Miután a jegyesek visszatértek a roxforti lakosztályukba, Elena rögtön a kis konyha felé vette az irányt és nyugtató bájitalt kezdett keresni. Amint megtalálta a kis fiólát rögtön ki is itta tartalmát, majd egy pohárba lángnyelv whiskyt töltött ami az asztalnál várakozó Tom elé került. Tom várt, csendbe és türelmesen várt, majd mikor a nő is helyet foglalt felhúzott szemöldökkel pillantott menyasszonyára.

- Ne nézz így rám Tom, hidd el, szükséged lesz arra a whiskyre  - mondta Lena kissé paprikás hangulatban, talán korán jött ki rajta a hangulatingadozás.

- Elhiszem - bólintott a férfi.

- Oké, akkor készen állsz az igazságra? - kérdezte kevesebb magabiztossággal Elena.

- Gondolom - felelte Tom.

- Remek, - bólintott a nő - az igazat megvallva nem hittem, hogy ezt ilyen hamar kimondhatóm neked, de Merlin így akarta - magyarázkodott Lena. - Tom bővülni fog a Denem család.

- Tessék? - kérdezte Tom kikerekedett szemekkel.

- Úton van a Denem örökös? -kérdezett vissza cérna vékony hangon Elena.

- Elena Reynolds, nagyon remélem, hogy ez csak egy nagyon rossz vicc - itta ki a pohár tartalmát Tom, úgy érezte, hogy ez az amire muszáj innia, hogy lehet Elena csak a reakciójára kíváncsi és várta, hogy Elena elnevesse magát, de az nem történt meg.

- Nem vicc Tom, a gyógyító szerint öt hetes vagyok - fixírozta a padlót Lena.

- Most higgadtan elmondom amit szeretnék, te pedig meghalgatsz! Rendben? - vette magához a whiskys üveget Tom, Lena pedig bólintott. - Amennyiben hajlandó vagy elvenni azt a kis életet továbbra is veled maradok - pillantót a nőre Tom.

- Mi lesz ha megtartom? - kérdezte Elena néhány néma perccel később.

- Mi? Semmi ami engem érintene, mert engem nem érdekel az az átkozott kölyök - kiabálta magából kikelve a férfi.

- Valóban? Nem szeretnél minket? - súgta Elena, mire Tom hamar válaszolt is.

- Téged, csak téged akarlak, mást nem.

- Értem - állt fel az asztaltól Elena, majd a lépcső felé vette az irányt, azon kettesével szedte a fokokat és Tom már csak az ajtó csapódását hallotta.

Elena zokogva szedte össze a cuccait, sejtett sőt tudta, hogy Tom hasonló választ fog adni, de a szíve mélyén volt egy apró remény szikra. Miután a nő mindent összeszedett és megkereste az időnyerőjét, lemásolta gyűrűjét a másolatot az éjjeli szekrényen hagyta, majd a kis szerkezet segítségével visszatért a saját idejébe. Tomban addig nem tudatosult, hogy mit tett míg meg nem találta a gyűrűt a szobában és mikor meglátta, hogy Elena ruhái nincsenek a szekrényben akkor jött rá, hogy elrontotta a dolgot...ismét.

Elena ruháját porolva állt fel és mosolyogva nézett a felé magasodó épületre, azonban akkor még nem tudta, hogy nem a jó idősíkban ment tönkre az időnyerője, sőt azt sem tudta, hogy a kis szerkezet tönkre ment. A kastély ami a szeme előtt volt, magába zárta a 16 éves Harry Potter, mert igen mikor Lena másodjára is elhagyta Tomot a férfi pusztításba kezdett. Voldemort Nagyúr, Elena arcon nevette volna ezért Tomot, eszébe jutott, hogy évekkel ezelőtt Ő is Nagyúrnak hívta Tomot a könyvtárban. A Roxfort falain belül Dumbledore professzor gondterhelten ült az irodájában, mikor egy feldúlt Perselus Piton törte rá az ajtót aki mellett ott állt a könnyes szemű Elena.

- Dumbledore professzor - varázsolt egy mosolyt az arcára Elena.

- Lena gyermekem - mosolyogott az idős mágus. - Nem volt szép dolog csak úgy eltűnni 1949-ből.

- Tudom, de nem volt más választásom - sütötte le tekintetét Elena.

- Mi a baj gyermekem? - csillant kíváncsiság a kék szemekben.

- Tom gyermekével vagyok állapotos, de Ő nem szerette volna - magyarázta Lena. - El kellett jönnöm. De professzor úr kérem mondja meg nekem, mi lett Tommal?

- Semmi jó, Tom pusztításba kezdett és még mindig folytatja.

- Ez is az én hibám - sírt keservesen a nő.

- Nem, ebben tévedsz Elena. Tom Denem azért lett ilyen, mert rajtad kívül nem szeretett mást az tény, de az sokkal inkább ok, hogy magát utálta amiért eldobott téged és ezek szerint a Denem utódot.

- Professzor úr, mi lesz most velem? - törölte le könnyeit Elena.

- Beköltözöl a Roxfort egyik lakosztályába, és ott élsz nyugalomban. Az egyik házi manónk majd gondoskodik rólad, Poppy pedig majd rendszeresen megvizsgál.

- Köszönöm Dumbledore professzor - mosolyogott Lena.

- Ez a legkevesebb gyermekem - mosolyogott az igazgató, majd miután megkérte Elenát, hogy távozzon és várja meg a lépcső alján, az eddig csendben álló Piton professzorhoz fordult. - Mind tudjuk Perselus, hogy én meghalok év végén, de kérem ne engedje el Elenát. Tartsad itt és hidd el Ő lesz az aki véget vett ennek az egésznek, Elena Reynolds az utolsó esélyünk a háború elkerülésére, különben  Harry Potter jóslata valóra fog válni.

- Ahogy szeretné Albus, vigyázni fogok Ms. Reynoldsra - bólintott Piton, amit Dumbledore örömmel vett tudomásul. Ezután az igazgató elirányította Elenát a lakosztályába és magára is hagyta, Lena pedig berendezkedett és eldöntötte, hogy ha háború lesz akkor bizony Ő az első sorokban fog harcolni, megpróbál Tom közelébe férkőzni és jobb belátásra bírni. Mert Elena még mindig hitt Tomban és a szerelmükben.