-Amy, meg kell értened.-siettem utána, amennyire a mankó engedte.-Már eltelt egy hét és még mindig alig szólsz hozzám. Ennyire nehéz elhinned, hogy meleg vagyok?-megtorpant.
-Azt nem hiszem el, hogy miért kellett lefeküdnöd vele, mikor pihenned kellett volna. Majdnem meghaltál!
-Egy, nem feküdtem le vele, kettő, pihentem, jobban aludtam, mint bármikor, három, élek és virulok.
-Csak boxer volt rajtatok.
-És? A pasik így alszanak.
-Még jó, hogy nem egy nővér vagy a családod nyitott rátok.
-Joshua élvezte volna, legalábbis a korábbinál így volt.
-Korábbi?-minimum egy oktávot emelkedett a hangja, a szemöldöke pedig olyan magasra emelkedett, hogy majdnem összetalálkozott a hajával.
-Halkabban.-csitítottam.-Csak smároltunk, ennyi.
-Persze.-sarkon fordult és már ment is tovább.

Én meg csak álltam és néztem. Majd beletörődik, nem tehetek többet. Nagy nehezen megfordultam, hát igen, a mankóval járás még nem az erősségem, alig két napja engedtek ki, de azt mondták előnyösebb lenne, ha csak pihennék. Közöltem velük, hogy nem fogok kerekesszékben gubbasztani, adjanak mankót és kész.

-Bassza meg!-kaptam a felsőmhöz a kezem, mikor a szembe jövő rám öntötte a kávéját.
-Kávét? Bocsi nem így terveztem odaadni.
-Szia, Matty.-mosolyogtam rá a barátomra, igen, hivatalosan is járunk. Túl vagyunk egy kórházi szobás vacsin, egy italozáson tegnap és mindkettő tökéletes volt. Csak táncolni nem tudtunk még.-Jobban szeretem meginni, mint fürdeni benne, de köszi. A pólót ajándékba adom neked, bekeretezve.-vigyorogtam.
-Haza kísérlek. Gondolom arra indultál.
-Igen, haza tartok. Csak a sebesség mostanság nem az erősségem.
-Azért a felsőmet egész gyorsan leveszed.-egy mosoly jelenik meg az arcán, amiből tudom, hogy most emlékszik vissza az összes levetkőztetésére.
-Melyik a kedvenced?-kiváncsiskodom.
-Hogy?-tér vissza a földre.
-Semmi, csak ki akartalak zökkenteni a merengésből.

Az út további részét csendben tettük meg, majd mikor megállunk a ház előtt már búcsúzkodna is.

-Gyere be! Kérlek.-teszem hozzá, mikor látom rajta, hogy nemet akar mondani.
-A szüleid ki fognak nyírni.
-Jó vicc. Túl helyes vagy, nem bántanának. A szexrabszolgájuk lehetnél.-felnevettem az arckifejezésén, szegény halálra rémült.
-Huhh... vágjunk bele.-kihúzta magát, megigazította a pólóját és rám mosolygott.
-Hazaértem.-kiáltottam el magam, mikor beléptem az ajtón.
-Csak én vagyok itt.-lépett ki a konyhából Willow.
-Többiek?
-Valami gond volt Clinton-nal a suliban, most mentek rendezni az ügyet.
-Szombat van.-értetlenkedtem.
-Kirándulásra mentek.
-Remélem megsérült.-mormogtam és besántikáltam a konyhába.-Matty, kérsz valamit?

-Narancslevet, ha van.-mosolyog rám és ő is belép a konyhába.-Mond hol van, megoldom. Ne ugrálj, pihenned kell.
-Aranyos vagy, hogy aggódsz, de másfél hét múlva már deszkáznom kell, mert május végén versenyem van.
-Legkorábban két hét múlva fogják engedni, hogy ne mankóval járj és az még csak a járás, a deszkázásról szó sem lehet.
-Úgy beszélsz, mint az anyám.-felültem a konyhapultra és onnan vigyorogtam rá.-Nem akadályozhatod meg, hogy ráálljak.
-Azt te csak hiszed. Én még azelőtt megakadályozom, hogy rá akarnál.
-Ó, és mégis hogyan tervezed szépfiú?-kihívóan előre hajoltam és felvontam az egyik szemöldököm.
-Csak rám tudsz majd gondolni.-pár laza lépéssel elém termet és két karját letámasztotta a két oldalamra.

Elakad a lélegzetem, a szívem olyan hevesen kezdett el verni, hogy nem hallottam mást csak a lüktetést a fülemben. A látásom elhomályosodott és beugranak a képek.

Anderson letámasztja a két karját, fenyegően néz, kép ugrás, felpattan a földről egy erőset taszít rajtam, érzem a belém hasító fájdalmat. Nem törődik velem, elindul az ajtó felé, ez eddig hogyan nem rémlett.

Kinyitom a szemem, észre sem vettem, hogy összeszorítottam. Könnyeim végig folynak az arcomon, Matthew pedig hüvelyujjával letörni őket.

-Sajnálom, ezt nem csinálom többet.
-Semmi baj, én se tudtam, hogy ez lesz.-átkarolom a derekát és magamhoz húzom, ő is körém fonja a karjait és csak csendben öleljük egymást.

-Szia, Willow!-lép be Clinton.-Mi van Colton bepasiztál?-gúnyolódik.
-Ő az a mentős, aki megmentett.-vágom rá szemrebbenés nélkül.
-Meghálálod neki egy dugással?

-Vigyázz a szádra, most pedig irány a szobádba!-jelenik meg apa. Egy ér igen vészjóslóan lüktet a halántékán és a homlokán is.
-Mi történt?-teszem fel a kérdést.
-A báttyád eltörte egy évfolyamtársa karját, felszakadt a fiatal ember ajka és szemöldöke is. Clinton egy vadember viselkedését produkálta, szégyent hozott ránk.
-Ő provokált.-ordított még vissza a lépcsőfordulóból, aztán hallottuk a szobája ajtajának csapódását.
-Lehet utána kéne menned.-suttogta a fülembe Matthew, miközben segített lemászni a konyhapultról.
-Te ki vagy?-mordul rá az apám.
-Matthew, mentős, aki segített a fián.
-Komolyan?-hitetlenkedve méri végig a mellettem álló srácot, aztán egy halvány mosoly jelenik meg a szája sarkában.-Mi a vezetékneved?-kérdezi ismét érzelemmentes arccal.
-Hanser.
-Te Anderson bátyja vagy?-vonom kérdőre még mielőtt a szüleim bármit is mondhatnának.
-Ismered Andie-t?
-Nem baszd meg, csak úgy kérdeztem. Igen, ő volt a legjobb barátom.
-Volt?
-Pontosan, ott hagyott a legrosszabb időkben egyedül, le se szarta mi van velem. Te meg egy mocskos kis beépített ember vagy, most azonnal hagyd el a házat!
-De...
-Azt mondtam MOST!-üvöltöttem a képébe és az ajtó felé mutattam.
-Sajnálom.-motyogja, aztán ott hagyja a házat, az utcát és kilép az életemből, amibe éppenhogy belekerült.

-Pedig jófejnek tűnt.-mondja Willow, majd elindul az emeletre.
-Kisfiam, meg kell nyugodnod, tudod, hogy múltkor mi történt mikor feszült lettél.
-Feszült?-kínomban felnevetek.-Szétbaszott az ideg, nem egy kis feszültség volt. Valaki felsegítene az emeletre?-váltok témát még mielőtt tényleg megint túl ideges leszek.
-Persze, gyere.-apám engedi, hogy átfogjam a vállát és így botorkálunk fel a lépcsőn, elkísér a szobámig és ritka esetek egyikeként, ma bejön a szobámba.-Leülhetek?-mutat az íróasztalom előtt álló székre.
-Aha.-elterülök az ágyon, a plafont bámulom.-Ki vele!-sóhajtok fel, mikor csak csendben vagyunk.

-Clinton igazat mondott?
-Miről?
-A khm...-zavarba jött az apám, ilyet se tapasztaltam még.
-Szexről?-pillantok rá, aztán visszaemelem tekintetem a plafonra.-Nem, a lábam miatt akkor se lehetne, ha akartuk volna.
-Ezt kifejtenéd?
-Mégis mit?
-Meleg vagy?-megáll bennem az ütő, nincs oxigén a szobában.
-Tessék?-böktem ki.
-Homoszexuális vagy?-meg se rezzent.
-És, ha az őt is kitagadjátok?-lépett be Josh.
-Kössz...-sziszegtem, mikor ledőlt mellém az ágyra.
-Mióta?-folytatta apám.
-10 hónapja, hamarosan 11 lesz.-rá se mertem nézni, csak feküdtem és bámultam a plafont.
-Miért nem mondtad el?
-Mi van?-ültem fel az ágyon.-Mégis mit gondolsz? Apa, meleg vagyok, tagadjatok csak ki. Ezt kellett volna mondanom? Szerinted olyan könnyű ez? Tudod, hogy miért nem beszéltem 6 teljes hónapon keresztül? Pontosan ezért, mert akár hiszed akár nem nekem is fel kellett dolgoznom, el kellett fogadnom önmagam. Képzeld, ez nem úgy megy, hogy felkelek egy reggel és bejelentem, hogy na, én mostantól meleg leszek, hanem ez csak jön, megtörténik. És, ha aznap Anderson nem csókol meg lehet, hogy még mindig heterónak hinném magam, pedig nem vagyok, ez később valószínűleg sokkal kellemetlenebb helyzeteket szült volna, nem úgy, mint most.

-Ez a Matthew gyerek a barátod volt?
-Olyasmi.
-Védekeztetek, ugye?
-Honnan veszed, hogy egyáltalán lefeküdtünk? Csak pár csók volt.-ez hazugság de nem fogom részletezni neki, hogy miket csináltunk.
-Én.... nem értem. Hogy lett két meleg fiam, mikor én heteró vagyok, ahogy anyátok.
-Ez nem ezen múlik. Nem érted még mindig?-mély levegő, ne ordíts.-Jobb lenne, ha most kimennél.
-Ezt meg kéne...
-Nem. Inkább menj ki!-enyhén megemeltem a hangom, de csak annyira, hogy nyomatékosabbak legyenek a szavaim.

Sziasztok! Tudom, hogy rengeteget csúsztam, ne haragudjatok! Az életem kicsit kezd összekuszálódni, összecsaptak a fejem felett a hullámok és éppen próbálok feljutni a felszínre levegőért (tudom nagyon költői lett). A lényeg, hogy itt az új rész remélem tetszett, kommentben írjatok véleményt és ne felejtsétek használni a kis ☆-ot.😉