Valami megváltozott köztünk az előző nap után. Veszekedésnek nem volt mondható, ami történt, de pár elkiabált mondat után érezhető volt a feszültség köztünk. Tudtam, hogy Perselus megrögzötten csakis Siriust hibáztatja, ő pedig tudta, hogy mind a kettőjüket egyformán hibáztatom, amit ő nem tudott megérteni, vagy talán csak nem akart. Nem volt semmi olyasmi, hogy nem szóltunk volna egymáshoz – továbbra is csevegtünk, de kerültük a testi kontaktust. Nem tudtuk hogyan kezdeményezzünk, hisz még nem volt ehhez hasonló vitánk. Előfordult, hogy valamiben nem értettünk egyet, de akkor egy rövid vitában azt megoldottuk, vagy szimplán félre tettük a dolgot, mivel nem lett volna közös egyetértés.

Az sem segített a helyzetünkön, hogy aznap Narcissához és Lucius-hoz voltunk hivatalosak – na meg persze Draco-hoz.

- Annyi ruhád van, csak vegyél fel egyet! – sóhajtott ingerülten Perselus, miközben ő az ingét gombolta be a szekrénye előtt állva.

- Ez nem ilyen egyszerű! – fújtattam, miközben a fogasokat tologattam. – Ők igazi arisztokraták és éppen egy eljegyzési vacsorára megyünk hozzájuk...

- Nem kell őket bemutatni, jól ismerem őket – mondta közömbösen.

Nem tetszik nekem, hogy ennyire ''ismeri'' őket.

- Akkor máshogy fogalmazok – fordultam felé. – Ha tőled nem is, de tőlem elvárják, hogy úgy is viselkedjek... hogy lássák rajtam azt, hogy a vérrokonuk vagyok. Főleg most, hogy eljegyeztél...

- Csaknem rangon alul házasodsz? – horkantott fel, mire csak a szemem forgattam.

Nem mertem előtte kimondani, hogy mitől is félek igazán. Az itt a kérdés, hogy ő nem jött rá magától? Hisz a halálfalók közé jár minden héten...

- Talán ez jó lesz – húztam ki a szekrényből a választottamat.

A ruha fekete színű volt és rövid ujjú, derékra simuló. A szoknyája A szabású volt és nagyjából a vádlim feléig ért le. A nyak kivágása pedig szolid kör alakú volt.

- Nem túl egyszerű? – kérdezte gúnyosan.

- Egyáltalán nem segítesz! – zártam be a szekrény ajtaját, majd a lezser otthoni szerelésemet ledobálva magamról, felvettem egy vastag harisnyával a ruhát. Perselus mögöttem csendesen folytatta az öltözködést, de volt egy olyan érzésem, hogy engem figyelt.

- Felhúznád a cipzárt? – kérdeztem háttal állva neki.

Perselus léptei közeledtek felém, majd megállt a hátam mögött. Egyik kezével megfogta a ruha anyagát, másikkal lassan felhúzta a cipzárt. Aztán két kezét a vállamra tette, majd egy rövid idő után elengedett. Nagyjából tegnap délelőttől ez volt az első érintkezésünk, aminek meg is volt a következménye – nem tudtunk hogyan közeledni a másik felé.

- Te megvagy? – fordultam meg.

Először azt hittem, hogy a megszokott ruháiba öltözött fel – amiből van több, viszont mind egyforma –, azonban amikor közelebb léptem hozzá, rájöttem, hogy tévedek. Perselus kigombolta a szalonkabátját, hogy felmérhessem az alatta lévő öltözetet is. Fehér inget viselt, fekete vasalt nadrágot, mellényt – ami olyan sötét zöld színű volt, hogy szinte már feketének tűnt –, és emellett a fekete szalonkabátja sem volt a megszokott – a gombjai ezüstök voltak és szürke színű kígyók keretezték azt.

- Lenyűgöző – ennyit tudtam mondani, és ezzel az igazat is mondtam. Perselus mindig elegáns, azonban abban a pillanatban úgy éreztem, hogy sosem láttam még olyan elegánsnak.

- Köszönöm – úgy tűnt, mintha szürkés arca enyhén elpirulna. – Illik hozzád ez a ruha – jegyezte meg.

- Köszönöm – biccentettem, majd megfordultam, hogy felvehessem a cipőm, ami egy fekete félcsizma volt, pár centiméter magasságú sarokkal.

A hajamat gyorsan feltűztem egy ezüst csattal, majd kész is voltam. Felvettem a ruhámhoz a méreg zöld utazó taláromat – ami még mindig legalább egy árnyalattal világosabb volt, mint Perselus mellénye – és kész is voltam. Olyan hatást kelthettünk, mintha Perselusszal összeöltöztünk volna.

Az ajtóból kilépve Perselus kinyújtotta a kezét, én pedig ránéztem. Lassú mozdulattal megfogtam a kezét, majd hoppanáltunk is. A kényelmetlen – de rövid – utazás után pedig ott álltunk a Malfoy kúria előtt, aminek ajtaja abban a másodpercben kitárult.

Vártak ránk.

Perselusszal egy másodperc erejéig összenéztünk, majd elindultunk a kúria felé. Útközben Perselus kinyújtotta felém a kezét, amit azonnal meg is ragadtam. Bármennyire is komplikált volt a helyzetünk, a melegség mégis átjárta a szívem, hisz ritka volt, hogy kézen fogva sétálunk.

A bejárati ajtó kinyitódott, Perselus pedig előre engedett. Önkéntelenül is szorongás lett rajtam úrrá, ahogy beléptem a jól ismert helyiségbe – amit Perselus azonnal észrevett rajtam, de mielőtt még bármit is tehetett volna a Malfoy család érkezett a lépcsőn lefelé.

- Perselus, Cassie! – mosolygott nyájasan Lucius. – Mindig öröm titeket látni!

Mosolyt erőltettem az arcomra, Perselus pedig óvatosan átkarolta a derekamat, mintha ezzel is védelmezni próbálna. Nem egyszer jártam már a rokonaimnál, de most teljesen más volt a helyzet. Voldemort visszatért, és amíg ők hűen támogatták őt, addig én teljes mértékben ellene voltam. Egy megérzés alapján pedig rájöttem, hogy lehet választás elé fogok kerülni.

- Köszönjük a meghívást! – léptem előrébb.

Lucius felé kinyújtva a karom egy csókot nyomott a kézfejemre, majd barátságosan kezet rázott Perselusszal. Narcissával két közömbös – talán ridegnek is mondható – puszival köszöntöttük egymást, majd Perselus eljátszotta Narcissával ugyanazt, amit Lucius velem. Ezután Draco következett. A fiú szokásához híven elegánsan volt felöltözve – akár csak a szülei – és kissé értetlenül állt egyhelyben. Nem tudta, hogy mi a protokoll ilyenkor.

- Draco – biccentettem felé, majd eljátszva a másodnagynéni szerepemet két puszival köszöntöttem őt is.

- Black Professzor – szeppent meg, majd Perselus elé lépett, hogy lekezelhessen vele. – Piton professzor – Perselus bólintott a köszöntésre.

- Vonuljunk át a földszinti étkezőbe – engedett minket előre Narcissa. – Házimanó hiányában sajnos magatoknak kell felakasztani az utazó talárotokat – mondta gunyorosan.

- Dobbynak jó helye van a Roxfortban, bár gondolom ez titeket hidegen hagy – horkantottam egyet, levéve magamról a talárom, majd Perselus is így tett.

- Perselus megengeded, hogy pezsgőt bontsak? – húzta ki a székét Lucius, Perselusszal együtt pedig mi is helyet foglaltunk.

- Igen, Lucius. Az eljegyzés megtörtént karácsonykor – húzta mosolyra a száját.

- ...és igent mondtam – tettem hozzá, mire Lucius és Narcissa elégedetten mértek minket végig.

- Csodálatos! – emelte poharát Narcissa, majd Lucius a pálcája segítségével mind az ötünk poharát fenékig töltötte pezsgővel. – Akkor igyunk a friss jegyesekre! – állt fel Narcissa, majd mindenki követte a példáját.

- Egészség!

- Egészség! – mondta Lucius után Draco is.

- Egészség! – mondtuk Perselusszal egyszerre, majd egymás felé fordulva koccintottunk. Ezután mindenki csendesen iszogatni kezdte a pezsgőjét, én pedig egybe le is húztam és vissza helyet foglaltam. 

Ha ezt kiakarom bírni, akkor még többre is szükségem lesz.

Az előétel és főétel fogyasztása a megszokott csevejjel folyt le – mi újság a Roxfortban, milyen Umbridge professzor, hol töltöttük az ünnepeket. Umbridge professzor említésénél óvatosan Dracora néztem, aki kerülte a pillantásom, azonban reménykedtem benne, hogy nem szólt semmit sem a külön órákról.

Amikor pedig ahhoz terelődött a téma, hogy kinek mondtuk már el a jó hírt, csupán annyit mondtam, hogy a közeli barátaimmal osztottam meg.

- Na és a másik két unokatestvéreddel? – kérdezett rá Lucius félmosollyal az arcán.

Már a desszertnél jártunk, ami azt jelentette, hogy jöhetnek a pikánsabb kérdések.

- Természetesen velük is közöltem – biccentettem, miközben a szilvás pudingba merítettem a kanalam.

- Lupin úgy tűnt elfogadja a hírt, na de Black... – mondta lesajnálóan Perselus, mire Lucius és Narcissa is egyaránt felnevettek.

- Míly meglepő! – szólt gúnyosan Lucius. – De sebaj, tettem róla, hogy még egy jó ideig a rejtekhelyén maradjon az a véráruló!

A kanál megállt a kezemben, majd gyorsan még egy adagot lapátoltam a számba, hogy senkinek se tűnjön fel a reakcióm.

- Na és mond csak, Cassie... – felnéztem az ételemről Luciusra, aki tekintetét az enyémbe fúrta. – Te is tagja vagy ennek a... ennek a Főnix rendjének?

Úgy éreztem, hogy megfagy bennem a vér. Idáig abban a hiszemben voltam, hogy Perselus csupán privát jelentéseket tesz Voldemortnak, azt nem gondoltam volna, hogy esetleg azt más halálfalók jelenlétében teszi meg.

Perselus az asztal alatt óvatosan átcsúsztatta a kezét a combomra és megszorította azt. Abból pedig arra következtettem, hogy tagadásba kell kezdenem.

- Semleges vagyok ezen a téren – tettem le a kanalam, hogy ihassak az újratöltött pezsgős poharamból. – Nem állok egy oldalon se, ha erre vagy kíváncsi, Lucius – fejtettem ki bővebben.

Lucius a homlokát ráncolva biccentett. Először a bal oldalán lévő Dracora meredtem, aki csendesen ette az édességet, majd Luciustól jobbra helyet foglaló Narcissára, akivel azonnal találkozott a tekintetünk.

Ő tudta. Tudta, hogy ez nem igaz, amit mondtam.

- Legszívesen megpofoználak, te szajha... Remélem egyszer Draco fog úgy a levegőben lógni, mint ahogy azok az ártatlan gyerekek tették. Megérdemelnéd te és Lucius, meg az elkényeztetett fiatok is. *

Azonban Narcissa csendben maradt. Hiába nem mondtam neki nyíltan, hogy kit támogatok, a világkupa döntőn a heves reakcióm, amikor levette a halálfaló maszkját, mindent elmondott.

- Ezesetben, ha semleges nézőpontod van, gondolom hű vagy a családodhoz – folytatta Lucius.

- Természetesen – lepődtem meg a mondatán. – Az egész családhoz – hangzott a számból az újabb hazugság.

- Szerettünk volna az eljegyzés alkalmából egy fotót készíteni, hisz már te is a családunkhoz fogsz tartozni, barátom – emelte poharat tartó kezét Perselus irányába, aki elmosolyodott. – Azonban ezzel még várnunk kell. A közel jövőben csatlakozik hozzánk még egy rokon, akinek feltétlenül rajta kell lenni a családi portrén...

- Egy rokon? – vontam fel a szemöldököm. – Mégis kicsoda?

- Bella – szólalt fel Narcissa, mire csend telepedett az étkezőre.

Lehetetlen.

- Dehát ő az Azkabanban van! – mondtam ki az egyértelműt.

- De már nem sokáig – nézett a szemembe Narcissa, kutatva az arcomon a nem megfelelő reakció után. Én viszont fokozatosan kiürítettem az elmém, végül pedig okklumentálni kezdtem.

- Vagyis a... a Sötét Nagyúr – éltem az elnevezéssel, amit ők használtak. – kiszabadítja?

- Ha már ilyen nyíltan beszélünk, akkor... igen. Kiszabadítja őt és az összes hű szolgáját – fejezte be az evést Lucius.

- Bella az egyik leghűbb szolgája a Sötét Nagyúrnak, emellett a napokban én is szolgálhattam a Nagyúrnak olyan információkkal, ami kielégítette őt – húzta ki magát büszkén Narcissa. Perselus mellettem felvonta a szemöldökét, amiből arra következtettem, hogy nem tudott róla.

- Hát ez... – köszörültem meg a torkom érzelemmentes arccal. – csodálatos hír! – erőltettem egy mosolyt az arcomra, a hazugság pedig az okklumencia miatt nagyon könnyedén ment.

- Reménykedtem benne, hogy így fogsz reagálni – mondta Narcissa még mindig engem figyelve, de aztán elmosolyodott.

- Ha megbocsájtotok... – álltam fel az asztaltól. – elmennék az illemhelyiségbe.

- Csak tessék! – törölte meg a száját Lucius egy szalvétával.

Egyenes háttal, laza vállal indultam kifelé az étkezőből, hogy véletlenül se látszódjon meg rajtam a feszültség. Mihelyst azonban kiértem a folyosóra felgyorsítottam a lépteimet, majd meg sem álltam a fürdőszobáig, ahol magamra zártam az ajtót, és a pániktól zihálva támaszkodtam meg a mosdókagylón.

A kezem reszketett, a szívem pedig hevesen vert. Felnéztem a tükörképemre és nem ismertem magamra. A tükörben lévő nő rettegett. Félt, hogy bajba keveri saját magát. Mert Voldemort visszatért, én pedig egy halálfaló- és egy jó oldalon álló család tagja vagyok. Én voltam a választóvonal. Én választottam el a családomban a halálfalókat a rendtagjaitól.

Halkan kopogott valaki, mire levegő után kapva ellöktem magam a mosdótól.

- Egy pillanat! – szóltam ki.

- Én vagyok az – jött Perselus hangja, mire kissé megkönnyebbültem és beengedtem őt a fürdőszobába. – Jól vagy? – kérdezte, miután belépett és bezárta az ajtót.

- Nem, Perselus, nem vagyok jól – fordultam el tőle, majd megengedtem a csapot és megmostam hideg vízzel az arcom.

- Miért? – kérdezte, miután megtöröltem az arcom.

- Hogy miért? – fordultam felé hitetlenkedően felnevetve. – Ide kellett jönnöm a halálfaló rokonaimhoz, akik elvárják, hogy oldalt válasszak ebben az... ebben az egészben! – írtam le egy kört az egész karommal. – Ráadásként kiderült, hogy az őrült unokatestvérem ki fog szabadulni az Azkabanból és nem tudom megállítani! Tudod mit jelent ez, Perselus? – sziszegtem. Perselus arca eltorzult, de nem tudtam megállapítani melyik érzelemtől pontosan. – Azt jelenti, hogy befognak szervezni! Halálfalót fognak belőlem csinálni! – ezúttal már felemeltem a hangom, de volt egy sanda gyanúm, hogy Perselus hangszigetelő védőbűbájt helyezett a szoba köré.

- Ugyan már! – horkantott fel. – Szerinted azt hagynám? – lépett közelebb hozzám, én viszont egy lépést távolodtam.

- Igen. Úgy gondolom, hogy hagynád – Perselus megütközve nézett rám vissza.

Rövid, de hosszúnak tűnő szünet állt be köztünk.

- Hogy mondhatsz ilyet?! – emelte fel ezúttal ő is a hangját.

- Onnan, hogy idehoztál! – kiabáltam vissza.

- Ide...? Te pedig az Odúba vittél, ahol szinte csak olyan emberek vannak, akiket utálok!

- Az egyetlen ember, akit okkal utálhatsz az Sirius! Senki más nem akar neked rosszat! – ráztam meg a fejem.

- Itt legalább mind a kettőnket elfogadnak!

- Nem, Perselus! – nevettem fel hisztérikusan. – Engem elviselnek, mert a rokonuk vagyok és nem tudják melyik oldalon állok, téged pedig csak azért szeretnek, mert azt gondolják, hogy a Sötét Nagyúr oldalán állsz és befolyásos személy vagy!

- Na ne röhögtess! – fordult el agresszívan.

- Mégis mit hittél, miért nem szólnak bele abba, hogy igent mondtam neked? – kiabáltam a hátának.

- Mert a barátjuk vagyok! – fordult meg szikrázó szemekkel.

- Lehetsz a barátjuk, de félvér vagy! – tártam szét a kezem, amire ő egy lépést távolodott. Úgy tűnt a mondatom betalált és már bántam, hogy a fejéhez vágtam.

- Félvér? Na mi az, nem akarod hígítani a nemes Black-vért? – kérdezte gúnyosan.

- Én szívesen felhígítom a fertőzött vérem, de ők – mutattam az ajtó felé. – ők ezt nem akarnák. Csak azért nem szólnak bele, mert befolyásos személy vagy. Hatalmad van! – böktem a mellkasa felé.

Perselus fintorogva meredt rám, mintha egy számára kellemetlen személlyel állna szemben.

- Engem pedig egyáltalán nem kedvelnek, de felakarják velem tartani a kapcsolatot, hogy a megfelelő időben hasznukra lehessek – halkítottam le a hangom. – Nincs itt semmi keresnivalónk, Perselus.

Csendben álltunk egymással szemben, miközben kerültük egymás tekintetét.

- Te komolyan... te komolyan azt gondolod, hogy hagynám, hogy ártsanak neked? – kérdezte hűvösen.

- Nem tudom, Perselus – szóltam kétségbeesetten, szinte már motyogva, azonban őszinte voltam. – Nem tudom.

- Lehet... lehet hiba volt az eljegyzés – szólalt meg keserűen, ami szíven ütött.

- Lehet – csuklott el hangom.

A szememben könnyek gyűltek és úgy néztem Perselusra, aki ökölbe szorított kézzel állta ezúttal a tekintetem.

Hogy találhattunk mi egymásra?

- Nem! – összerezzentem a mély hangjától és gyorsan megtöröltem a szemem.

- Mi nem? – kérdeztem vissza rekedten.

- Nem fogom hagyni, hogy egy közelgő háború, az elméletben létező barátaim és a családod egymásra haragítson minket. Azt pedig pláne nem fogom hagyni, hogy miattuk felbontsuk az eljegyzést – hirtelen lépésekkel közeledett hozzám, majd meg nem állt addig, amíg ajkunk össze nem ért és heves indulattal megcsókolt. Egy könny csordult ki a lehunyt szememből, majd átkaroltam Perselus nyakát és teljes erőből viszonoztam a csókot. Nem akartam őt elveszíteni és az a tény, hogy ő sem engem, megerősítette a kapcsolatunkat.

_____________________________________

*-gal jelölt idézet a 18. fejezetből származik.