Elmélkedések

1.
Ébred a tűnni vágyás bennem.
Tinta - tenger lennék,
Elefántcsontszín - homokban,
De visszahúz a parttalanság:
Önmagamba merülök el így.
Bezárul a szárazföld, csak
Vagyok. Nem függök,
Kapaszkodok, a kívülbe,
A semmibe. Túl nagy a
Végtelenség odabent:
Ez a csend másik frekvenciája.

2.
Ezután többszólamú visszaemlékezés
Sodor, és hagyom magam, hogy
Utánam kapjon a napfény - mosoly
A holdfény - szavakkal: hiányt teremt.
Remélek, tenyeremben elférne
Az arc. Az köt össze mindent, pedig
Rémesen rossz az arcmemóriám.

3.
A régi percek sorra fogynak,
Lassanként felfalja őket a jövő,
Talán nem is önszántából csinálja.
De egy apró rezdülés, és
A víg sehol bús valahol lesz.
Én maradok. Csillagok mossák
Arcomat hajnalig, és még azután is.
A magányt levedlem, majd elvezet
A csendem hozzád. Addig pedig
Átúsztatom a szívem egy papírhajón,
Át a tintatengeren. Lelkem parttalan:
Búcsúzom.