Mintha a fellegek is olyan nehéznek érezték volna a terhüket, hogy kénytelenek voltak egy teljes napon keresztül hullajtani hideg könnyeiket. Nyilván érthető, hogy a puha pamacsok sírva fakadtak – az ő tűréshatáruk sem végtelen, hiába foglalnak helyet a határtalan égboltozaton. Mert nem mindig lehetnek gondtalanok, sodródva az árral; hatalmas viharokat szabadítanak fel, csakhogy saját valójukon könnyítsenek, s ilyenkor kicsit az egész világ szomorú lesz, s együtt tombol a felhőkkel.