(A képet készítette: Én - P. Dzsenifer)

Habzó Hullám

Hullám mossa a csendes, homokos partot. Kis színes kavicsok díszítik e kopár, nedves víz áztatta helyet. Kopársága ellenére nagy sziklák tarkítják. S e sziklák közt lakik néhány pár kis rákocska vagy kagyló. Az égi urak a sirályok, melyek fent köröznek lenézve az udvari népre. Ez a nagy part, a víz széli éden, egy sziget széle. E szigeten volt egy nagy kastély, ami a királyi család birtokában állt. Zöld lobogójukon ott ékelt a két szárny egy kék és egy fehér. Víz, béke és föld. Ezt jelképezte az Ackermanok címere.

Ezen a szigeten volt három fal. A királyi házat a Shina fal vette körbe. A falon belül volt a nagy királyi birtok. A középső részen melyet a Maria fal vett körül élt az Arisztokrácia. A legszélen pedig a Rózsa fal volt. Itt a szegények és normál polgárok élték mindennapjaik. Rengeteg kertben volt rózsa ezért is lett ez a fal neve. A falakon túl a vár mögött volt egy meredek szírt az alatt egy eldugott part. Itt szörfözött a herceg minden nap.

Imádta a vizet és elszakadni nem akart tőle. Mikor szélcsend volt és a víz nyugodt, akkor is kimerészkedett a nyílt vízre. Lábait a hideg vagy épp meleg folyadékba lógatta és bámulta a gyönyörű folyó gyémántot, ami csak tündökölt a tiszta derült ég alatt.

Koronája a sok napsugár, palástja a sok hab. S e napon a herceg nem jött el látogatóba. El kellett mennie egy távoli tartományba hercegnőt választani magának. Nem örült, mert felnőni még nem akart. Az uralkodást elutasította, de nem volt választása. Mivel az előző király, ki apja, meghalt s ő még akkor hét esztendős lészett, ezért nagybácsikája az Ackerman ház férfia, kinek gyermeke soha nem lehet, vette át a trónt s a gyermeket. Az anyukája is meghalt, apjával veszett bele a tengerek habjába s együtt merültek álomba a dörgő szimfóniával, mit a vihar adott elő.

A fiú mikor visszaért menyasszony nélkül a nagy bátya, kit apának hívott esze veszett dühbe tört. Agytekervényei, annak fogaskerekei csikorogtak, kattogtak. Forogtak, mint malomban a mozsárkő. Dühe méreg volt, pusztított s ezt az úrfi érezte. Fehér bőre piros, zöld, kék s lila színbe pompázott az alkony fátyolos fényében. Könnyeinek gyöngyeit a szomorúság és a fájdalom ölelte. Erős volt ő, de nem értette. Miért kell szeretni olyan hercegnőt, akit nem is szeret. Értetlenkedett, majd deszkáját megfogva a partra sietett.

Sós szellő mely tiszta volt s a naplementében tündöklő tenger mely ragyogott, megnyugtatta. Már nem fájt semmije. Csak a boldogság járta át szívét, ahogy egyre beljebb ment. Már a pofon által okozott égő érzés messze tűnő álomképként röppent el úgy, ahogy a nap tűnt el a horizonton átadva az eget az éji sötétnek. Azt viszont nem sejtette, hogy nem ő az egyetlen, aki e gyönyör szemtanúja.

Csobbanás hallatszott a hullámok lágy dallamában. A herceg a part felé nézett s szemei kikerekedtek. Egy gyönyörű sellő volt a szeme előtt. Igaz férfiú lészett, de gyönyörűsége, kecsessége, bája ezt elfelejtette a herceggel. Életében először látott sellőt. Eddig azt gondolta csak mese a létezésük, de most. Most, hogy látta, már hitte, hogy léteznek. Nem ámítás volt és nem is álom. A kis sellő csak mosolygott, míg az acélkék tekintetű királyfi oda nem ért hozzá.

A királyfi lassan úszott oda deszkája hátán, majd a sekély vízben, már a lábán. Le sem vette szemét a két smaragd szempárról. Ilyen szép szemeket még életében nem látott, de most itt van előtte. Megakarta érinteni, megsimogatni, egy szobába zárni. Magának akarta ezt a kincset. Ez csak az övé és senki másé. Ezek a gondolatok kattogtak kis fejében míg már oda nem ért. Életében nem vert még ennyire a szíve, de ez a furcsa jó érzés egész testét átjárta. Ez lenne a szerelem? Tette fel magában a kérdést, majd száját szó szárnyára helyezte s beszélni kezdett.

- Ó te csoda. Mond, hogy hívnak?

- A nevem Eren Jaeger. A vizek királyának gyermeke vagyok. És téged?

- Az én nevem Rivaille Ackerman e sziget és tartomány uralkodója leszek. Apám a nagy Ketterx család királya volt, de már nagy bátyám az úr ezért Ackerman a család nevem.

- Mily szép.

- De nem annyira, mint te. Csodásabb s varázslatosabb vagy, mint bármi a világon!

- Jaj, ne mondj ilyet!

A kis sellő fiú elpirult s szíve csak úgy zakatolt. Az előtte álló herceg fess és erős volt. Izmai kidomborodtak felső csupasz testén. Eren, mágikus szerelmi hurkot érzett nyaka köré fonódva és mindent forróbbnak érzett. Ilyet nem sűrűn élt át, pedig sok herceg udvarolt már neki a mélybe. Sosem rajongott a lányokért, de ez számára nem volt fontos, mert a sellőknél mind a fiúk mind a lányok teherbe tudnak esni. Persze a fiúknál ez bonyolultabb, de ez már csak mellék szó.

- Mond. Elvihetlek téged haza? Kapsz egy helyet ahol élhetsz így együtt lehetünk.

- Rivaille ez olyan szép gondolat, de.. én csak tengervízbe tudok élni. Ha elviszel semmit nem tudok csinálni. A sok szép halacska, a családom, a világomat mind elveszteném...

A fiú szomorú lett és sírva fakadt. Ember akart lenni, mint Rivaille, vagy ő miért nem lehet sellő? Miért ilyen ez a keserű sors? Életében először igazán boldog, de most.. most újra keserű. Anyukája halála óta nem volt már ennyire boldog, mint most, de így ez is szerte foszlott. S e keserű hangulatból, csak a hercege meleg karjai hozták vissza. Ő is átölelte.

- Elviszlek haza, de holnap vissza engedlek a vízbe. Így elfogadod?

A fiú jobban sírni kezdett, jobban ölelte, miközben aprót bólintgatott fejével. A herceg karjaiba zárva fogta meg a sellőt és elindult a lova felé. Lovára feltette a sellőt, kit betakart kabátjával, majd mögé ült. Deszkáját ott hagyta ahol szokta a kis háznál, amikor nem akarta magával vinni. Mikor a palotába értek a király fogadta őket és nem hitt a szemének.

- Levi! Azt mondták az őrök, hogy egy sellőt hoztál haza, de, hogy ez igaz. Mégis mit csinálsz? Remélem ő lesz a lány családjának az ajándék. Jó lesz az akváriumba! Ügyes vagy így belegondolva!

- Apám. Ő a menyasszonyom.

- Hogy micsoda?! Ezt most verd ki a fejedből szaros kölyök! Nem fogod megszégyeníteni az Ackerman házat!

A férfi kikapta a fiú kezéből a rémült habfiút s nekivágta a földnek ki sírni kezdett. Közben a herceget megragadta s a falnak vágta. Dühe pusztított, de nem sokáig. Nagy hullám emelkedett a kastély fölé. Eren apja a vizek királya tört elő a nagy hullámból. Gyermeke sírva borult nyakába.

- Te patkány, féreg.. névvel nem illetett senki! Hogy merészelted a vizek istenének fiát bántani? Ezért utódod lesz a büntetésed.

Azzal a hullám elragadta a herceget ki átváltozott sellővé. A fiú megszeppent, de Eren, apjához rántotta őt is, majd a férfi ahogy jött úgy tűnt el. Az öreg Ackerman a földre rogyott s csak nézte, hogy a királyi család egyetlen leszármazottja eltűnik a horizontba.

Mikor a tengerhez értek a király letette őket, majd rájuk mosolygott. A fiú ekkor jobban megnézte magát. Kék uszonya úgy nézett ki, mint a szeme színe. Fel sem fogta még, ami történt Eren, a szájára tapadt a habok közt. Rivaille herceg meglepődött, de nem is kicsit, majd átkarolva derekánál Erent csókolt vissza. A király csak mosolyogva nézett.

- Hát mégis lesz unokám.

- Lesz apám, de nem is csak egy!

- Ennek örülök.

- Unoka? De hisz férfiak vagyunk mind a ketten Eren és.. és...

- Ugyan fiam! Mi sellők a víz gyermekei férfiként is képesek vagyunk nemezni, bár igaz, nehezebben. Mellesleg uramnak vagy apámnak hívj. Az apámnak jobban örülnék mondjuk.

- De ön nem az apám és az fura is lenne...

- Hidd el fiam nálunk nem fura.

Az öreg király átkarolta a két fiút, majd lassan elindultak a tenger mélyére. A herceg még utoljára vissza nézett, majd követte a két sellőt. Szíve boldog volt. Igaz, nem értette mi miért történt, de mégis örült, hogy immár ő is a szeretett tengere részese lehet.

- Alig várom az első éjszakánk!

Törte meg a csendet Eren, mire az apja nevetett. Rivaille herceg meg csak pislogott, hogy mi olyan vicces. Mert hát elgondolkodott s nem értette, hisz szeretkezni így nem tudnak így csak ölelkezhetnek, de akkor, ez olyan vicces?

- Mi a baj Rivaille fiam?

- Csak nem értem miért olyan vicces ez.

- Mert a sellő ifjak csak párjuk megszerzése után változhatnak emberré és léphetnek a felnőttek világába. Ekkor kapnak egy-egy nyakláncot. Így át tudnak alakulni emberré. Ezért olyan izgatott Eren. Ezen az éjszakán megcsodálhatja lábait. És a te testedet is. Legalábbis gondolom ezt akarjátok.

- Persze, hogy azt fogjuk apa! Nagyon izgatott vagyok!

Rivaille herceg el is pirult, mikor a felismerés csapott bele. Egy teljesen érintetlen, tiszta szűz a párja, akihez sem férfi, sem nő nem ért. Ez nagyon tetszett neki, hisz gyűlöli a mocskot s hogy ilyen tiszta valami, az örömet okoz neki.

Miközben beszéltek és élvezték a gyönyörű tengert s annak élettel teli tájait, elérték Trostlantist. Egy gyönyörű vízalatti várost, amely tele lészett lánykákkal s fiúkákkal. Mikor néhány szem meglátta a királyt a két ifjúval már jöttek is oda, hogy ki az új fia. Avagy a fiának ki az új párja?

- Szép estét uraim. Eren, végre, hogy itt vagy! Mindenki keresett már! A szülinapodról nem maradhatsz el. Egész napra eltűntél Mikasa meg tiszta ideges volt és e-miatt cápákkal ment verekedni..

- Jaj! De ugye semmi baja nem esett?

- EREN!

- Mikasa!

A fekete hajú leány épp, hogy oda úszott egy nagyot kevert le a fiúnak, aki arrébb sodródott az ütés miatt. Ekkor Rivaille oda úszott a lányhoz és a földbe vágta a testét ránehezedett és jól képen törölte nagy öklével úgy vagy négyszer, míg le nem szedték róla a fiút.

- Te szajha, ha még egyszer hozzáérsz, kardom s haragom hüvelye leszel, mely befesti e tiszta tengert veresre!

- Ki vagy te, hogy itt pattogj gnóm?! Mégis mit képzelsz magadról?! Hercegnő vagyok és lány, hát illemet nem tanulsz? Különben is Eren a vőlegényem és semmi közöd hozzá, hogy hányszor ütöm meg!

- Mikasa lányom a szájadat lapítsd! Mégis ki mondta, hogy fiam lesz a vőlegényed? Ő dönti el s nem te, hogy kihez megy hozzá vagy kit vesz el!

- Na, de apám!

- Hallgass! Menj a szobádba és ki se gyere onnan holnapig. Te is csak azért kerültél ide, mert az Ackerman ház törvényt szegett! Így nincs jogod szót szólni! Te meg Rivaille fiam viselkedj, mert nem otthon vagy! Ez nem a kastélyod, ahol bármit megtehetsz.

- De apám, bármit megtehet! Ő lesz a király! Átadom neki a helyem! Saját akaratomból rendelkezem a sorsom felett, fogadd el!

- Eren.. Legyen, de utána ne gyere avval, hogy a királyságod nem olyan, mint amilyennek akarod.

- Nem lesz olyan ígérem!

Rivaille herceg meglepődve 'állt' mellettük, majd a döbbenetből megszólalni sem tudott. Most vesztette el a trónt s máris újra herceg. A következő királya e víznek. Pedig már boldog volt, hogy nem kell majd királyként élnie.

- És, ha nem akarom, mert Eren fontosabb?

- Ne aggódj. Itt királynak lenni nem ugyan az, mint a szárazföldön. Hatalmat kapsz és csak annyi lesz a gondod, hogy a fiaidra s lányaidra figyelj. A népedre, ahogy ti mondjátok. Viszont nem is nyámnyilának ismertem meg az Ackermanokat. Már itt feladnád? Kétlem, hogy Erent nem akarod megvédeni.

Rivaille nézett, majd miután agytekervényeiben kis fogaskerekei ki kattogták magukat úgy mérlegelt, hogy elfogadja. Legyen. Hisz igaza van a nagy királynak. Ő fogja védelmezni egyetlen tubarózsáját, ami néki fog virágozni e szép, tiszta tengerben. Bólintással jelezvén, hogy elfogadta, a király mosolyogva kicsit hahotázva üdvözölte vőféjét.

- Eren! Igaz, hogy ez a törpe lesz a párod? Helyettem?! Gondold át. Sokkal jobban ismerlek s sokkal jobban megtudlak védeni!

Jött oda hozzájuk egy fiú, aki eléggé dühös volt. Barna haja körben fel volt nyírva, mint Rivaillenak a tarkóján, szeme izzott sárgás barnás színben. Nagyon szúrós pillantásokkal szurkálva Rivaillet, mint akit most kell elégetni boszorkányság vádjával.

- Kit neveztél te törpének lópofájú? Ügethetsz elfele a dolgodra mielőtt úgy megverlek, hogy még egy tengeri uborka is istennőt játszik, majd melletted!

- Hogy beszélhet így egy herceg? Eren látod, hogy nem méltó hozzád ez a förmedvény! Én szeretlek tiszta szívből, kérlek gyere hozzám!

- Jean értsd meg nem. Nem szeretlek. Én Rivaillet szeretem és a lelkem is az övé!

Rivaille e szavakat hallván teljesen elpirult. Rózsa nyíllott orcája dombjain. Vörösebbnél, veresebb. Fakóbnál ékesebb. Pompázott a rózsás bokor, mely pírt orcán alkot. Az ifjú irult s pirult. Míly csodás egy pár, ki így szólott hozzá. Annak derekát megfogta s magához húzta. Szájra csókot hintett s így hallgatta a mellette lévő párja lüktető kis várát, ahol, ha megállna az élet az övé sem élne már. Hol patyolat a tisztaság és szerelem az úr, párja az öröm, ki a gyöngyös királynő.

Habokban fürösznek s örömmel csókolják a szerelem rózsabokros lángjait, hol a tűz örökké ég e nagy óceán mélyén, mint egy szív, mely azért dobog hogy éljen. Virul is tőle az élet s hínárok szivárvány virágra bomlanak. A rákok csattognak, a halak placcsognak s már szól is a zene, mely beteríti a vizet s az eget.

Nehezen fogadta sok testvére a királynénak választását. Hisz gyönyörét mindenki magának akarta, de nem lehetett. Az új királyra, meg mindenki fittyegett, de olyan jó mérgeset s sértően, miképp őket is sértette nagysága. S bár önnön szívük mohósága falta lelkük, nehezen, de az esti koronázást követően mindenki elfogadta.

Komoly volt, erős s tekintélye parancsolt. Az estével, már érte is rajongtak. Kedvessége és ékessége miatt, már epekedett a sok-sok hableány és habfiú. Az érkezett komorság immár kedvé s boldogsággá vált. Arcán pír dalolta dics himnuszát a szerelemnek, mikoron oltár elé lépett. Még aznap este egybe kellett keljen választottjával s nem bánta e apró kérést, mely számára igen kedves lészen.

Sorok között úszik egy kis drágakő, derekáról lelógó millió virág, hínár s kagyló. Tengernek gyermeke, tengernek habjában. Apja karját fogva lebeg a vízfolyásban. Minden szép s csak egy lágy áramlat, mely lengeti ruháját, míg oltárhoz nem ér. Felúszik szerelme elé kinek pirja mókázva körbe-körbe ér. Füle tövitűl orcája közepéig biza nagy veres virágmező nyílt, mely úgy ragyogott, mint a rubint.

- Kedves egybegyűltek, azért gyűltünk itt ma össze, hogy e két fiatalt immár a szerelmes tenger kösse össze. Rivaille Ackerman, kérlek mond utánam e sorokat, hogy esküd legyen színünk előtt, mely titeket összeköt. Én Rivaille Ackerman.

- Én Rivaille Ackerman.

- Fogadom, hogy mindörökké, míg a lelkünk egy s örök.

- Fogadom, hogy mindörökké, míg a lelkünk egy s örök.

- Örökkönig melletted leszek, míg láncunk köteléke meg nem tör.

- Örökkönig melletted leszek, míg láncunk köteléke meg nem tör.

- És most Eren Jaeger. Hitvesedül fogadod e az itt megjelent férfit, míg láncotok összeköt?

- Igen. Hitvesem legyen, míg lét a lét.

- Ezennel házastársakká nyilvánítalak titeket. Csókold meg az arát.

Rivaille ölbe kapta s mély csókot lehelt ajkára Erennek, ki csak átkarolta nyakát és magához húzva csókolta vissza a mély tengerben. Hol az élet virágzott s szállt a móka. Ünnepeltek sokat, majd eljött az óra. Az óra mikor ketten vannak s egy szobába lehetnek. A szoba egy vízalatti kis száraz hely volt, hol világító kövek fény árja táncolt. Friss levegő, mely a felszínről jött le, mivel egy barlang lába volt ez a hely. Egy kis ágy volt ott és sok-sok szerelem. Romantika fellege.

- Rivaille én teljesen felkészültem!

- Levi.

- Mi?

- Levinek hívj. *Mosolygott a habfiú kedvesére, ki elpirult teljesen, majd emberré változtak. Eren teste gyönyörű és kecses volt s ruha ezt el nem takarta. Rivaille is mezítelen testel volt Eren előtt, amitől a fiú teste vörössé vált s kis tagja is emelkedni látszott, mely mellett férjéé sem maradt el.

- Oly' furán érzem magam.

- Ne félj ez normális. Gyönyörű vagy és szeretlek. A szívem csak úgy dübörög. - Közelített a fiúhoz a férfi, kinek izmai nagyok és kemények voltak, kinek tagja hatalmas volt s a szűz fiúra várt. - Eren. Akarlak.

- Én is kívánlak, mint tüdejem a levegőt. Kérlek csókolj és adj véle nekem életet.

- Adok..

Rivaille a kis Eren ajkaira csapott le, közben a fút az ágyra fektette. Kis kezei feltárták az ismeretlen területet, mely forró volt, mint meleg nyáron a puha homok. A fiú bőre, mint drága selyem s fehérebb, mint a hó. Zöld szeme bűvöletet varázsló smaragd kő. Nyelve, mint egy édes mézes édesség. A legfinomabb mind közül. Így ízlelte s táncoltatta a férfi, míg kezét két kis cseresznye virág bimbóra tette. Melyek megkeményedtek és megnőttek érintésétől. Másik keze a fiú gerincét szántotta, mint lágy tavaszi szellő a virágos rétet.

A fiúcska beleborzongott, majd élvezni kezdte. Ahogy férje a karjai közt tartja elöntötte pírral még jobban, mint előtte. A fiú a férfi vállaiba kapaszkodott, majd csókjuk végével lejjebb hatolt. Nyelve szántotta a kis testet folyamatosan egyre lejjebb egészen a bimbókig, amiket, mint cukorkákat nyalogatott. Édesek voltak és érzékenyek, ami miatt a fiatal fiú csak kéjesen sóhajtozott a forró levegőbe. Mikor őrülete a fiúnak igen magasra kélt, akkor a férfi lejjebb hajolt még. Egészen le a fiúcska nemes ékszeréhez, melyet még önnön maga sem fogott életében. Hisz eddig sellő volt s nem ember.

Elkezdte kényeztetni az ifjút, ki szűz lévén gyorsan lőtt, mint a puska a golyót. Egyenesen a férfi szájába, aki azt mind egy cseppig lenyelte.

- Finom vagy.

Azzal a fiú csípőjét felemelte s annak rózsáját kezelésbe vette. Eren csak nyögött a gyönyörtől, ami átjárta teste zugait, majd mikor megérezte Rivaille ujját a rózsája bensőében felsipított. Fájt neki picit s fura is volt, de mégis valami másabb is volt.

- Ne szoríts. Lazulj el és jobb lesz.

- R-reh-rehnd.. Hmmbennmm..

A fiú csak kéjes hangokat ontott ki magából és elengedte magát. E miatt egy eszeveszett érzés futotta át. Szavakkal leírni nem lehet. A gyönyörnél ezerszer jobb élvezet töltötte meg. Már három ujja volt a fiúban a férfinak. Majd jött a negyedik. Egyre jobban falták egymást. A férfi háta sebhelyes s a fiú teste kéjes. Foltok rajt mindenhol, hol szemmel látni a láthatót. Harapások is ékeltek rajta mi az élvezetet adta.

Végül eljött a férfi behatolt így felesége sikított. S csak nyögött és nyögött szüntelen. A barlang hangját szállította féktelen. Betöltötte a kéj és szerelem forró tüze. Álmok váltak valóra azon estén. A herceg immár királynőként. A férje Rivaille királyként lelte a másnapot. Kimentek lábukon a barlangból, s a meleg napsugarakban fürödtek a hideg víztükör habjai mellett. A parton meztelen sétáltak egyre csak előre, de élvezték, mivel egymáséi lehetnek. Mikor elég magasan jára a nap megcsókolták egymást s elvesztette őket a hab. A tenger habjaiba ugortak így eltűnve örökre, a víz selymes mély medrébe. Vissza mentek oda, ahonnan jöttek s immár Rivaille a trónjába ülve pihent. Ölében felesége, egyetlen kis virágszála, mely boldogabb volt mindennél, de nem lehetett ilyen boldog minden, mert a tenger haragra kélt, avagy annak egyik lakója, ki a király nem épp szívlelte.

Felháborítónak tartotta, hogy ilyen ember király lehet. De erről még senki sem tudott, így mikor Rivaille vacsorázott, nem számított, nem számított rá, hogy méreg van italába, mely keserű betegséget ragasztott rája. Eren aggódott, de nem volt választása. Elment a boszorkához látogatásra. Tőle kért ellenszert, mert nem szerette volna, ha a kedvese méreg áldozatává válna. Ezért a boszorka kért cserébe árat. Az ár nem volt más mint a fiú hangja. A fiú ezt neki adta, így az ellen anyaggal kezében ment Rivaille urához gyorsan, kivel megitatta az ellenszert így az meggyógyulá, de mikor megtudta, hogy Eren néma lett, meg komorulá. Nem akarta ezt, de nem volt mit tenni, nem tudhatta mi is történt.

Lassan egy hete tartotta csendjét Eren s e miatt ura egyre idegesebb lene. Végül már nem bírta és kedvesére tört, ki ijedten félve próbálta hallani ura szavainak hurrikánját.

- Ki miatt? Mit tettél, hogy a hangod eltűnt? Keserű fogja enni azt, aki ezt tette veled. Megölöm és porrá szedem.

A fiú megijedt, de kis kezével Rivaille arcát simogatta. Ki megenyhült tőle. Végül úgy esett, hogy elvezette a boszorkányhoz szerelmét. A banya ki rút volt Eren hangján énekelt. S immár szép volt hála a főzetnek. Rivaille bele habarodott a boszorkány hangjába s elhagyta kedvese kezét. Mikoron a kis Eren utána úszott, akkor ellökte magától s csak a hangot követte. A nő csak röhögött és nevetett úgy, hogy a tenger bele remegett. S e képp a fiú elsietett. Hisz már nem volt senkie. Elárúlták s szívét törték.

Egy hónap, majd kettő. Eren hasa csak nőtt. Hisz azon az estén megfogant, hála apja ajándékának. Ám az öröm helyett keserű fájdalom ékelt a királynő szívében mit apja nem nézett jó szemmel.

- Megmondtam fiam, ha baj lesz ne szólj, de nem bírlak így nézni. Mosolyogj kérlek hisz gyermeked lesz.

A fiú nem mondott semmit, hisz nem is tudott volna, végül a király férfiakat hívott sorra. Szigonyt ragadtak egytől egyig s útnak keltek mind. Eren is velük tartott a boszorka kastélyába oda betörve cápákkal harcolva elérték a banyát. Ölébe feküdt Rivaille kin a bűbáj élt, de mikoron meglátta Erent s a pocakját előtörtek benne az emlékek. Undorodott magától s a boszorkányt ellökte.

Mindenki meglepődve tekintett a hercegre ki tőrt ragadott s a boszorkának szegezte. De mikor életére tört a banyának az a herceg hasába vágott így az az arrébb sodródott össze görnyedve, közben a boszorka elúszott sebesen. Nem követték, mert túl gyors volt s nem ismerték eléggé a hínárost. Túl sűrű volt és veszélyes így haza mentek a legények.

- Sajnálom Eren. Bocsáss meg. Apád elmondott mindent és, hogy terhes vagy, annyira boldoggá tesz, főleg, hogy az enyém. Vissza fogom szerezni gyönyörű hangodat, ha ezer tengert is kell átúsznom. Ám most lett az utolsó, hogy elbódított hanja boszorkának!

Eren csak mosolygott szűntelen boldogan. Boldog volt, hogy Rivaille az ő ura. Szerette és soha nem engedte volna, de másnap férje nem így gondolta. Felfegyverzett s elindúlt messze, vele ment Mikasa és Jean. Mind Erennek akartak jót s így tűnt el három fény.

Eren számára az órák s napok kínkeservben teltek. Hisz kiket szeretett lehet többé vissza sem jönnek. Lehet megtámadja őket egy raj cápa vagy éppen gyilkos bálna. Vagy elvesznek a hínárok erdejében. Még, ha túl is élik még ott van a boszorka is. Mi van, ha újra elbűvöli őket? Vagy egy labirintusba tereli a három harcost, akkor mi lesz?

Töprengett minden nap, minden órájában s imádkozott tengernek égi istenéhez, hogy segítsen rajtuk. Keservesen zokogott s imádkozott. Félt, rettegett, ideges volt. S így teltek napjai miközben étel alig gurult a torkán, mert az volt az eszében, hogy lehet ők meg éheznek. Lehet, hogy éhen fognak halni, de nem mehetett utánuk, mert terhes volt. Két személyre vigyázott s ez igen nagy felelősség lészett, mi vállát nyomta.

A napok teltek, a hetek sétáltak, a hónapok dalolva cikáztak. A királyné hasa kerekedett s gömböjödött s lassan megfog születni a gyermek, de az apa azóta sem érkezett meg. Sírt is a királyné keserves s csak várta édese mikor lesz, újra a királyi palotába.

Eközben Rivaille és két segédje a fekete hajú harcos lyeány és az erős eszes férfiú, harcoltak. Egész eddig üldözték a banyát. Volt, hogy cápákkal  küzdöttek. Itt Jean megmentette Rivaille életét egy kardorru haltól, de cserébe karján jól látható heg maradt. E harc után a boszorka miatt óriás titánok, polip alakban, támadták őket. Egy gyenge pontjuk volt, ami a fejük s lábuk között lészett a háti oldalon, körülbelül ott, ahol egy ember nyakszírtje van.

Miután sikerült mindet megölni követték az utat immár sérülten, de büszkén. Mikasa bal szemére megvakult s egy seb honolt e szemén. Mivel az egyik polip egy kővel végig szántotta neki. Rivaille király hátára kapott egy keresztet, mely olyan volt, mint két kard átlósan keresztbe. Mire elérték a banyát sebük gyógyúlt s nem úgy, mint akkor a véres vízben fájlalva a só maró érzését. A banya ekkorra már saját kutyáit küldte rájuk. A fenevad tengeri kígyók és angolnák támadták a kis csapatot. S evvel baj nem lenne, de az angolna óriási volt s elektromos. Míg a mellette lévő kígyók halálos mérget hordozók.

- Vigyázzatok! Ne menjetek a közelükbe, mert elöbb meghaltok, mintsem haza érjünk!

Ordította Jean, ki átgondolta a helyzetet. Magában gondolva "Mit tegyek, mit tegyek..", majd ötlet pattant fejéből s visszább húzódott. A többiek követték tettét, mert még nem halhatnak meg. A banya azt hitte elfutottak így őreit felállította, majd nyugovóra tért.

- S mi a terved Jean? A semmivel sokra nem megyünk!

- Tudom Rivaille, de van egy ötletem. Míg alszik, mi csendben több irányból egyszerre támadunk.

- S, hogy kivitelezed? Egy út van csak befele, mit őrök figyelnek.

- Tudom, hogy figyelik, de..

- De mi?

Szólalt meg végül a rövid, fekete hajú harcos lány, ki jelen pillanatban ölni tudott volna vagy épp meggyulladni a dühtől. Amióta kiértek ül egy kövön mérgesen előre meredve s gondolkodik azon miképp ölje meg a banyát. Rámarkolt a derekán lévő piros szalagra, amit még Erentől kapott s felemlegette gondolatait a fiúra, ki soha nem lesz már az övé, de legalább megvédené. 

- Van több út, csak eltakarta őket a növényzet így azokat nem figyelik, de bemegy egészen a barlang belsejéig.

Fejtette ki röviden Jean, mire a két Ackerman megugrott a vízben. Izgatottak lettek s érezhette rajtuk bármelyik ember. Reményt kaptak s ez felemelő hír volt számukra. A banyát megölhetik végleg, de az őrök még akkor is élnek s nem fogják hagyni, hogy kijussanak élve. Így újra gondolkodnak.

- Mi lenne, ha..

Kezdett bele újra az eszes fiú, kinek ötletei jók voltak s ésszerűek.

- ..hínárból fonnánk gyors egy hálót? Így miután megöltük az óriás angolna nem tudna minket megtámadni a kígyókat meg úgy is lehagynánk gyorsan. Majd csapdát állítanánk a kígyóknak és megölnénk őket, amikor meg jön az angolna egy gyors mozdulattal a szirtről lelökné valaki a követ míg az angolna figyelmét eltereljük és kész. Megmenekülünk. 

- Ez nem is rossz ötlet. Mikasa menni fog a szikla lelökése?

A lány bólintott s már indultak is. Hínárokat és erősebb növényeket gyűjtöttek, majd összecsomózták azokat így hálót képezve. Amikor a barlanghoz értek jó erősen rögzítették, majd halkan beúsztak. Észrevétlenül egészen a banyáig ki éppen az igazak álmát alusszta. Ekkor egyszerre egy tört fogva a három sellő, mint rituálét hatották végre a döfést, mi a szívben ért. A boszorka sikított hangosan, majd meghalt. Láncát Rivaille megfogta s már szélsebesen úsztak. A kígyókat egyesével leölték, majd a nagy angolnát a kővel le terítették.

Immár haza fele mentek s végre a palotába értek. Nagy sellő sereg köszöntötte őket, majd egy hír, hogy Eren elment arra a helyre, ahol felnőtté vált, mert szül. Rivaille gyorsan szélsebesen úszott és pont oda ért. Eren feküdt és felkészült. Félig a teste a vízben volt s emberként úgy feküdt félig. Mikor meglátta Rivaillet szeme könnyekbe szökött.

- Rivaille! Rivaille te vagy?

- Igen Eren én vagyok. Haza értem.

- Isten hozott itthon.

Eren boldogan sírt közben a férje közelebb jött s emberré válva mögé ült, hogy ne a kőnek döljön. Eren végül megszülte fiát. Egy gyönyörű fekete hajú, zöld szemű kisfia született, aminek Rivaille nagyon örült. A gyermekük született meg s ennél csodásabb dolog nem igazán van.

Már lassan eltelt négy év. A kis Ralph cseperedett szépen és rengeteg barátja lett. Szerették a szülei a kis lurkót és egymást is. Hálát adtak égnek, földnek, hogy egészséges és, hogy együtt lehetnek. Immár Rivaille újra emberré vált s meglátogatta nagybátyját, ki megbánta mit tett, de tudta Rivaille többé már nem ember. Így az Ackerman ház a földön eltűnt Kenny Ackerman halálos ágyán s végleg leeresztették a szabadság zászlaját.

-*-*-*- Vége -*-*-*-