A szoba csendjét egyedül a két fiú egyenletlen lélegzete törte meg. Jisung elméje felett teljes homály uralkodott, a saját nevét is megkérdőjelezte volna. Az az alkohol mennyiség amit magáévá tett egy hadsereget is kiütött volna. Gyomra folyamatosan szaltókat hányt de annyi lélek erő még volt a fiúban, hogy a helyén tartsa aznapi vacsoráját.
Vele ellenben Minho teljesen rendben volt. Egy korty sem ment le a torkán így nem kellett tartania a rosszulléttől sem. Ő igazából csak azért volt a fülledt szobában mert aggódott a fiatalabb miatt. Nem akarta egyedül hagyni ilyen állapotban. Vele akart lenni ha baj adódna.
Jisung úgy érezte magát mintha egy hullámvasúton ülne és minden kanyarban nyakon öntenék egy adott érzelemmel. Abban a pillanatban a sírás határán gurult a kicsiny vasút de mintha ott elakadt volna, nem bírt túl jutni az érzésen. Szörnyű embernek gondolta magát, undorodott a lényétől és ezt képtelen volt tovább magában tartani. Egy apró könnycsepp vonult végig felhevült, kipirosodott arcán majd azt követte a többi is. El akart menni innen jó messzire és vissza se akart jönni. Nem akart többet találkozni a szüleivel, a bátyjával, Chan-nal de legfőképpen Haneul-tól akart megszabadulni. Nagyon szerencsés ember volt amiért olyan barátnője van mint Haneul, kedves, okos és gyönyörű és mégis az undor kapaszkodik Jisung vállaiba amikor együtt töltik az időt. Nem tudta viszonozni azt a végtelen szeretetet amit kapott de elengedni sem volt képes. Igényelte a törődést, a gyengédséget ezért önző módon a lány mellett maradt.
Minho amint felfigyelt a hüppögő hangra elhagyta eddigi helyét és Jisung mellé ült az ágyra. Háttal feküdt neki így nem volt teljesen biztos benne, hogy tényleg sír-e a fiú vagy csak rémálma van. Egyik sem volt biztató így egy hirtelen ötlettől vezérelve hosszú ujjait szőke tincsei közé vezette és azokkal kezdett el játszani. A fiatalabb megmerevedett - mintha egy pillanatra sírni is elfelejtett volna - de aztán megfordult az ágyon és a fejét Minho ölébe ejtette, hogy úgy adja ki magából mindazt ami teljesen felemésztette belülről.
Órákon keresztül voltak így, Minho a falnak döntötte a hátát és csendben tűrte míg barátja jobban nem lett. A földszinten bulizók hangja rég elnémult mire Jisung úgy érezte képtelen akár egy cseppel is többet elhullajtani.
Egy mély sóhaj kíséretében ülő helyzetbe tornázta magát és lesütött szemekkel fordult szobatársa felé. Gyengéd érintés ébresztette fel bambulásából, tekintetét feljebb vezete, egyenesen a csillogó fekete íriszebe. Melegség töltötte el Jisung bensőjét ahogyan teljesen elveszve lebegett a sötét univerzumban. Összepréselte vékony ajkait ahogy tekintette lejjebb esett majd újra farkas szemet nézett vele. Kissé közelebb araszolt Minho felé de fél úton megállt és habozott. Nem volt biztos benne, hogy tényleg ezt kellene tennie. De aztán ahogy ismét ránézett azokra a csodálatos cseresznye szín ajkakra győzedelmeskedett az alkohol, - legalábbis erre akarta fogni - ledobta az összes gátlását és bezárva a köztük uralkodó távolságot csókot lehelt rájuk aztán még egyet és még egyet. Úgy érezte a felegekben jár ahogy egymás hajába kapaszkodva egyre inkább átadták magukat a másiknak.