Milyen színe van a magánynak?

Már nem is emlékszem rá, amióta ismerlek. Talán fekete, most ezt mondanám. Mióta az életem része vagy, nem környékez meg e kifakult valóság – s remélem nem is fog.

Jelenléted szivárvány színekbe borítja a magányomat, mely napról napra elhalványul, hiszen már nem vagyok egyedül.

Egy örökkén is továbbra ígérted a maradást, remélem nem gondolod meg magad, ha minden elbizonytalanodik és a nagyobbnál nagyobb viharokban is elbújsz velem egy esernyő alá, melyet ketten tartva átvészelhetjük a legnehezebb időszakokat is, hiszen minden esőzés után a Nap is újra ki süt – hiszem, hogy együtt minden rendben lesz!

Mielőtt ismertelek volna, nem tudtam milyen az igaz barátság.

Halvány fogalmam, s elképzelésem volt, hogy milyen is lehet, egészen hasonló, már-már igaznak véltet is tapasztaltam, ám olyat, mint amit Te jelentesz nekem, soha.

Gondolkodás nélkül eldobnék mindent, hogy egy öleléssel hozzak helyre mindent – hiszen egy ölelés mindent jobbá tesz!

Az otthonom ott van, ahol Te és egy-egy karamellás latte macchiató, melyet mindig iszunk, s ezek mellé elmaradhatatlan a lejátszási lista, mely teles tele van közös zenéinkkel – ijesztő, hogy minden dalban megtaláljuk önmagunkat, s barátságunkat.

És tudod, sosem szeretnélek elveszíteni.

Nélküled nincsen élet, a mindennapjaimat el sem tudom - nem is akarom - elképzelni már. Egyetlen pillanat, majd perc, s óra ne telhetne el úgy, hogy ne hiányoznál, hiszen még akkor is hiányzol, ha beszélünk.

Ott szeretnék lenni, ahol Te vagy.

Sehol máshol nem vagyok rendben, csak veled egyes egyedül. A dolgoknak akkor van értelme, s a kedvünkért mintha az idő is lelassulna kissé – bárcsak megállíthatnám, hogy örökre abban a pillanatban maradhassunk.

De mindennek mi az értelme?

Mi az élet értelme?

Én úgy gondolom, hogy az emlékek; számtalan közös dolog, melyet csak mi értünk, áttelefonált délutánok, spontán találkozások, szeretet, feltétel nélküli támogatás, együttes tanácstalanság, s elveszettség, közös tavaszok, nyarak, közös elképzelések.

Úgy gondolom, az én életemnek Te vagy az értelme.

Mert ha te nem lennél, a magány sötét fellegei elborítanák a ragyogóan kék egét a barátságunk nyújtotta boldogságnak.

Számomra Te jelentesz mindent, s remélem erre mindig emlékezni fogsz – ha el is felejtenéd, majd emlékeztetlek rá, hiszen mi leszünk az első emberek, akik örökké fognak élni.

-beforethedawn ♡