A körmömet rágva járkáltam fel-alá a bűbájtan vizsga terme előtt. Én és Dora már végeztünk, mind a ketten úgy gondoltuk, hogy jól teljesítettünk, Charlie azonban már fél órája bent volt, és még sosem éreztem ilyen hosszúnak harminc percet. Végül, amikor kijött, mind a ketten feszülten fordultunk felé, várva, hogy megszólaljon.

- Na? – kérdezte türelmetlenül Dora.

- Volt egy rész, amit nehezen tudtam megoldani…

- Melyik rész? – kérdeztem levegőt sem véve.a

- Eső rontást küldtek fel a terem plafonjára, amit meg kellett szüntetnem, és nem jutott eszembe a varázslat…

- Ó, Charlie – kaptam levegő után. Egy sima Meteoronto recanto…

- DE A TÖBBI FELADATOT MIND TUDTAM! – ugrott fel torka szakadtából elkiáltva magát, mi pedig megkönnyebbülten felsikoltva kezdtünk el ugrálni vele együtt.

- Na, de kérem! – szólalt ki hirtelen cincogó hangján Flitwick professzor a teremből, mi pedig kuncogva hagytuk abba a kiabálást és ugrálást. – Valaki még vizsgázna!

Mindegyik vizsga előtt kifejezetten izgultam, főleg a bájitaltan előtt. Megakartam Pitonnak felelni. Amikor már kivoltak osztva a feladatok, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor egy számomra ismert bájitalt kaptam. A munkámra koncentrálva minden tőlem telhetőt megtettem. Piton jó párszor elhaladt mellettem a vizsgáztatóval együtt, és egyszer elkaptam a pillantásukat, amikor elégedetten összenéztek, így tudtam, hogy kiválóan teljesítettem.

Semmi más nem volt hátra számomra – már túl voltam az átváltoztatástanon, bűbájtanon, mugliismereten, bájitaltanon –, csak a sötét varázslatok kivédése. Nyugodt szívvel vonultam be a terembe, amikor Mógus szólította a nevem, majd meglepődve konstatáltam, hogy a teremben nem csak Mógus professzor van, hanem Piton és – maga az igazgató is – Albus Dumbledore.

Megszeppenve torpantam meg, amikor megláttam a két tanárt, Dumbledore professzor pedig jókedvűen elmosolyodott.

- Sokadszorra látjuk már a nap folyamán ezt a reakciót, de elmondom magának is Black kisasszony – én lettem felkérve, mint vizsgáztató.

Nyeltem egyet, majd bólintottam és eléjük léptem, várva, hogy megkapjam a feladatom. A pálcámat idegesen szorongattam a jobb kezemben, miközben Pitonnal felvettem a szemkontaktust. A tanár nyugtatóan biccentett egyet, ami mintha kissé segített volna az állapotomon.

- Black kisasszony, hátulról valaki megakarja támadni – szólt nyugodt hangon Dumbledore, mire elkerekedett szemekkel fordultam meg. Egy bábu tényleg felém tartott nyikorgó kerekein, miközben kezében egy faágat tartott.

- Evapores! – céloztam rá habozás nélkül, amitől a bábu másodpercek alatt eltűnt.

- Nos, talán a nap folyamán maga az első, aki ezt alkalmazza…

- Elnézést, professzor – fordultam vissza.

- Nem, nem! Ne szabadkozzon, tökéletesen megfelelt ez is – szólt nyugodtan Dumbledore. – Mik még azok a varázslatok, amikkel meglehetett volna állítani? – kérdezte.

- Arresto momentum… ezzel a szó szoros értelmében meglehetett volna állítani, vagy még egy hátráltató ártást vetettem volna be – válaszoltam a kérdésére. Dumbledore bólintott, majd a pálcáját felemelve újabb bábut varázsolt, aminek ezúttal két lába volt és úgy nézett ki, mint egy próbababa.

- Kérem, mutassa be rajta a lefegyverző bűbájt, a konfúziós bűbájt és a sóbálvány-átkot, azonban mind ezt nonverbálisan – adta ki a következő feladatot Dumbledore.

Pár másodpercig lehunytam a szememet, majd a bábura szegeztem a pálcám.

Capitulatus!
Confundo!
Petrificus totalus!

Mindegyik tökéletesen sikerült. A bábu kezéből először kirepült a fadarab, majd szédelegni kezdett és végül megdermedve elterült a földön.

- Kitűnő – szólt elégedetten Dumbledore. Furcsa módon Piton és Mógus csak csendes megfigyelők voltak. – Most kérem védje ki a magára irányuló átkot, azonban nonverbálisan.

Rendben, akkor pajzsbűbáj kell – gondoltam magamban.

Pár másodperc múlva a bábu megint a lábán állt és egy vörös fénycsóvát küldött felém.

Protego!

Az erős pajzsbűbájomtól a bábu majdnem eldőlt és a fuvallata még a három tanárhoz is eljutott.

- Köszönöm, úgy gondolom eleget láttunk – dőlt hátra Dumbledore. – Vagy esetleg lenne még valami? – nézett felváltva Pitonra, majd Mógusra.

- Miss Black ettől sokkal bonyolultabb varázslatokra is képes – szólalt fel mélyen zendülő hangján Piton, amitől azonnal éreztem, hogy elpirulok.

- Ennyi elég volt szerintem is – válaszolt Mógus Dumbledore-nak, aki Piton felé fordult.

- Azt majd bizonyíthatja, ha visszatér magához a betanításra – mosolyodott el, majd rám pillantott.

Szóval beavatta. Akkor ez már hivatalos.

Szélesen elmosolyodtam, majd a zsebembe raktam a pálcám.

- Köszönöm.

***

Amikor kimentem az ajtón Dora, Charlie és Felix még vártak a sorukra. Mind a hármuknak szükségük volt a szakmájukhoz az SVK RAVASZ-ra, de nekik még többet kellett várni, mivel abc sorrendben haladtunk. Amíg bement a következő, addig kíváncsian meredtek rám.

- Minden rendben ment – mosolyogtam. – Majd ne lepődjetek meg, mivel a vizsgáztatók között ott van Piton és Dumbledore is.

 - Hogy mi? – tátotta el a száját Charlie.

- Igen, majdnem hasonló volt nekem is a reakcióm – bólintottam.

- Ne aggódj, Charlie. Túl leszünk ezen, és már semmi más nem fog számítani, csakis a sárkányok – sóhajtott fel álmodozóan Felix, mire Charlie egyetértően elmosolyodott.

A búcsúztató partink után Felixet hivatalosan is bemutattam Charlie-nak, akik bár nehezen nyitottak egymás felé, de ennek ellenére is nagyon hamar jóban lettek, és ha ketten voltak valahol, semmi másról nem beszéltek, csakis a sárkányokról. Eleinte nem volt idegesítő, de aztán ha megláttuk őket ketten Dorával csak pár percig maradtunk velük, aztán ott hagytuk őket.

Már alig várták, hogy ők is letudják az utolsó vizsgáikat, és végre megkönnyebbülhessünk. Amikor ez végre megtörtént, kimentünk a fekete tóhoz és a fűben heverve beszéltük meg a vizsgáinkat.

- Nektek melyik ment a legjobban? – kérdezte Dora.

- Nekem egyértelműen a legendás lények gondozása – mondta Charlie.

- Nekem is, plusz a bűbájtan – tette hozzá Felix.

- Nekem szerintem mind jól ment, de főleg a bájitaltan és a sötét varázslatok kivédése – néztem a bárányfelhőket az égen, miközben a szemem már könnyezett a fénytől.

- Azt hittem elfogom cseszni a bájitaltant, de mázlim volt – sóhajtott Tonks. – Nekem a legjobban az átváltoztatástan és a sötét varázslatok kivédése.

- Átváltoztatástan? – fordultam felé.

- Aha, nem adott szerencsére nehéz feladatokat McGalagony – mosolygott Tonks.

***

Érdekes volt a felállás a négy barát között. Ha valaki messziről figyelte volna őket, biztosan csodálkozott volna, és azt gondolta volna, hogy a házak közti rivalizálás csak egy rossz kitaláció.

Egy furcsa négyes baráti kör, akik a fűben fetrengve bámulták az eget, miközben alattuk a talárjaik voltak leterítve, a távolban pedig az óriáspolip csápjaival játszadozott a víz felszínén.

Kettő barát – akiknek csak a lábuk ért össze – zöld nyakkendőt viselt. Az egyik az életen merengett, míg a másik, csak pár hete csapódott a társasághoz és nem akarta elhinni, hogy végre igazán kimondhatta, hogy tartozik valahová,  még ha csak ilyen későn sikerült is neki. A harmadik a sárga nyakkendőjét piszkálta, miközben arra koncentrált, hogy rózsaszínné varázsolja a haját, a zöld nyakkendős lány pedig vigyorogva fordult felé a hasán feküdve. A negyedik tag pedig a vörös nyakkendőjét meglazítva hunyorogva próbált rájönni, hogy milyen alakra hasonlít a felette lévő felhő, miközben észrevétlenül megsimította a zöld nyakkendőt viselő fiú karját, aki halványan elpirult.

Furcsa volt, mégis békés a köztük lévő csend. Bele sem gondoltak, hogy utoljára diákok, utoljára ilyen békés az életük.

***

- Lányok! – kiabált fel az emeletre Andromeda, mire Dorával összenézve füleltünk. – Megjöttek a vizsgaeredmények!

Egyszerre pattantunk fel az ágyunkról, majd fejt vesztve rohantunk le a lépcsőn, hogy kikapjuk Andromeda kezéből a borítékokat, aki csak a fejét rázva figyelt minket. Gyorsan feltéptük a névre szóló leveleinket, majd reszkető ujjakkal kivettük a borítékból a pergament.

Cassiopeia Diána Black Rémisztően Agyfacsaró Varázstani Szigorlat (RAVASZ) szintű vizsgaeredményei.

Sikeres vizsga:

K = kiváló
V = várakozáson felüli
E = elfogadható

Sikertelen vizsga:

H = hitvány
B = borzalmas
T = troll

Átváltoztatástan - K

Bájitaltan - K

Bűbájtan - K

Mugliismeret - K

Sötét varázslatok kivédése – K

- Merlin szakállára – motyogtam.

- ÚRISTEN! – kiáltott fel Tonks. – Csak a gyógynövénytan és bűbájtan lett várakozáson felüli, az összes többi kiváló!

- Nekem sikerült mindet kiválóra! – kiabáltuk egymásnak, majd sikoltozva egymás nyakába ugrottunk.

- Megcsináltuk! – nevettem fel büszkén. Elengedve egymást mosolyogva fordultunk Andromeda felé, aki szélesen mosolyogva nézett minket, majd átölelt kettőnket.

- Büszke vagyok rátok, lányok. De ez csak az ugródeszka volt számotokra. Most jön a java – engedett el minket, majd mind a kettőnk szemébe mélyen belenézett. – Te, Nymphadora minél hamarább jelentkezz az auror képzőre – simogatta meg a lánya arcát Andromeda. – Te pedig, Cassie, menj be a minisztériumba, és jelentsd be, hogy kutatómunkát szeretnél végezni a tanári álláshoz.

Dorával összenéztünk, majd biccentettünk egymás felé.

- Holnap ez lesz az első dolgunk – mondtam mindkettőnk nevében.

***
 

/2 évvel később/

Két évvel ezelőtt szeptemberben zsupszkulcs segítségével elutazhattam a kutatómunkámra, ami a sötét varázslatok kivédése tanításához kellett. Többféle témából is lehetett választani, én mégis valamilyen oknál fogva az obscurus betegséget szerettem volna vizsgálni. Így hát Brazíliába utaztam – ahol az egészségügy egy része kifejezetten erre keresi a gyógymódot – és elkezdtem a munkámat. Naponta több órát töltöttem a gyógyítókkal, akik a fiatal varázslókkal és boszorkányokkal foglalkoztak. Az obscurus betegeket borzasztó volt látni, ahogy az elfojtott energiájuk megnyilvánultak és parazita módon élősködött rajtuk. Több páciens is mugli születésű volt, akiknek szüleik nem értették, hogy mi történik a gyermekükkel és szimplán bolondnak titulálták. Minden erejükkel azon voltak, hogy elnyomják gyermekükben a varázslatot, így nem is csoda, hogy obscuruszok lettek. De nem csak ezt a betegséget vizsgáltam, hanem folyamatosan bővítettem a tudásomat a sötét varázslatokról és különböző hasznos bűbájról is.

Pár hét – talán hónap – megfigyelés után elkezdtem megírni a beadandómat. Egy kisebb könyvet kellett írnom a brit varázslóminisztériumnak, így nem kis feladat állt előttem. Áttörést szerettem volna elérni a témában, nem csupán a betegségről írni – bár őszintén, lehet az is elég lett volna, hisz nem sok könyv szól erről a betegségről, sőt a kutatás előtt én magam sem tudtam az obscurusról. Éjszakákat töltöttem a könyvtárban, és több cikket is találtam a régebbi – 20. század eleji – Reggeli Prófétákból, ahol Dumbledore húgáról, Arianáról írtak, aki úgyszintén obscurus volt. Nem hittem a szememnek, amikor olvastam.

Elutaztam Brazíliába, hogy kutassak a betegség után, de a segítség végig a Roxfortban volt?

Írtam hát Dumbledore-nak pár sort, reménykedve abban, hogy valamit hozzátudok adni ezáltal a munkámhoz. Azonban tévedtem.

Kedves Cassiopeia!

Remélem nem bánja, hogy ezúttal a keresztnevén szólítom, vagyis éppenséggel írok magához. Kérem ne vegye rossz néven, de nem szeretném egy jövőbeli publikációba kiteregetni a magánéletemet. Ariana húgom nagyon sokat szenvedett a betegség miatt, és részben az én hibámból sincs ma itt köztünk. De nem ő volt az egyedüli, aki ebben szenvedett a családomon belül, hanem öcsém fia is, aki szintén elhunyt. Ha kérdése lenne a betegségről, akkor igyekszem válaszolni, azonban bőven kifejteni nem fogom, csak annyira válaszolok, amennyi nem sérti a magánéletemet.

Remélem hamar visszatér hozzánk!

Üdvözlettel Albus P. W. B. Dumbledore

Nem ő volt az egyedüli, aki ebben szenvedett a családomon belül, hanem az öcsém fia is...

Így hát zsákutcába futottam, és magamtól kellett folytatnom a kutatást. Már majdnem másfél évet töltöttem Fortalezában, de szerencsémre mégsem éreztem magam egyedül. Ott volt nekem James, akivel egy hónapja ismerkedtem meg és nagyon közel kerültünk egymáshoz. Nem mondanám, hogy ellenálhatatlanul beleszerettem, de nagyon kedveltem őt és imádtam vele tölteni az időmet, még ha sokszor csak tanulásból és munkából állt a dolog. Ettől függetlenül is párszor eljártunk együtt vacsorázni és együtt töltöttük az éjszakát.

James jelen volt, amikor az utolsó soraimat írtam a kutatási munkámban.

Így hát az obscurus nem gyógyítható, csak átadható másnak, aki képes arra, hogy a beteget megszabadítsa a sötét energiától és magába szippantsa azt.

Ezzel pedig, ha nem is értem el nagy áttörést, mégis haladtam vele, és egy egész könyvet alkottam a betegségről.

***

- Már mész is vissza? – támaszkodott meg James az ajtófélfának, miközben oldalra döntött fejjel figyelt engem, ahogy pakolok a szobámban, amit béreltem az elmúlt két évben.

- Tegnap este elküldtem a könyvet a minisztériumnak, ma este legkésőbb nyolckor haza kell indulnom. Az időeltolódással számolva így négyre már az unokatestvéremnél leszek…

- Melyiknél a sok közül? – kérdezte gunyorosan, mire unott arccal fordultam felé. Mosolyomat nem tudtam elrejteni, amikor ő is ravasz vigyorra húzta a száját. Fekete rövid haját hátra simítva elém lépett, majd mélykék szemével belenézett a tekintetembe. – Maradj. Telepedj le itt! Taníts Castelobruxoba! – simított végig az arcomon. – Többet is akarok tőled, mint alkalmi kapcsolat… te nem szeretnéd megpróbálni komolyan?

Elállt a szavam, amikor ezeket kimondta. Öt évvel idősebb volt nálam, mégis olyan érett volt, mintha már rég a harmincaséveiben járna és hasonló a személyisége, mint nekem. James egy matróna, így amikor a kórházba jártam a pácienseket megfigyelni, szinte mindig találkoztunk és így összeismerkedtünk. Stabil munkahelye van, emellett még őt is érdeklik a sötét varázslatok, akárcsak engem.

De a szívem haza húzott.

- James… – nyeltem egyet. – Lehet könnyebb lenne maradnom, mint elmennem… de az utóbbi mellett döntök.

- Megértem – váltott át közömbösre. – Talán majd egy másik életben.

- Talán.

- Akkor... – köszörülte meg a torkát. – Jó hazautat kívánok.