Hiányzik valami itthonról, valahová elszökött az élet, most minden szürke és kifakult. Próbálom tartani magam, s nem minden pillanatban összezuhanni keserves zokogásban, melyet ez a végeláthatatlan üresség ölel magába. Mintha eltűnt volna a legőszintéb szeretet a házból, s barna szemeid ragyogása nélkül teljes a sötétség.
Egyszerűen minden oly üres, s értelmetlen, ezen azonban nem lehet segíteni: mert elvett tőlem a kegyetlen sors, mely csupán rövid időt adott számunkra, ám minden pillanata élénken él bennem.
Akkor csatlakoztál be életem folyamába, mikor a legnagyobb szükségem volt egy néma társra, aki feltétel nélkül meghallgat, s olyan szeretet áraszt magából, melyet egy emberi lény sem képes. Egy földreszállt angyal voltál, s már egy igazi angyal vagy. Szeretném azt hinni, hogy már nem fáj semmi, hogy olyan helyen vagy, ahol minden jobb – remélem így van, hiszen más nem nyugtatja meg háborgó lelkem orkánját, s nem tölti ki a maga után hagyott ürességet, mancsaid nyoma azonban a legpusztítóbb viharok után sem homályosodik el; örökké a szívemben fogsz élni.