Az elmúlt másfél hétben legalább volt vagy négy táncpróbánk és gőzerővel készültünk a szalagavatóra. Nem értem nagyon minek, amikor úgyis jön a karácsonyi szünet, de értsük az iskolához. Szerintem azzal nem mondok nagyon érdekeset, hogy mindenki meg volt bolondulva. A végzősök, a tanárok, az emberek a városban, de még a szomszéd macskája is aki egész éjjel nyávogott a jó ég tudja miért. Nálunk is otthon teljes karácsonyi láz volt, bár Sammel rátudtuk venni Barbarát, hogy csak a hétvégén díszítsük fel a házat mindenféle rénszarvassal meg cukorpálcával, ja és a személyes kedvencem a dundi mikulás amit a sarokba szoktunk állítani. Persze a fényfüzérek sem maradhattak el, kívül - belül megújul a házunk.

- Drágám, segítenél? - jött be az ajtón egy rakat dobozzal Barbara.

- Persze - pattantam fel a fotelemből, ahol eddig olvastam. Az emeletről lemenve megláttam egy halom dobozt meg zacskót.

- Öööö anyu, tavaly nem kevesebb volt a díszünk? - néztem rá érdeklődve.

- De, ma vettem még párat, hát nem csodálatos? - merengett a sok lomban. Jó persze szép meg én is szeretem őket, nem az...de néha van egy határ ebben is, mint minden másban. - Na most pedig segíts kibogozni ezeket - nyomott a kezembe egy zsákot, amiben kábé hat darab fényfüzér volt. - Ebéd után neki állunk, de nekem most muszáj főznöm, mert Sam kiakad.

- Oké - hagytam rá és a nappaliban levágtam magam a földre és nekiálltam a kibogozásnak.

Már a felénél jártam, illetve az ebéd is lement, amikor csengeni kezdett a telefonom.

- Anyuuu - kiáltottam el magam, mivel nehezen álltam volna fel a sok zsinórtól, Barbara érdeklődve nézett be a nappaliba - idehoznád a telefonom légyszíves? - néztem rá kedvesen.

- Persze - indult meg érte. - Avery, szerencséd van, hogy én mentem érte és nem apád. Kevin az. - nyomta a kezembe a telefonom, ami már csak folyamatosan rezgett.

Elfogadtam a hívást.

- Szia Kev, mi újság? - érdeklődtem kedvesen.

Apropó, ugyebár kibékültünk egy másfél hete és azóta nagyjából sikerült rendezni a dolgokat magunk között. A barátságunk pedig újra kezd a régi lenni, aminek nagyon örülök, mert marhára hiányzott Kevin. Tudom nem kellene hasonlítanom, mert ég és föld a kettő, de hiába volt ott Damian az elmúlt időszakban, mégis valahogy üres volt a szívem egy helye és ezt csak Kevin tudta újra betölteni.

És ha már Damian is szóba került...hát felőle fogalmam sincs, hogy most mi a helyzet. A legutóbbi szájra puszis dolog óta még voltak hasonló helyzetek, de így ennyi. Teljesen összezavar ez a fiú. Nem mondd ki semmit biztosra és most azt sem tudom mi van közöttünk, ha egyáltalán van.. Annyira megbeszélném ezt valamelyik fiúval, mert oké ott van Glo, mint a legjobb barátnőm, de talán egy fiú jobban érti a saját nemét. Azonban ezt Kevinnel nem lehet, Hayden megint off és Sam...na igen, ő szerintem nyársra tűzné Damiant.

- Avery, rohadt nagy gáz van - kezdett bele mindenfajta köszönés nélkül.

- Mi történt? - kezdtem el aggódni azonnal.

- Ha nem gond egy tizenöt perc múlva átmegyek, csak még Dorothyt el kell vinnem az egyik barátnőjéhez teadélutánra. Majd mindent elmesélek. - hadarta el gyorsan.

- Oké, vigyázz magadra, várlak! - ahogy kimondtam már ki is nyomott. Nem tudom mi történhetett vele vagy egyáltalán miről van szó. Innentől azonban félre tettem a füzéreket és a házban fel - alá járkálva vártam Kevint.

————----------

Avery itt van Kevin - szólt be Barbara az ajtómon.

- Köszi, megyek - indultam meg kifelé. - Jó a szetted - pillantottam rá a nevetésemet visszafolytva, mivel a nyakában egy zöld boa díszelgett és egy mikulásos füzér.

A lépcsőn lementem és az ajtóban már ott várt Kev. Elég nyúzott volt az arca, de azért magára erőltetett egy mosolyt és viszonozta az ölelésem.

- Szia! Hogy vagy? Mi történt? - bombáztam kérdésekkel.

- Van kedved sétálni? Muszáj kiszellőztetnem a fejem. - bólintottam és elindultunk.

Hosszas percekig csak sétáltunk egymás mellett a gondolatainkba merülve. Aztán olyan halkan szólalt meg, hogy alig értettem mit mond.

- Azt hiszem anyunak van valakije.

- És? Az jó nem vagy nem? - néztem fel rá furán.

- Nagyon nem - sóhajtott fel - Mármint... nem akarom, hogy újra padlóra kerüljön.

- Jaj, Kevin! - szorítottam meg a kezét és ő hamar összekulcsolta és úgy mentünk tovább. Volt valami furcsán különleges ebben az egészben. - Anyukád felnőtt nő, tudja kezelni az életét...hadd adjon egy újabb esélyt valakinek.

- Én ezt nem tudom támogatni. - csóválta hevesen a fejét. - Nem te láttad őt a padlón, nem te takarítottad ki onnan azt a rohadékot, nem te..

- Kevin! - álltam meg egy pillanatra és így visszarántottam őt is. - Nyugodj meg, kérlek!

- Nem tudok Avery, egyszerűen nem megy. - sóhajtott fel idegesen, majd ismét hosszabb csend telepedett ránk, mielőtt megszólalt volna. - Karácsonykor bemutatja.

- Miii? De addig már csak másfél hét van - döbbentem le teljesen.

- Beköltözhetek hozzátok? - nevetett fel kínosan.

- Ha ki bírod a családomat, szeretettel várunk. Egyébként Kevin menni fog. Úgyis szerintem a ti véleményetekre kíváncsi, hogy nektek szimpatikus lesz - e.

- Akkor azt mondom, hogy nem szimpatikus, aztán tegye ki.

- Ez azért nem így működik - csóváltam meg a fejem rosszalóan.

- Nem megyünk visszafelé? Kezd lehűlni a levegő és nem szeretném, hogy megfázz. - váltott témát és ezzel együtt irányt is. Tétlenül néztem távolodó alakjára, menthetetlen.

--------------------------

A házhoz visszaérve az a látvány tárult elénk, hogy egy nagy szarvas támadja meg a tuját vagy a tuja a szarvast. Aztán hamar rájöttünk, hogy csak Barbara próbálja beállítani a helyét.

- Jaj, de jó, hogy jöttetek! - csillant fel a szeme.

- Most még menekülhetsz - suttogtam oda Kevinnek.

- Segíthetnétek a ház körüli díszekkel, nekem egyedül nem sikerül feltenni őket. - nyomott Kev kezébe azonnal egy égősort, az enyémbe egy kalapácsot, ő meg kihozta a létrát.

- Még mindig elfuthatsz - néztem drága barátomra, aki nagy szakértelemmel nézegette a nagy gömbös színes égősort.

- Dehogy megyek, legalább több időt tölthetek veled. Ez úgyis hiányzott az elmúlt időkből - nézett rám Kevin, nekem meg még a lélegzetem is benn akadt.

- Khm, izé - keresgéltem a szavakat, hogy erre mit is mondhatnék és kezdett kínossá válni az egész, amin ő látszólag jót szórakozott, mert édes mosollyal figyelte a beégésemet, de ekkor Barbara megmentett, hogy jött a létrával.

- Kezdhetjük? - állt meg mellettünk, majd ránk nézett és ismét megszólalt, de bár ne tette volna. - OHOHOHÓ, hát itt meg mi történt fiatalok? - húzta cinkos mosolyra a száját. - Avery, szerintem kicsit megcsípett ez a hideg levegő vagy nem jól látom? Hát olyan vörös az arcod, mint amikor Margaret néni leégett Bora Borán, jaj az de kellemetlen volt. - tűnődött el hangosan.

- Ahogyan ez a szitiáció is. Istenem, na mindegy. - szívtam be a levegőt mélyen és mit sem törődve Kev nagy hahotázásával elindultam a fényfüzért felszerelni.

Így hárman egész hamar végeztünk, az egész hamart értsétek úgy, hogy eddig kettő, majdnem három órába telt kettőnknek a díszítés. Most meg laza másfél óra Kevinnel. Közben egyébként Barbara beégetett vagy ezerszer, de ettől most az egyszer eltekintek.

- Itt vannak a forró csokik - lépett ki az ajtón drága anyám, mert jutalomként csinált nekünk egy egy bögre gőzölgő finomságot.

- Köszönöm Barbara, öröm volt segíteni - vett el egy bögrét Kevin.

- Ugyan, én köszönöm, hogy segítettél és, hogy Avery mellett állsz. Aztán, ha ciki sztorik kellenek csak gyere át bármikor, még ha Avery nincs is itthon - legyintett egyet, mintha ez semmiség lenne.

- Na kösz szépen, anyu - néztem rá sértve.

- Tudod, hogy szeretlek - nyomott egy puszit az arcomra. - Én most viszont bemegyek, mert nem sülnek meg maguktól azok a mézeskalácsok. Sziasztok! - indult meg befelé.

Nagyon cozy volt ott kint, a fény áradatban, a kevés hóban, forró csokikkal a kezünkben. Mindketten leültünk a teraszon lévő kis kanapéra és onnan néztünk az elmúlt órás munkánkat.

- Az a mikulás fel fog dőlni. - jegyezte meg Kevin és a dundi miki felé bökött

- Aztán majd elgurul vagy ki az utcára amilyen gömb alakja van. Nem is tudom Barbarának miért engedtünk, hogy ezt megvegye, hát valami borzalom.

- Nekem tetszik - vonta meg a vállát Kevin.

- Neked, mint kiderül minden ilyen fura dolog tetszik - nevettem fel rajta.

- Nem mertem anyudnak ellent mondani, hát még a végén lecsapott volna a kalapáccsal.

- Aha, persze, persze - veregettem meg a vállát.

- Na jó váltsunk témát. - elégelte meg Kev a szívatását.

- Hülyéskedsz? Még csak most jöttem elemembe - fordultam felé. - Te, eszembe is jutott valami.

- Istenem, segíts meg - pillantott az ég felé.

- Akkor te igazán szereted a karácsonyt, ugye? Meg a karácsony is téged?

- Most ez, hogy jön ide? - zavarodott össze egy pillanat alatt.

- Hát csak úgy, hogy tudod, nincs karácsony Kevin nélkül. Badummtsss! - kacsintottam rá és hangosan felnevettem.

- Na jó én most megyek el - tápászkodott fel, de elkaptam a karját és visszarántottam, csak nem éppen a helyére huppant le, hanem szorosan mellém, szinte már rám.

Teljesen zavarba jöttem, Kevin engem nézett és nagyon, de nagyon közel volt hozzám. A hidegben leheletünk fehér füstként szállt fel. Ránéztem és szemei akár a meleg csokis ital, teljesen elolvadtam tőle. De nem tudom mi történik most velem, nem akarok és nem is tudnék választani kettejük között. Na, várjunk csak? Hogy jön ide most Damian? Nem is tudom mi van most velünk. Egyáltalán miért gondolok most rá, amikor itt egy másik fiú előttem, aki...

Annyira a gondolataimba merültem, hogy észre sem vettem Kevin közeledését. Már vészesen közel volt, én pedig pánikba estem. Nem akarom őt elveszíteni, de igazából azt sem tudom mit akarok. Vagy, hogy egyáltalán mit érzek jelenleg.

- Khm - jött egy éles hang mögülünk, amitől úgy rebbentünk szét, mint a madarak.

- Damian, hát te? - néztem rá értetlenül, mert reggel az írta, ma semmiképp sem tudunk találkozni. Na basszus, lehet megidéztem azzal, hogy rajta gondolkoztam.

- Igen, ez engem is érdekelne, hogy mi a szart keresel itt Dobrev? Valahogy mindig ott tűnsz fel, ahol nem kellene. - morogta az orra alatt Kevin mérgesen.

- Jöttem Averyhez, ne aggódj, te marhára nem érdekelsz. - olyan lesajnálóan beszélt vele, hogy nekem kezdett kínossá válni ez az egész.

A szeretet ünnepe, vagy valami olyasmi.

-----------------------

A karácsony hamar eljött, hamarabb, mint hittem. Pikk pakk itt volt a szünet és vártuk nagyiékat. Úgy hogy nagy családi ünneplés lesz hamarosan.

Itthon meg teljes volt a káosz. Nem tudom máshol van - e nyugis karácsony előtti időszak, de szívesen odaköltözök, mert ami itt megy az egy kabaré.

Először is kezdjük a fa problémával. Sam idén eldöntötte, hogy belefaragja a talpba a fát. Na igen, csak először ferde lett, aztán másodszor is, végül pedig kábé harminc centivel megrövidült a fa, Barbara pedig majdnem agyvérzést kapott, amikor meglátta. De gond egy szál se, tettünk alája téglákat, majd azt leterítettük valami speckó takaróval, úgy hogy majdnem olyan, mint volt.

Ma pedig érkeznek Barbara szülei. Már előre félek, illetve félünk Sammel.

Épp a konyhában tettünk vettünk, amikor is csengettek.

- Megjöttek a szüleid - nézett ki a konyha ablakon Sam, szeretett feleségének címezve a mondatát.

- Jaj, Avery drágám kinyitod az ajtót? - nézett fel a sütőből Barbara.

- Aha, persze - motyogtam kelletlenül. Amúgy eskü hiányoztak a nagyszüleim, de most megtört a nyugalmam egy pár napig.

Az ajtót kinyitva nagy mosollyal fogadtam nagypapit, aki két bőrönddel slattyogott befelé a havas úton.

- Avery, szia! - ölelt magához jó szorosan. Amikor elváltam tőle, üdvözölte Samet, illetve a lányát, aki nyakig lisztesen mászott elő a konyhából. - Olyan utunk volt, gyerekek... - kezdett bele a sztorizgatásba, de ekkor meghallottuk Susan néni hangját.

- Jaj, szívecskéim! De rég láttalak titeket! - tolta fel a napszemüvegét - amit igen, ő télen is hordott - és nagyot integetett felénk, de még nem jött közelebb, a kezébe fogott egy kötelet és ötletem nem volt mire készül. Aztán Susan néni megfordult és hátranézve megszólalt. - Otto! Otto, gyere ide anyuhoz! - ekkor pedig egy óriási macska ugrott ki a kocsi hátsó üléséről. Mi hárman pedig elkerekedett szemekkel néztünk nagypapira.

- Amikor hazahozta, majdnem megállt a szívem...bár akkor még kisebb volt. - súgta oda nekem, miközben az a vadállat egyre jobban közeledett felénk.

- Miért vágtok ilyen rémült fejet? Otto nem harap, szelíd macska ez! - simogatta meg azt a dögöt, miközben az kimutatta az éles metszőfogait.

- Susan, egyik nap láttam a híradóban, hogy köröznek egy állatkerti rablót, nem te vagy az véletlenül? - nézett rá Sam viccesen, hát majdnem összejött neki. Nagypapi meg én halkan felnevettünk, de anyu és nagyi olyan pillantással díjazták, hogy a helyében én most a dundi mikulás mögé bújtam volna.

- Te meg sosem nősz fel, Sam?

- Olyan bunkó vagy! - jött azonnal a két reakció.

- Szerintem menjünk be a házba. - tanácsoltam, mert kirobbanni készült a harmadik világháború.

---------------------

Két nappal karácsony előtt betoppantak Sam szülei is, akik a jobb fejek, meg a lazábbak.

A házból már csak ők hiányoztak, mondjuk nem tudom Otto mellé hova férnek majd el, de nem baj megoldjuk mi. Épp egy csodás késő délutánt töltöttünk a nappaliban Barbara szüleivel és a lányukkal, meg persze azzal a vadállattal, ami mellesleg szétrágta Barbara egyik díszpárnáját, de gond egy szál se. Nem lett a család kedvence, csak Susan néni imádja annyira.

- Megjöttek Sam a szüleid!!! - kiáltottam el magam, ahogy megláttam a taxiból kiszállni Margaret nénit és Eddie bácsit.

- Nyisd ki nekik az ajtót! - kiabált le az emeletről Sam.

Az ajtóhoz mentem és eleget tettem a kérésnek. Eddie bácsi vidáman integetett nekem, míg drága nagyi épp magára tekerte a három méter - nem viccelek, komolyan akkora - hosszú sálját. Gyorsan magamra kaptam a kabátom és kifutottam eléjük, hogy üdvözöljem őket.

- Avery drágám! Mennyit nőttél! - ölelt meg szorosan Margaret néni. - Nagyon hiányoztál nekünk!

- Ti is nekem! - adtam mindkettőjüknek egy egy puszit. - Adjatok ide pár bőröndöt, segítek bevinni.

- Szó sem lehet róla! - tekerte meg a fejét nagypapi - Drága apád, a mi szemünk fénye hol van? Már nem is köszönt minket, nézzenek oda! Ez tiszta felháborító! - fejezte ki a nem tetszését, így én bementem szólni neki, hogy menjen ki, mert még a végén elverik, ahogy régen is tették a fakanállal.

- Na Otto, most megismered a család bolond felét. Kis drágám, aztán csak okosan, teljesen megértem ám, ha fújni kezdesz. - hallottam meg Susan oktatását, amit Ottonak adott le.

Félreértés ne essék, egyébként nincsenek a családban olyan nagy ellentétek. Csak, hogy értsétek elmagyarázom, szóval. Barbara szülei a konzervatívok, Susan néni kicsit prűd, Ted bácsi meg akkor komoly nagyon, ha drága felesége ott van, azonban ha nem figyel mindig előjön a jó fej énje. Sam szüleiről jött konkrétan a lazaság szó, abszolút nem kertelnek, ha valamit meg kell mondani, vagy olyan a téma. Egyszerűen csak kimondják. Mindig vicces kedvük van, de komolyan szomorúnak sosem látni őket és ők szórakoztatják az egész családot, ha kell, ha nem. Susan és Margaret között emiatt van is egy kis ellentét. Margaret néni anno valami thai masszőr volt és minden családi összejövetelnél elmondja, hogy Susan néni mennyire be van feszülve és, hogy ez mennyire nem tesz neki jót, illetve emiatt tíz évvel öregebbnek néz ki. Na mondanom sem kell ezek után milyen balhék szoktak lenni. Szóval ők tipikusan az a két anyós, akik nem bírják annyira egymást, emiatt pedig mindig oltogatják a másikat.

- Jaj, milyen szép a fátok, fiam! - ámult Margaret néni, ahogy belépett. - És milyen szép ez a ház, Barbara igazán kitettél magatokért. Szép munka!

- Miért most ezzel arra célzol, hogy máskor nem takarítana a lányom? - jött elő Susan néni mérgesen.

- Nem, nem erre céloztam, olyan vagy, mint a beton, mindenbe belekötsz. Be sem teszem ide a lábam... - itt elakadt a szava, mert észrevette Ottokát - Te Susan, már ne haragudj, de megidézted a tigrist magadból? Esküszöm még hasonlítatok is egymásra, az a nagy szőrös..

- NA JÓ! - szólaltam meg hangosan, mert ők órákat el lettek volna így, én azonban nem, meg szerintem a többiek sem. - Azt hiszem elkészült a vacsora az illatokból érezve, szóval szerintem együnk. Nektek is biztos hosszú volt az utatok, pihenjetek le. - néztem a másik nagyszüleimre.

- Jaj Avery, aranyos, hogy aggódsz. Azonban én most egy energia bombának érzem magam - vigyorodott el nagymami.

- Anya, inkább nézd meg a hátsókertet, lefestettem a kerítést - lépett elő Sam és elrángatta az anyját.

- Úristen, mekkora egy nagy alak. Hallottad ezt Ted? Lefestette a kerítést.. - forgatta meg a szemeit gúnyosan Susan néni.

- Jaj, maradj már Susan, hát megfájdul tőled a fejem. - szólalt meg Ted bácsi és inkább bement a nappaliba kosárt nézni.

- De bunkó vagy! Gyere Otto, sétálni megyünk. - kezdte el rángatni azt a nagy macskát.

- Nem bírom - sóhajtott fel anyu gondterhelten.

- Hát ezt már én sem. - osztottam a véleményét.

- Akkor mi a vacsora? Én is érzem ezt jó illatokat - szippogatott a levegőbe Eddie bácsi.

Tehát nálunk így telik egy átlagos karácsony, meg azt megelőző napok. Nagyon szeretem a családomat, de néha sok belőlük és ezért is jobb inkább, hogy messze laknak mindannyian. Így csak ilyenkor kell kibírni őket, mert ha elemükben vannak itt ember a talpán nem marad. Másnál is ilyen a karácsony vagy csak nálunk?

És, hogy milyen a karácsony másoknál?

Amber szemszög

Az egész ház ki van világítva, mindenhol fények vannak, nagy karácsonyfa, pucc én meg utálom ezt az egészet. Lehet én vagyok a grincs, de ez van. Nem szeretem, ezt az egész felhajtást, az ünneplést, a fényeket, a pompát. Egy ideje egyszerűen nem vonz. Inkább ülök a szobámba és sorozatot nézek. Annyi az egész azóta, hogy anyuval vagy ketten eszünk valami rendelt kaját vagy néha a bátyám itthon van, akkor ő is társul hozzánk. Régen még próbáltunk anyuval filmezni, de már ez a szokás is elveszett. Nem kertelek, szar ez így, de kezdek beletörődni, hogy nekem ez jutott. Másnál, ugye jobb?

Kevin szemszög

Óriási fa áll a nappali közepén, alatta egy csomó ajándék, főleg a húgomé. Én idén már nem kértem semmit, ami kézben fogható lenne, nekem a szeretteim boldogsága a legfontosabb. Dorothy teljesen ámulva nézte egész vacsora közben a fát és folyton nyafogott nagyinak, hogy hadd nyissa ki a csomagokat. Azonban ez a karácsony más volt, a hangulat kicsit feszélyezett volt, mivel a nagy asztalnál ott ült Josh, anyu barátja vagy nem tudom, hogyan nevezik ezt az ő korukban. Ott ült velem szemben és mindenféle unalmas témáról magyarázott nagyinak, aki már szerintem belefejelt volna simán a tányérjába annyira nem érdekelte az egész. De Josh megállíthatatlanul beszélt tovább a helyes villanyégők használatáról vagy miről. Tehát az idei karácsonyunk így telik. Ha végül is nem veszem figyelembe, egész jó lehet még az este. Igen, egészen biztosan ezt fogom tenni.

Damian szemszög

Nálunk a karácsony óriási felhajtás. Reggelre ott a fa a nappaliban, alatta egy csomó ajándék, drága ajándék. Szeretem ezt az ünnepet, mivel ekkor apa is félre teszi a munkáját és csak velünk van. Hárman vagyunk reggel, azonban estére megérkeznek a nagyszüleim és Nona a bejárónő, aki szinte családtag és így együtt ünneplünk egy nagy vacsora közben, ahol mindenki felszabadult és csak jól érzi magát. Nálunk ez egyszer van az évben, ezért is fontos számomra a karácsony.

--------------------

Sziasztok!☺️

Nagyon boldog karácsonyi ünnepeket szeretnék kívánni Mindenkinek!🎄✨

Karácsony alkalmából ajándékként szánom ezt a (szintén karácsonyi) részt, amely most extrán hosszú lett. Remélem tetszett Nektek!

Ha igen, mi a véleményetek róla? A végén próbáltam kicsit belevonni a többi szereplőt is, hogy kinél hogyan telik a karácsony.

Idén még egy rész várható, amivel hamarosan érkezem.

~ Luca 💕 ~