Furcsa módon mióta fogságban volt, Chaylan sokkal jobban figyelt a részletekre. Ilyenek voltak a befeketedett vérfoltok cellája falán, és cellatársa szárnyaiból kiálló kampókon található karcolások, amelyek korábbi harcok emlékeit rejtették a törött, vagy elhajlott tollakkal ellentétben, amik heves ellenállására utaltak fogvatartóikkal szemben.

Nem sokat tudott a fiúról, egészen eddig csak koromfekete, kampós szárnyait látta amelyekbe teljes testét beburkolta. Mikor Chaylan megpróbált beszélni vele vagy hozzáérni vagy felmordult, vagy pedig jobban összehúzta maga körül a szárnyait. Most azonban kiterítve vonaglott és küzdött, körülötte négy emberrel, akik sikertelenül próbálták a földre szorítani.

Chaylant éppen a kontrollszobából hozták vissza összeláncolt karokkal. A járása még elég bizonytalan volt, gondolatai pedig összekuszálódtak az elektromos sokkoktól amiket rámértek mikor próbálták rávenni hogy használja az erejét. De hogy tudták volna ők előhívni, ha még saját maga sem tudja irányítani?

Ez a gondolat folyt szét az elméjében amikor elértek a cellájához, aminek nem túl megszokott módon tárva nyitva volt az ajtaja. Amint meglátta azt ami odabent zajlott rögtön kitisztult a feje: cellatársa földre szorított szárnyakkal feküdt az oldalán és próbált kiszabadulni a körülötte térdelő emberek szorításából.

Az egész teste rázkódott a nyakörvéből belevezetett áramtól. Bizonyára azért volt ilyen erős az ütés mert használta a szárnyait. Chaylan egészen biztos volt benne hogy ez volt az oka, hiszen vele is ezt csinálták. Cellatársa ennek ellenére hatalmas erővel küzdött. Feketén izzó tekintete cikázott az őt lefogók közt, egyszer Chaylanra is rátévedt, de ugyanolyan ellenállással nézett farkasszemet vele is.

Két dolog szúrt szemet a fiúban a hatalmas szárnyakon és az emberfeletti izmokon kívül: a válláig leérő, szokatlanul sötét, fekete haj és az arca bal oldalán húzódó elég csúnya sebhely.

Mikor észrevette a fiú szárnyai mellé dobott fém rudakat, láncokat, lyukat ütött a fejébe egy kérdés.

- Mit akarnak csinálni vele? - kérdezte kissé megrettenve. Tudta hogy bármit is akarnak tenni vele, nem lesz kellemes látvány.

- Gondolom átdöfik a szárnyait hogy ne tudja őket mozgatni - vont vállat a bilincsének a láncát fogó őr.

Ekkor a fiú szárnyainak a végénél térdelő őr rátérdelt a tollaira, ezzel összenyomva azokat, de a fiú kirántotta alóla. Az eddig sem halk gorillák így még hangosabban üvöltöttek egymásnak hogy hogyan fogják le.

- Te Csőrike - intette csöndre az iménti az izompacsirtákat - mit szólnál hozzá, ha most nekiállnék megkopasztani ezeket a gyönyörű trófeákat a hátadon?

- Úgyse meri - morogta lihegve.

- Próbáljuk ki. - Határozottan rátérdelt a sebhelyes szárnyainak a közepére, belemarkolt a tollaiba, majd az egészet kitépte. Az fájdalmasan felordított és még erősebben próbált kiszabadulni. Chaylan hátrált egy lépést, nem bírta nézni ha valakit így kínoztak. Ő sosem tudta milyen lehet az, hiszen mikor az iskolában arra került volna sor hogy megverjék, mindig megjelent a lüktető érzés a fejében, a következő pillanatban pedig már egy épület omlott össze körülötte.

A harmadik vagy negyedik adag tollnál adta meg magát a fiú végleg. Az izmait ellazította, már csak a néha belenyilalló áram miatt rándult össze a teste.

Ekkor felvett maga mögül a szárnyán térdelő férfi egy hatalmas kalapácsot és egy hegyes végű, vastag fémrudat.

A szárny végéhez helyezte a hegyét, a következő pillanatban pedig már csak a kalapács koppanásának, a csont törésének és a sebhelyes ordításának hangjai töltötték be a teret. A fekete hajú háta ívbe feszült, kezeit pedig ökölbe szorította, de már nem ellenkezett, hagyta hogy a földre szorítsák. A következő ütések hangjai rémisztően visszhangoztak a cellában egészen addig, míg teljesen át nem szúrta a rúd a szárnyait, ezzel összekötve azokat.

Ezután jött még egy jóval vékonyabb rúd, amit a szárnyainak a tövébe szúrtak, majd hasra fordították és a két rudat összekötötték a láncokkal, ezzel teljesen összecsukott helyzetbe kényszerítve őket. A két megtépázott, vértől csöpögő szárny és gazdájuk megtört külseje elborzasztotta Chaylant. Ha lett volna választása, segítségnyújtás ide vagy oda, biztos hogy elfutott volna. Így viszont mikor az őrök elhagyták a cellát, róla levették a bilincset, majd belökve őt bezárták a véres, tollas cellába a földön fájdalmasan ordító fiú mellé.

A szőkésbarna hajú fiú tehetetlenül nézte cellatársa szenvedését. Sajnálta őt, el sem tudta képzelni mekkora fájdalmat érezhetett. Hozzá akart szólni, hátha a beszéd segít rajta, de el is vetette ezt az ötletet mikor eszébe jutott a fekete hajú korábbi elutasító viselkedése, mást pedig nem tudott tenni azért hogy jobban érezze magát, így lehuppant elé az egyik sarokban és várt, hátha valahogyan javul a helyzet.

Percekig sikerült egyetlen szó nélkül tűrnie ahogyan előtte vonaglik, viszont amikor ordításai lecsendesedtek és már csak hörögve verte az oldalán fekve ökleivel a földet, nem tudott tovább csendben ülni, egyszerűen kibukott belőle a szó.

- Jól vagy? - Ő maga is tudta a választ, de más nem jutott eszébe amivel szóra bírhatná.

- Talán úgy nézek ki mint aki jól van? - mordult fel. Izzó tekintetét Chaylan kék szemébe fúrta. Ekkor már ő is érezte hogy nem ez volt a legmegfelelőbb mondat ismerkedésük megkezdéséhez.

Úgy látszott azonban valamit mégis megmozdított a fekete hajúban, ugyanis a következő pillanatban ökleire támaszkodva térdelő helyzetbe küzdötte magát. Ahogyan megpróbált felállni többször sikertelenségbe fulladt kísérlete: elvesztette egyensúlyát, megpróbálta széttárni átszúrt szárnyait, majd felordított és térdre rogyott. Mikor végre sikerült talpra küzdenie magát, fájdalmas, komor arccal próbált meg egyhelyben maradni. Egyik faltól a másikig dűlöngélt, összeláncolt szárnyai tehetetlenül lengtek a hátán, kitépett, véres tollai pedig a talpára ragadtak.

Ha Chaylan nem tudta volna hogy napok óta éheztetik, gondolkodás nélkül mondta volna rá hogy részeg.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte mikor kellőképp megsajnálta a sebhelyes fiút.

- Annak segíts akinek szüksége van rá - nyögte egészen mély, reszelős hangon.

- A talpadba állt tollaidból és a részeg járásodból ítélve te vagy az a valaki akinek elkéne némi. De persze ez csak egy merész feltevés.

Olyan volt, mintha a fekete hajúnak csak ekkor tűnt volna fel, hogy minden tele van az ő tollaival. Összehúzott szemöldökkel nézett körbe a cellában, majd leguggolt és egy maroknyi véres tollért nyúlt. Ahogyan nézte a kezét ajkai egy pillanatra szétnyíltak, állkapcsa pedig megremegett, majd térdre rogyott.

Pontosan olyan volt, mintha könnyek nélkül sírna. Szinte transzban nézte a véres, törött tollakat.

Hirtelen felsóhajtott, majd lehunyta a szemét és mintha kicserélték volna nyitotta ki. Ledobta a tollait, majd még mindig imbolyogva és elég esetlenül felállt, kihúzta magát és meglepően magabiztosan állt meg. Ami nem is csoda közel két méteres magassággal és akkora izmokkal. Meg az az arc... Chaylan szemtelenül jóképűnek bélyegezte, még a bal szeme és a haja közt húzódó sebhely sem vett el semmit a látványból, sőt, inkább az tette tökéletessé. Az bizonyította számára, hogy ő sem tökéletes, bár kitartó védekezése és könnyek nélküli sírása nem erre utalt.

- Hé - bökött Chaylanra az orrával. - Le tudod ezeket szedni a szárnyamról?

- Én? - mutatott meglepetten magára.

- Látsz itt bárki mást rajtad kívül? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- Megnézhetem hátha tudok tenni valamit, de nem ígérhetek semmit... - Egy kis ideig csak értetlenül pislogott a türelmetlenül ácsorgó sebhelyesre, majd felállt, mögé sétált és elkezdte vizsgálni a vértől csöpögő, megtépázott, koromfekete szárnyat. Tisztán látszott hogy az őr honnan tépte ki a tollakat, ugyanis ott csak vörös pontokkal tarkított bőr szakította meg a tollazatot. Néhány pihe maradt csak ott a tépés után jelezve, hogy ott valamikor tollak voltak.

Már ez is elég csúnya látvány lett volna, de a két kiálló fémrúd egyenesen vérfagyasztóvá tette. Körülöttük mindenhonnan patakokban folyt a vér, ezzel vörösre színezve a szárnyat és a rudakat, a tollak pedig eltörve vagy elferdülve ültek körülötte. Ahogyan Chaylan jobban megnézte látszott, hogy nem egy toll szorult a szárny belsejébe ahogyan át lett döfve.

Szinte kívánta hogy érintse meg, ami rossz ötletnek bizonyult, ugyanis abban a pillanatban a sebhelyes sikertelenül megpróbálta szétnyitni a szárnyait amitől felordított, majd csak egy egyszerű félfordulattal lökte arrébb Chaylant, akinek így az arca tiszta vér lett.

- Ne nyúlj hozzá! - ordított rá tágra nyílt szemekkel.

- Jól vagy összerakva? - kérdezte mialatt magában szitkozódva törölte le a vért az arcáról. Csak ekkor vette észre, hogy lényegesen sötétebb a vére az átlagnál, már-már feketéhez közelített, mintsem a piroshoz.

- Most bővítettek néhány alkatrésszel, szerinted? - húzta össze a szemét.

- Inkább néhány kerékkel kellett volna, mert hogy nincs ki mind a négy, az biztos... - szűrte halkan a fogai közt.

- Na, le tudod szedni a rudakat?

- Nem tudom, ugyanis amint megnéztem volna letaroltál mint a búzát - magyarázta fújtatva mikor újra talpra állt.

Erre a fekete hajú csak megforgatta a szemét és felé fordította a szárnyait, mutatva hogy folytathatja amit elkezdett, bár már Chaylan nem olyan szívesen tette. Szeretett megfogni minden izgalmas új dolgot, így nem nagyon tetszett neki hogy nem tapogathatja meg a másik szárnyait.

Addig vizsgálta a rudakat, mígnem egy-egy kulcslyukat vélt felfedezni mindkét fém végén. Valószínűsítette, hogy azokkal zárták össze a láncokat.

- Na? - kérdezte a sebhelyes néhány perc elteltével.

- Hát... Van egy jó és egy rossz hírem. Biztonsági zárral vannak összekötve a rudak és a láncok. Így a rossz hír az, hogy ezt a fajtát nagyon nehéz feltörni, a jó hír pedig az, hogy nem lehetetlen. Viszont egy teljesen üres cellában és egy szál boxerben nem igazán lehet ehhez kellő eszközöket találni - sóhajtotta. Valahol sajnálta hogy nem tudott segíteni neki, nem csak azért, mert kicsit szánalmasan festett a fiú így, hanem mert mindigis érdekelte a zárak feltörése. Egyfajta furcsa hobbi volt számára, szabadidejében a különféle helyeken összevásárolt lakatok zárait bütykölgette. Sokszor hasznos volt már neki ez a tudás, ugyanis gyakran szorult, vagy zárták be különféle helyekre.

- És honnan lehet hozzá jó eszközöket szerezni? - nézett hátra a válla felett.

Már vágta volna rá hogy itt sehonnan, mikor feltűnt neki a sebhelyes nyakörve.

- A nyakörv - csillant fel a szeme. - A nyakörvben biztos hogy van valami használható.

- És azokhoz hogy lehet hozzájutni?

- Ezeken azt hiszem távkapcsolós zár van, így először azt kell valahogyan kiiktatni. Azután szétszedni már nem nehéz. Csak ameddig kikapcsolom a zárat addig valószínűleg téged elég erősen rázni fog az áram, így gondolom ez nem opció.

- Az áram nem érdekel. Mi kell hozzá? - kérdezte határozottan.

- Hát... Azt hiszem elég két kicsi, lapos fejű csavarhúzó műanyag bevonattal. - Chaylan furcsállta hogy nem érdekli az áram tekintve hogy őt az áramnál hatásosabban nem tudták kínozni. Utálta az érzést ahogyan az izmai összerándultak és végigfutott az elektromosság a testén.

- Megszerzem.

Nem igazán értette hogy hogyan tervezte, vagy hogy miért akar ilyen gyorsan belevágni mindenbe a sebhelyes, de abban biztos volt, hogyha segít neki utána mindenképp el kell szökniük, mert bizonyára a pokolnál is rosszabb sors várt volna rájuk.

- Figyelj Csőrike - lépett a fekete hajú elé. Megtetszett Chaylannak ez a becenév és nem is tudta hogy hívják a sebhelyest, így eldöntötte hogy így fogja szólítani.

- Mi van? - A név miatt kissé bosszúsan nézett le a nála egy fejjel alacsonyabb fiúra.

- Szökjünk meg.

***

Chaylan nem igazán bízott Csőrikében, leginkább amiért mindig olyan bunkón viselkedett vele, de abban biztos volt, hogy mindketten ki akartak jutni onnan, így biztos volt benne hogy nem árulná el.

Legnagyobb meglepetésére épphogy kitervelték a szökést már Csőrike meg is szerezte a kellékeket. Bár tervükben lényegesen sok sötét lyuk volt, tekintve hogy nem járták be az egész épületet, mégis magabiztosan indultak neki. Egészen simán ment a nyakörveik leszedése, a sebhelyes szárnyainak kiszabadítása és a cellából való kijutás. Az őrszoba felé tartva belefutottak egy őrbe, de Csőrike könnyedén a földre terítette. Még a terv azon része is zökkenőmentesen zajlott hogy megtudják hol van a kijárat, viszont lényegesen megnehezítette a dolgukat, hogy fogalmuk sem volt hogy ők az épületen belül hol vannak, így aztán csak fejvesztett csirkeként rohangáltak.

- Leszakad a lábam... Merre van már az a fene ajtó? - mordult fel Csőrike, utuk során sokadjára. Borzasztóan kezdte idegesíteni Chaylant hogy másról sem tudott beszélni egész végig, csak arról hogy fáj a lába.

- Mi a franc bajod van a sétálás fogalmával?! Akkora izmaid vannak mint egy bikának, nehogy már neked legyen problémád! Talán nem szoktál sétálni, vagy mi a franc?!

- Több mint három méter a szárnyfesztávom, szerinted mennyit sétálgatok?! - Ezalatt elkapta egy őket üldöző őr karját, egy egyszerű mozdulattal kicsavarta, majd hátbaszúrta a kampóval a szárnyán.

- De ez még nem ok arra hogy állandóan nyafogj! Különben is, a te ötleted volt hogy a kerekített sarkú folyosónál forduljunk balra! - futottak tovább.

- Aha, szóval már én vagyok a hibás! És a többi ezer alkalom amikor te mondtál rossz irányt? Mindegy, hadd gondokodjak - állt meg hirtelen. Kis idő elteltével mint aki felvilágosodott szólalt meg újra. - Azt hiszem megvan merre kell menni. Gyere - intett a fejével, majd újra elindult.

Néhány perc és nem kevés bosszankodással később tényleg elértek az ajtóig, ami kifelé vezetett. Viszont ahogyan kiléptek kellemetlen meglepetés fogadta őket: egy hatalmas várfal legtetején voltak egy erdő közepén.

- Mi a fasz?! - bukott ki Chaylanból. Legszívesebben belerúgott volna a vastag téglafalba, de tudta hogy mezítláb nem biztos hogy ez lett volna a legjobb döntés.

- Jó volt veled, további szép életet - tárta szét Csőrike hatalmas szárnyait. Tisztán látszott rajtuk a lyuk amit a nagyobbik fémrúd hagyott, ahogyan a tépések nyomai is jók kivehetők voltak, bár már néhány helyen fekete pontok jelentek meg ahogyan elkezdtek az új tollak nőni.

Felállt a várfal peremére, és már ugrott is volna le, ha Chaylan nem ragadta volna meg a bokáját.

- És velem mi lesz? Úgy volt hogy együtt szökünk meg. - Ebben a pillanatban kezdett rettegni. A tudat hogy Csőrike megszökhet ő meg ott marad azon a szörnyű helyen sokkal rémisztőbb volt mint az, hogy vele kelljen mennie.

A sebhelyes lenézett az erdőbe, majd rá, mígnem széttárta a karjait.

- Jól van, gyere - sóhajtotta. - Leviszlek a karomban. Mivel ilyen állapotban nem tudok még egy embernyi súllyal repülni csak levitorlázunk a falról.

Chaylan kissé kelletlenül felmászott mellé a fal szélére, mire az átkarolta a derekát és erősen magához szorította. Nem volt választása, így ő meg átkarolta a sebhelyes nyakát. Kissé kellemetlenül érezte magát ahogyan meztelen felsőtesteik egymásnak nyomultak, de nem volt mit tenni. A kényelmetlen érzés azonnal elszállt ahogyan meghallották az őrök ordítását, majd hirtelen, egyetlen szó nélkül ugrott le Csőrike a falról. Abban a pillanatban csak az járt Chaylan fejében, hogy ki ne essen a sebhelyes karjai közül, így végül lábait is dereka köré fonta, majd összeszorított szemekkel várt a landolást, ami kicsit sem volt kellemes. Ő háttal érte a földet, ahogyan zuhantak még néhány ág is megkarcolta azt, majd még a landolás után néhány métert gurultak a földön.

- Bocs a kellemetlen földet érésért, nem tudtam másképp leszállni - pattant fel Csőrike. Mialatt leporolta magát néhányszor lerázta szárnyait is, amikről így lehullott a por.

Chaylannak már távolról sem volt ilyen egyszerű dolga, ugyanis borzasztóan sajgott a háta.

- És most? - nyögte ahogyan felállt. Neki esze ágában sem volt leporolni magát.

- Most... - Ekkor ahogyan körülnéztek, a távolban meglátták az utánuk kutató őröket és azok hangos morajlását. - Most futunk! - kiáltotta idegesen, majd megragadta Chaylan csuklóját és elkezdte maga után húzni. Ő még fel sem fogta mi történik, csak kapkodva a lábait követte a sebhelyest.

- Van fogalmad egyáltalán arról hogy merre kell menni? - kérdezte feszülten.

- Kisujjamban van ez az egész erdő - nevetett fel. - Még szép hogy tudom.

Chaylannak fogalma sem volt, hogy mennyi ideig futhattak, de mire megálltak alig kapott levegőt, ellentétben Csőrikével, aki meglepően ügyesen szlalomozott a kidőlt fák és bokrok közt annak ellenére hogy nem sokkal azelőtt még csak arra panaszkodott hogy fáj a lába.

- Hol vagyunk? - kérdezte mikor végre megálltak. Ugyanúgy egy tölgyerdőben voltak, annyi különbséggel, hogy valami összetákolt, félig nyitott kunyhó állt előttük, amelynek hátsó falát egy hatalmas tölgy kifaragott törzse adta, a másikat pedig néhány összerakott farönk.

- Nevezhetjük az erdőmnek ezt a helyet. Itt élek - mutatott végig Csőrike a tákolmányon.

- Itt? - ismételte Chaylan tágra nyílt szemekkel. Nem nagyon tudta felfogni hogy élhet valaki olyan helyen aminek még csak falai sincsenek. Hogy nem fagyott még meg télen? Egyáltalán hogy eszik vagy fürdik?

- Miért, mire gondoltál? Hogy két szárnnyal boldogan éldegélek egy városban? - horkantott fel.

- Igazából nem számítottam semmire - vont vállat, majd lehuppant a sarokba. Nem bírt volna tovább állni, mezítláb futott végig egy erdőn... - De ha már itt tartunk, merre van errefelé bármilyen város?

- Nyugat felé van egy főút. Az elvezet valamilyen városba. De nem ajánlom hogy most elmenj, mert ott fognak először keresni.

- Akkor mit ajánlasz? Maradjak itt? - tette keresztbe a kezét.

- Hát, ha úgy vesszük ez jelenleg ez a legbiztonságosabb hely ahol lehetsz. Ha közeli városban laksz azonnal megtalálnak, távoliba pedig nem tudsz eljutni.

Tudta hogy Csőrikének igaza van és nincs más lehetősége, de egy erdőben élni... Ez idegen volt tőle. De még mindig jobb ősemberként, viszont szabadon élni, mint abban a cellában - végül ez az indok győzött.

- Rendben, maradok... De adj ruhákat. Meg egy cipő is jól jönne.

Ekkor Csőrike odalépett a fa törzséből álló falhoz, és kinyitott egy négyzet alakú rekeszt. Egészen eddig fel sem tűnt Chaylannak hogy kis ajtók vannak vágva a törzsbe. De hogy kerültek oda?

Nem tudott tovább gondolkodni rajta, ugyanis egy farmer landolt a fején.

- Ez talán jó lesz rád. Rám kicsi. - Ezalatt kivett még egy fekete nadrágot, amit ott helyben fel is vett. - És, hogy hívnak? - kérdezte mialatt felhúzta a sliccét.

Fel sem tűnt neki, hogy még nem tudta a sebhelyes nevét. Megszokta a Csőrike megnevezést és ami azt illetti illett is rá.

- Chaylan Byron vagyok.

Egészen különös volt Csőrike reakciója. Egy pillanatra megfagyott, majd elképesztő röhögésbe kezdett. Kezeivel a térdén támaszkodott és szinte a könnyei is kicsordultak.

- Mi az? - kérdezte Chaylan kissé zavarban. Mi olyan vicces ezen?

- A neved... Van fogalmad róla mit jelent? - túrt bele a hajába még mindig nevetve. Chaylan megrázta a fejét. Sosem érdekelték ezek a dolgok, miszerint a névnek jelentése van, meg hogy meghatározza az illető életét.

Az első pár nekifutásnál Csőrike ki sem tudta mondani úgy nevetett.

- Törékeny tehénistálló - nevetett fel megint.

Erre Chaylan érezte, hogy kicsit több vér szökik az arcába a kelleténél a szégyen miatt. Tényleg ezt jelenti a neve és eddig nem tudott róla?

Kezeibe temette arcát és próbálta eltakarni szégyenének a jeleit.

Néhány perccel később Csőrike megköszörülte a torkát, majd abbahagyva a nevetést felegyenesedett.

- Én Damon vagyok. A jelentése "aki megszelídíti".

Erre Chaylan csak felhorkantott. Persze hogy a jóképű, szárnyas pasinak van jó neve, míg ő egy tehénistálló után lett elnevezve...

És ezzel üdvözletem mindenkinek húszhúszban!

Remélem tetszett a prológus bővített változata, ha ez így van szívesen fogadom a csillagokat és kommenteket. :)