Avery szemszög

Ma is, mint eddig minden nap Kevin eljött elém és együtt mentünk az iskolába. Nagyon kedves fiú, de olyan zárkózott s amíg én beszélek neki mindenféléről, ő alig oszt meg valamit pl.  a magánéletével kapcsolatban.

- Este akkor szezonnyitó. - nézett rám Kev.

- Igen, megyünk Gloriával. - mosolyogtam rá. - Olyan szerencse, hogy Damian intézett nekünk jegyet. Gloria szerintem még mindig sokkban van. - magyaráztam folyamatosan, Kevin pedig csak hallgatta.

- Én is szereztem volna jegyet, ha szólsz. - jegyezte meg halkan egy kis idő után.

- Tudom, mivel már vagy ezerszer elmondtad, de én komolyan nem értelek. - néztem rá felvont szemöldökkel.

- Már mondtam, Damian nem olyan, amilyennek adja magát és ártatlan lányokat maga köré láncol ilyen hülyeségekkel. A csapat bármelyik tagja szerzett volna neked jegyet. Hidd el. - szállt ki a kocsijából a parkolóban.

- Kevin szerintem állj le.

- Basszus, Aves! Te ismered régebb óta vagy én? - csattant fel.

- Nyilván te, de tudod az is benne van a pakliban, hogy félre ismerted. - vontam fel a szemöldököm.

- Na jó, nekem elég ebből. Miért nem fogadod meg a tánácsomat? Csak ezt az egyet kértem. - indult meg a suli felé.

- Jézusom Kevin! Hallod te magad? Mit pattogsz ennyit ezen? - siettem utána.

- Utoljára ismétlem el, nem ismered Damiant. - szívta be a levegőt és láttam rajta, hogy ez a téma nagyon az idegein táncol.

- Téged se ismerlek. - tettem hozzá durcásan.

- Épp ez az, nem is tudom miért érzek arra késztetést, hogy segítsek neked. Nyilván te ezt is leszarod. Akkor tudod mit? Boldogulj egyedül, és kérd a nagy Damian Dobrev segítségét. De ha megbánt, hozzám ne gyere panaszkodni. - vágta mérgesen a fejemhez a dolgokat, majd sarkon fordult és Amberékhez ment.

Nem mondom, hogy nem fájt, ahogy és amiket mondott. Mert fájt. Viszont akkor sem értettem miért bántja ennyire Damiant, pedig ő jószívű és kedves. Lehet voltak/vannak nézeteltéréseik, de azt megoldhatnák maguk között. Illetve jó Gloria is mesélte, hogy Damian, sokszor van lányokkal, de én tudok magamra vigyázni, tényleg. Eddig meg nem láttam jelét, hogy máshogy tekintene rám, mint egy egyszerű barát.

Elkaptam a tekintetem Amberék társaságáról. Mióta Kevin hoz suliba - amit amúgy nem kértem, de ő ragaszkodott hozzá - még rosszabb lett ez az egész. Legelső napom óta nem szívlel Amber, most meg már megtudna folytani egy kanál vízben, szerintem. Az iskolába belépve felmentem a terembe és megkerestem Gloriát, hogy vele kitárgyaljam a reggeli veszekedést Kevinnel, ami már majdnem mindennaposra sikeredett. Gloria szerint olyanok vagyunk, mint egy rossz házaspár.

- Na hali csajszi! - pattant fel a helyéről Gloria és megölelt. Annyira durva, mert pár napja lettünk jóba, de mégis mintha ezer éve ismernénk egymást. 

- Sziaa! - öleltem vissza.

- Hogy telt az utatok? 

- Jól, amíg szóba nem jött a mai nyitómeccs. - húztam el a számat, Gloria pedig egy szemforgatással nyugtázta az egészet.

- Valahol értem én Kevin aggódását, mert én is aggódom, de ennyire nem kellene túltolni, azért nem ilyen rossz alak Damian. Én azért azt mondom vigyázz Kevinnel is. Amberékkel van jóba és köztudott, hogy a csaj bele van zúgva Damianbe. Nyilván böki a csőrét, hogy te jóban vagy vele. - hadarta el a véleményét, amit kedd óta mindig elmond, csak másképp.

- Egyetértek veled - sóhajtottam egyet. - Csak azt nem értem, miért nem lehetek normális diák, akire nem figyel fel senki. Pedig hidd el már elterveztem. Én tökéletesen meglennék, ha csak te lennél az egyetlen barátom. Nem kell nekem ez a mizéria - túrtam a hajamba, Gloria pedig együttérzően megveregette a vállamat.

A nap fele hamar eltelt, az utolsó óráim biológia és tesi voltak, de szerencsére az utóbbi elmarad a nyitómeccs miatt. Az ebédlőbe leültem a szokásos helyemre és mivel Gloria nem tudott itt lenni, mert Kimberly rendkívüli suliújság megbeszélést hívott össze, ezért egyedül ettem. Valahol vártam arra, hogy Damian megjelenjen és ide üljön hozzám, mint az első napom óta szinte mindig tette, de nem volt a környéken, ahogy Kevin sem. Teljes magányomban végül neki kezdtem a sajtos makaróni elfogyasztásához, amikor is három tálca csapódott le körém. Felnéztem, de azonnal el is ment az étvágyam, meg az életkedvem. Amber és az utánfutói.

- Szia, Avery. - mosolygott rám Amber, ami inkább ördögi mosoly volt és miután oldalba bökte a mellete két oldalon elhelyezkedő Ruthot és Debrát tőlük is kaptam egy egy nem túl szívmelengető köszönést.

- Heló. - köszöntem vissza kurtán.

- Hogy vagy? - nézett rám még mindig azzal a fura mosollyal.

- Mit akarsz, Amber? - tértem a lényegre, mert marhára nem volt kedvem vele társalogni. A lány arcán ekkor átsuhant valami, amitől aztán az előbbi "kedves" nézése, azonnal komolyra váltott.

- Okosabb, mint hittem. - jegyezte meg halkan, gondolom a csatlósainak akarta mondani, de pont olyan hangnemben, hogy meghallottam én is. Na ne is becsüljön le engem, mert nem érdemes.

- Hát nálad nem nehezebb. - dünnyögtem én is épp olyan hangosan, mint ő. 

- Na idefigyelj. - vette fel  rettegett pózt. - Nehogy azt hidd, hogy belibbensz ide és azonnal magadhoz láncolod Damiant, illetve Kevint is próbálod és akkor te leszel itt a valaki. Ugyanolyan senki vagy. Tudod milyen szánalmas pletykák mennek rólad? - vonta fel a fél szemöldökét kérdőn.

- Elhiheted, hogy nem nagyon érdekelnek. - fontam keresztbe a karomat. 

- Pedig én nem hagynám ki őket. Egészen szaftosak. - nézett amolyan, "hát ha nem érdekel, akkor nem, de nem tudod mit veszítesz" nézéssel rám.

- Amber - néztem rá a az orrnyergemet masszírozva - Értem én, hogy fáj az ici-pici lelkednek, hogy Damian nem foglalkozik veled, velem meg igen. De ember, fogadd már el. Szerintem van oka annak, hogy rád sem néz, gondolkodj már el vajon mi lehet az? - tettem fel a nagy kérdést. - Aranyos, hogy aggódsz, de hidd el a segítséged nélkül is boldogulni fogok. Az meg a másik, hogy ha te lennél az utolsó ember a földön, akkor se kérnék inkább segítséget. - álltam fel, hogy elhagyjam az ebédlőt, ahol minden szempár ránk tapadt.

- Wow. Neked aztán van önbizalmad, ez tetszik. Így minél jobb lesz ez a harc. - állt fel ő is és egy kicsit előrébb dőlt, hogy beijedjek tőle. Ami nem jött össze.

- Akar veled a nyű harcolni, nekem erre nincsen időm. Jobb dolgom is akad, elhiheted. 

- Neked aztán van pofád. - állt fel Ruth, hogy kiálljon Amber mellett.

- Hát én ilyen kinézettel inkább nem szólalnék meg. Tudod, van az a mondás, hogy a név kötelez. - néztem szórakozottan Ruthra, akinek enyhén vörösödni kezdett a feje.

- Cseszd meg, ribanc. - fonta össze a maga előtt a kezeit Ruth, Amber pedig figyelmen kívül hagyta ezt az egészet. Szép, hogy törődik velük.

- Nem valami elmés a társaságod mondták már? - néztem rá.

- Nekem legalább vannak barátaim. - húzta fel az orrát Amber.

- Ja látom, azért álltál ki az előbb Ruth mellett is, nem igaz? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn.

- Amber igen is kiáll mellettünk! - csattant fel Debra.

- Na a másik észlény is megszólalt. - szólaltam meg enyhén megjátszva magamat, de ezekkel szemben nem lehet másképp viselkedni. - Te meg elnézted az öltözéked, nem inkább csíkosban kellene lenned? - néztem rá szórakozottan.

- Fuu én most neki megyek. - pattant fel Debra.

- Ülj vissza a helyedre. - szólt rá élesen Amber, ő pedig fújtatva leült.

- Legalább engedelmesek. - jegyeztem meg jól hallhatóan.

- Lányok, inkább menjetek ki. - szólt ismét rájuk ők pedig ugyancsak eleget tettek a kérésének. - Avery. - fordult felém, amikor elmentek a csatlósai. - Tudod mi nagyon jóban lehetnénk, ha nem lennél ennyire ellenséges. - nézett rám megint azzal az ördögi mosollyal. - Összefoghatnánk, mi ketten - bökött rám és magára - Gondold át. - vetett rám egy utolsó pillantást, majd kiment. 

- Gondolja át a fene. - forgattam meg a szemeimet, majd a felénk pillantgatókra néztem azzal a "mi van, mit néztek" nézéssel. Felkaptam a tálcám és úgy ahogy volt, visszavittem. Még az étvágyam is elment. Mivel biosz következett elmentem a terembe és leültem a helyemre, ezesetben Kevin mellé. Számítottam rá, hogy nem jön be órára, mivel egésznap alig láttam, a suliban, de láss csodát, még a tanár előtt belépett. 

- Szia. - suttogta nekem, nehogy a tanárnő megneszelje, hogy valakik beszélgetnek.

- Szia. - köszöntem vissza neki. - Hogy vagy? Egésznap alig láttalak. - jegyeztem meg halkan. Nem tudtam most hányadán is állunk a reggeli veszekedés után. 

- Mindenféle megbeszélés van ezzel a meccsel kapcsolatban, azokon kellett részt venni. - vont vállat.

- Oh, értem. - bólintottam és előszedtem a jegyzeteim, majd másolni kezdtem ami a táblára volt írva.

Ellenben Kevint cseppet sem érdekelte ez az egész, fekete pulcsijának a kapucniját a fejére húzta és elterült mellettem az asztalon. Egy pillanatra elszakítottam a szemem a tábláról és rásandítottam. Magamban meg is jegyeztem, hogy valóban elég szexin néz ki. Barna haja kócosan hullott a homlokába, már amennyi kilátszott a kapucni alól, hosszú pillái pedig tökéletes keretet adtak a szemeinek. Nem csoda, hogy érte is oda vannak a lányok és emiatt is utálnak ennyire. Hát ez van.

———————-

Sziasztok!❤️

Hihetelenek vagytok, nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen sokan olvassátok ezt a történetemet. Nagyon jól esik látni, hogy napról napra emelkedik az olvasottság!😍

Ezért cserébe meghoztam az ötödik részt. Remélem tetszett, ha igen szokásosan jelezzétek nekem.

Hamarosan érkezem a következő résszel. 😊