Avery szemszög

Reggel szokásosan Kevinnel mentünk az iskolába. Azonban mégsem volt teljesen szokásos az egész, ugyanis feszült volt... vagy nem is, inkább zavarban volt. Próbálta rejtegetni, de észrevettem és abszolút nem értettem, de nem kérdeztem rá az okára. Ha akarja, majd elmondja. Ahogy a suli elé értünk, azonnal összecsapódott a kis társaságunk és felmentünk a terembe egy jó kis matematikára várakozva.

A fiúk egymás leültek a padjukba, meg mi is Gloriával. Épp másztam ki a táskámból, amikor is Glo kíváncsi fejével találtam szembe magam.

- Mi az? - néztem rá furán.

- Ja, semmi. - nevette el magát - Milyen volt tegnap?

- Semmilyen, miért? - vontam össze a szemöldököm.

- Hát tudod - bökött a fejével a fiúk irányába.

- Nincsen semmi közöttünk, Glo. Szimplán barátság - sóhajtottam fel, mert tényleg ez volt. Színtiszta barátság.

- Na persze, én meg a Dalai Láma rokona vagyok.

- Komolyan beszéltem - néztem rá.

- Én is - vette a lapot Gloria, aztán felsóhajtva folytatta - Ne add fel csajszi! Mert Kev...

- Jó reggelt osztály! Remélem szép napotok van. - harsogta a matek tanár, ezzel pedig félbeszakította Gloriát. Én meg nem tudtam meg, hogy mit is akart mondani. De jó..

Matek után franciára mentünk drága barátosnémmal, de már messze nem az óra előtti téma volt, én meg nem akartam ezt feszegetni. Francia előtt gyorsan bemásoltam a házit és random dolgokról beszélgettünk. Aztán belépett Mr Laurence.

- Bonjour personnes! A mai órán... - kezdett bele a tananyagba és elől a ponpon lányok azonnal csorgatni kezdték a nyálukat. Komolyan nem értem őket. Oké, jól néz ki Mr Laurence, de azért annyira nem és amúgy is, egy törpe és sokszor indokolatlanul köpköd beszéd közben. - párban fogunk dolgozni. 

Glo azonnal kihúzta magát és rám mosolygott, azonban nekem volt egy gyanúm, hogy ismét nem mi választhatjuk ki a párunkat. 

- A párok ugyanazok lesznek, mint legutóbb. A téma szabadon választott, két hetetek van rá.- szólalt meg ismét és ekkora ötösöm lenne a lottón. Csalódottan néztem Gloriára, aki megint csak megkapta orrtúró Patrickot. Ő is próbált engem nyugtatni, mivel az én párom Amber lett, azonban ez engem cseppet sem zavart. Nyilván nem mondtam el neki mi a helyzet, így elfogadtam az együttérzést. Amber egy pillanatra hátranézett rám, de amint megszólalt Mr Laurence azonnal fordult is vissza.

Óra után ahogy kifordultunk a folyosóra láttam, hogy Amber már ott vár. Gloria bátorítóan megszorította a karomat és még egyszer felajánlotta, hogy odajön velem hozzá, de ismét elutasítottam. Nem félek én, hiszen nincs kitől.

- Szia Avery - nézett rám Amber, amikor mellé értem.

- Szia - köszöntem vissza neki kedvesen.

- Vicces a sors, hogy megint párba kerültünk nem? 

- Hát ja, ha te mondod - néztem rá furán.

- Hol dolgozzunk? Itt a suliba vagy menjünk el valahova vagy nálunk vagy nálatok? - kezdte el sorolni a lehetőségeket Amber.

- Sajnos nálunk ma nem jó, mert az anyám vendégeket fogad.. - húztam el a számat.

- Oké, akkor nálunk? Suli után? 

- Jó, legyen. - egyeztem bele. Ha nekem valaki év elején ezt mondja, hogy Amberhez megyek beadandót írni szimplán kinevettem volna. Azonban most ez abszolút nem tűnt furának, úgy, hogy ismertem az életének egy részét.

- Oksi szuper, akkor mehetnénk együtt. Bár gondolom Kevin is szívesen elvinne - forgatta meg a szemét mosolyogva. Épp válaszolni akartam neki, amikor becsatlakozott a két utánfutója, Ruth és Debra. Így már csak egy elköszönésre futotta és leváltam tőlük, mentem a saját dolgomra.

----------------------

Ahogy vége lett az utolsó órámnak elköszöntem a többiektől - vegyes reakciókkal - Hayden és Gloria kifejezték együttérzésüket, illetve közben megígértem drága barátnőmnek, hogy felhívom, ha bármi van. Kevintől hosszú ölelést kaptam és annyit súgott nekem, hogy adjam át üdvözletem Ambernek és érezzem jól magam. Ahogy elmentek nem sokkal később megjelent Amber és integetve mutatta nekem, hogy merre menjek. 

Egy fekete Mercedes - Benz terepjáró várt minket a parkolóban, amin meglepődtem, mert nem egyszer láttam Cabrioval, de mintha csak kitalálta volna a gondolataim, már válaszolt is.

- Ez az én kis kocsim - paskolta meg az ajtaját, majd kinyitotta és beszálltunk. - Biztos sokszor láttál a fehér Cabrioval, de az igazából nem az enyém, hanem anyué csak néha váltogatjuk. - indította be a kocsit.

- Értem. - bólintottam egy nagyot - Igazán szép kocsi ez is.

- Jaj én nagyon szeretem. Mit szeretnél hallgatni? - nyomta a kezembe a telefonját, amin a spotify volt megnyitva és gondolom ezzel azt akarta, hogy válasszak zenét. Random rányomtam egy listára, ami a "Chill" címet viselte.

Épp egy Harry Styles zenére váltott a lejátszó, amikor mindkettőnkből egyszerre szakadt ki az, hogy annyira imádjuk ezt az embert. Ezután persze végig énekeltük a dalt, ami az Adore you volt.

- Egyszer annyira elszeretnék jutni egy koncertjére - szólalt meg Amber teljes extázisba, miután véget ért a szám.

- Úristen én is! - fordultam felé. - Meg tudod még milyen koncertekre mennék el szívesen? Major Lazer, Jonas Brothers meg Selena Gomez.

- Avery, most a szívemből szóltál - nézett rám vigyorogva Amber. - Menjünk már el együtt.

- Jóóóó, benne vagyok! - egyeztem bele azonnal. 

Hamar odaértünk a házukhoz, ami egy nagyobb fehér ház volt, teljesen modern kinézettel. Bár nem is vártam nagyon mást tőlük.

- Gyere csak beljebb, a cipődet dobd le itt. Kérsz valamit inni? - hadarta Amber és már valahol a konyhában járt.

- Oké, öhm...izé egy pohár vizet elfogadok - szóltam utána egy kicsit sokkosan. Azért ez a ház nem volt semmi.

Nem volt palota szerű, ahogy azt a sulis pletykákban hallani lehetett. Azonban tágas volt, ízléses és szomorú. Oké, ez hülyén hangzik, hogy egy házra ezt a jelzőt adom, de olyan volt.

- Wow, nagyon szép ez a nappali, jó a berendezése - indultam meg Amber után a konyhába.

- Köszönjük, anyu ebbe öli a szabadidejének nagy részét. Imád tervezni - mondta és közben töltött vizet egy pohárba.

- Köszi - vettem el tőle a felém nyújtott poharat.

- Hol dolgozzunk? Itt lent vagy a dolgozóban vaagy inkább a szobámban? Nekem mindegy, de ha lent szeretnél akkor le kell hoznom a dolgokat.

- Akkor menjünk a szobádba, nem akarok mecerát csinálni.

- Jaj, dehogy - szabadkozott azonnal, de láttam rajta a megnyugvást.

A lépcső felé indult Amber, én pedig követni kezdtem. A falon mindenféle képek lógtak, legfőképp családiak és a gyerekkori változatok. Azonban ahogy egyre feljebb értünk, ezek megritkultak és már abszolút nem sugároztak olyan boldogságot. Amber a szobája előtt várt mire én gyorsan elkaptam a tekintetem a képekről, biztos fájó pont neki főleg, hogy rá sem nézett egyikre sem. Nem akarom kérdezgetni, mert nem tartozik rám ez az egész, de mégis érdekel. Ez egy ördögi kör.

A szobába belépve szintén ámultam - bámultam. Teljesen az ő ízlésére volt szabva az egész, fehér falak, fehér bútorok. A szoba középpontjában egy nagy ágy állt, felette egy nagy ablak, amiről szép kis kilátás volt Portland házaira. A fehér mellé pasztell színek kerültek, az ágy jobb oldali részén egy polaroid fal volt. Az első blokkban olyan régebbi családi képek sorakoztak, mint amik a lépcsőfeljárón voltak, aztán a következőben már csak az anyukájával és egy idősebb fiúval láttam, aki minden bizonnyal a bátyja lehetett. A legutolsó blokk elég szegényes volt vagy most készül vagy szedett le belőlük. Mindenesetre Amberről volt egy két kép az anyjával, illetve csak ő meg egy kis kutya, meg pár tájkép.

- Ő a kutyám Dolly - bökött a kis francia buldogra - karácsonyra kaptam anyutól, hogy ne érezzem magam olyan egyedül, de van egy gyanúm, hogy én csak az ürügy voltam, hogy legyen kutyánk. Ugyanis anyu babusgatja egész álló nap, most is elvitte kutyakozmetikába, azért nincs itthon. - magyarázta.

- Ohh, aranyos kutya - néztem rá még egyszer Dollyra. - Nekem régen macskám volt, de Sam a nevelőapám foglalkozott vele egész álló nap. Na nem azért, mert én nem tettem volna...egyszerűen kisajátította magának, a végén szegény macska már meg sem ismert, meg fújt rám. Mérgesek is voltunk Samre, hogy ezt jól összehozta - meséltem el neki a macskám sztoriját, szegény kis Fritz.

- Én nem értem ezeket a szülőket, de komolyan. Most hozza vagy vegye meg magának, nem fogok megsértődni...így sokkal rosszabb. - ült le a laptop elé Amber.

- Hát ja - értettem egyet vele.

- Ülj csak le valahova - nézett fel egy pillanatra.

- Okés - bólintottam és helyet is foglaltam az ágy másik részén. - Van ötleted, hogy hogyan dolgozzuk ki a témát?

- Igen, egy pár dolog azonnal eszembe jutott, azokat gyorsan le is írtam, idehozom várjál - tette le a laptopot és a táskájához ment - Szerintem egész jó témát kaptunk és ketten...arghh - Amber a csörgő telefonja felé csörtetett és nem túl kedvesen felvette.

- Mit akarsz? - szólt bele - Nem, nem érek rá. Hagyj békén a hülyeségeddel, kérd más segítségét. - vágott egy unott pofát Amber, volt egy sejtésem kivel beszél és ez be is igazolódott. - Istenem Ruth tizennyolc éves vagy megtudod oldani, de ha nem, kérd meg Debrát vagy valaki másnak mondd ezt a hülyeséget, mert engem marhára nem érdekel. Most pedig leteszem, ne hívj vissza, mert egy nem érdekel, kettő nem fogom felvenni. Szia - csapta rá a telefont.

- Most mi az? - nézett rám értetlenül.

- Ja, semmi csak furcsa kicsit elképzelni ezt a hangnemet, amikor egész nap velük lógsz.

- Hidd el, ha te is ennyit lennél velük a türelmed már rég elszállt volna. Másrészt attól, mert ők hozzám csapódtak még nem a barátaim. Jó meghallgatni a pletykákat tőlük, de ennyi. - vonta meg a vállát, én pedig magamban emésztgettem, amit mondott.

- Van olyan, akinek bármit elmondasz vagy vakon megbízol benne? - fordultam felé, mire megállt félúton a leülésben.

- Nincs...de már megszoktam. Nem szeretek a problémáimról beszélni másoknak. Régen...régen elmondtam és bíztam másokban, de azonnal hátba szúrtak, mert találtak rajtam egy gyenge pontot. Azok után megfogadtam, hogy az ilyen kaliberű dolgokról nem beszélek senkinek sem. Egy idő után nem is nyíltam meg senkinek, így lényegében igazi barátom sem akadt, ahogy aztán gimiben egyre feljebb kerültem a ranglétrán hozzám csapódott Ruth meg Debra, de mint mondtam őket abszolút nem tartom olyan barátnak. Inkább olyan haver félék, lány haverok. Akikkel ellógok, pletykálok, a suliban vagyok ennyi.

- Oh értem - bólintottam egyet - vagyis..inkább megértem. Én pont fordított esetben voltam. Általánosban nem igazán voltak barátaim, igaziak abszolút nem. Aztán ez ment gimiben is, míg el nem költöztünk és most itt van Gloria, Kevin és Hayden - mosolyodtam el halványan.

- Kevin jó srác, igazán összeilletek - mosolygott egy Amber is.

- Köszi - pirultam el.

- Egyébként mi a véleményed rólam? De úgy őszintén...jöhet hideg - meleg is, kibírom - nézett rám és őszintén meglepett a kérdése.

- Hát...amikor először találkoztunk full negatív volt a véleményem rólad, csak úgy szimplán azt sugároztad. Olyan flegma voltál velem is és először nem értettem miért fújsz annyira rám, aztán ott a promon világossá vált számomra. De ott nem is rád haragudtam, hanem inkább Rá - nyomtam meg a szót, mert még kiejteni sem szeretem a nevét, átvert és ez nagyon fáj. - Aztán Kevin mondta, hogy te azért nem olyan vagy amilyennek mutatod magad, de most érted nem igazán volt viszonyítási alapom. Na de, amikor találkoztunk az őrsön legutóbb, akkor rájöttem, hogy igaza volt, te tényleg nem olyan vagy, amilyennek az iskolában látni. Rendes vagy, jó fej és nagyon okos...és ha jól gondolom ez az egész álca amivel takarod magad apukád miatt alakult ki, ugye? - néztem rá kérdőn, ő pedig lassan bólintott. - Nézd Amber én úgy gondolom, ha nem úgy ismerkedtünk volna meg, ahogy akkor szerintem akár egész jóban is lehettünk volna.

- Köszönöm, hogy elmondtad a véleményed. Tudod nem szoktam másoktól megkérdezni, mert mások véleménye nem érdekel. Annyira hajtott a célom, hogy Damiannel összejöjjek, hogy bárkin átgázoltam és te nem olyan voltál, mint az eddigi lányok. Te veled rendesen meg kellett küzdenem - nevetett fel halkan - de így utólag egy hülyeség volt, mert lehet tényleg elszalasztottam egy barátot - harapdálta a száját. Épp megakartam szólalni, amikor gyorsan közbeszólt. - Illetve köszönöm, hogy nem mondtad el senkinek az itthoni dolgaim...tudod azt hittem, hogy ezzel majd bosszút állsz rajtam, a prom miatt. Ultra nagy szemétláda tudok lenni sokszor.

- Ugyan már Amber - legyintettem - Egy, én nem olyan vagyok, mint akik eddig a környezetedben, kettő mire valók a barátok? - ahogy kiejtettem ezt a kérdést, azonnal elkerekedett a szeme és valami pozitív suhant át az arcán.

- Na jó, most egy kicseszett amerikai filmben érzem magam - nevetett fel hangosan.

- Én sokszor abban érzem magam - nevettem vele együtt.

- Akkor, jók lennénk? - komolyodott el pár perccel később Amber.

- Persze - mosolyogtam rá kedvesen.

- Köszönöm. - suttogta és mintha egy kis könny is megjelent volna a szemében. Azt hiszem ez egy bizarr dolog az életemben, de pozitív értelemben, amikor a legnagyobb ellenségeddel barátok lesztek...de most komolyan kivel nem fordult ez még elő? 

- Na és mi szitu veletek? - nézett rám Amber kérdőn, kis csend után.

- Mi? Mi az, hogy velünk? - ráncoltam a szemöldököm, mert nem igazán értettem mire akar kilyukadni.

- Kevinnel meg veled.

- Semmi? - néztem rá furán.

- Persze, én meg unikornist tartok a padláson.

- Még mindig több elhinni való van abban, amit most mondtál, mint abban, hogy köztünk bármi is lenne. 

- Jó, megértem ha nem akarod elmondani - szabadkozott Amber.

- Barátok vagyunk - vontam vállat.

- Hmm - nézett összehúzott szemekkel Amber, majd ezt a témát kicsit ejtve, de mégis Kevinnél maradva megint ő szólalt meg. - Elmondta, hogy...? 

- El, már az elején. - sóhajtottam nagyot, arra gondolva amin átment Kev. - Te honnan tudod? 

Amber halványan, kicsit szomorúan elmosolyodott, majd beszélni kezdett. - Régen szomszédok voltunk nagyon sokáig. Itt laktak mögöttünk, de aztán amikor az apja megcsalta az anyját elköltöztek. Meg is értem. Lehet ez ilyen unhappy környék vagy nem tudom - nevette el magát kínosan, arra célozva, hogy az ő családja is romokban van. 

- Ohh, azt nem tudtam, hogy itt laktak. 

- Egyébként nem értem az apját, tiszta boldog családnak tűntek mindig. Odavolt a feleségéért, meg főleg a gyerekeiért. Hogy mi vette rá erre a dologra... ráadásul a bejárónővel, a hálóban - csóválta hitetlenkedve a fejét.

- Iszonyatosan sajnálom az anyjukat. 

- Azt is mondta, hogy ő talált rájuk?

- Mondta, igen. Aztán utána elmenekítette Dorothyt, hogy nehogy lássa mindezt. - tettem hozzá amit tudtam.

- Igen, én meg segítettem neki. Apámnak volt egy lakása a város másik végén, mondtam neki, hogy nyugodtan legyen ott, amíg az anyja haza nem ér. 

- Rendes volt tőled - néztem fel rá.

- Azok után, hogy ők is segítettek nekem, amikor apám börtönbe került, ez volt a legkevesebb. 

Nem tudtam több mindent hozzá tenni a témához. A gondolataimba mélyedve néztem ki az ablakon és újra felidéztem azt a napot, amikor ezt megosztotta velem Kevin. Iszonyatosan sajnáltam őt. Aztán inkább nekiálltunk a beadandó elkészítéséhez és egy baromi jó délutánt éltünk át. Megismertem az anyukáját és a kutyájukat Dollyt. Kiderült, hogy rengeteg közös van bennünk Amberrel és nagyon sok dologról full ugyanaz a véleményünk és, hogy ő tényleg nem az az undok lány, hanem sokkal több. Basszus, komolyan olyan érzésem van néha, mint egy klisés amerikai tini filmben. 

---------------------

Sziasztok!☺️

Kellemes húsvéti ünnepeket szeretnék kívánni Mindenkinek!🐇

Mit szóltok a mai részhez?
Kinek, hogy tetszett?
Számított valaki hasonlóra? :)

Insta: lenluca_wp

Hamarosan érkezem a következővel..