcsillant az égősor egy-egy kis részlete. Ahogy elnéztem az arcát, az aggódás visszafogott jeleit véltem felfedezni. Homlokán apró alig észrevehető izzadtságcseppek csillogtak. Mélyen és hosszan szívta magába az áporodott levegőt. Végül alsó ajkába harapva távolodott el ismét. Akkor tűnt fel, hogy egészen idáig visszatartott lélegzettel figyeltem őt. Most, hogy megfordult sikerült kissé megnyugodnom és óvatosan - nehogy észrevegye - kiengedtem a bent szorult oxigént. Kíváncsiskodva pillantottam utána, de valahogy nem bírtam megszólalni. Vajon mit tervez most?

- Akkor én...én azt hiszem megyek - nézett körbe zavarodottan, engem pedig valami keserű érzés fogott el. Nem tudom mégis mire vártam. Egyértelmű, hogy el akar menni...pedig annak ellenére mennyire lehordott az előbb, azt akartam, hogy maradjon.

- Várj! - csúszott ki a számon akaratlanul. Jimin erre megtorpant, majd kérdő tekintettel fordult felém:
- Igen?
- Öhm...nem akarsz még egy kicsit maradni? Van borom! Bár én sörös típus vagyok, de hozzád első ránézésre valami kifinomultabb illik, amúgy sört is kaphatsz, ha azt szeretnél!- fecsegtem, mint egy zavarodott tinipicsa. Szerintem ez nem normális...az ép eszem, azt mondta: 'Hagyd csak, hogy elhúzza a belét', én mégis marasztaltam! Azt hiszem csak társaságra vágyom...
- Én... - akadt el a szava - talán először, azóta, hogy megismertem -, és úgy tűnt, mint aki nagyon mérlegel valamit.
- Ahh - sóhajtottam egy mélyet. - Akárhogy is, nekem ma innom kell! - jelentettem ki és utamat a - már - használhatatlan konyha felé vettem. Ott leguggolva kitártam a poros kis konyhaszekrény alsó ajtaját - pasi vagyok. Ne várja el tőlem senki, hogy majd portalanítom a lakást -, és dilemmázva ugyan, de kiválasztottam egy világos sört, s fölkapva magammal vittem egy üveg bort is. Nem értek én azokhoz - Suga szokta inni - szal fogalmam sincs mi volt az. Ahogy kiértem, Jimin még mindig ugyanott állt és tekintetével mozdulataimat követte. Ahogy elsétálok a kanapéig, levágódok és felpattintva a sört, egy nagyot húzok belőle.
- Ezt neked hoztam - nyújtottam felé a másik alkoholt. Hezitálva ugyan, de lassan megindult felém, majd ideérve kivette kezemből a bort. Átfutotta az üveg oldalán feltüntetett adatokat, majd rám nézett:
- Én ezt nem iszom meg - jelentette ki és elindult a konyha felé, ahonnan pár másodperc múlva egy doboz sör kíséretében tért vissza, majd mellém ülve a kanapén nagyot kortyolt belőle.
- De csak ezt az egyet! - figyelmeztetett, én pedig hümmögve bólogattam, hisz csak nem ihatjuk le magunkat, ha holnap suli...