Louis Tomlinson

Sírásra ébredtem. A szemeim hirtelen pattantak ki, és már talpon is voltam, hisz fejbe kólintott a felismerés, hogy kislányom ébredt fel álmából, mert valószínűleg éhes. Az ágy másik oldalán fekvő szerelmemre néztem, aki szintén mocorogni kezdett a hangokra, de odahajolva hozzá, egy puszit nyomtam az arcára, és megnyugtatóan a fülébe suttogtam.

-Ne kelj fel, mindjárt áthozom.

Kilépve az ajtón a mellettünk lévő szobába nyitottam be, ahol a kiságyban szememfénye, a négy hónapos kislányom feküdt. Amikor meglátott, kicsit elhalkult a sírása, de még mindig szomorúan biggyesztette le ajkait. Óvatosan a kezembe vettem, és egy halk dallamot dúdolva ringattam karjaimba, amíg visszaértünk a hálóba.

Szerelmem már eléggé éberen ült az ágyban, hátát a háttámlának döntve. Ránk mosolygott, ahogy beléptünk a szobába, amit csak egy kislámpa fénye világított meg. A kezébe adtam kislányunkat, majd leszaladtam a konyhába a tápszeres ételért, ami a hűtőben van tárolva cumisüvegekben. Ezzel a kezembe tértem vissza kis családomhoz, és szerelmem kezébe adtam, hogy meg tudja etetni éhes babánkat. Az ágy másik oldaláról bemászva csúsztam melléjük, és egy puszit nyomtam szerelmem feje búbjára, ahogy azt a vállamra hajtotta. Együtt gyönyörködtünk kislányunkba, aki kék szemeit most behunyva szívta magába a tápláló italt. Lágyan az ujjamra csavartam egy kis göndör tincsét, ami édesen bugyant vissza, pont mint annak, akitől örökölte.

-Szeretlek titeket!-suttogtam, és egy puszit nyomtam babám fejére, és egy csókot szerelmem ajkaira.

***

-Louis!-kiabált szerelmem valahonnan az emeletről, míg én a konyhába gyártottam a mai tízóraiját a kislányomnak.

-Igen?-kérdeztem vissza.

-El fogunk késni, és a lányod megmakacsolta magát, mert ő csíkos pólóba akar menni, de az fagyi foltos.-ahjaj. Miért érzem úgy, hogy ezért én vagyok a hibás? Hisz a csíkos pólóra is én szoktattam, és a fagyit is én vettem neki.

-Oké, megyek.-éppen beraktam a Disney hercegnős dobozba a két szendvicset, és a meglepi csokit, így már rohantam is fel az emeletre, hogy rendbe hozzam a hibám.

Szerelmem csípőre tett kezekkel, felhúzott orral nézett rám, amit akkor csinál, ha mérges rám. Na meg, ha épp elkényeztettem a gyereket. Amit most is teszek, mert felkapva a felsőt a mosdóhoz állok, és vad sikálással szedem ki a foltot, csak hogy a lányom boldog lehessen.

Végül pont időben fékezek le az iskola előtt, és egy hatalmas puszi után hagyjuk, hogy lányunk a barátai mellé fusson, és együtt lépjenek be a kapun.

-Tökéletes apa vagy!-mondja szerelmem, amikor már eltűnnek a szemünk elől a gyerekek.

***

-Kérlek szívem légy egy kicsit megértőbb és elfogadóbb!-néz rám könyörgően szerelmem.

-De az a srác akkor is úgy néz ki, mint egy huligán. Márpedig az én lányom jobbat érdemel.-keltem ki magamból kicsit.

-Csak olyan, mint te voltál anno.-vigyorog rám önelégülten. Én is tudom, hogy fiatal koromba én se voltam jobb, de nem félthetem a lányomat? Főleg ebbe a mai világba, ki tudja milyen is ez a srác valójában.-Azt szeretné, ha kedvelnéd őt, mert számára fontos, ahogy te is az vagy neki. Tudod jól, hogy mindig is a te véleményed számított neki a leginkább.-simítja meg a hátamat, amitől lazítok a feszült testtartásomon.

-A fenébe, hogy mindig igazad van.-nevetek fel erőltetten.

***

-Készen állsz?-nézek lányomra, aki gyönyörű fehér ruhájában áll mellettem, és keze-lába remeg, annyira izgul.

-Nagyon izgulok apa.-néz rám csillogó szemekkel. Tudom milyen ez, amikor az ember hihetetlenül várja a pillanatot, mégis retteg megtenni az első lépést.

-Minden rendben lesz.-ölelem magamhoz szorosan.

-Megtartasz, ha elesnék?-kérdezte felénken.

-Mindig meg foglak tartani, akármi történjen is.-nyugtattam meg, és tettem célzást arra, hogy hozzám bármivel fordulhat.

-Szeretlek apa.

-Szeretlek kislányom.-mert mindegy, hogy milyen nagy már, és éppen férjhez készül menni, ő örökre az én kislányom lesz.