Tompa neszezés, halk koppanás, s egy pillanatra azt hiszem te vagy az, ám ez a gondolat hamar elszáll. Biztos csak én képzelem be, hiszen a parketta nem reccsen meg lépteid nyomán, mikor éjszaka a nappali egyik sarkából a másikba sétálsz, keresve a legkényelmesebb helyen a legkényelmesebb pozíciót. Néhány árnyra még most is azt hiszem te vagy az, néha a kintről beszűrődő hangokat a tiédnek hiszem, de aztán ismét csak rájövök, hogy ez nem lehetséges. Csak az emlékeim űznek csúnya tréfát az agyammal.