Miután minden papírt sikerült elintézni elindultam az udvarra mivel délután a gyerekek itt szoktak játszani. Alice ilyenkor mindig kint olvasgatom vagy festett. Gyönyörű képeket készített mindigis, így örülök hogy, nem a kezének lett baja mert, ő mindig is festő akart lenni. Ilyenkor mindig arra gondolok hogy ha a kezének baja eset volna valószínűleg most nem lenne képes mosolyogni. Csak miatta még a jelbeszédet is megtanultam. Lassan oda érek hozzá. Mikor észre vesz az itt nevelő apácák egyike, Fiona nővér. Ő szól Alicenek aki oda fordítja a kis fejecskéjét. Vidáman mosolyog mivel, elmomták neki hogy, ma valaki örökbe fogadja.

( a kézjeles beszéd döltet lesz írva)

- Szia, - köszönt vidáman- képzeld ma jön valaki aki örökbe fogad!

- Igen tudom és képzeld az a valaki én vagyok! - mikor ez láta olyan szinten csilogot a szeme hogy, azt szavakkal el se lehet mondani.

- Tényleg?

- Igen tényleg. - a beszélgetésünk után még ott maradtunk elbucsúzni a többi gyerektől. Majd felmentünk a szobájába hogy, össze szedjem a böröndjét. Felhívtam a sofőröm hogy, jöjjön értünk. Mikor megjött Alice elámult ugyanis Pedro a szokásos limuzinal érkezet. Nagy sajnálatos rá ugyanis én jobban szeretem volna ha nem hívjuk fel magunkra a figyelmet de, szerintük mint, a terület vezetőjéhez képest ez. Még mindig kevés és vissza fogott. Berakta a csomagtartóba Alice bőrögyét én pedig segítettem neki beülni az autóba. Már alig várom a közös életünk Alicel és ezzel szerintem ő is így van.

*****
Itt EnikKun3 köszönöm a figyelmet. Sziasztok.