Damian szemszöge

Örültem, hogy Avery kibékült velem, mert nagyon rossz volt, hogy nem nézett rám minden nap azokkal a gyönyörű barna szemeivel és nem hallottam a hangját. Szinte fizikai fájdalom hasított végig bennem. Csak remélni tudtam, hogy elfogadja a felkérést és lesz a párom, mert meg mondom őszintén volt bennem félelem, hogy visszautasít. Ám ez nem így történt, szerencsére és most újra közelebb érezhetem magamhoz.

Ahogy kitettem a házuknál Averyt, azonnal haza is mentem. A garázsban bejártam a másik két kocsink mellé, majd a lépcsőn felmenve azonnal a konyhában kötöttem ki. 

- Szia Drágám! Hazaértél? - nézett rám anyu, aki a szokásos nadrágkosztümje helyett egy szabadidős ruhában volt és épp zöld turmixot kotyvasztott.

- Szia, aha - válaszoltam szűkszavúan.

- Milyen napod volt ma? - kérdezte kíváncsian.

- Hosszú, volt ma egy táncpróbánk. Neked? 

- Jaj, nekem volt két ügyfelem is. Az egyik páros összeveszett, mert nem értett a férj egyet a feleségével. Tiszta káosz volt. - anya ingatlanok eladásával foglalkozik, míg apa építész.

- Oh, wow. Akkor kemény napod volt nem? - néztem rá együtt érzően.

- Mondhatjuk úgy is.

- Anyu ne haragudj, de én most felmegyek a szobámba. - mutattam az emelet felé.

- Rendben Drágám, nyugodtan. - mosolygott rám kedvesen. - Hatkor vacsora, arra majd gyere le! - szólt még utánam.

- Oké! - kiáltottam vissza.

A szobámba belépve a cuccomat ledobtam a sarokba és eldőltem az ágyamon. Tekintetem végig pásztáztam a szürke falakon, aztán egyszer csak megakadt a pillantásom azon a képen. A képen, ami pár éve ott lógott a falamon, a szekrényem mellett. Ekkor pedig a gondolataim azonnal elárasztottak.

3 évvel ezelőtt:

"Reggel az ébresztőm hangos zajára keltem fel. Mocorogni kezdtem és ahogy kinyitottam a szemeimet, egy világos barna hajzuhataggal találtam szembe magam. 

Elmosolyodtam.

Nem tudtam elégszer hálás lenni az égieknek, hogy mellettem állhat egy ilyen lány. A lány, aki mindennél többet jelentett nekem, aki mellett magamat adhattam, akiért tűzbe tettem volna mindkét kezem. Akit mindenkinél jobban szerettem. 

Ő volt Hailey.

Lassan, hogy felkeljen a kis álomszuszék simogatni kezdtem a haját és próbáltam a tincseket kihalászni az arcából. Gyönyörű volt. Törékeny porcelán arca, nagy őzike szemei és cseresznye színű ajkai. Imádtam őket puszival elhinteni. Most sem tettem másképp.

- Naa, hagyj már aludni! - szólalt meg fél álomba és a fejére húzta a takarót. Halkan felnevettem, mindig ezt csinálta, akár az egész napot átaludta volna.

- Nem, nem! Sajnálom, de ideje kelni. - nyúltam a puha anyagért és egy pillanat alatt lerántottam.

- Fuuuu! Utállak! - ült fel mérgesen és a nagy hajzuhatagát próbálta kisöpörni az arcából. 

- Tudom, hogy ez nem így van - öleltem át hátulról. 

- Hiszed te azt. - fonta össze a karjait maga előtt még mindig durcásan. Ekkor felé hajoltam és megadtam neki a reggeli csókunkat. Azonnal elvörösödött és vonásai megenyhültek. 

- A mai napig nem értem, miért pont mellettem kötöttél ki. Annyi szép lány van, akik... - kezdett bele a szokásos gondolatába, de ismét gyorsan elfeledtettem vele ezt az egészet.

- Ne mondj ilyeneket. Hailey, nekem nem kell más lány. Nekem csak te kellesz, mert különleges vagy számomra és nagyon szeretlek. - nyomtam egy puszit a szájára és felálltam, hogy felöltözzek. 

Ma volt a fél éves fordulónk, de nekem mégis úgy tűnt, mintha évek óta egymás mellett lennénk. Egy különleges napot terveztem neki."

-------

"- Haver, komolyan örülök, hogy boldogok vagytok. - lökött oldalba a legjobb barátom.

- Azt hiszem megtaláltam az igazit. Kedves, aranyos, vicces és tud főzni! Kell ennél több? - vigyorodtam el, ahogy rá gondoltam.

- De nekem meg ne bántsd, mert legjobb barátság ide vagy oda, kiheréllek! 

- Nem fogom, őt sosem bántanám. Ígérem, ne nézz már így rám! - csaptam vállon nevetve. Tudta ő is, hogy sosem tudnék neki fájdalmat okozni. 

- Damian, kérdezhetek valamit? - nézett rám komolyan.

- Persze, mi az?

- Láttalak tegnap Tiffanyval beszélni, mit akart? - ahogy kimondta az exem nevét, úgy kúszott fel az idegesség bennem.

- Semmit. - vontam vállat hanyagul. - Haver nézd, nekem ő nem fontos. Nekem most ott van Hailey, akit szeretek. 

- Tiffanynál is ezt mondtad. - jegyezte meg halkan.

- DE HAILEY MÁS! - fordultam felé szikrákat szóró szemmel.

- Jó, jó nyugi nem kell megenned. Csak nem akarom, hogy az unokatestvéremnek baja essen. Törékeny lélek, főleg azóta és abszolút nem olyan, mint az eddigi csajaid.

- Nem fogom megbántani, mert szeretem. Mindennél jobban. Nem tudom már mivel bizonyítsam basszus. - fújtam ki a levegőt mérgesen. - Foglalkozz inkább a saját kapcsolatoddal."

--------

"Az időjárás komor volt és vészjósló. Éreztem, hogy valami történni fog, de ezt álmaimban sem gondoltam volna. Az egész nap csiga lassan telt el. Aggódtam egy csomót, mert Hailey a reggeli rövid üzenet váltásunk óta nem írt semmit. 

- Szia Babe! Ha ezt meghallgatod, kérlek írj vissza vagy hívj fel. Aggódom. - mondtam fel az újabb hangpostát. Még a telefont sem vette fel, nem tudom mi történhetett vele."

Csengetés törte meg a csendet. Azonnal felpattantam, remélve, hogy Hailey az. Amint kinyitottam az ajtót, azzal a lendülettel zárni is akartam vissza. 

Mégis mi a francot keres itt ez a lotyó?

- Damian! Nem szép dolog rácsapni csak úgy egy ártatlan lányra az ajtót. - szólalt meg vinnyogós hangon.

- Bocs, de lotyókat nem engedek be a házba. - fontam keresztbe idegesen a karomat. Nem hiszem el. 

- Ohh Damian! - nevetett fel és pont akkor dörrent egy nagyot az ég, ördögien festett az egész szituáció.

- Nem emlékszel arra, amit múltkor mondtam? Hagyj békén engem és legfőképpen Haileyt! 

- Nyugi, amiről nem tud az nem fáj neki, nem igaz?  Pedig ő nem hozzád való, hidd már el. - húzta végig az ujját a mellkasomon, amit azonnal elkaptam és visszalöktem.

- Tűnj el innen, Tiffany! - néztem rá kimérten, majd az arcába csaptam az ajtót.

Alig telt el pár perc a kéretlen jöttment óta, mikor is újra csengettek. Már elmúlt tíz, így kíváncsian indultam meg a bejárati ajtó felé. Ahogy kinyitottam a szívem egy hatalmasat dobbant. Hailey állt előttem. 

- Babe, veled meg mi történt? - indultam meg felé aggódva, de ő kitért előlem és besurrant a házba. A nappali közepén állt meg, ruhájából csöpögött a víz, cipője saras volt, ami miatt anyám most leszedné a fejünket. És a legfontosabb, hogy sírt. 

- Tudod - nyelt egyet - egyáltalán nem tudom minek jöttem ide. Talán csak válaszokat akarok, ám lehet ezeket sosem kapom meg.

-  Hailey, miről beszélsz?! - néztem rá idegesen és ismét megpróbáltam közelebb lépni felé, de ő megint csak hátrált.

- Ne, Damian! Ne tedd ezt kérlek. - suttogta elfojtott hangon. 

- Mégis mit? Nem ölelhetem meg a barátnőmet, amikor látom, hogy rosszul van? Hogy kérhetsz tőlem ilyet?! 

- Többé már nem.. - suttogta elfúló hangon.

- Mi van? - néztem rá értetlenül, aztán mint derült égből villámcsapás úgy csapott arcon a felismerés. - Te most szakítasz velem?! Hailey, miért? - néztem rá már már inkább kétségbeesetten, mint dühösen.

- Mi az, hogy miért?! Damian, hogy a francba tehetted ezt?! Én tudtam és éreztem, hogy itt valami nincs rendben, túl szép lett volna, hogy igaz legyen, basszus. Te viszont mindig elérted, hogy ne így gondoljam. Tudod nagy játékos vagy, ezt el kell ismerni! Csak bár ne velem tetted volna ezt. Pontosan tudtál mindent a múltamról és azt mondtad TE nem lesz ilyen! Pedig ugyanolyan vagy, mint ő... Tudod, azt kívánom, bár ne így történt volna ez az egész. - mondta zokogva. 

- Hailey, nem tudom miről beszélsz, az isten szerelmére már! - keltem ki magamból, amitől láttam, hogy az apró termete összerezzen. 

- Tiffany Morgenről! - ahogy elkiáltotta magát még a levegő is megfagyott a szobában. 

- Nem! Ez valami orbitális nagy félreértés! - kezdtem el ismét felé indulni, de olyan tekintettel nézett rám, hogy azonnal lefagytam.

Megfagyott köztünk a levegő.

- Hogyan lenne az? Damian ne nézz már hülyének! Vannak bizonyítékok is! - remegő kezekkel vette elő a telefonját és az arcomba nyomta.

Egy kép volt, amin az a ribanc és én vagyunk láthatóak. Pont egy olyan szögben készült a fotó, amin úgy tűnik, mintha épp történne valami, de nem. Ekkor osztottam ki Tiffanyt, hogy hagyjon minket békén. Nem tudom ki kavarja a szart, de megfogom bosszulni.

- Babe, kérlek beszéljük meg nyugodt körülmények között - nyújtottam felé a kezemet a remény utolsó szikrájával bennem.

- Szerintem nincs mit megbeszélnünk. - csóválta a fejét szomorúan. 

- De ez egy félreértés! - emeltem meg a hangomat, amitől ismét összerezzent.

- Találkoztál Tiffanyval az elmúlt hetekben? - tette fel hirtelen a kérdést. - Az igazat mondd, ennyi jár nekem! 

Idegesen a hajamba túrtam. Nem tudom elképzelni ki akarja ennyire elszakítani tőlem Haileyt. A szívem hasadt meg, hogy így látom magam előtt. Amikor basszus, az egész egy félreértés.

- Igen találkoztam Tiffanyval, de...  - nem hagyta, hogy befejezzem, ahogy kiejtettem ezt a pár szót a számon, úgy láttam, hogy a lány akit mindennél jobban szeretek akkor hullik darabokra. 

Hailey lehunyta a szemeit és száját beharapva heves fejrázásba kezdett. Majd hirtelen elindult a kijárat felé. Még időben mielőtt elsétált volna mellettem a karja után kaptam. Szúrós szemekkel nézett rám. A falnak nyomtam és próbáltam elkapni a tekintetét, amikkel most erősen a mellkasomat pásztázta.

- Hailey, kérlek - kezdtem bele halkan, egyik kezemet az arcára helyeztem és lesöpörtem a könnyeket róla. 

Összerezzent a mozdulatomra.

- Damian, hagyj ... hagyj elmenni! - nézett fel rám dühösen, most nyoma sem volt annak az őzike tekintetnek, amit mindennap eddig láttam. 

- Megmagyarázom! - kezdtem bele kétségbeesetten.

- Mit, hogy megcsaltál? Mert szerintem ezen nem kell már mit megmagyarázni. Tudod, jól bedőltem neked, de szerencsére még idejében felnyitották a szememet. Fáj. Fáj, mert szeretlek vagyis szerettelek. - javította ki magát ezzel együtt pedig megforgatta ismét a tőrt a szívemben. - Most pedig kérlek engedj el - suttogta halkan. 

- Hailey, ez egy hülyeség és be fogom bizonyítani, hogy az! Szeretlek téged! -  nyomtam egy utolsó csókot a szájára, bízva abban, hogy talán viszonozza, de elfordult. Egy dögnek gondolt, alaptalanul. 

- Ég veled Damian! - nézett rám utoljára azokkal az őzike szemeivel. 

Én pedig akkor törtem össze.

Nem sokkal később egy üzenetem érkezett, a legjobb barátomtól. Ahogy elolvastam azt a pár sort először azt hittem ez egy rossz vicc vagy hogy rosszul látok. Annyira dühös lettem, hogy a telefonomat a falnak vágtam. 

Hogy tehette ezt?!

,,Ne haragudj Damian, de tudnia kellett az igazságot. Ennyit kértem tőled, hogy ne törd össze, bíztam benned, ám te mégis megtetted. Sajnálom, tényleg. - Kevin"

-----

Sosem tudtam bebizonyítani Haileynek, hogy ez az egész nem volt igaz. Azon a nyáron Ő és a családja elköltöztek, ezzel pedig minden reményem szertefoszlott. Azonban, akkor nem csak a barátnőmet veszítettem el, hanem a legjobb barátomat is, akiért tűzbe tettem volna a kezeimet. Akinek annyit segítettem én és a családom, akire szinte testvéremként tekintettem, ő hátba szúrt. Akkor ott, azon az estén megfogadtam, hogy nem hagyom ennyiben, vissza fogom neki adni, hogy érezze azt a fájdalmat, amit én három évvel ezelőtt.

------------------

Sziasztok!❤️

Mit szóltok a 16. részhez?
Számított esetleg valaki hasonló múltra?

Annyit elárulok a folytatással kapcsolatban, hogy innentől most már igazán beindulnak az események😏