Pár nappal később...

- Szóval Paul felhívott tegnap. Azt mondta nagyon hiányzok neki. Szeretné, ha a szünet maradék napjait náluk tölteném Európában. - hadartam el gyorsan a telefonhívásom lényegét.

Sam és Barbara gondterhelten összenéztek. Ez tudtam mit jelentett, nyilván féltenek és a munkájuk miatt nem tudnak elkísérni. Be is igazolódott a gyanúm.

- Avery, drágám - nyúlt a kezemért Barbara. - Sammel mind a ketten dolgozunk a szünetben és féltünk téged. Egyedül még nem repültél, pláne nem Európába. - kezdett bele.

- Ne gondold, azt hogy nem bízunk benned, mert erről szó sincs. Csupán a félelmük van meg. Ezt még át kell beszélnünk nekünk is. - nézett rám Sam.

- Tudom.. - bólintottam, hogy felfogtam ezt az egészet. Aztán beugrott valami. - Ééés mi lenne ha, elkísérne valaki? - néztem rájuk felváltva.

- Kicsoda? - döbbent meg Barbara.

- Hát van egy két jó barátom. - mosolyodtam el halványan.

- Kevinnel? Szó sem lehet róla!  - kezdett el hadonászni Sam. - Akkor megyek veled én, kiveszek egy hét szünetet. Pipa, meg van oldva.

- Szívem! Nyugodj meg - fordult felé Barbara, miközben alig bírta visszatartani a vigyorát, bevallom én is alig bírtam ki nevetés nélkül. - Átbeszéljük, jó? - nézett rám és küldött felém egy bátorító mosolyt.

- Rendben, köszönöm - néztem rájuk hálásan. - Egyébként nem Kevinre gondoltam, itthon sincs, mert nyaralnak Kaliforniában. - öleltem meg Samet, hogy megnyugodjon, bár nem értem mi baja van a barátommal, akit egészen addig csípett amíg össze nem jöttünk.

Akire pedig gondoltam az nem más, mint Damian. Szerintem jót tenne neki most egy kis környezet változás, ki kellene szakadni a mostaniból. Mindenkinek sok volt az utóbbi időszak. Nekem is, bár nálam egészen rendeződött a dolog, nem úgy mint Damian esetében. 

Pár nappal ezelőtt...

Másnap minden szokásosan telt, egészen délutánig, amikor ismét kaptam egy üzenetet Damiantől.

Privát szám: Baj van.

Én: Mi történt?

Privát szám: Itt vagyok az utcátokban, nem jössz ki?

Én: Két perc..

Így történt az, hogy ismét Damian kocsijában ültem és mentünk a jó ég tudja merre. Ugyanis mióta beültem egy köszönésen kívül nem sokat mondott, és elég szar lelkiállapotban volt. Talán nem kellett volna beleegyeznem ebbe az egészbe, teljesen olyan...olyan kiszámíthatatlan. Szét van esve és szerintem sírt is vagy ivott...tuti, hogy ivott. Jesszusom!

- Damian! Mondd már meg hova a francba megyünk?? Különben, meg állj meg kiszeretnék szállni. - szólaltam meg ismét sokkal eélyesebben.

- Várj már, mindjárt ott vagyunk. - kaptam egy tömör motyogást.

- Mégis hol? - bámultam ki az ablakon, mert épp egy erdőn mentünk keresztül. Áh, nem szabadott volna este horror filmet néznem.

- Nyugi már, nem foglak leütni aztán elásni - nézett felém egy pillanatra, mintha csak olvasna a gondolataimban.

- Ez para volt - jegyeztem meg halkan.

- Csak ismerlek már.. - tette hozzá, de a mondat végét inkább elharapta. Nem jó dolog a múltat felhozni mindig. Az már elmúlt és jobb is így.

- Damian, itt már térerő sincs - nézegettem a mobilom bosszúsan.

- Jaj, mert Cartner majd nem éli túl, ha nem tud veled egy két óráig beszélni, mi? 

- Damian! - csaptam a karjára mérgesen - Megállapodtunk valamiben nem? 

- Jó, igazad van, bocs.  - szabadkozott azonnal és nem sokára egy elég gondozatlan parkolóban meg is állt. Kifújta a levegőt és kiszállt. Követtem a mozdulatait, már iszonyatosan kíváncsi voltam, hogy mit akarhat.

- Na, most barkóbázni fogunk vagy kinyögöd végre a dolgokat? - álltam meg mellette karba tett kezekkel. 

- Tegnap bemutattam Elijahot otthon. Először néztek furán, hogy a haveromat minek hozom el vacsorára, amikor eddig sosem tettem ilyet. Aztán elmondtam, hogy Elijah nem csak egy haver. - nyögte ki, nekem meg tátva maradt a szám a döbbenettől. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar mer majd lépni.

- Te jó ég...és mi történt?? 

- Apám lecsapta az evőeszközét és kitört az ordítozás. Ócsárolta Elijahot, majd egyenesen kitoloncolta a házból, majd adott egy pofont, hogy nem vagyok normális, hova akarok még süllyedni, meg mi ez az egész, miért akarok most nekik rosszat. Mire én megmondtam, hogy lehet a csapatkapitányi poszt elvesztése hiba volt, bánom is...de Elijah nem hiba az életemben, mert általa jöttem rá egy rég érzett dologra. Anya egész végig ült az asztalnál és kezébe temette az arcát, apám meg fogta az aktatáskáját és bement az irodába, ahol egész gyerekkoromban meghúzta magát. Nem is az ő véleménye érdekelt, nem is az, hogy ő hogyan reagált, hanem anyáé. Mert ő nevelt fel, ő volt ott mindig és most látom rajta a miért kérdést, a csalódottságot és ez borzasztóan bánt. Így se köszönés, se semmi összeszedtem néhány holmim és elhúztam a lakásunkba, ami a város másik végében van...és próbáltam lenyugodni.

- Nagyon bátor voltál, büszke vagyok rád! - érintettem meg a karját 

- Köszönöm - motyogta halkan.

- Hé, figyelj! Rendbe fognak jönni a dolgok, idővel. Most rohadt nehéz lesz, de hagyj nekik gondolkozást, hogy megemésszék az egészet. Mert megfogják tudni, mert szeretnek téged, mert a gyerekük vagy. - próbáltam belé önteni a lelket. 

- Igazad van és egyébként köszönöm, hogy mellettem állsz. Ez sokat jelent most nekem, mert tényleg azok után nem hittem volna, hogy még szóba állsz velem.

- Megmondom őszintén, én sem hittem volna, de van amikor változnak a dolgok. Ez is most ilyen, szükséged van egy barátra és én itt vagyok. - tártam szét a karom, mire Damian a vállamnál húzva magához szorított. 

- Tényleg köszönöm. - suttogta, de olyan halkan, hogy alig lehetett érteni.

Sok minden ért már az életben, de tényleg mindig minden tele van meglepetésekkel. 

------------

Damian a beszélgetés után haza is vitt, én pedig, mint akivel már minden szuper és túl volt egy baráti megsegítésen, be is mentem a házba. Gondoltam én, hogy most már minden oké. Aha, majdnem.

 A nevelő szüleim még nem jöttek haza a munkából, így miután levettem a cipőmet gyorsan csináltam magamnak egy kávét, amikor is csengettek. Kíváncsian indultam meg kifelé, hogy mégis ki lehet az, esetleg Damian felejtett el valamit, bár akkor írt volna, vagy a bolond szomszéd akadékoskodik már megint. Múltkor azt mondta, hogy feljelentést fog tenni, mert mi elloptuk az ő vadász menyétjét, na most a gond ott van, hogy neki ilyen nincs és nem is volt. Vén ember, egyedül él, teljesen megbolondult már abban a nagy házban. Az ügyet végül Barbara szedte rendbe, mikor megemlítette neki, hogy a rendőrségen dolgozik, a bolondja azonnal azt mondta, hogy akkor biztos a másik szomszéd volt, ne haragudjunk a zavarása miatt. 

Azonban egyik tippem sem vált be, sőt rendesen meg is lepődtem.

- Hát ti, mit kerestek itt? - néztem két barátnőmre, akik fapofával meredtek rám és esküszöm közben Amber bal szeme tikkelt is.

- Mi most bejövünk. - indult meg Amber maga után húzva Gloriát.

- Oké, végül is érezzétek magatokat otthon. Kértek egy kávét vagy valamit? - néztem rájuk, miközben bele tettem a két kanál cukrot a kávémba. Válasz azonban nem érkezett. 

- Kezdd te! - hallottam meg Glo suttogását és tényleg nem tudtam mire vélni a szituációt.

- Miről van szó? - néztem rájuk furán. 

- Jó, akkor kezdem. - fújta ki Amber a levegőt, majd egyenesen a képembe üvöltött. Ezután pedig legalább negyed óráig zengett az egész ház. Még jó, hogy nem volt itthon senki, na most meg majd csendháborítás lesz az indoka annak a bolond embernek. - TE NORMÁLIS VAGY?? DAMIANNAL TALÁLKOZGATSZ MIKÖZBEN A BARÁTOD NYARAL? ÚRISTEN! AZÉRT EZT NEM GONDOLTUK VOLNA RÓLAD! 

- Igaza van Ambernek, nagyot csalódtunk most benned! - bólogatott mérgesen Gloria.

- MEG VAGY TELJESEN HÚZATVA KOMOLYAN MONDOM MÁR!!

- Befejeztétek? - néztem rájuk karba tett kezekkel, a kialakult körülményekhez képest türelmesen.

- NEM! - vágta rá Amber. - Kevin egy igazi cuki srác, te meg az EXEDDEL mászkálsz?! Avery, mi a szar történt veled? Megzsarolt vagy mi a szar? Elmondhatod nekünk, a barátnőidnek!

- Az igazság az, hogy... - kezdtem bele, de ekkor meg Gloria szakított félbe.

- Igaza van Ambernek, a barátnőid vagyunk és nem szóltál róla! Mi óta tart ez? Azt ne mondd, hogy már azóta is mióta Kevinnel együtt vagytok!? - képedt el Glo a saját marhaságán. Az eszem kereke megáll.

- Szerintem verjük meg - fordult Amber haragosan Gloria felé.

- Mi van?! Te jó ég! - képedtem el teljesen, én ezt már nem bírom - Na jó, kussoljatok el egy pillanat erejéig, amíg elmagyarázom a történteket. - néztem rájuk mérgesen - Először is, nem csalom meg Kevint, másodszor Damian nem zsarolt meg, van egy...fogalmazzunk úgy, hogy problémája, amin próbálok neki segíteni. Jöhettek azzal, hogy nem vagyok normális, hogy az exemnek segítek...lehet, hogy ez így is van, de neki most szüksége van egy támogató emberre.

- Mégis miért?! - horkantott fel Amber.

- Azért mert... - akadtam meg egy pillanatra, most elmondjam vagy mi?

- NA NEEM! Mondd el szépen! Ennyivel tartozol nekünk! - hadonászott az arcom előtt Gloria. Már azt hittem fejbe is csap.

- Jóóó.. szóval Damian biszexuális. - vallottam be az igazat. Először két döbbent tekintete kaptam, majd Amber röhögve megszólalt.

- Ezt most nem gondolod komolyan, hogy bevesszük? Atya ég, te teljesen hülye vagy, hogy elhitted neki! Csak magához akar láncolni, mert rájött, hogy kit veszített el! Legyen már eszed Avery!

- Nos... akkor ezt még megmutatnám - szedtem elő a telefonomat és megnyitottam Damiannel való beszélgetésemet és előkerestem egy képet róla meg a barátjáról Elijahról. Odaadtam nekik a telefont és vártam a reakciójukat.

- Wow.. - motyogta Glo és szégyenkezve összenézetek Amberrel.

- Most pedig szeretném megköszönni azokat a kedves szavakat, amiket nekem intéztetek, meg hogy én biztos megcsalom Kevint, hűtlen vagyok, meg kvázi egy ribanc. Ja meg még azt is, hogy megvernétek! Komolyan mondom, nem hiszlek el titeket! - tártam szét a karomat kínomban.

- Avery.. ne haragudj! - szólalt meg Amber kis hallgatás után.

- Igen, hülyék voltunk. Csak féltünk téged, mert a barátnőnk vagy és nem szeretnénk, hogy bajod essen vagy bármi! - szégyellte el magát Gloria is. Szigorúan rajtuk tartottam a szememet, ilyennek még egyikőjüket sem láttam. Nem tudtak mit kezdeni a kialakult szituációval és zavarukban csak ide oda lépegettek.

- Tudjátok mit? Felejtsük el ezt az elmúlt pár percet - dobtam be az ötletet, mire mindkettejük szeme felcsillant és szoros ölelésbe húztak.

- Most pedig, hallgatunk. MINDENT TUDNI SZERETNÉNK!!! - szólalt meg vigyorogva Amber. Így pedig az elejétől a végéig elmeséltem nekik a történteket. 

---------------

Sziasztok!❤️

Remélem jól telnek ezek a meleg nyári napok mindenkinek!☺️

Mit szóltok ehhez a részhez? Kinek hogy tetszett?🤔

Aki követ instán (lenluca_wp) az láthatta, hogy a mai hét azért különleges, mert szombaton lesz egy éve, hogy elkezdtem ezt a történetet!🥳 Emiatt pedig szombaton is érkezik egy rész!!

Addig is pihenjetek sokat, élvezzétek ki a nyár minden pillanatát! Szombaton jövök!☺️