'Hii Leute! Ha jól látom, valamiért nem publikálta az egész fejezetet. Ilyenkor mit tegyek?'

- Csönd! - kiáltott fel a tanárnő az őrület szélén állva és nyomatékosítva kérését, könyveivel egy hatalmasat csapott a kemény faasztalra. Az osztálytársaim ijedten kapták fejüket a hang irányába, majd mikor rájöttek, hogy nem földrengés vagy ehhez hasonló katasztrófa történt lelkesen fordultak vissza eddigi beszélgetőpartnerükhöz. Mit ne mondjak, nevetséges volt az egész. A tanárnő túl fiatal, ahhoz, hogy egy ilyen rossz osztályt fegyelmezni tudjon. Én sem szoktam komolyan venni. Most se vettem volna, ha nem látom, ahogy az ajtó kinyitódik és egy alacsony srác belép a terembe. Unottan körbenéz, majd a tanárnőhöz sétál.

- Kussoljon mindenki! - emeltem fel a hangomat. Elhallgattak, mire a tanárnő egy hálás mosollyal jutalmazott. Nem miatta tettem, amit legszívesebben ki is mondtam volna hangosan, de most nem akartam húzni az időt.
- Khm - köszörülte meg a torkát - Tehát, mint láthatjátok egy új áldozat, akarom mondani diák került az osztályunkba - mutatott rá a fiúra, így én sem voltam rest. Lányokat megszégyenítően mértem végig. Őszintén, nem erre számítottam. Ez a gyerek helyes volt. Nagyon. Tuti bomlani fognak utána a lányok. Alacsony termete ellenére, teste szépen kigyúrt, formásnak látszott. Haja lázadó narancs színben díszelgett feje tetején. Ruhái pedig átlagos, kissé punkrock beütéssel remekül álltak rajta. Igazán közénk valónak tűnik.
- Hogy is hívnak? Mutatkozz be! - mosolygott kedvesen a tanárnő.
- Park Jimin - árulta el a nevét de hiába vártunk hosszú percekig, úgy tűnt ő nem szeretne több mindent mondani.
- Hát rendben Jimin. Akkor ülj le valahova - törte meg a csendet és visszahajolt a naplója fölé ellenőrizni az adatokat.
- Haver menj innen! - súgtam oda Kooknak, aki eddig mellettem ült, majd egy laza mozdulattal le is löktem a padról.
- Itt van szabad hely! - kiáltottam fel és kezemmel hívogattam magamhoz.
- Héjj! - nyögött fel Kookie még mindig a földön ülve.
A srác ügyet sem vetett az előbb történtekre, csak megvonta a vállát, majd idesétált és helyet foglalt mellettem.
- Szia! - köszöntem neki szélesen mosolyogva.
- Szia - kaptam meg ugyanazt csak sokkal érdektelenebb hangon.
- A répa jut rólad eszembe - folytattam narancs hajára utalva de nem válaszolt. - Új vagy itt sárgarépa fiú?
- Túl sokat beszélsz, különcke - szólalt meg végre, bár nem túl kedvesen. Egyre jobban tetszik ez a srác.
- Meglehet - kuncogtam halkan, mivel a tanárnő közben már a táblánál magyarázott.
- Psszt! - hallottam meg, hogy Kook a szomszédos padsorból igyekszik felhívni a figyelmemet. Ránéztem kérdő tekintettel, majd csak annyit mutogatott el nekem tátogatva, hogy 'beszélnünk kell. A folyosón. Most.'
Egyből véve az adást fölpattantam a padból és Kookiehoz rohantam.
- Úristen tanárnő, azt hiszem Jungkooknak éppen megjött! Jobb ha azonnal kiviszem a mosdóba - azzal vállon ragadtan ledöbbent barátomat és meg se várva a tanár reakcióját kifutottunk a teremből.
- Haver! Te megőrültél?! - rontott nekem egyből, ahogy kiértünk a folyosóra.
- Nyugi van! Tuti senki sem vette be! - nevettem fel hangosan de aztán hamar leesett, hogy még óra van, így elcsendesedtem.
- Még jó!! - sziszegte idegesen.
- Jól van, jól van, ígérem, máskor kreatívabb leszek - fogtam meg a vállát biztatóan. - Na mond, mit akartál?
- Azt akartam megkérdezni, hogy neked mi a fasz bajod van?! Lespanoltál az új fiúval?!
- Még nem. Elég nehezen kapható - mondtam kissé csalódottan.
- Haver! Ne legyél már ekkora hímribanc! Vagy talán nem csak a ruháit akarod elvenni suli után hanem a szüzességét is?!
- Nem hiszem, hogy még szűz...-gondolkodtam el, majd leesett a többi része is annak amit mondott. - Nem tetszik nekem a gyerek, te idióta! Csak szerintem jól mutatna a csapatunkba. Be kéne szervezni.
- Nem kéne - jelentette ki egyből Kook.
- Ne legyél már ilyen fa...
- Khmkhm - szakított hirtelen félbe egy türelmetlen női hang, mire mindketten odakaptuk a fejünket. Ott állt a tanárnő, körülötte az osztálytársainkkal.
- Látjátok? - fordultam hozzájuk. - Amikor havizik, rosszabb, mint egy nő! - magyaráztam meg komoly arccal, mire mindenki hangosan felkacagott, kivéve egy valakit:
- Mindketten az igazgatóiba! Most! - mutatott a folyosóra, a tanárnő.
- Hát ez van - vontam vállat nem törődően. - Gyere Kookie, majd útközben cserélhetsz betétet - fogtam meg a kezét, ám ő mérgesen elrántotta azt, és elcsörtetett nélkülem.
"Kezdem azt hinni, tényleg megjött neki" gondolkodtam el magamban, majd én is követtem.

***

- Na de nagybácsiiii! - tenyereltem az igazgatóasztalra idegesen.

- Megmondtam már ezerszer, hogy a suli keretein belül nem nagybácsi vagyok, hanem az igazgató! - próbált rám pirítani mély, öblös hangján de ez egy cseppet sem hatott meg. Igen, az iskola igazgatója a rokonom. Méghozzá apukám testvére és jól tudom, hogy imád engem. Nagyon sok balhét úsztam már meg miatta. Mindig számíthattam rá, hiába próbált szigorúan állni hozzám. Talán sajnált a szüleim miatt. Nem törődtek velem, de ő igen. Most mégis...mégis olyan fura volt.

- Chh...leszarom...- sziszegtem a nemlétező bajszom alatt.

- Ma hetedik óra után mehetsz - folytatta a hülyeségeit.

- Nem! Én nem fogok korrepetálni senkit, érted?! Nem is vagyok jó angolból!

- Az angol az egyetlen, amiből jó vagy... - szólalt meg halkan Jungkook, aki eddig csendesen üldögélt az egyik fotelban.

- Persze neked is ilyenkor kell okoskodni, mi?! - fordultam felé indulatosan. Szemeim szinte már szikrákat szórtak.

- Taehyung, Nem élheted az életedet tovább így! - emelte meg a hangját, de szavai inkább már a könyörgés felé hajlottak. - Meg kell tanulnod felelősséget vállalni!

- Én nem akarom korrepetálni Seojoont... - hajtottam le a fejemet szomorúan. Rájöttem, hogy itt a hiszti már nem segít. Új módszer kell. A sajnálatkeltés. - Te is tudod bácsikám, hogy ő milyen durva...félek, hogy bántani fog.

- Seojoon maga kérte, hogy szerezzek neki tanárt. Biztos vagyok benne, hogy nem akar neked ártani - mosolyodott el megnyugtatóan.

- Hazudik! Mindig ezt csinálja! - emeltem fel a hangom és szavaim valóban nem álltak messze az igazságtól. Az a gyerek tényleg csak szórákozásból bánt másokat. Hozzám még nem nyúlt, mert nekem ott van a bandám. Ő a magányos áldozatokat preferálja. - Átvágott és csak azért kell neki tanár, hogy szerencsétlennek, majd jól elláthassa a baját!

- Taehyung, elég a hisztiből! Ha nem mész el délután azzal a diákkal és nem tanítasz neki valamit angolból ki leszel rúgva!

- És? - rántottam meg a vállamat. Ezzel nem tud engem meggyőzni.

- Tudod te mi lesz utána - mondta komor arccal. - Te is ott voltál, amikor a szüleid arról a bentlakásos iskoláról beszéltek. Ha innen kipenderülsz, biztosan bedugnak egy olyanba és akármennyire fogsz sírni, én nem segíthetek azon már.

- Nem tennéd - szűkítettem össze a szemeimet.

- De. Hidd el, megteszem - válaszolta hezitálás nélkül. Azt hiszem most először szeppentem meg a bácsikám szavai hallatán. Mikor változott meg így és miért?

***

- Na most mit fogsz tenni? - sétált mellettem Kookie a folyosón.

- Jobb, ha most azonnal befogod. Nem is értem, te hogy úszhattad meg. Teljesen megfeledkezett rólad - sziszegtem durcásan.

- Ez van. Én már szívtam eleget te miattad - vonta meg a vállait.

Ahogy kiértünk a suli kapuján akaratlanul is tekintetem egyből Seojoon irányába tévedt. Az udvaron álldogált és egy hozzá hasonló nagy termetű haverjával önfeledten "társalgott", mikor egy ribanc sikítozva rontott oda átölelve Joont.

- Undorító! - jegyeztem meg hangosan a látottakat.

- Szorítok - nevetett fel Kookie és belebokszolva a vállamba otthagyott.

"Essünk túl rajta" - gondoltam és megindultam feléjük.

- Seojoon! Told ide a segged! - álltam meg mellettük megtartva a két méter távolságot. Joon kissé durva szavaimat hallva kelletlenül mászott ki a 'barátnője' szájából és felém fordult.
- Gond van Kim? - eresztett meg egy sóhajt.
- Ja. Elég sok, kezdve azzal, hogy egy analfabéta vagy angolból.
- Ohh... - arcán láthatóan meglepettség jelei mutatkoztak, majd elvigyorodott. - Ne mond, hogy téged kaptalak? Te fogsz korrepetálni?
- A bárgyú mosolygás helyett inkább köszönj el a ribancodtól és gyere. Semmi kedvem egy óránál többet rád áldozni az életemből - azzal meg is fordultam és reménykedtem benne, hogy szavaim voltak annyira hatásosak, hogy utánam jöjjön. Bár ha nem teszi, nekem az is jó.
- Várj! - ért be és vállaimnál átkarolt. - Hozzám menjünk.
- Nekem mindegy csak szállj le rólam! - ráztam le magamról kezeit.
- Ejj de csípős hangulatban van valaki! - nevetett fel egy laza félmosoly kíséretében. Utálom a gyereket.

***

- Légy üdvözölve! - nyitotta ki a bejárati ajtót, ahogy megérkeztünk. Miért érzem azt, mintha most lépnénk be az ördög barlangjába?
- Kérsz valamit inni? - kínált meg egyből.

- Csak álljunk neki tanulniii! - álltam neki hisztizni, amit a jelenlegi helyzetben már egyáltalán nem szégyelltem. Szabadulni akartam.

-Jól van jól van! - kapott fel egy chipses zacskót és mutatva az utat, beinvitált a szobájába. Kényelmesen elterült az ágyon és végigmért, ahogy én ott álltam, mint a fa. - Ülj már le! - nevetett fel végül, mire durcásan helyet foglaltam egy sarkon.

- Ahh here we go. What don't you know? - kezdtem bele az "oktatásba", bár még magam sem tudtam, mit kéne mondanom.

- Van valami, amit nem tudok - gondolkodott. - Illetve csak nem tudtam! - nevetett velőtrázóan, engem meg kirázott tőle a hideg.

- Mi lenne az? - ejtettem ki a szavakat magabiztosan, nehogy észrevegye borzongásomat.

- Egészen idáig fogalmam sem volt róla, kivel is van dolgom! - mondta, miközben feltornázta magát ülésbe. - Tae, a nagy bajkeverő! - nézett rám fennhéjázó tekintettel, majd folytatta:

- A kis bandájával mindenben benne van. Rongáljuk meg a suli mosdóját, csórjunk el minden cipőt az öltözőből, rejtsünk füvet a tanári asztalba...-sorolt fel néhány csínytevést, amiket az évek során elkövettem a haverjaimmal. Az utóbbi felettébb vicces volt, mivel a matek tanár tényleg azt hitte, hogy ő felejtette ott a füvet, így szépen ki is penderítették az intézményből.

- Mi a faszomra akarsz kilyukadni?! - zökkentem ki a kellemes emlékek bódító világából és türelmetlenül kértem számon.

- Arra, hogy még mindig itt vagy - felelte. - Ezer és ezer bűn tapad a kezedhez de te ennek ellenére elég jól megvagy ebben a suliban. Mintha téged felmentett volna az élet a felelősség alól - nevetett fel lágyan és alig észrevehetően közelebb kúszott. De az is elég volt, hogy nekem feltűnt! Fejemben megszólalt a vészcsengő, de büszkeségem nem engedte, hogy elfussak.

- Mázlim volt - vontam meg a vállaimat nemtörődően.

- Nem mázlid van, hanem egy nagybácsid! - emelte meg egy kicsit a hangját és szúrós szemekkel ismét végigmért.

- Te...honnan...? - sokkoltam le, ahogy meghallottam azt a szót. Hogy derítette ki, hogy van egy nagybácsim?! A suliba?! A barátaimon kívül senki sem tudta eddig!

- Ráhibáztam! - nevetett fel torkaszakadtából.

- Mi?!

- Nem voltam benne biztos. Csak egy újabb áldozat reményében látogattam meg a kedves igazgató urat, aki meglepő módon az angol korrepetálás hallatán elkezdett rólad áradozni! Ró-lad! -tagolta az utolsó szót, amiben igaza volt. Engem a tanárok és dolgozók előbb fojtanak meg egy kanál vízben, minthogy kedves szavakkal illessenek. - Innentől kezdve hamar rájöttem, mi folyik itt. Arra meg, hogy konkrétan a nagybácsidról van szó tökéletesen ráhibáztam!
- Haver...
- Na mi van próbálunk jópofizni? - szakított félbe szinte azonnal.
- Nem! Azt kezdtem el éppen mondani, hogy rohadtul leszarom, te mire pazarlod a szabadidődet! Ha neked utánam kutakodni esik jól csak tessék. Felőlem az egész suliba szétkürtölheted, akkor se fog változni semmi!
- Pontosan ezért nem azt fogom tenni - felelte kimért hangsúllyal, majd egy utolsó mozdulattal végleg mellém ért.
- Én megyek! - pattantam fel, amikor a kis vészjelző a fejemben már olyan szinten zakatolt, hogy csoda, hogy nem robbant ki füstgomolyag a két fülemből.
- Nem mész te sehova! - ragadta meg egy kezemet, ám én maradék bátorságomat és erőmet összeszedve kiszabadultam a szorításból és kirohanva az ajtón a kijárat felé fordultam. Nem vagyok én beszari, férre ne érts, de Seokjoon egy olyan ember, akitől nem szégyen félni. Fizikailag egy kétajtós szekrény és olyan egyszerű kihozni a sodrából, hogy Hulk eltörpül mellette.
Kapva az alkalmon tehát megindultam a kijárat felé, azonban nem jutottam sokáig. A másodperc tört része alatt termett előttem Joon két haverja. Abból az egyik mögém lépve lefogott, a másik pedig egy hatalmas ütést mért a gyomromba. Fel se eszméltem, de azt már követte a másik, majd kétfelől felkapva visszarángattak Joon szobájába. Hiába rúg-kapáltam, nem hatott. A fájdalom jócskán visszavett az erőmből és akkor ne is beszéljünk arról, hogy a három az egy ellen cseppet sem fair...
- Látom mégis maradni szeretnél! - nevetett gonoszan, ahogy ismét megjelentem. Válaszolni nem volt kedvem. Helyette magamra öltöttem a lehető legutálatosabb nézésem és azzal szuggeráltam.
- Naaa, ne legyél ilyen morci! - állt fel az ágyról és elém lépett. Közben a másik kettő térdre kényszerített, így jócskán fölém magasodott az a szemét állat, majd fölém hajolt és a fülembe suttogott:
- Ha más nem akar megbüntetni a tetteidért, akkor majd én foglak! - szinte éreztem, ahogy elvigyorodik mondandója során.
- Ne akard játszani az istent...-sziszegtem idegesen, bár tudtam, hogy a szavak itt már nem fognak használni.
- Ennyire telik a haverjaid nélkül? - nevetett fel jóízűen nekem meg az erős frekvenciától bele nyílalt a fájdalom a fülembe. Miután lenyugodott egy hirtelen mozdulattal megragadott az államnál és jobbra-balra forgatva a fejemet kezdett tanulmányozni.
- Kár ezért a csinos pofiért - biggyesztette le ajkait sajnálatot imitálva, majd lendítve szabad kezét egy ekkora ütést miért az arcomra, hogy a haverjai fogása ellenére is elterültem a földön. Egyből - kihasználva fájdalmas nyögéseim alatti gyenge pillanataimat - derekamnál rám ült, hogy véletlenül se tudjak mozdulni. Ismét fölém hajolt, ám verés helyett most valami mással 'jutalmazott'. Erőszakosan ajkaimra tapadt és úgy tépte, mintha csak egy egyszerű rongy lenne az, miközben felsőmet fölcsúsztatta nyakamig. Miután elvált ajkaimtól, a ruhadarabot rögtön lerántotta rólam.
- Ne ne ne ne ne! - kezdtem egyből heves tiltakozásba. - Inkább verj halálra, könyörgöm!
- Szeretnéd, mi? Majd arra is sor kerül, nyugi - mosolygott rám úgy, mintha édes szavakkal dicsért volna az előbb. Csak ezután fogta és egy egyszerű mozdulattal a nadrágot is lekapta rólam. Felpillantottam menekülő utat keresve de tekintetem a két haverjába ütközött, akik szüntelen fapofával állták el a kijáratot.
- Rám figyelj angyalom! - ragadta meg az arcom, másik kezével pedig férfiasságomra markolt az alsómon keresztül. - Fogadok, hogy sok lányt látott már ez itt. - ahogy kimondta szavait hirtelen elöntött a méreg. Nem tudom, eddig miért nem, de végre elért hozzám és összekapva magam egyik lábamat kiszabadítva jól fejbe kólintottam ezt az idiótát. Ütésem olyan pontosan érte, hogy még az orra vére is eleredt, amitől rögtön rosszul lettem. Mondtam már, hogy nem bírom a vért? De továbbra sem hagyva magam, kicsusszantam alóla és a mögöttem lévő polcról lekapva ez első dolgot, ami a kezem ügyébe akadt, hozzávágtam. Egy váza. Egy váza csattant szét a karján, amivel védte magát. Vér. Sok vér. Ne... rosszul vagyok...miért sötétül el minden...?