Vallásos családban nevelkedtél, így már kiskorodban sok mindent megkötöttek, hogy mit tehetsz, és mit nem tehetsz meg. Hiszen a Kamik figyelnek téged, így oda kellett mindig figyelned a rendre, és a tisztaságra magadon, és a környezetedben. Tinédzser korodban se változott sokat a helyzet, a családod ugyanúgy mindenért megszidott, hogy csalódást fogsz okozni az isteneknek, ha nem végzed jól a napodat. Sose hibázhattál egyszer sem, mert akkor a Kamik rosszul fognak dönteni feletted, amely után sose lenne nyugta a családodnak, és neked se halálod után. Természetesen hülyeségnek tartottad, de mégis mindent úgy tettél, hogy ne legyen rád panasz. Egyszerűen csak beléd nevelődött az évek alatt, hogy mi a helyes, az elvárt cselekvések. Mire már utolsó éves lettél a gimnáziumba, megkaptad a gúnynevedett, de másokkal ellentétben te büszkén viselted a nevet, amelyet rád agattak az iskolatársaid. Nem volt számodra semmi sértő abban, hogy Zenkonak neveztek téged mindenhol. Szeretted ezt a nevet, s a második éveden már úgy mutatkoztál be mindenkinek. 

 Felsétáltál a kedvenc emlékhelyedhez, amely ilyenkor teljesen üresen szokott állni. Senki se jár arra estefelé, mert olyankor vannak talpon a démonok. Felérve érdeklődve torpantál meg, mert hallottál egy mély morajlást. Nem szoktad hallani ezt a hangot, ezért testedet azonnal ellepte egy jókora adag adrenalin fröccs. Leguggolva néztél körbe, hogy pontosan honnan hallod a hangot. Majd szemed sarkából megpillantottál egy formát, amely nem szokott a kő szobornál lenni. Alsó ajkadba beleharapva szugeráltad azt a pontot, s egyszerűen csak reménykedtél benne, hogy káprázik a szemed. Egyre jobban ellepte testedet az adrenalin, így bátorkodtál cselekedni is, és nem csak megkövülve lesni az a sötét alakot.  Felállva osontál közelebb hangtalanul, reménykedve, hogy te hamarabb észrevetted, mint ő téged. Majd ahogyan odaértél megszemlélted a fekete ruhaanyagot, érdeklődve vetted a kezedbe és nézegetted a kabátot, és a letett telefont, amelyből halk zene szólt. 

-Oi, mit csinálsz kölyök? -a hátad mögül egy mély tónusú hang hallatszott, te pedig sikítva ugrottál meg. 

-Oni nem tettem semmi rosszat ne bánts! -kezeidet felhúzva vártad azt, hogy a démon bántson téged, e helyett csak hangos nevetés hangzott fel a hátad mögül. 

-Miért hiszed azt, hogy egy jókai vagyok? -tette fel a kérdést a hátad mögött lévő illető, te pedig bátortalanul pillantottál hátra, s szemed elé tárult egy magas srác, akinek az ajkán egy sebhely ékeskedet. 

-Te nem is vagy Oni. -nyögted ki az első dolgot, ami az eszedbe jutott. A fiú ajkán egy széles mosoly jelent meg, s bólintott egyet. 

-Igazán jó megállapítás, egyszerű halandó vagyok, mint te. -vonta meg a vállát, s lépett melléd, így már láttad, hogy nincs rajta felső. Arcodat vörösség lepte el, de a sötét miatt ez már nem volt annyira kivehető. -Azt pedig ideadnád? -utalt a kezedben lévő anyagra, amelyet találtál a szobor mellett. Csendesen nyújtottad át neki, és inkább a szobrot kezdted el szemügyre venni. 

-Mit keresel itt ilyenkor? -tetted fel a kérdést, hiszen eddig sose találkoztál itt ilyenkor senkivel sem. Azt hitted csak te jársz ki ilyenkor az istenekhez, mégis úgy tűnt, hogy ez lehet nincs így. 

-Jöttem gyónni, na és te? -kérdezett vissza a fiú, miközben leült a szobor aljához. Érdeklődve vezetted rá a tekintetedet, és ráncoltad a szemöldöködet. 

-Ilyenkor? -reflexszerűen kérdeztél vissza, s izgatottan vártad a válaszát. 

-Ez meg lenne szabva? -pillantott fel rád, te pedig zavartan néztél bele az indigó színű szempárba. A fiú értelmesnek, és jól neveltnek tűnt, most mégis feltett egy ilyen bugyuta kérdést feléd. Megráztad a fejedet, és leültél mellé a földre, hogy ne ácsorogj olyan elveszetten ott. 

-Zenko vagyok. -mutatkoztál be, nem foglalkozva tovább a kérdéssel. A kék hajú fiú összeráncolt szemekkel nézett rád, majd mért végig téged alaposan. 

-Mint egy Kitsune fajta? -meglepetten kaptad fejedet a fiúra, s végül bólintottál egyet. 

-Hogyan lehet az, hogy tudsz dolgokat, mégis a következő kérdésed valami hülyeség lesz? -döntötted oldalra a fejedet, miközben közelebb hajoltál hozzá. 

-Én csak sok időt töltök itt, hogy lemossam magamról a rossz cselekedeteket, amelyeket megcsináltam aznap. -vonta meg a vállát a fiú, te pedig megráztad a fejedet. 

-Ne kérd a Kamik segítségét, és azt, hogy nézzék el azt amit tettél. A Kamik mindent tudnak, és láttnak. Sose fogsz előlük elrejteni semmit sem, mert szemmel tartanak. S ha szerencséd van, akkor figyelembe veszik, hogy mit miért tettél. Minden okkal történik Oni-kun, vállad fel azt, aki vagy valójában. S ha ezt megteszed nem kell többet meggyónod, mert a Kamik el fognak ismerni téged. S ők fognak téged tisztelni, nem pedig te őket. -a fiú telefonjára pillantottál, amelyet egy lejátszási lista szólt. 

-Mi van akkor ha embert ölök? Azt is megbocsátják a Kamik? -kérdezte a fiú, tested megmerevedett, s úgy érezted, hogy még a vér is megszilárdult benned. 

-Természetesen. Mondtam Oni-kun, minden okkal történik. Ha megtetted biztosan volt hozzá nyomós okod, nem nézel ki úgy, mint aki csak azért tette, mert szórakoztatja. Akkor most nem gyónnád meg. -felelted miközben a lejátszási listának a nevét átállítottad a saját teljes nevedre. Felállva a földről sétáltál el, miközben hallottad, hogy a fiú utánad kiált, de te nem álltál meg. 

  A szobor alatt ülve figyelted a táját, majd hallottad, hogy pár fiatal gyerek hangosan nevetgélve, beszélgetve jönnek fel a hosszú lépcsőn leugorva ijesztettél rá az elől sétáló szőke felzselézett hajú fiúra, aki ijedtségében a fenekére is ült. A mögötte álló kék hajú fiú pedig masszív elszánt tekintettel nézett rád. Hosszú ideje nem találkoztál már vele, de a gyönyörű szemeiről azonnal felismerted őt. Ajkaidra játékos mosoly húzódott, miközben lábujjhegyre állva dőltél neki a magas fiú mellkasának. 

-Nocsak, ez Oni-kun! -megbökted a fiú orrát, akinek a cselekedetre a vonásai ellágyultak, s kifejezetten úgy nézett rád, mint aki örül annak, hogy látt téged. 

-Jól eltűntél azon az estén! -felelte a fiú, te pedig kuncogva libentél át a sarkadra. 

-Mit vártál egy Zenkotól? -billentetted oldalra a fejedet, a fiú pedig halványan visszamosolygott rád. 

-Azt, hogy nem válik kámforrá egyik percről a másikra. Kérdezni akartam még akkor valamit. -magyarázkodott neked a fiú, te viszont megcsóváltad a fejedet. 

-Aznap este megbeszéltünk mindent, de ha ilyen igazán fontos akkor hajrá! Kérdezd meg most. -vontad meg a válladat, a fiú pedig tarkójára simított. 

-Miért nem a [Nevedet] használod? A Zenko egy gúnynév számodra nem? 

-Mondtam, légy büszke arra aki vagy, a cselekvésre amelyet teszel, a kimondott szavaidra. -vissza leültél a szobor alá, és kitártad a karjaidat, miközben előre dőltél.  -Megtiszteltetés egy istenség fajtájáról kapni becenevet, és te döntöd el, hogy ez számodra gúny, vagy nem. Minden itt fejben dől el. -mutattál a halántékodra, majd dőltél hátra egyenesen neki a szobornak. -Azóta már nem gyónsz meg semmit se, igaz? -pillantottál a fiúra, aki zsebébe csúsztatta a kezeit. 

-Hakkai. -kerülte a válaszadást, pont úgy, mint te az első találkozásotok alkalmával. 

-Régen gúnynévnek gondoltam, utáltam a vallást, aztán pedig rájöttem, hogy fejben dől el, hogy kit tartunk Kaminak. Tarthatod akár a saját becsületedett is annak, én pedig azt tettem. Büszkén vállalom azt amit elkövettek, mégha hiba is, mert Kami-sama szemmel tart és ő dönt arról, hogy mi a helyes, és mi a helytelen. Minden okkal történik, ami azt jelenti, hogy nincs jó és rossz cselekedett. -lehunytad a szemeidet, miközben elmosolyodtál. 

Hello-hello! 

Ha a fejezet nem volt érthető számotokra srácok bocsánat, de az igazság az, hogy ez direkt ilyen zavaros. Hosszú ideje bennem van egy ezzel kapcsolatos sztori, és Hakkaihoz annyira passzol, hogy nem találja magát. Igazából tömören ez arról szól, hogy fogad el úgy magad amilyen vagy. A későbbiekben lehetséges, hogy ezt külön megírom sztorinak, de csak ha lesz hozzá elég időm xd 

Azért remélem tetszett a fejezet nektek, következő talán Kakucho lesz, de nem ígérek semmit se <3