Későre jár. Az égen egy felhő sem látható, s hideg az éjszaka. Talán hidegebb, mint szokott az év azon szakaszában lenni. A torony komor ablakai, mik egykor élesen világítottak, most borús sötétbe burkolóznak.

Ne mássz fel a toronyra! A toronynak sok lelke van, fiú.

Én most mégis itt vagyok. Felmásztam a toronyra, pedig sötét az est. Az egyetlen dolog, mely világít, az a szomorkás Hold. Most valahogy sokkal sárgább és kerekebb, mint egyébként.

A Teli hold változást jelent, fiú.

De hát mi változott? Semmi se egyelőre. Még mindig hideg van, s továbbra is fáj a mellkasom.

A torony rácsos fémpereme alatt lelátok a szürke fákra, s fázó talpam ellenére nem félek attól, hogy felfázok. Holott hányszor megkaptam, hogy amennyiben megbetegszem, inkább haza se menjek!

Egyszer nem mentem haza; mert felmásztam a toronyra. De most nem félek, hogy mi lesz a következménye. Pedig kissé tériszonyom van.

Márpedig, ha a fiú túl későn megy haza, az nem jó. Ha túl korán, az még rosszabb. Az azt jelenti, hogy valami rosszat tett.

Innen ellátni egészen a világ pereméig, sőt a város szélét is látom. De ez most mind olyan fekete, mintha ott se lenne. Még a város is egy tátongó lyuk az erdő közepén. Mintha egy lélek sem lakná. Ki tudja; talán mindig is így volt, de egészen mostanáig észre sem vettem.

Csalódtam benned, fiú.

Pedig én mindig igyekszem. Elvégre felmásztam a tűzlépcsőn mezítláb, ami nem kevés teljesítmény. Vagy mégis? De hát annyira szerettem volna megtenni. Már régóta terveztem, s itt fönt olyan csönd van! A toronynak nincs sok szerepe most már. Csak áll az erdő közepén egymagában. Pedig innen tényleg ellátni a világ végéig is! És csak most másztam fel rá. Ki kell élveznem, amíg lehet, elvégre nem leszek itt sokáig.

Nem leszek itt. Sehol.

Sose lesz belőled férfi, fiú.

És valóban. Tényleg fiú maradtam. Pedig nagyon próbálkoztam férfi lenni. Mikor kellett volna, akkor sem sírtam. Hát ez nem elég férfi? Vagy talán pont az a gyáva, aki fél sírni? Az nem is lehet más, csak gyermek? Nem tudom. Azt tudom, hogy most nem félek, mert egész jól érzem magam, ahogy a torony peremén sétálok. Már nincs is annyira tériszonyom. Pedig csak egy fiú vagyok, nem? Ki lehet egyáltalán tisztában ezzel? A Hold? A Világ pereme? A Torony? Az Erdő? Nem én, az egyszer biztos. De ez mindig is így volt, sosem alakult másképp; pedig telihold van.

Már nem is fázik annyira a talpam, mikor lépek egyet a világ széle felé. Már megszoktam.

Szégyelld magad, fiú!

Azt hiszem, valami mégis változott. A szél a pólómba kap, s az erdő fái mintha meg szeretnének ölelni.

Kellett neked idejönnöd, fiú?

Férfi lettem!

Ha tudtam, hogy ez lesz belőled, fiú...

Nem fáj semmi.

Nem félek.

Férfi lettem.

Végre én is a torony egyik lelke vagyok!

Ugye most már büszke vagy rám, mama?