06:00

Ismerős dallam csendül fel, ahogy az óralapon a nagy - és kismutató is megáll egy pillanatra. Korán van még, borzalmasan korán, így teljesen érthető, hogy a pokrócok és takaró alá elbújt apró teremtés nem szívesen ébredezik, pilláit lassan nyitogatva, mintha az óriási fényesség megvakíthatná – pedig még a Nap sem kelt fel, nem fürdik a város meleg sugarak tengerében, mégis a nagyokat pislogó illető így gondolja.

Hosszasabb szenvedés után mászik csak ki a puha paplanréteg alól, mely nem csupán biztonságot nyújt számára, hanem meleggel is árasztja el kissé reszkető porhüvelyét – a szobában hűvös a levegő, hiszen egész éjjel nyitva hagyta az ablakot egyfajta rossz megszokásból.

Egy forró kávé, mély sóhajtás, s pár perc, mire ténylegesen ébredezni kezd, ám tudja; erre a napra közel sem áll készen senki sem. Még a fényes égkorong sem gördült az égre, hogy gyengéd simogatással melegítse fel az átfagyott várost, s annak lakóit.

Ez a gondolat mosolyt ültet ajkaira, hiszen igaz, az emberek által ismert Nap még az igazak álmát alussza, ám az ő életét beragyogó fényes csillag már fent van, s biztos benne, hogy kómásan üldögélve az ágyának puha matracán próbál magához térni. Telefonját nem rest magához venni, miután a kiürült csészét éjjeliszekrényén helyezte el, s miután a képernyőzárat gyors, rutinos mozdulatokkal beütötte, már meg is nyitja a beszélgetést.

Rövid üzenet, semmi komoly, mégis érzékelteti a másikkal, ki számára a mindenséget jelenti, hogy reggel ő az első gondolata – már jóval azelőtti, hogy a Nap felkelne.