Akármennyire is volt izgalmas és felszabadító a repülés első, nagyjából fél órája, néhány órával később csakis arra tudok gondolni, hogy mégis mikor fogunk már végre leszállni, mert teljesen elültem a fenekem.

Útközben egy kis időre el is aludtam, az ekkor felvett pozíció miatt pedig még a nyakam is beállt.

Mikor a mindenféle hegyekkel és erdőkkel tarkított táj kellős közepén egy távolról tábornak tűnő hely fölé érünk lassan ereszkedni kezdünk.

Az egyik felén rengeteg kisebb kunyhó volt, a másikon viszont csak feltételezni tudom, hogy valamiféle gyakorlótér lehet, vagy bárhogy is hívják, míg a kettő határán kisebb-nagyobb sátrak vannak felállítva.

Amikor közeledik a földhöz fokozatosan egyre csökken a mérete, majd mire a tábor közepén földet érünk már egy óriás lónak volt megfelelő a magysága.

Most már leszállhatsz – mondja Warren a fejemben. A váratlan mély hangra egy pillanatra összerezzenek, majd kis gondolkodás után az oldalán lecsúszva érek én is földet.

Szinte felszabadulok mikor végre kinyújtóztathatom a tagjaimat mialatt körbenézek.

Az egész hely tele van élettel, folyamatos a beszélgetések zaja, amit néha morgás tör meg, mindenfelé jönnek-mennek emberek, van aki kibontott szárnyakkal és farokkal, míg néhányan teljesen egy lóhoz hasonló méretű sárkány formában haladnak úticélok felé. Szinte mindenkinek hozzám hasonló szeme van és a szivárvány minden árnyalatában lehet látni hajszíneket, vannak, akiknek még keveredik is több szín a tincseik között.

Hirtelen eszembe jut egy mondat, amit az egyik könyvemben olvastam:

A démonok közül a sárkányok az egyetlen olyan alfaj, amelynek a pikkelyei színével együtt a hajszíne is változik minden élet kioltása után.

Erre a gondolatra azonnal más szemmel kezdek nézelődni... itt rengetegen öltek már, nem is keveset. Ha a könyv igazat mond, akkor átlagosan százezer hajszáluk van. Abból egyetlen tincs is százakat jelenthet, itt pedig több mindenkinek is van, hogy a fél feje más színű.

A már ekkor visszaváltozott Warrenre pillantok.

Teljesen barna a haja, pedig épp megölt legalább húsz embert...

Százezer.

Már több, mint százezer életet oltott ki.

Nem néz ki fiatalnak, de ez akkoris elképzelhetetlen mennyiség.

A gondolatra a kelleténél hangosabban nyelek egyet, és egy apró lépést hátrálok.

Mégis mit gondoltam, csak úgy követni egy idegent? És nem mellesleg, ez az információ miért nem jutott hamarabb eszembe? Akkor nagyon könnyen meglehet, hogy másképp döntöttem volna.

Egy gyilkosokkal teli táborba keveredtem.

Még fel sem tudtam dolgozni az információt, már oda is lép egy kellemesen izmos testalkatú, velem egykorúnak tűnő srác, kék hajjal, aminek csupán alig látható része szőke. A szagán nyomokban a palota aromáját érzem. Ő is ott lett volna?

– Uram! – szól Warrennek, aki azonnal ráemeli tekintetét.

– Minden rendben ment?

– Igen, mindent elhoztunk, Miro lepakolt a fősátorban, a többiek nemrég szálltak le. Magánál sem volt gond?

Warren megrázza a fejét.

– Nagyrészt minden a terv szerint ment – feleli egyszerűen, mialatt a srác tekintete rám csúszik, és biccent egyet. Pár pillanatig meglepetten pislogok, hogy feltűnt neki a létezésem, de hamar én is viszonzom a mozdulatot. – Deimos?

– Elméletileg hamarosan itt lesz Soraya tábornokkal.

– Rendben, elmehetsz. Mára nincs több dolgotok.

– Rendben uram, köszönöm uram – bólintott, majd katonásan hátat fordított, és már el is sietett.

Az iménti beszélgetésből ítélve Warrennek valami magas beosztása lehet, amitől kissé elszégyellem magam, hogy én meg ebbe bele se gondolva, mint valami átlag emberrel beszélgettem vele.

– Nekem is magáznom kellene?

A kérdésemre felém fordul, de csak egyszerűen legyint.

– Dehogy, te nem vagy a beosztottam, úgyhogy nem szükséges. De ha te úgy jobbnak érzed, részemről magázhatsz.

– Akkor inkább maradok a tegezésnél.

A legtöbb embert, akivel eddig találkoztam tegeztem, úgyhogy ez sokkal természetesebbnek hat.

Egy bólintással nyugtázza a döntésem, majd a fejével intve mutatja, hogy kövessem.

Alig teszünk pár lépés az élettel teli, letaposott területen, egyetlen pillanat alatt majdnem minden tekintet valamivel mögénk szegeződik, így én is hátrafordulok.

Fehér ködszerű felhőből egy férfi és egy nő lép elő.

Mindketten sárkánynak tűnnek a szaguk, és a nő hosszúkás pupillája alapján, de az izmos, elegáns fekete ruhás, tőlem csak kicsivel idősebbnek tűnő férfinak olyan az írisze, mintha egy egész univerzumot foglalna magába, kerek pupillával. A szagán valami más is érződik, azt hiszem egyszer éreztem ilyet, mikor csillagok jöttek látogatóba a kúriára. A hátán hatalmasodó, csupán a csontok mentén fekete, máshol ezüstös szárnyai, farka és két hátraálló szarva alapján azonban biztos, hogy legalább részben sárkány.

A hasonló aromából arra következtetek, hogy a nagyrészt ezüstös hajú, néhány kisebb fekete tinccsel rendelkező férfi feltehetően a rövid, egyik oldalt épphogy áll alá, a másikon pedig vállig érő, élénk vörös hajú, rémisztő, zord tekintetű nő fia lehet.

Nem tűnik kifejezetten idősnek ő sem, de mégis túlterhelően tekintélyt parancsol nőies, mégis erővel teli testalkata. A tekintete éppolyan zord, mint a mellette állóé, aki lazán az oldalán lógó kardján tartja a kezét, úgy méri fel a tábort. Azt kell mondjam, hogy szemtelenül jóképű, pont az esetem: sármos, sárkány, és elérhetetlen.

Amikor a nő felém néz, és egy pillanat alatt végigmér villám gyorsasággal szalad végig a hideg a gerincemen, mikor pedig felénk indulnak, fülem-farkam behúzva, szinte meglapulok Warren mögött.

– Soraya tábornok, Deimos – biccent Warren először a nő, majd a férfi felé.

– Warren. Sikeres volt a küldetés? – A nő hangja feszes volt, pontosan olyan, amilyet az ember egy tábornoktól elvárna, mégis megremegek tőle, mintha itt helyben akarna élve felfalni.

A férfi egy lépéssel mögötte áll meg, mintha nem kívánna részt venni a beszélgetésben, vagy legalábbis nem lenne szükség rá, így csak ridegen körbenéz.

– Igen, mindent meg tudtunk szerezni, a kastélyt kitakarítottuk.

– És ő? – bök felém, de nem néz rám.

– Ott találtam. Róla én kezeskedem.

– Ezt majd Deimosszal megbeszélitek. Menjünk a sátorba – int a fejével, és már indul is a férfival, de Warren mielőtt követné őket felém néz.

– Te várj meg itt valamerre. Hamarosan visszatérek.

Csak annyira van időm, hogy bólintsak, még visszakérdezni sem tudok, hogy mihez kezdjek magammal, már hátat is fordít és követi a két másik sárkányt, így aztán csak kényelmetlenül ácsorgok az út kellős közepén.

Mikor a harmadik csoport kerülget, arra jutok, hogy odaállk egy kisebb sátor sarka elé, ahonnan még rálátni a fősátor bejáratára.

Jobb híján feszülten kezdem tördelni a kezem, ahogyan nézem a többi sárkányt, akik tudomást sem véve a létezésemről, elfoglaltan sétálnak fel-alá. Hatalmas itt az élet, de nem nagyon látom, hogy mihez is fogok én itt kezdeni.

Egyre inkább kezdem megkérdőjelezni a döntésem, ha a kastélyban maradok, legrosszabb esetben néhány értékes tárgyat eltulajdonítva menthettem volna magam, és új életet kezdhettem volna, kötöttségek nélkül.

Legalábbis nagyon szép idealizált gondolatnak tűnik ez, ha azt nem veszem figyelembe, hogy az ajtóm kulcsra volt zárva, amin nem tudtam volna kijutni, ha Warren nem töri be, így hamarabb szomjan haltam volna, mint hogy új életet kezdjek, de ha valamilyen csoda folytán ki is jutottam volna, semmihez sem értek igazán, a külvilágban még nem igazán jártam, így igen csekély esélyem lehetett volna teljesen egyedül beilleszkedni, nem hogy még meg is élni valamiből.

Racionalizálva a helyzetet így van a legnagyobb esélyem a túlélésre, akkoris, ha valószínűleg kénytelen leszek a többi itt lévő sárkányhoz hasonlóan katonának állni... bár akkoris meghalok, ha a kiképzésen nem is, a legelső harcban egészen biztosan.

Bárhogy is nézem, igen hamar életem fogom veszteni, de itt legalább feltehetőleg nem nyomorban, vagy bezárva, ami a lehetőségekhez képest nem is olyan rossz.

***

Legalább fél órán keresztül ácsorgok a sátor mellett, már kezdem azt hinni, hogy elfelejtett Warren, mikor végre valahára kilép a fősátorból, mellette Deimosszal, a nőt azonban sehol sem látom, mintha a szaga is eltűnt volna, épp olyan hirtelen, mint amikor megjelentek.

Egyenesen felém tartanak, majd előttem állnak meg.

– Gyere – int Warren a fejével, így kicsivel mögöttük követem őket.

Szótlanul sétálunk, míg bennem az a gondolat rémlik fel Deimos zord tekintete és Warren rezzenéstelen arca láttán, hogy engem most szépen elvisznek egy árok partjára, és kinyírnak, hogy ne maradjon szemtanú azután, ami a kastélyban történt.

Abban igazam volt, hogy ténylegesen a tábor széléhez vezettek, ahol kicsivel a legutolsó sátor után állunk meg. Tőlünk nem olyan messzire már egy erdő kezdődik, előtte gondolom még helyet hagytak további sátrak felhúzására.

Már szinte látom lelki szemeim előtt ahogyan egyetlen szúrással leölnek, majd berángatják a testemet az erdőbe, ahol majd a dús aljnövényzet idővel benövi a testem. Szép kis halál, mondhatom.

Miután megállunk, mindketten felém fordulnak.

Deimos tekintete meglágyul és egy halvány mosoly is megjelenik a szája sarkában.

– Drystan – nyújtja felém a kezét. A hangja mély, de mégis van benne némi lágyság.

– Nevan – mondom meglepetten, és kezet fogok vele. Érződnek a bőrkeményedések a kezén, amitől egyértelmű, hogy sokat harcolt már élete során. – Nem... Deimos?

– Hivatalosan anyám előtt Deimos, bizalmasan Drystan. Örvendek.

A tartása most már sokkal inkább csak határozott és magabiztos, mintsem elrettentő, ami némi bizalmat gerjeszt bennem.

– Warren azt mondta, hogy Sellában tartottak fogva.

– Igen.

– Mióta voltál ott bezárva?

– Igazából egész életemben – fonom át magam előtt a kezem, mialatt lesütöm a szemem. Nem tudom, hogy ezt az információt jó-e, hogy megosztottam velük. Most már tudják, hogy szinte semmi interakcióm nem volt a külvilággal.

Egy pillanatra elcsendesedik, valószínűleg a döbbenettől.

– Hány éves vagy?

– Harmincegy.

– Akkor még nagyon fiatal vagy.

Ránézve bólintok. Nem tudom sokáig rajta tartani a tekintetem, túlságosan zavarba ejt a szemkontaktus.

– A szemeddel mi történt?

Bár várható kérdés volt, mégis kihagy egy ütemet a szívem, és egy mély levegőt kell vennem mielőtt válaszolok.

– Kiégették.

Erre kis ideig nem érkezik válasz, valószínűleg belegondolnak, hogy ez pontosan mit is jelent.

– Értem – bólint elgondolkodva, és Warrenre néz, mintha legalábbis olvasnának egymás gondolataiban szólal meg a másik.

– Várj itt, néhány dolgot át kell beszélnünk.

Ezzel pedig újra hátat is fordítanak nekem, és az erdő felé indulnak, majd mikor már hallótávolságon kívül vannak, megállnak egy fa mellett, aminek Drystan vállal nekitámaszkodik.

Hallani tényleg nem lehet semmit, azonban arra nem gondoltak, hogy bezártsággal töltött unalmas óráimban, mikor csak bámultam ki az ablakomon a külvilágra, megtanultam szájról olvasni.

Warren szólal meg először:

– Mit gondolsz?

Drystan vállat von.

– Szerintem nem jelent veszélyt. Igaznak tűnik amit mond.

A férfi is bólint.

– A szobájából is úgy tűnt, hogy fogva tartották. Nem torlaszolta el, nem volt a zárban belülről kulcs, és nem is tűnt úgy, mint aki aggódik a kastélyban bárkiért. Senki után nem kérdeződködött. Úgy tűnik, mintha azt se tudná, mik voltak ott.

Ebben teljesen igaza van. Nem igazán volt ott senki, aki hiányozna, vagy akivel mélyebb kapcsolatot ápoltam volna. Arról pedig, hogy bármi különlegesen értékes lett volna ott, fogalmam sem volt. Azt tudom, hogy sok drága cuccal volt felszerelve, de erősen kétlem, hogy néhány ékszer, vagy festmény miatt rendeztek volna tömegmészárlást.

– De akkor minek tartották fogva? Engem ez aggaszt.

Warren elgondolkodva felém pillant egy másodpercre, majd visszanéz Drystanre.

– Egy sárkány túl értékes ahhoz, hogy megöljék. Szabadon nem engedhették, mert akkor megkockáztatták volna, hogy bosszút álljon rajtuk. Kiképezni meg feltételezem nem tudták, és az is túl rizikós lett volna, hogyha felerősödik, de úgy dönt, hogy elárulja őket. Még repülni se tud. Máig azt se tudta, hogy át tud változni.

– Azt honnan tudhatjuk, hogy nem csak színleli?

– Az izomzata alapján sem tűnik elég erősnek ahhoz, hogy túl sokat repüljön, vagy harcoljon. – Drystan egyetértően bólint, mielőtt még folytatná. – Viszont van még egy dolog.

– Micsoda?

– Íjász.

Az ezüsthajú meglepetten felvonja a szemöldökét, és megrebbenti a szárnyait.

Mielőtt bármit válaszolna, egy izmos srác ereszkedik gyors szárnycsapásokkal, kezében egy karddal Warren mögé. Drystan észreveszi, de egy szót sem szól.

Merényletet tervezett volna ellene?

Egyenesen megfagy bennem a vér, mikor a látszólag zavartalan férfi felé ér, készen arra, hogy lesújtson, de alig fél méterrel azelőtt, hogy célba érne, az idősebb mögött megjelenik az általam már ismert pajzsa, amiről lepattan a srác, akit ezután a másodperc tört része alatt, egyetlen mozdulattal vág földhöz Warren.

Drystan, mint aki meg se lepődött az iménti eseményen nézi ahogy talpra állítja a csalódott ábrázatú srácot a másik.

– Menj vissza gyakorolni. Ez most nem jött össze. – utasítja Warren miután a másik leporolta magát.

Meglepetten észlelem, hogy míg Warren útjára engedi a srácot és néhány szót szól hozzá, Drystan a távolban felém fordul, majd félmosollyal a száján tátogni kezd:

– Láttál valami érdekeset?

Azonnal olyan forróvá válik az arcom, hogy majdhogynem lángba borul. Egyből elkapom a tekintetem, és láthatóan elmormolok egy bocsánatot, de nem merek felnézni, hogy válaszol-e.

Mégis mi a faszt gondoltam, hogy magasan képzett katonák nem fogják észrevenni, ahogyan meredten figyelem a szájukat? Ezek nem olyan hülyék, mint akik Sellában voltak, hanem az egyik egy karcolás nélkül lemészárolt Teremtő tudja hány embert, míg a másik minden valószínűség szerint a felettese. Úgy tűnik, hogy én még nagyobb idióta vagyok, mint azok az őrök, akiket Warren legyőzött.

Pár percig teljesen lesütöm a fejem szégyenemben, amikor végre fel merem emelni látom, hogy Drystan enyhén háttal áll nekem, kissé kinyitva a szárnyait, pont annyira, hogy se az ő, sem pedig a Warren száját ne láthassam.

Alapvetően megsértődnék, hogy mit akarnak titkolni, de az iménti malőr után teljesen jogosnak érzem ezt a lépést.

Csak egy-két percet beszélgetnek még mielőtt megfordulnak és visszaindulnak felém.

– Arra jutottunk – kezd bele Drystan –, hogy úgy lenne a legbiztonságosabb, ha egyelőre itt maradnál, ahol megtanulhatod, hogyan kezeld a képességeid, utána pedig ha szeretnél, elmehetsz, és segítünk elhelyezkedni, vagy pedig itt maradhatsz, és kiképzünk. Az íjász képességednek nagyon jó hasznát vennénk a soraink között, de természetesen most is távozhatsz, ha úgy akarod. Mit gondolsz? Ez így megfelelő neked?

– Miért akarnátok csak úgy befogadni?

Semmi okuk nincs rá. Ha miután kisegítenek, úgy döntök, hogy távozok, akkor semmi hasznuk nem származik belőlem, pusztán felesleges időt és energiát áldoznak rám, ami soha nem fog megtérülni.

– Mert sárkány vagy, és segítségre van szükséged. Ígyis kevesen vagyunk, így mindenki számít. Nem csak azok, akik harcolnak.

– Ha nem tanulod meg, hogyan kezeld a képességeid, az alakváltást, repülést, akár az íjászatot is, belehalhatsz – teszi hozzá Warren komoran.

Ettől hirtelen kiver a víz. Belehalhatok, ha nem tanulok meg repülni, meg átváltozni?

– Micsoda? – kérdezem teljesen kifehéredve.

– Ha nem tudod befolyásolni, hogy mikor változz át, akkor egy idő után magától fog megtörténni, és nem lesz ráhatásod. Ez jó esetben annyi, hogy csak a lábad, vagy a karod változik át, de ha csak a szerveid, és nem követi a külsőd, az halálos.

A gondolatra, hogy a belső szerveim megnőjenek, és belülről feszítsék szét a testem émelyegni kezdek... nem hittem, hogy létezik ilyen halál, de most, hogy tudom, félek tőle.

– Miért lenne baj, ha nem változok át?

– Az olyan, mintha úgy próbálnád megakadályozni, hogy egy növény kifejlődjön, hogy egy kötéllel átkötöd a közepét: ugyanúgy ki fog fejlődni, de eldeformálódik – magyarázza Drystan.

– Az, hogy sárkány formád is van, a természeted része. Nem tudod sokáig elnyomni, előbb-utóbb felszínre fog törni.

Ma reggelig abban sem voltam biztos, hogy át tudok változni, most meg az szakad a nyakamba, hogy igazából egészen mostanáig bármikor megölhetett volna.

– Szóval, mit gondolsz? – kérdezi végül Drystan.

– Szeretnék maradni.

Ennél jobb esélyem nem lesz rá, hogy megtanulhassak együtt élni saját magammal. Végre kapok rá esélyt, hogy felfedezzem a saját határaimat.

Drystan elmosolyodik a válaszomra.

– Örülök neki.

– Tudtommal felszabadult egy kabinunk múlt héten, ott el tudunk szállásolni. Szólok valakinek, és keresünk neked ruhákat is, holnap pedig kezdheted a gyakorlást.

Hát... ez elég gyorsan ment. Fél perc alatt már meg lett tervezve az egész maradásom. Látszik, hogy Warren nagyon gyakorlott az irányításban és a gyors döntéshozásban.

– Rám így már gondolom nincs szükség itt, úgyhogy megyek, mert délre már Darronnál kell lennem.

Egy pillanatra felvonom a szemöldököm.

Délre?

Felnézek az égre, ahol a nap már tényleg majdnem a legmagasabb pontján jár.

Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy szinte fel sem tűnt, mennyi idő telt el, de ahogy ebbe belegondolok, megkordul a gyomrom és érzem mennyire kiszáradt a szám egyből rájövök, hogy mennyire gyorsan elrepült egy délelőtt.