Gondoltál valaha is valami szörnyűt tenni? Nem kisebbre gondolok, mint cukorkát lopni, vagy túlmenni a sebességhatáron. Nem, olyanra gondolok, mint pl. a gyilkosság.

Ez az amit a baráti csoportommal kitaláltunk. Mint egy csoport, ölnénk meg valakit. kicsiben kezdenénk, egy személlyel, valaki akit senkit se érdekel, csak, hogy meglássuk van e ízlésünk hozzá. Ha nem sikerülne, szétmennénk és nem beszélnénk többet róla.

Mind a négyen egy online beszélgető oldalon ismerkedtünk meg, egy közös volt bennünk, mind kiközösítettek voltunk. Hónapokat beszéltünk online, mielőtt találkoztunk volna személyesen. Adok egy rövid lírást magunkról.

Elsőnek ott volt Xavier, Xavier inkább óriás volt, legalább 204 cm és talán egy kicsit túlsúlyos. Ő volt a forrófejű a csoportban, mérete miatt békén hagytunk. Eltekintve attól, talán a legpuhább is volt a csoportban, ha valaki nem tudta követni a tervünket, akkor az ő volt.

Következőnek ott volt Mitch, Mitch normál méretű volt, kb. akkora magassága és a súlya, mint nekem. Mitchhez álltam a legközelebb a csoportban, mindketten imádtunk a klasszikus videójátékokat. Mitchet az élete során rengetegszer bántalmazta a mostoha apja. Úgy gondolta, hogy a sötétség mindig is benne volt, és a bántalmazások egyre csak növelték.

Majd ott volt Stephaine, de mi csak Stephnek hívtuk. Ő volt az egyetlen lány a csoportban, ellentétben Xavierrel, ő igazán kicsi volt, körülbelül 152 cm volt. A legtöbb alacsony ember akit ismerek eléggé hangos, és szinte mindig ideges, de Steph nem. Steph a legnyugodtabb minden szituációban. Nem tudom pontosan, hogy az ő sötétsége honnan ered, de biztosan ott van.

Végül én, nem mondanám, hogy bármi érdekes is lenne rólam. Átlagos vagyok minden elképzelhetőképpen. Az egyetlen dolog, hogy sose tudtam beilleszkedni más átlagos emberek közé. Még ebbe a csoportba se, néha kívülállónak érzem magam, de talán ez az, amire szükségem lenne, hogy végre beilleszkedjek.

Harmadjára találkoztunk, mikor Mitch felhozta, hogy öljünk meg valakit. Kezdőkként tudtuk, hogy csak egy emberrel akartunk kezdeni, a feltakarítás könnyebb, tényleg csak egy teszt lenne. Azt is tudtuk, hogy olyant kell, akit senki se keresne, egy hajléktalan, egy drogos, érted a lényeget. Végül legjobb lenne olyat találni aki külvárosi, az országban. Ha valahol elkülönítve élne, sokkal jobban megkönnyítené a munkánkat.

Szóval mindannyian elkezdtük felderíteni a tökéletes áldozatot. Pár héttel később megtaláltam a tökéletes személyt.

Egy idősebb férfi volt. Egyedül élt egy elképesztően óriás házban. Ez a ház a semmi közepén volt, megszámlálhatatlan fordulókon kell átmenned, hogy odajuss, kb. 30 mérföldnyire volt a legközelebbi várostól. Hetente egyszer hagyta el az otthonát, hogy körüljárjon pár boltot, és ahogy figyeltem nem fogadott látogatókat.

Tökéletes volt, szóval szóltam a többeknek, és elkezdtünk tervezni.

Az a nap után akarjuk csinálni, miután megcsinálta a nagy bevásárlását, így ha valaki látná a városban, nem gyanakodna azonnal, hogy nem látta egy ideje. Egyikünknek sem volt fegyvere, de nem volt gond. A fegyverek túl hangosak, és ő csak egy idős ember. Ideális esetben beosonunk a házába és ráugrunk mikor alszik. Volt késünk, ami szerintünk több, mint elég.

Az egyetlen baj az volt amit már mondtam is, hogy hatalmas a ház, és nem lehetett tudni, hogy melyik szobában alszik. Betörtem a házába, mikor elment az üzletbe, és sok olyan szoba volt, ahol lehetett aludni. Egyik sem volt összedobva, nem úgy látszott, mintha senki se lakna ott. Pár szekrényben voltak férfi ruhák, szóval találgatni kellett. Meg kellett találnunk anélkül, hogy megzavarnánk, de végül is csak egy idős férfi, ugye?

Az előkészületek után készen álltunk.

"Mindjárt ott vagyunk. A bokrok mögé fogok parkolni, a többit lesétáljuk." Mondtam ahogy közeledtünk a házhoz.

"Biztosak vagytok ebben?" Xavier elkezdett nyafogni.

"Persze, hogy biztosak vagyunk, ha vissza akarsz fordulni ez az utolsó esélyed Xavier. Ahogy kilépünk ebből az autóból nincs visszaút." Mitch válaszolt.

"Nem lépek ki; mit gondolsz, ki vagyok? Csak biztosra mentem, hogy készen álltok e." Xavier válaszolt, látszott idegesen.

"OK, ennyi elég fiúk, mindannyiunknak egy lapon kell lennünk. Ma éjszaka után minden megváltozik." Steph vágott bele a szavunkba a szokásos nyugodt hangjával.

Félreálltam a járművel, és amennyire csak bírtam, elrejtettem a bozót mellé. Kételkedtem, hogy valaki pont erre menne el, de nem mertem kockáztatni. Ha valaki erre járna, kilátszódna a kocsi. Levettem a rendszámtáblát és be raktam a csomagtartóba, csak biztosra mentem.

Mind kiszálltunk és sétálni kezdtünk a ház felé.

Ahogy közelebb értünk a házhoz Xavier újra megszólalt.

"Jesszus, ez a hely hatalmas. Ki építene ekkora házat a semmi közepére? És nem tudod, hogy melyik szobában alszik?"

Vállat vontam, és válaszoltam "Nem, mikor bent vagyunk Mitch és én a ház balfelébe megyünk, ti ketten jobbra. Először lent kezdünk, aztán fel megyünk."

Steph bólintott és mondta "És ha megtaláljuk kikötözzük, és az adó-vevőnket használva szólunk a másik csoportnak."

Mosolyogtam és visszabólintottam. Mindannyian tudtuk a tervet, sokszor át mentünk rajta. Szereztünk adó-vevőket, hogy ne a telefonunkat használjuk. Nem akartuk, hogy legyen nálunk GPS ami vissza köt ehhez a helyhez.

Ahogy beléptünk, egy hatalmas lépcsősor volt előttünk, hosszú folyosókkal jobbról és balról. Ezért ajánlottam, hogy váljunk szét, nem teljesen, hanem kettőre, ketten maradtunk, ha netán valami baj történne.

Mitch és én elindultunk a jobb oldali folyosón. Igazán hatalmas volt. Azon a folyosón 5 szoba volt, a végén pedig a konyha, és egy ebédlő. Meg érkeztünk az első ajtónkhoz.

Én mentem most előre, kinyitottam az ajtót olyan halkan, ahogy csak tudtam. Mikor elég hely volt, hogy beférjünk, becsusszantunk. A szobában volt egy szoba és egy szekrény tele ruhákkal. Viszont senki se volt bent.

A következő ajtókat is megnéztük, de úgy, mint az előzők, üresek voltak. Adó-vevőből se jött semmi jelzés, szóval biztos ugyan annyi szerencsével jártak, mint mi. Fent kell lennie.

Azért benéztünk a konyhába. Az idősek is biztos szeretik az esti nassolást.

Ahogy Mitch és én közeledtünk a konyhához, hallottuk, hogy valami közeledik felénk. Lábtopogások, de nem normálisak, túl gyorsak egy emberéhez.

Mielőtt kitalálhattuk volna, egy figura rajzolódott ki a sötétből és ráugrott Mitchre. Egy kutya volt, egy német juhász, hogy pontosak legyünk. A kutya azonnal elkezdte kitépni Mitch torkát, ideje se volt elővennie a kését, hogy visszatámadjon.

Tudtam, hogy egyedül nem tudnék egy ilyennel szembeszállni, szóval futni kezdtem. Átfutottam az ajtón mely összeköttetésben van a bejárattal, bevágtam és bezártam. Ott hagytam a legjobb barátom, ki biztosan meghalt, csak, hogy magam mentsem. Tudtam, hogy biztonságban vagyok tovább futottam a ház közepe felé. Épp akartam elővenni az adó-vevőm, hogy szóljak a többieknek, de ahogy odaértem a lépcsőkhöz, ők ketten már ott vártak.

"Mi történt, miért futsz, és hol van Mitch?" Xavier követelt.

 "Én...Mitch...Mitch halott, volt egy kutya, nem volt időnk reagálni." Sikerült elmondanom nehezen.

Xavier odalépett hozzám, mielőtt bármit is mondott volna a pólómnál fogva megfogott. "Mi az, hogy Mitch halott, miért nem segítettél neki?"

"Sajnálom, semmit se tehettem, bezártam a kutyát, de később foglalkozunk vele, és Mitch testével. Nem tudom honnan jött a kutya, sose volt még itt, mikor járkáltam a házban. Nincs más választásunk, most kell megölünk az idős ember és gyorsan, mielőtt az a kutya túl nagy zajt csinál."

Xavier kezdte visszavenni az öklét. "Megőrültél? Megfogjuk Mitchet és eltűnünk innen."

"Nem, igaza van," Steph mondta, azonnal megmentve engem. "Nem tudunk elmenni Mitchért, főleg a kutya miatt. Ki kell végeznünk az öregembert mielőtt felkel, már ha nincs már fent."

Xavier elengedte az öklét, nem volt boldog, de mindig hallgat Stephre. Meg egyeztünk, hogy fent már mind a hárman együtt maradunk.

Ahogy lent is, a fenti emeletek is óriásiak voltak, de egy kicsit kisebb volt. Minden oldalról volt 4 óriási szoba, de itt nincsenek különleges szobák, ahogy lent voltak. Először balról kezdtünk.

Miután elvesztettük a barátunkat, Xavier nem bízott már bennem. Minden szobába ő lépett be elsőnek. Akartam neki mondani, hogy az ajtókat túl agresszívan nyissa ki, túl sok hangot csinál, de tudtam, hogy nem érdekelné, és csak idegesebb lenne.

A bal oldal üres volt. Jobbra mentünk.

Ahogy odaértünka harmadik ajtóhoz, megtaláltuk amit kerestünk, az idős ember, és valahogy még mindig aludt. Xavier alig nyitotta ki az ajtót, mikor meglátta, azt mondta, hogy készüljünk fel. Azt mondta, hogy vegyünk egy nagy levegőt, mielőtt benyit az ajtón.

Az helyett, hogy beléptünk volna az ajtón, Xavier hátrafelé kezdett esni. Ahogy kinyitotta az ajtót, valamilyen mechanizmust kapcsolt be. Egy íj állt ki a fejéből, halott volt mielőtt hátra esett volna a földre.

Steph elvesztette nyugalmát, mikor sikítani kezdett. Hátulról közelítettem meg. Fojtani kezdtem, még el nem vesztette eszméletét.

Az idős ember felé fordultam, ki már az ajtóban állt.

"Szóval, milyen voltam, nagyapa?"

"Tökéletes, egy idős embert büszkévé tettél" válaszolt egy nagy mosollyal az arcán.

A nagyapám embereket vezetett el a házához, hogy megölje őket, már akkor, mikor meg se születtem. Az apám távol akart tőle tartani, de miután meghalt egy autóbalesetben, megismertem nagyapámat a temetésen. Megosztottuk a magunkban lévő sötétséget, és most, hogy idős, folyatom amit elkezdett.

Lekötöztem Stephet és elhúztam a másik szobába mielőtt az asztalra tettem. Ő lenne az elsőm. Technikailag a kutyám megölte Mitchet, a csapda pedig Xaviert. Ez az első amit én viszek véghez.

A barátom volt, szóval gyors halállal szolgálok neki, de előbb kellett egy trófea. Nem ünnepelheted az elsőd egy trófea nélkül. Szóval kivettem a szemeit, mindig nyugodtak voltak, egész addig, még meg nem látta Xaviert holtan. Örökké dédelgetni fogom őket.

Miután kivettem a szemeit, úgy tettem, ahogy ígértem, egy nagy kést fogtam, amit a szívébe szúrtam. Tudtam, hogy senki se fogja keresni a halott barátaimat, de fel kellett takarítanom. 

Az emberek mondják, hogy elsőre hibázol, de szerintem elsőre minden tökéletes ment, és hát, alig várom, hogy új barátokra tegyek szert.