Újabb Lucifer novella, ami a BOTE-hez kapcsolódik. Egy előzmény, nagyjából az első világháború idején játszódik időben. 

Tenyerét szorosan bársonytrónjának karfájára szorította. Hátradőlve, elégedett mosollyal az arcán figyelte erkélyéről a tróntermébe összecsődített alattvalóit. Rég idehívta őket, azonban egyelőre kivárt, nem szólalt meg. Még ő maga sem fejtette meg, miért volt szükség erre, de percről percre egyre jobban megbánta, amiért meggondolatlanul cselekedett. Természetesen ezt sosem ismerné el, de az utóbbi pár napban egy furcsa érzés cikázott benne.

Ahogy az őt szorosan figyelő tekintetekbe pillantott, egy idő óta először tűnődött el rajta, mennyire magányos is valójában. Nem akart tőlük semmit, mindössze nem szeretett volna egyedül lenni. Ezt sem vallaná be hangosan, de így volt. A hosszú, őrjöngéssel töltött évezredeknek vége szakadt, s nem maradt más, csak ő, a pokol királya és az egyedüllét.

Sokszor tűnődött rajta, hogy kitárná szárnyát, és tovaszállna innen, de mégsem tehette. Ezt kapta jutalmul: az elkárhozott lelkek birodalmát, egy olyan helyet, ahol végre ő lehet a legnagyobb. Mégsem érezte magát annak, inkább egy elkergetett senkinek, akivel állandóan csak a gond járt együtt. Gyermetegnek tűnhetett, mégis jogosnak titulálta.

Lucifer sértetten fordította fejét az egyik szolgája felé, aki óriási szemekkel bámult vissza rá. Rettegett tőle. Maga sem tudta volna megmondani, miért, egyszerűen ezzel járt, ha egy semmirekellő démont a nagyúr egy feladata jelölt ki. Örök félelemmel.

– Jadis! – emelte meg a hangját a sátán. Vörös írisze a mellette toporgó fél-ivadékot kémlelte. – Lépj előre!

Az ördög elvigyorodott, amint megszületett az elméjében egy zseniális gondolat. Igencsak indokolatlannak tűnt, de úgy döntött, pont elegendő lesz arra, hogy ne kelljen közölnie: a semmiért sorakozott fel előtte a pokol lakossága.

A félig ember, félig démon fiú összerezzent. Nyelt egy nagyot, majd odaállt egyenesen a korlát elé, mely végigszaladt a balkon tetején. Ijedt pillantása bejárta a sátán népét. Piros, sárga és fekete íriszek néztek vissza rá. Néhányan felmordultak, míg egy-két bátrabb a leghátsó sorokban hőbörgött.

– Kivégzés lesz, nagyuram? – Lilith bal oldalról csatlakozott Luciferhez, aki futólag ráemelte vérvörös tekintetét, majd unottan Jadisre. Eljött az ideje, hogy közölje a furfangos agyszüleményt, amelyről mindössze csak ő gondolta ezt. De az ördög szerette elhinni, hogy az ő agyában megfordul, az egy kimagasló ötlet, legyen az bármi.

– Nem! – emelkedett fel a sátán székéről, majd Jadis vállára tette a kezét. A fiú nem mert odalesni sem, azonban a szíve hevesen kezdett verni. Szinte biztos volt benne, hogy ma meghal.

– Ezennel ünnepélyesen bejelentem, hogy Jadis a mai naptól kezdve Lilith alatt szolgál!

– Tényleg? – tette fel a kérdést a zöld szemű ősdémon. Nem rejtette el meglepettségét, ugyanis nem tudta hova tenni a hirtelen jött figyelmet. Lucifer hosszú évszázadok óta nem vett róla tudomást, így furcsállta a váratlan pálfordulást. A démonnő eltűnődött rajta, hogy talán az emberek világából érkező rengeteg lélek tett mély benyomást a sátánra. Odafent a Földön ugyanis immáron két éve háború dúlt, melyet az emberek csak első világháborúnak neveztek.

– Tán rossz a hallásod, Lilith? – gúnyolódott Lucifer, miközben felé fordította a rémült féldémont, aki maga sem tudta, mivel érdemelte ki posztját. De talán így volt a jobb. Ha tisztában lenne vele, hogyan alakult így a dolog, minden bizonnyal elkeseredne. Azonban megtiszteltetésnek érezte, hogy az első és egyetlen női nemű ősdémon mellé utasították.

– Nem, nagyuram! – húzta ki magát Lilith. – Köszönöm!

– Viheted! – vetette oda Lucifer a szavakat, majd visszaült a trónjára, és ismét lepillantott. – Oszoljatok! Nincs több látnivaló!

Jadis odasomfordált újdonsült úrnőjéhez, és halványan rámosolygott. Az ősdémon egy fintorral jutalmazta a gesztust, így a fél-ivadék arca hamar elkomorodott. A nő az erkély hátsó bejárata felé intett, jelezvén, induljon meg. A fiú gyors léptekkel rohant a kijárat felé, kétes gondolatok uralkodtak el felette, ám ekkor még nem sejtette, hogy a jövő, mely a sarkában loholt, semmi kecsegtetőt nem tartogat számára.