A pénz nem minden, szokták mondani az emberek a környezetedben. Mégis amióta csak az eszedet tudod más se jön veled szembe, csak az hogy a pénz mit tett tönkre. Kisgyermek korodtól kezdve folyamatosan mélyszegénységben éltél, és minden este azt hallgattad, hogy az akkor még egyben lévő családod, hogyan is panaszkodik a pénz hiányáról, majd amikor bekerültél az iskolába a tehetősebb gyermekek voltak a menők, te pedig a legalja. Folyamatosan valami negativitás ért a pénz miatt, így egyenesen pánikoltál ezektől a kérdésektől, témától. Utáltad, hogy az embereket ennyi befolyásolja, és megvezeti őket, ezzel nem véve észre az igazi értékeket. Mire elvégezted a gimnázium kötelező részét már a családod a pénz hiánya miatt nem volt. Édesapád elköltözött egy tehetős asszonnyal, az anyádat a betegség legyőzte, idősebb testvéreid pedig hamar elfordultak tőled, miután már nem kellett fizetniük az ellátásodat. Így ha akartál volna tovább tanulni, hogy elvégezd végig a gimnáziumot, akkor se tehetted volna meg. Mert nem volt pénzed amiből megtehetted volna, volt eszed, de ez sose tűnt fel sok embernek, mert nem volt lehetőséged bizonyítani. S hogy miért? Mert nem volt pár zöldhasúd, hogy azt mutogasd másoknak. 

 Fagyoskodva álltál meg egy hotel előtt, szemeiddel a helyet mérted fel, igazán irigy voltál azokra az emberekre, akiknek volt lehetőségük jól élni. Te az életed során sose tapasztaltál meg semmi jót se, folyamatosan csak a rossz érkezett el hozzád, semmi más se. Így a belső lelki békéd nem is létezett számodra, folyamatosan azon rágodtál, hogy mennyire a rövidet húztad ki mindenből. Összehúzva a rongyos pulcsidat léptél beljebb a hotelhez, hogy az eső ne érjen továbbra is téged. Bár őszintén már mindegy volt neked, mert teljesen átáztál. A fedett részre belépve inkább az esőt kezdted el nézni, és vártad, hogy elálljon. Egyre jobban remegett a tested az egy helyben maradás miatt, így elkezdtél mozgolódni, és dörzsölgetni a karodat, hogy megmelegedj kicsit. 

-Oi kölyök, menj innen rontod a légkört itt! -szólítottak meg a hátad mögül egy mérges férfi hang, zavartan pillantottál hátra, majd fordítottad a fejedet vissza előre. 

-Gondolom ahhoz nem kell pénz, hogy itt kint meghúzam magam az eső elől. Maga esetleg nem látja, hogy szakad az eső? -halkan beszéltél magad elé, vissza se fordulva a férfihoz, akit eléggé feldühített a pimaszságod. De tudta jól, ha most hangos jelenetet rendez a hotel hírneve akkor is romlani fog, mert mások arra is fel fognak figyelni. Így közelebb lépve hozzád tovább noszogatott halkan, hogy menj el onnan. Majd amikor már biztos volt abban, hogy rajtatok kívül nincs ott senki más, arra készült, hogy meglendítse a kezét, hogy rád üssön egyet. Ezzel akart elzavarni téged ő is, mindenki ezt tette, pedig te sose csináltál semmi ártalmasat se velük szemben.  

-Uram ha meg meri ütni a barátnőmet biztosíthatom róla, hogy ez a hotel egy órán belül romokban fog heverni. -egy elegáns öltözetű fiatal fiú rántott magához téged szorosan átölelve a derekadat, teljesen meglepődtél és zavart nagy szemekkel néztél fel rá. Ő viszont továbbra is az ott dolgozót méregette mérges pillantásokkal, meg akartál szólalni, de ötleted se volt, hogy mit mondj. A férfi zavartan kért tőled bocsánatot, majd igyekezet el. 

-K köszönöm, hogy segítettél nekem. -zavartan figyelted a fiút továbbra is, egy pillantást vetett rád, majd kezedet megragadva indult meg veled be a hotelbe. -M.. mit csinálsz? -riadtan torpantál meg, és kezedet azonnal megpróbáltad kiszabadítani. Volt már ilyenben részed, egy férfi kedves volt veled te megbíztál benne, aztán a legundorítóbb dolgot tette veled valaha. 

-Kint esik az eső, hideg van, te még ráadásul vizes is vagy. Gyere velem be, adok neked tiszta ruhát, és megmelegítheted az átfagyot testedet. -a fiatal fiú továbbra se figyelt rád, csak meghúzva vezetett téged tovább. A belsőd azt sugalta, hogy tarts vele, míg az épp eszed pont az ellenkezőjét, de végül is mégis vele tartottál. A hotel belseje is ugyanannyira volt elegáns, mint a külseje, aranyozott antik bútorokkal volt tele, sose láttál ennyi drága dolgot egy helyen. Számodra ez olyan volt mint egy mesevilág, de úgy tűnt, hogy a fiúnak ez nem jelentett sokat, úgy sétált a folyosón mintha minden nap ezt látta volna. -Ez lenne az én szobám, keresek neked pár ruhát, ami ideiglenesen megteszi. Aztán veszek neked új ruhákat, amiket hordhatsz nyugodtan. -elővett a szekrényből egy fehér inget, és egy elegáns szabású fekete nadrágot. Megilletődve néztél rá, eddigi egész életedben ő volt veled a legkedvesebb. Mindenki más csak formalitásból volt kedves, amúgy egyértelműen utáltak és látni se akartak. De ő magától döntött úgy, hogy segít rajtad, ami igazán jól esett számodra, neked már ez is nagy szeretet és törődés volt. 

-Azt hiszem összekeversz valakivel, én.. azt se tudom te ki vagy. -zavartan néztél a fiúra, aki eléd lépett kezében a drága ruhákkal. 

-Semmi baj, ez természetes, hogy nem tudod én ki vagyok. Mert én se ismerlek téged, csak láttam a szorult helyzetet, amibe kerültél és gondoltam segítek neked. Biztosan nehéz volt eddig, de ne aggódj most már nem kell semmi miatt sem aggódnod, mert itt vagyok neked. Kokonoi Hajime a nevem, és kérlek nem kell a formaiság ezután se, hiszen egészen fiatal vagyok. -kedvesen mosolygott rád a fiú, majd kicsit oldalra döntötte a fejét, várva tőled a reakciókat. 

-Miért akarsz segíteni, ha azt se tudod ki vagyok? Bennem nincs semmi ami értékes lenne, még pénzem sincsen Koko. -ráztad meg a fejedet lemondóan, tényleg hálás és boldog voltál a kedvesség miatt, de ha akart volna valamit cserébe te azt nem tudtad volna megadni számára. 

-E miatt nem kell aggódnod, amúgy se akartam tőled pénzt, az van nekem is. Én egyszerűen csak látom benned azt az értéket, amelyet mások nem. Szóval kedves kisangyalom, nyugodj meg, és fogadd el a törődésemet. -A melletted lévő polcra rakta le a tiszta ruhákat, majd megfogva kezedet húzott magához gyengéden ölelve a derekadat. 

-Piszkos leszel Koko. -kezeidet megemelve próbáltál elhúzódni tőle, de ő fejedre simítva húzott vissza magához.  

-Nem érdekel ha mocskos leszek, egy ilyen gyönyörű kisangyalért egy pillanatig se bánom. De kérlek kedvesem, áruld el nekem a nevedet, tudni szeretném. -Koko arcodra simítva várta a szavaidat, láttad rajta, hogy mennyire kedves vonásai vannak. S az igazság az volt, hogy egy pillanatig se bántad, hogy végre van valaki, akire számíthatsz. Nem akartad előre elbízni magadat, de Kokonoiból áradt egyfajta kellemes nyugalom, ami miatt úgy érezted talán vele szembe tehetnél kivételt. 

[12 évvel később] 

 Az évek feletted gyorsan elteltek észre se vetted az idő változását, mindig csak akkor eszméltél fel rá, amikor Koko ünnepelni hívott el. Bár a fiúval folyamatosan volt valami amit tudtok ünnepelni, mindig kitalált valamit amit tudtok ünnepelni. Kokonoi mindig azt mondta szereti a pénzt, és pénzéhes, de mikor szóba jöttél sose volt az. Folyamatosan csak rád költött és azt akarta, hogy neked legyen a legjobb. Sok mindent köszönhetsz a fiúnak, leginkább azt, hogy mennyire támogató volt veled szemben az évek alatt. Ennek hála voltak olyan dolgok, amiket elviseltél hála képpen. Ezek közé tartozott a méregdrága élet, Koko mindenből a prémiumnál is a jobbat akarta neked. Az elején folyamatosan magyarázkodtál, de azóta már nem fáradt ilyen dolgokkal, hiszen felesleges mellébeszélés lenne csak. Most is egy ilyen helyzetbe készültél teljes önakaratból belesétálni, Kokoval ma volt a 12 éves évfordulótok. Természetesen ez csak a megismerkedésetek évfordulója, a kapcsolatotok évfordulója még csak később lesz. 

-Ahh [Neved] szépséges angyalom, csak hogy megjöttél. Ma is igazán csinos vagy! -Koko vidáman köszönt ezzel a tárgyalást megszakítva, mindenki megilletődve nézett át rád. Te pedig kimért léptekkel sétáltál a fiúhoz, majd közelébe érve szorosan magadhoz ölelted a fiút, aki ezt azonnal viszonozta. Koko ajkai a nyakadat érintették, miközben elkezdet hozzád beszélni újra. -Mámorítóan kellemes az illatod, talán csak nem a kis ajándékomat használtad a reggel? 

-De azt, köszönöm a parfümöt Koko, igazán tetszik. -Koko mellkasába mormoltad a szavakat, de tudtad jól, hogy halk hangod ellenére is ő remekül értette. 

-Arra gondoltam, hogy megvehetnénk neked a Pradában pár új dolgot. Biztosan nagyon jól állnának rajtad, bár rajtad minden jól nézz ki szerelmem. -Koko a nyakadba hintett pár nedves forró csókot, miközben kezeivel szorosabban ölelt magához, ezzel drága ruháidat meggyűrve. 

-Szeretnék páros dolgokat venni Koko, természetesen ha neked se gond. -megrázva fejedet eresztetted el a fiút, továbbra is a kezében maradva. 

-Hmm milyen páros dolgot szeretnél [Neved] édesem? Eléggé jó páros dolog lesz az eljegyzési gyűrűnk? -Koko kabátod zsebéből húzta elő az ékszeres dobozt, amely teljesen meglepett téged. Hiszen nem emlékeztél arra, mikor is került bele a zsebedbe. 

-Több mint elég Koko, ez egyenesen csodálatos! -a fiú ajkaira hintettél egy boldog csókot, igazán sokat mondhattál volna Kokonak, de egyik szavad se lett volna elég arra, hogy bizonyítsd neki, hogy mennyire hálás vagy. S ezzel Koko is pontosan így volt, egymás drága megfizethetetlen kincsei voltatok. 

Hello-hello! 

Remélem elnyerte a tetszéseteket a mostani fejezet is, igyekszem jól megírni őket. Ha esetleg van valami észrevételetek azt nyugodtan mondjátok el, szívesen olvasom. Egyébként titeket mennyire zavar, hogy a részek alatt ennyire tragikus reader élete? Ígérem próbálok olyat is hozni, ahol nem az. De valahogy annyira jól összepasszolnak, így az események. De természetesen ha titeket zavar, akkor megpróbálok változtatok rajta. Azt hiszem NraFliksz kért egy Kokot, remélem neked is tetszett, és elnézést, hogy nem válaszoltam az üzenetre <3