Hibátlannak nem nevezhető, begyógyult hegekkel díszített bőrfelület. Ujjaimmal végigsimítva rajta érzem a sebek nyomát, melyek örök időkre emlékeztetőként élnek rajtam; emlékeztetnek milyen nehéz dolgokon vagyok már túl, s egy ígéret, hogy lesz jobb is.
Most mégis újra emlékeztetnem kell magam; kezembe kapva az apró tárgyat írok bőrömre piros tintával egy üzenetet a jövőbeli önmagamnak, nehogy elfelejtse milyen volt a padlón lenni, s utána mégis következnek a kifakult napok helyett színesek.