Paul Ricard. A pálya ahol minden végetért. 4 éve egy forma 1es esemémyen sem vettem részt, de Kym unszolására kilátogatok az idei francia nagydíjra. 2022. Július 24. Lélekben erre a napra készülök mióta májusban összefutottam vele miamiban és rávett erre az egészre.
De miért voltam ott? Egyszerű. A haverjaim ott akartak nyaralni. Én meg éppen a városban voltam amikor összefutottam vele.

Ahogyan közeledtem a pálya felé úgy öntöttek el a régi emlékek amiket próbáltam megtagadni és jó messzire elűzni.

- (Név)! Egy gyors interjút adsz?

- Igen persze.

- Milyen érzés, hogy a tavalyi után az idei szezonban is nagy esélyes vagy a VB győzelemre?

- Fú. Hogy őszintén megmondjam fenomenális. De mindent Michaelnek köszönhetek. Ha akkor 2010-ben nem vett volna a szárnyai alá, akkor ma nem lehetnék itt. Utána meg jött ugyebár Lewis, akinél meg én lettem a tanító. Szerinted 2 éve miért lett Lewis a világbajnok?

- Ne...- nézett rám az újságíró, de én csak mosolyogtam.

- Heh. Öreg róka nem vén róka. Van még egy pár trükk a tarsolyomban.- kacsintottam majd bevonultam a boxba.

Ahogyan a boxutca felé haladtam minden szem rám szegeződött. Először a Haas két pilótájával futottam össze.

- Es ist lange her, Schumacher. (It's been a long time, Schumacher.)

- (Név)?

Azalatt a két év alatt a szívemhez nőtt az ifjú fiú. Az apja mintha a fivérem lett volna. Ő maga pedig a fiam.

- Du bist erwachsen geworden kleiner Fuchs. (You have been grown up little fox.)- mondtam majd Mick mindent hátrahagyva rohant felém. Úgy ölelt, mintha akármelyik pillanatban elveszíthetne. Ahogy egymást öleltük elsírtam magam. Hiányzott ez légkör, de leginkább a régi ismerősök.

- Ich habe dich so sehr vermisst. (I miss you so much.)- motyogta a pólóm nyakába.

A csapattársa pedig nagyokat pislogva nézett minket mikor Günther odaállt mellé.

- Hol van Mick?- kérdezte a férfi. Mire én szépen lassan elengedtem a németet és odamentem a csapatfőnökhöz.

- Jó újra látni, kerekesszék vagy mankó nélkül.

- Kössz. Én is szeretlek.- vágtam sértődött arcot.- Balesetmentes futamot fiúk.- majd intettem és tovább haladtam a boxok között.

Az alfa boxában Bottast pillantottam meg egy ismeretlen kínai sráccal. Ők csak intettek nekem.
A Williamsnél leróttam a tiszteletem Frank előtt, majd váltottam pár szót Latifivel és bemutatkoztam Albonnak.
A ferrarinál senkit sem találtam bent így haladtam tovább az Astonosok felé.
Bent csak a kanadai ifjút láttam, de régi barátomat sehol.

- Hey Stroll.- szólítottam meg mire felém fordult és elkezdett dadogni.- Öm...

- Segíthetek valamiben, hamár a csapattársam nem tud egy értelmes szót se kinyögni?- jelent meg a keresett személy, kinek értetlenség ült ki az arcára.

- Csak téged kerestelek Seb. Jó újra látni.- öleltem magamhoz.

- Kérhetek egy autogrammot?- szólalt meg végre a kanadai és nyújtotta a tartalék sisakját nekem egy filccel.

„A szavak mesterének Strollnak. 🇨🇦 (Teljes név) 32”

Ahogy visszaadtam neki el sem hitte, hogy tényleg megtettem. Mire Vettel karon ragadt és kihúzott a garázsból egyenesen egy tömeghez.

- Hello, szia mindenkinek.- néztem körbe pár ismerős és ismeretlen arcon. Igaz a 4 év alatt informálódtam a sportról, de nem nagyon sikerült arcot névhez kötni, de a csapat és a rajtszám az meg mint a karikacsapás.

Fernando volt aki először visszatért az élők közé és nem nézett ki úgy mint egy élőhalott.

- Amigo?

- Amigo.- értelmes egy párbeszéd folyt le köztünk majd felemelve ölelt meg az oroszlán engem.

- (Név)?! Úristen úristen! (Név) itt van köztünk!- pörgött be Daniel.

- Úristen úristen! Jaj mi történik?!?- kezdtem el sopánkodni, mint Daniel.

- Ez ki?- hallatszódött valaki hangja.

- Nem tudom, nem nagyon ismerős, de biztos valaki a régebbi időkből, ha az öregek ismerik.

- Au. Ez fájt. Te most leöregeztél engem?- fordültam egy McLaren és egy Mercedes ruház fiúhoz.

- Leeew... A csúnya gyerekek beletiportak a lelki világomba.- mutattam feléjük miközben volt csapattársam elé sasszéztam.

- Két lábbal állsz a talajon.- nézett rám hatalmas csodálattal. Majd a karjai közé volt ahol szinte eltűntem.

- Hiányoztál nagy mackó.

- Nekem is te ravasz róka. Képzeld 7xes világbajnok vagyok.

- Igen?- néztem rá.- Na hol van az a Merciülésem. Móresre kell tanítani ezt a mitugrászt.- mondtam mire a régi ismerősök vele együtt nevettek a többiek meg furán néztek.

- Még mindig nem vágjátok ki ő?- kérdezte Max.

- Hagyjad. Inkább bemutatkozok.- néztem Maxre majd a két ifjú titán felé.- (Teljes név) másnéven a róka. Ezzel a becenévvel vörös hajam és ravasz stratégiám miatt illettek. Kétszeres Forma 1es világbajnok vagyok. Üdvözletem.

- Na ne. Akkor te vagy aki miatt minden évben körülállunk egy sisakot itt, amin a 32es szám van?

- Igen.

Az futam 80%-a lement már, éreztem a számban a pódium ízét, mert az előttem autózó Haast és Ferrarit könnyűszerrel megelőztem volna a friss gumiaim miatt, mielőtt a kockás zászló leintene.

Nem rudom hogyan történt DRS-el haladtam egyre közelebb a Haashoz, mire az nekiment a Ferrarinak ami ennek hála orral felém került a pályára. Nem tudtam volna már kikerülni az autót, de azért félrerántottam a mormányt. Féloldalasan áthaladtam az autón 200km/h-val májd repültem egy kicsit és fogva a falba csapódtam. Zsongott a fejem alig hallottam, de amikor ki akartam volna szállni a kocsiból nem éreztem a lábam. Bepánikoltam. A becsapódáanak hála eltört néhany bordám a jobb oldalon a felkarommal együtt.

A rádiócsemd ami ott uralkodott akkor mindenkit megijesztett. A futamnak piros zászlóval vége lett, mert mindenki velem foglalkozott. A marsalok egyből ott teremtek mellettem, de őket sem észleltem, mert a fájdalom és a rémület magábazárt. Akkor rögtön nem intették le a futamot így mentek még egy kört, mire Lew lefékezett mellettünk és rohant volna segíteni. Nem tagadom akkoriban volt köztünk valami, de az csak egy fellángolás volt. A sötétség hívott magával és én engedtem neki. Elmúlt minden fájdalmam és szabadnak éreztem magam. Azt hittem más lesz, más érzés lesz a halál. De kételyek, helyett megvilágosodtam. Halálom napján alszanak ki a lámpák és lezdem meg az örökké tartó futamot. Láttam magam előtt a lámpákat. Szépen lassan jelentek meg, de mire az ötödik is felvillanhatott volna felébredtem, és mindent éreztem. A fájdalmat és a megkönnyebbülést. De leginkább az egyedüllétet. Egyedül voltam Franciaországban. A többiek már rég a következő pályán száguldoztak én meg el lettem felejtve. A jobb sípcsontom egy nagyobb darabját kicserélték egy fémrúdra. Amivel 4 évem e telt újra megtanulni járni. Az elején a többi sérülésem miatt nem ment, utána meg azért, mert leépültek az izmaim. Nem nagyon szerettem találkozni régi ismerőseimmel, mert mindd sajnált engem és ezt gyűlöltem.

- Ott a pályán azon a napon én meghaltam.- néztem a tudatlan két fiúra és olyan dolgot kezdtem mondani amit eddig még senkinek.- Részben örülök, hogy visszahoztak az életbe, mert így nem az lesz az utolsó emlélem a földről, hogy éppen nem kapok levegőt, a pánikrohamom miatt, mert nem mozog a jobb lábam. De másrészről meg sajnálom, hogy újraélesztettek, mert belefáradtam ebbe. Ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek túl stresszes a verseny. Maga a vezetés egy felemelő élmény, de az, hogy mi most foggal körömmel kűzdünk a győzelemért nem jó. Ennek nem a pénzről, meg a hírnévről kellene szólnia, hanem az élveztről. Néha azt kívánom bárcsak meghaltam volna ott.

- De nem haltál meg.

- És sokakat inspirálsz azzal, hogy újra lábra álltál.

- Gondolj bele hány olyan embert ismersz akik képesek boltak egy fémdarabbal a lábukban újra megtanulni járni?

- És gondolj bele milyen érzés, hogy a lábad egy részét kivették belőled mert a szervezeted képtelen lett volna összeforrasztani azt a sok csontszilánkot?- kontráztam vissza az igausággal.

- Ne így fogd fel.

- Nézd a jó oldalát. Egy hős vagy sokak szemében.

- És még okíthatod a fiatalokat.

- Nem adom át a trükkjeimet, majd ha öreg leszek.- mosolyogtattam meg a fiúk hozzászólásait.

- Jövőre?- szólt bele a beszélgetésbe Toto.

- Az anyád kenyerit! Gyere csak ide!- orsítottam és rohantam volt csapatfőnököm után, aki vihogva szaldt el előlem.

THE END

Írva: 2022. 02. 21.
Publikápva: 2022. 02. 28.