Japánban divatba jött a fiatalok körében csatlakozni egy bandához, vagy ha nagyon bátor voltál akkor létrehozni a sajátodat. Az osztálytársaid közül a lányok ezekből mind kimaradtak, és inkább csak randizgattak azokkal a személyekkel, akik jobb bandához kerültek. Így a fiúknak még több motivációt nyújtottak azzal kapcsolatban, hogy lépjenek be egy bandához. Te máshogy gondoltál erre az egész helyzetre, nem kezdted el a fiúkat fűzni, hanem elszántan eldöntötted, hogy csatlakozni fogsz egy bandához. Természetesen ezt meghatározni sokkal egyszerűbb volt, mint megvalósítani. Találni egy olyan bandát, aki bevesz egy lányt egyenlő volt a nulla lehetőségével, de te be akartad bizonyítani, hogy a lányok is képesek erős bandákban részt venni és harcolni. Így az osztályod előtt egy vita közben jelentetted ki teljes magabiztossággal, hogy te bizony be fogsz kerülni a Haitani testvérek bandájához, mert te vagy eléggé jó ahhoz, hogy oda bekerülj. Az osztályod persze hangosan kinevetett téged, és csúfolni, gúnyolódni kezdtek veled. Mind tudták jól, hogy semmi esélyed sincs arra, hogy bekerülj oda. Egyenesen lehetetlennek számított, hogy valaki bekerüljön. Az osztályodból senkinek se sikerült, bár nem is próbálták meg egyszer se, elég volt hallani a mende mondákat ahhoz, hogy rettegjenek tőlük, és ne akarjanak bekerülni. Persze ezeket te is hallottad és tudtál róluk, de ha már kimondtad, akkor nem volt mit tenni. Be kellett kerülnöd a testvérekhez, hogy a többiek le álljanak a piszkálással, és újra nyugodt életed lehessen. Féltél és egyszerűen ötleted se volt, hogyan állíts oda a bandához, sose kellett még ilyet csinálnod a szorongás pedig egyre folytogatóbban hatott rád. Megannyi lehetőség lepergett a szemed előtt, ami közben rá kellett ébredned, hogy egyenesen lehetetlen az amit szeretnél. A barátaid is elfordultak a butaságod miatt, így egyedül kellett ötletelned, amit egy kicsit se bántál, ők amúgy is csak le akartak téged beszélni, és nem hittek benned, és az akaratodban. Telefonodat elővéve nyitottad meg a jegyzettömböt, hogy az eddig összeírt információkat kiegészítsd. Kutatál a banda után, hogy valami opciót találj arra, hogyan is kerülhetnél be. 

"Rindou nagyon szadista természetű, ezért szereti a szenvedést látni, amihez hozzá kapcsolódik az, hogy nem kedveli azokat az illetőket, akik nem mutatják ki az érzelmeiket. Rindou inkább komolyabb természetű, büszke arra amit elért az eddigi életében. 

 Ran gyakran nyugodt, mégis szeszélyes viselkedést mutat. Úgy véli, nincs szükségük csapatra, nagy elszántsággal uralkodik Roppongi felett öccsével, Rindou Haitanival együtt. Ran is kötekedő lehet, és időnként eléggé beképzelt. Élvezi, hogy hamis együttérzéssel beszél, amikor bocsánatot kér ellenfelétől. A harcok során nagyon erőszakos, és néha olyan taktikákhoz folyamodik, amelyek magukban foglalják a fegyverek használatát. Ran nagyon törődik öccsével." 

 Feszülten nézted a kiegészített jegyzetet, amely segíthet abban, hogy bekerülj. De ötleted se volt még mindig mivel is próbálkoz, ha odamész hozzájuk vagy jól kinevetnek, vagy elvernek. Egyiket se akartad, a szemed előtt csak az volt, hogy minél hamarabb bekerülj a fiúk társaságába. Kezdted egyre jobban utálni magadat, és a felelőtlen viselkedésedet. Szerettél volna bizonyítani, de egyre jobban rá kellett ébredned, hogy ez kész lehetetlenség volt. Alsó ajkadba harapva indultál meg, hogy amolyan már teljesen mindegy alapon megkeresd őket, és beszélj velük. Két hónapot áldoztál fel arra, hogy információkat szerez róluk, de amennyit megtudtál, azt is egyenlőnek érezted a nullával. Lassú léptekkel sétáltál a városban, és érdeklődve nézelődtél közben. Szerettél csak úgy sétálni a semmibe, mert akkor volt időd gondolkodni és általában akkor támadtak a legjobb ötleteid is. Így mélyen belül most is hinni akartál abban, hogy támad egy jó ötleted ami bevállhat. Befordulva a Roppongi terület részére, ahol egyre több volt a klubhelyiség, már tudtad te is nagyon jól, hogy remek helyen jársz. Izgatottan nézelődtél továbbra is, hátha megláttod valamelyik fiút és tudsz velük beszélni. Bár még mindig ötleted se volt, hogy mit mondj nekik. 

 Sétálás közben elakadtál, mikor pár iskola társad lépett eléd, és kezdtek el téged nevetség tárgyává tenni. Zavart arccal türted a beszólásokat, és úgy tettél mintha csak arról beszéltek volna neked, hogy milyen szép idő van a mai nap. Nem akartál velük és a megjegyzésekkel foglalkozni, teljesen feleslegesnek véled az összeset, amit neked mondanak. Beletúrva hajadba készültél kikerülni őket, de úgy tűnt, hogy nem fogsz tőlük egyhamar megszabadul. Megragadva téged két oldalról rántottak meg erősen, majd kezdtek bántalmazni téged, először ugyan úgy szavakkal, aztán már megütöttek és megrugtak, ami elfajult abba, hogy kisebb kő darabokkal dobáltak meg, és tették tönkre a ruháidat. Fintorogva türted csendben a fájdalmat, nem volt hozzá kedved, hogy kiabálj és jajveszékelést kezd el csinálni. Rossz környéken voltattok, senki se szaladt volna hozzád, hogy segítsen rajtad. Inkább csak nézték volna a műsort, amit nyújtottak az osztálytársaid. 

 Már kezdted elveszteni az eszméletedet, mikor az út másik oldalán megpillantottál két fiatal srácot, azonnal felismerted őket és ajkaid közül egy hangos nyögés hangzott fel. Utolsó erőidet összekaparva kezdtél el kiszabadulni az erős szorításból, nagy fájdalom nyilallt a karjaidba, ahogyan kicsavartad, s még a hangos reccsenéssel se foglalkoztál, szabaddá téve kezeidet szaladtál át az út másik oldalára, ahol a két testvérpár érdeklődve nézett téged. Ran tekintetében volt valami porig alázó, de téged teljesen hidegen hagyott az a tekintet, nem volt már rád hatással. Ha talán hamarabb találkoztok akkor biztosan megijedtél volna, de most hajtott az adrenalin és a vágy, hogy végre megtaláltad őket. Ajkaid közül mégis csak újra egy eltorzult keserves nyögés hangzott fel, érezted ahogyan szemeid a könnyeid miatt elhomályosodnak. Rindou felsóhajtva pillantott a testvérére, és vett fel téged a karjaiba. Meglepettségedben még a sírásod is abbamaradt, s csak néztél nagyok pislogva. A fiú elindult veled, majd felkapva fejedet néztél a másik fiúra, akitől egyre jobban eltávolodtál. Ran kedvesen mosolyogva hajolt lejjebb, és kezdet el integetni feléd. Megszeppenve néztél a fiúra, majd fordítottad fejedet Rindou felé, aki osztálytársaidhoz érve letett téged a földre, majd kezdte el őket elverni, hallottad ahogyan eltörnek a csontjaik, ami számodra olyan kellemessé kezdet vállni, ahogyan pilláid is egyre nehezebbek lettek. Lehunyva szemeidet élvezted, ahogy kiabálnak és a segítségedet kérik, de te nem foglalkoztál velük csak hallgattad őket lehunyt szemekkel. Mikor újra kinyitottad a szemedet, már egy kórházban voltál, megilletődve ültél fel és néztél körbe, ezzel megláttva Rindout, aki az ágyad melletti széken ült és várta, hogy magadhoz térj. 

-Már azt hittem nem fogsz felkelni. -szólalt meg a fiú, közelebb hajolt hozzád kezeivel megtámaszkodva a térdein. 

-Bocsánat? -néztél rá zavart tekintettel, hangod eléggé elgyengült és érdesnek érezted miközben felszólaltál. 

-Hm, érdekes lány vagy. Miért hagytad, hogy megverjenek azok a kis bénák? -döntötte oldalra a fejét, miközben érdeklődve figyelt téged. 

-Miért ellenkezek ha nincs értelme? Teljesen igazuk volt, hülyeséget jelentettem ki, amire nem vagyok képes. -ráztad meg fejedet, lábadat felhúzva mellkasodhoz, nyeltél nagyobbat, hogy visszafogd a sírásodat. 

-Vagy csak azért gondolod, így mert ők ezt mondták. Mondd el mit akarsz, és elmondom róla én a véleményemet, hogy meg tudod e tenni vagy sem. -átült az ágyadra, s kedveskedő mozdulattal simította meg a fejedet. Kínosan neveted el magadat, miközben meg akartad fogni a kezét, de megláttad, hogy mind a két kezed gipszben van. -Eltörted mind a két karodat, amikor kicsavartad őket, és valószínűleg nem érezted az adrenalin miatt. -vonta meg a vállát a fiú, te pedig zavartan bólintottál egyet. 

-Értem, sajnálom hogy gondot okoztam neked és a testvérednek. -hajtottál fejet, majd pillantottál vissza fel rá. -Ki fogsz nevetni, amiatt amit mondani fogok neked, de már őszintén mindegy a mai napomnak. Szóval még korában trend kezdet lenni az osztályban az, hogy különféle bandákhoz csatlakoznak a srácok és egyszer összekaptam velük, hogy erre nem csak a srácok képesek. Persze ha ez még nem lett volna amúgy is baromi nagy hülye kijelentés, azt is mondtam nekik, hogy bebizonyítom és hozzátok fogok csatlakozni.. -a hangod egészen elhalkult a végére, így Rindounak figyelnie kellett arra mit mondasz neki. 

-Miért nem próbáltál meg csatlakozni? Mert pár beszari kis srác azt mondta neked? Ők meg se próbálták, benned legalább ott volt az elhatározás és a magabiztosság kijelentése. Tudod mit? Kössünk alkut, ha ebben a hónapban jól teljesítesz, akkor beveszünk a bandába, de ha nem akkor természetesen nem fogunk. -a fiú újra megsimogatta kilógó ujjaidat a gipszből, majd felállt és lepillantott rád. -Akkor még találkozunk, legyél ügyes Mazochista-chan! -intett feléd kezével, s kilépett a kórteremből. Megilletődve néztél a fiú után, majd ahogyan tudatosultak a szavai benned boldogan sikítottál fel és egész hátralévő nap szélesen vigyorogtál. 

 Amikor végre kiengedtek a kórházból Rindout és Rant hiába kerested egyszerűen felszívódtak, rajtad pedig újra uralkodni kezdet a pánik. Azt hitted sikerült a célod, de úgy látszott megint kezdet apró darabjaira hullani. S te szépen lassan megint a piszkálódás tárgyává kezdtél válni, egyáltalán nem akartad ez nem volt már olyan élvezetes, mint mikor Rindou azt mondta, hogy bevesz ha jó leszel. Az osztályodból pár srác és lány a nyomodba kísért ki téged és folyamatosan beszóltak neked, amivel te újra nem törödtél csak hallgattad őket. Monoton megszokott léptekkel haladtál előre, hogy hazajuss. Viszont most a megszokott útvonalon volt egy akadály, aminek neki ütköztél. Zavartan kaptad fel a fejedet és kezdtél volna el magyarázkodni, ha nem Rindout pillantod meg, akinek a kezében ott volt egy pulcsi, amit feléd tartott ajkain egy halvány mosollyal. 

-Gratulálok most már hivatalosan is lóghatsz velem és a testvéremmel. -kacsintott rád, ajkaidon egy vidám mosoly terült el, kikapva a kezéből a textilanyagot bújtál bele, és ugrottál közelebb a fiúhoz. Rindou átkarolva a válladat hajolt le, és visszapillantva osztálytársaidra megnyalta ajkait, majd fejedet maga felé fordítva csókolt meg, látványos csók volt mintsem érzelemdús, de neked nagyon tetszett az új érzés amit tapasztaltál és azt se bántad, hogy a fiú erősen harapot rá a csók végén az alsó ajkadra. Boldog és zavart nyögés hangzott fel a torkodból, Rindout ezzel még jobban lázba hozva. 

 Természetesen a történtek után mindenki távolról elkerült téged és már csak a két fiú maradt számodra, de neked ez is bőven elegendő volt. Imádtál velük lógni és beszélgetni, az elején nyomasztónak érezted Ran társaságát, majd sikerült közelebbről megismerned, így már ő se zavart téged. De akivel a legjobban szerettél időt tölteni az nem más volt mint Rindou, sokat beszéltél a fiúval, vagy csak úgy ültetek egymás mellett. Még az sem zavart egyszer se, mikor a közös edzéseken kicsit erőszakosabb volt veled szemben. Rant viszont aggasztotta és többször is megjegyezte, hogy neked nem kell ezeket hagynod vagy részt venned benne. Jól esett a fiú aggódása számodra, de számodra az eszed kikapcsolt és egyszerűen csak tetted azt amit jónak éreztél. Rindouval ennek örömére összejöttél, és onnan már nem volt megállás. Folyamatosan egymást gyötörtéttek, egy idő után pedig már direkt kerested a lehetőségeket, hogy Rindou meggyalázon téged. Tudtad jól, hogy amit teszel és szeretsz az beteges, de Rindout túlságosan szeretted, ami elvakított téged, egyszerűen már Ran szavai is üresek voltak számodra, csakis Rindou volt számodra senki más. A fiú szavai sérthetetlenek voltak, és csak arra figyeltél amit ő mondott neked. 

-Ohayo [Neved]-chan képzeld Rindou azt mondta öt perc és itt van, addigra szeretné ha felakasztanád magadat. -lépett hozzád Ran egy széles mosollyal, felnevettél a szavain és megráztad a fejedet. 

-Azért ez nem túlzás Ran? -döntötted oldalra a fejedet. -Mármint ezt még én se hiszem el. -dőltél el a kanapén, de kis idő után frusztrált tekintettel kezdted el keresni az opciókat, hogy melyik lenne a legjobb hely. 

-Jézus [Neved]-chan, tényleg vicceltem sose mondana ilyet Rindou! -kapta rád a fejét kétségbeesetten a fiú. 

-Szerinted az a lánc lenne a jobb, vagy az a vasrúd? -böktél a két lehetséges opcióra, ami miatt döbbenten nézett vissza rád a fonott hajú fiú. 

-Egyik se lenne jó! -jelentette ki fejrázva, majd dobott hozzád egy párnát ameddig eddig széknek használt a földön.

-Most miért? -illetődtél meg teljesen. -Szerinted Rindounal tetszene a meglepettés? 

-Mármint, hogy meghalsz? Nem, szóval maradj a seggeden Mazochista! -figyelmeztettet a fiú mérgesen. Felfújva arcodat fordultál át a hasadra, és tovább nézelődtél újabb lehetőségeket keresve. 

-Rindou a csajod fel akarja magát akasztani! -szólalt fel újra Ran egy kis idő után, az említett fiú pedig ráült a fejedre. 

-Akkor majd ezzel észhez térítelek, ne légy buta Mazochista-chan, ha meghalsz ki tart majd engem észnél? -a fiú leült a földre, így a feje a te magasságodba került, mosolyogva néztél Rindoura, aki megrázta a fejét. -Te vagy az egyedüli, aki észnél tudd tartani engem. Megígérem neked, hogy én is azon leszek, hogy neked jobb legyen. -arcodra simított, majd homlokodra egy gyengéd puszit hintett el. Ez volt a harmadik kedves dolog Rindoutól, s téged megint ugyanaz az örömmámor döntött el, mint a másik kettőnél. 

Hello-hello! 

Remélem a fejezet tetszett, és hogy jól írtam meg Rindout, kicsit félek, hogy nem lett a legtökéletesebb, de igyekeztem. <3