Minho le nem vette volna a tekintetét az alvó fiúról. Tankönyve magányosan hevert előtte arra várva, hogy átadhassa a benne lévő tudást az egyetemista fiúnak akit egy cseppet sem izgatott a történelemben sokadjára játszódó háború. Jobban lefoglalta párja nyugodt arcának tanulmányozása. Gurulós székével kicsit közelebb húzódott az ágyhoz és Jisung egyik rakoncátlan fekete tincsét helyére vezette. Ha nagyon őszinte akart lenni hiányzott neki a szőke haj, az sokkal inkább illett a fiúhoz, mint ez a sötét szín. Kicsit feljebb húzta rajta a paplant, végig simított puha arcbőrén majd visszatért történelem könyve fölé. Gondolatai bármennyire is igyekezett egy sokkal közelebbi múltat jelentetett meg előtte. Jisung kicsivel több mint másfél hónapja járt először a lakásán, azóta szinte minden estét itt tölt, ritkaság számban van amikor nem együtt térnek nyugovóra. Általában ez akkor van, amikor Haneul-lal megy el valahova. Minho szíve összeszorult ahogy elképzelte barátja karjaiban a lányt. Nehezére esett bevallani, de rettentően féltékeny volt viszont tisztában volt vele, muszáj elviselnie mert akkor az látná kárát, akit a világon a legjobban szeret. Mások szerint kevés idő telt el ahhoz, hogy teljesen bele essen Minho-nak mégis sikerült, úgy érezte mintha már több éve együtt lennének és nem csak alig két hónapja. Tudta, hogy nem mehet már sokáig így, nehezebb volt titokban tartani, mint az gondolták a félelem viszont erősebb volt. Minho csak egyszer találkozott a Han testvérpár édesapjával de soha többet nem akart. Tudta, ha a szülők rájönnének erre nagyon csúnya vége lenne.

Tekintetét ismét az ágy felé fordította és székén hátra dőlve ismét figyelni kezdte a fiút, aki lassan ébredezni kezdett. Egy nyögés kíséretében összébb húzta magán a takarót mintha csak el akarna bújni a világ elől. Álmosan pislogott párat majd még ködös tekintettel felnézett az idősebbre. Édes mosolyra húzta ajkait miközben karját kinyújtotta Minho felé, ujjaikat összefűzte és behúzta maga mellé. Átdobta párján is a takarót ahogy közelebb bújt hozzá. Karját, lábát átvette a vékony alakon majd arcát nyakhajlátába fúrta, teste melege kellemes érzéssel töltötte el Minho-t. Jisung-ot szinte azonnal elnyomta az álom ismét míg barátja csak kiélvezte ezt a nyugalmas pár órát, amit még együtt tölthettek.

Nem a legjobb rész de őszintén bevallom, ahogy a második részlet írása közben ahogy elképzeltem a jelenetet saját magamat öltem meg vele.