A tanáriban ülve a hetedikesek tankönyvét lapozgattam, amit a minisztérium küldött, reménykedve abban, hogy találok kiskaput, ahol esetleg gyakorlatot is folytathatnak. Azonban a harmadik lapozgatás után kezdtem feladni. Perselus haladt el mellettem – aki bizonyára a bájitaltan teremből jött, majd felvont szemöldökkel belenézett a könyvbe.

- Csaknem kiskaput keresel? – kérdezte gúnyolódva.

- De – vágtam rá dühösen lapozva egyet.

- Sok sikert! – horkantott egyet, mire egy grimaszt vágtam felé.

- Már amúgy is találtam egy megoldást, azonban eléggé veszélyes – vettem halkabbra, hogy a többi tanár ne hallhassa, aki a tanáriban tartózkodott. –, azonban reménykedtem benne, hogy találok jobb eredményt – mondtam, majd sóhajtva becsuktam a könyvet.

- Miről beszélsz? – lepődött meg.

- Majd elmondom – legyintettem könnyedén, de tudtam, hogy egyáltalán nem fog neki tetszeni a ''megoldásom''.

McGalagony viharzott be a tanáriba, szigorú arckifejezéssel. Odasietett Suette-Pollts professzorhoz, aki éppen mélyet szívott a pipájából. Perselus fintorogva leült az asztalához, mivel nem szerette a varázspipa szagát – főleg nem a mugli félét – én azonban nem bántam, így csak kíváncsian néztem a kolleginám felé – aki Hagrid visszatéréséig tanít –, mire ő felállt a helyéről, amikor McGalagony valamit bizalmasan mondott neki, és kiment a tanáriból. Pár perccel később pedig egy hóbagollyal a kezében tért vissza, miközben pipáját a foga közé szorította.

- Ez nem Potter baglya? – kérdeztem rá.

- De igen – bólintott Suette-Pollts, miközben letette az asztalára az állatot. – Megsérült a szárnya, Potter azt kérte, hogy gyógyítsam meg.

Perselus most az egyszer még gúnyolódni is elfelejtett – helyette döbbenten a bagolyra nézett. McGalagony feszülten ült le a saját asztalához – ami tőlem kettővel odébb volt –, én pedig azonnal felpattantam a helyemről és mellé léptem.

- Figyelik az információs csatornákat, bizonyára elkapták a madarat – mondtam neki halkan.

- Igen, én is így gondoltam – nézett fel rám.

- Figyelmeztette Pottert? – kérdeztem.

- Igen. Úgy gondoltam, hogy ezt eddig is tudta, de úgy tűnik még egyszer mondani kellett neki – húzta el a száját.

- Nem tudja kinek írt? – kérdeztem aggódva.

- Nincs közöm a diákok magán leveleihez! – szólalt fel kissé agresszívabban.

- Csak ő nem közönséges diák – vettem fel én is egy hűvösebb hangnemet. – De ha annak a személynek írt, akire én gondolok, akkor csak reménykedni tudok benne, hogy kódoltan üzent – McGalagony ennek hallatán ellágyult és aggódó arckifejezést öltött magára.

- Potter nem hülye – felelte. – Biztos vagyok benne, hogy kódoltan írt. De értékelem, hogy a házam egyik diákjáért így aggódik – húzta apró mosolyra a száját, én pedig megdermedtem.

Én aggódni Potterért?

- Csupán a rendtagját féltem, akinek üzenhetett – mondtam elfordítva a fejem.

- Persze, persze – vigyorgott maga elé, én pedig fújtatva ott hagytam őt.

Elég nagy gyerek már ahhoz Potter, hogy vigyázni tudjon magára. Később fog csak a segítségünkre szorulni, most a legkevésbé vele akarok törődni.

***

Eljött az első külön óra ideje. Kissé aggódtam, hogy valakinek feltűnik majd a dolog, azonban minden úgy alakult, ahogy terveztem. Ökölbe szorított kézzel elsétáltam háromszor a fal mellett, majd megjelent egy díszített ajtó. Amikor beléptem rajta, a teremben ott volt minden, amire szükségünk lehet – rengeteg sötét varázslatok kivédése könyv, gyanuszkópok, Subrosa-szenzorok, malíciamutató tükör. Kissé furdalt a lelkiismeret, hogy még nem számoltam be Perselusnak erről a dologról, de tovább nem húzhattam. Eldöntöttem, hogy vacsora után közlöm vele, ha tetszik neki, ha nem.

A diákok lassan elkezdtek megérkezni – legelőször Potter, Weasley és Granger lépett be az ajtón, rá pár percre pedig érkezett Thomas, Parvati Patil és Brown is. Őket követték aztán Ginny Weasley és az ikrek, Lee Jordan, Angelina Johnson, Alicia Spinnet, Katie Bell, Longbottom – akinek különösen örültem, mert a két bal kezesre ráfért a gyakorlás –, Finnigan, Colin és Dennis Creevey, Padma Patil, Chang, Edgecombe, Lovegood, Michael Corner, Terry Boot, Goldstein, Susan Bones, MacMillan, Abbott, Finch-Fletchley és Zacharias Smith.

Egy mardekáros sem volt köztük.

- Hát ez fura! * – csóválta a fejét köszönés után Fred. – Egyszer elbújtunk itt Frics elől, emlékszel, George? * – fordult testvére felé. – De akkor csak egy kis kamra volt. *

- Azok micsodák, professzor? – bökött Dean Thomas a gyanuszkópok és malíciamutató felé.

- Álságdetekrorok – válaszoltam. – Elméletileg kimutatják, ha ellenség van a közelben, azonban ne bízzatok meg bennünk teljesen, mivel manipulálhatók. Ha kibámészkodtátok magatokat – emeltem fel szigorúan a hangom. – Akkor kezdenénk is.

Hermione Granger keze a magasba lendült.

- Tessék, Granger!

- Szerintem név is kellene a csoportnak * – mosolyodott el vidoran. – Az erősítené az összetartást és a csapatszellemet, nem gondoljátok? * – fordult a többiek felé.

- Lehetnénk Umbridge-ellenes Liga? * – kérdezte reménykedve Angelina Johnson, mire megráztam a fejem.

- Nem érdekel minek nevezitek ezt el, de én nem akarok róla tudni, és az óra után tárgyaljátok ezt meg! – szóltam közbe, amikor már morajlani keletkezett a diákok között. – Ez nem a megszokott tanmenettel fog működni. Csakis a leglényegesebb varázslatokat fogom nektek megtanítani önvédelem szempontjából – hangsúlyoztam. – Ami esetleg még a halálfalók vagy Tudjukki ellen is jól jöhet, ha úgy hozza az élet – ennek hallatán már mindenki teljes némacsendben maradt. – Mert ugyebár, aki itt van, az mind hisz abban, hogy visszatért? – vontam fel a szemöldököm. – Mert ha nem, ott az ajtó, mehet is el. Sőt még egy konfúziós bűbájjal is jutalmazom, hogy véletlenül se emlékezzen a külön óra szépségeire – mondtam gúnyosan, mire a földön ülő Dennis Crevey nagyot nyelt. – Remek! – tapsoltam, amikor senki nem kelt fel a helyéről. – Van egy olyan érzésem, hogy páran itt még az alap varázslatokkal sincsennek tisztában, így hát a legegyszerűbbel kezdeném... a lefegyverző bűbájjal.

- Maga szerint a Capitulatusszal meg tudjuk védeni magunkat Tudjukkivel szemben? – kérdezte horkantva egyet Zacharias Smith. Már nyitottam volna csípős visszaszólásra a szám, de Potter gyorsabb volt.

- Én használtam ellene * – szólalt fel csendesen Potter. – Júniusban megmentette az életemet. *

A hugrabugos fiú eltátotta a száját.

- Jöjjön ide, Smith – szólítottam őt közömbösen, mire monoton léptekkel megállt tőlem pár méterre. – Teszteljük le, hogy mennyire ismeri a lefegyverző bűbájt, ha már ilyen lekicsínyítően beszél róla – húztam gúnyos mosolyra a szám. A fiú értetlenkedő arckifejezéssel elővette a pálcáját. – Háromra. Egy... kettő... Capitulatus!

- Capitulatus!

A bűbájt nonverbálisan és gyorsabban alkalmaztam, mint ő, így azonnal átrepült a kezembe a pálcája.

- Gyorsabb voltam. Most nézzük úgy, hogyha nem védekezek – lebegtettem vissza felé a pálcáját. – Csak tessék – tártam szét a karom.

Smith kissé habozva, de kimondta rám a lefegyverző bűbájt, a pálca azonban csak a levegőbe röppent, nem szállt feléje, így egy ugrással elkaptam a pálcám.

- Igen, mint gondoltam... rád fér a gyakorlás – tegeztem őt újra, páran a többi diák közül pedig halkan kuncogtak. – Osztódjatok párokra és kezdjétek el a gyakorlást!

Rövid időn belül neki láttak a bűbáj gyakorlásának. Voltak diákok, akiknek el kellett a segítségem, de többnyire jól ment mindenkinek – azon pedig kicsit sem lepődtem meg, hogy Potter csinálta a legjobban.

- Neked ajánlom Potter a pajzsbűbáj gyakorlását. A varázslat a ''Protego''! – léptem mellé.

Potter ennek hallatán nem úgy nézett ki, mint aki nem ismerné a bűbájt, de azt is gyakorolni kezdte Weasley-vel szemben. A pajzsbűbájjal már kicsit meggyűlt a baja.

- Fred, George, ne most csináljátok a műsort! – szóltam rájuk szigorúan, amikor észrevettem, hogy felváltva Zacharias Smith hátára céloznak. Vigyorogva egymás felé fordultak, majd folytatták a gyakorlást.

***

Az óra végén, amikor már a többségnek szépen ment a lefegyverző bűbáj – utolérték Pottert a pajzsbűbáj gyakorlásában.

Erősen furcsáltam, hogy Cho Chang meggyőzte barátnőjét – Marietta Edgecombe-ot –, hogy tartson vele a külön órára. Chang elárulta, miután kissé lámpalázasan rosszul alkalmazta a lefegyverző bűbájt – bár nem miattam, hanem Potter miatt, aki a távolból figyelte őt –, hogy Edgecombe szülei ráparancsoltak a lányra, hogy legyen jóba Umbridge-dzsel, mivel az anyja a minisztériumban dolgozik, szóval csak Chang miatt jött. Így hát óra végén – amikor a többség még maradt, hogy döntsenek a névről – félre hívtam őt.

- Tartsa észben Edgecombe, hogy ha nem fogja tudni tartani a száját, nem csak a társai életét veszélyezteti, de az enyémet is, érti? – magáztam őt, amitől kissé megszeppenve nézett rám.

- Igen, igen... tudom – motyogta.

- Szóval őszinte legyen velem – néztem mélyen a szemébe. – Érdekli magát a külön óra, vagy csak Chang kisasszony miatt jött el?

- Érdekel – vágta rá, azonban tekintetéből azonnal olvasni tudtam.

- Hazudik – mondtam hűvösen, a lány pedig ijedten hátrált egy lépést.

- Én...

- Hét pont a Hollóháttól – mondtam, amitől azonnal elhallgatott és vörösödni kezdett az arca. – Tartsa a száját és még egyszer meg ne lássam itt, addig, amíg tényleg nem érdekli a dolog – fordultam meg, hogy távozzak, de ő gyorsabb volt és szinte szaladva ment ki a szükség szobájából.

Ezután én is elhagytam a helyiséget, és egyenesen a szobámba mentem, ahol a kemény dió várt rám.

- Hol voltál idáig? – kérdezte köszönés nélkül Perselus, aki ismerte a szobámat körülvevő pajzsbűbájokat, így könnyen beléphetett.

- Külön órát tartottam a diákoknak – vágtam rá habozás nélkül, amitől Perselus mozdulatlan maradt.

- Hogy mit csináltál? – kérdezett vissza kissé élesebben.

- Jól hallottad. Tudjukki visszatért, én pedig nem fogom hagyni, hogy idén ne tanuljanak semmit Umbridge és a minisztérium miatt – válaszoltam hasonló hangsúllyal.

- Te megőrültél – horkantott fel, miközben felkelt a kanapémról. – Ezért ki is rúghatnak!

- Ezen a gondolaton már túl vagyok – legyintettem fáradtan, ő pedig közelebb lépett hozzám.

- Te ezerszer jobb tanár vagy, mint valaha is gondoltam volna, hogy leszel – simított ki egy tincset az arcomból, ami kiszabadult a kontyomból.

- Még szerencse, hogy nem mindent tanultam el a mentoromtól – szóltam félmosollyal az arcomon, amin halkan felnevetett. 

- De ez akkor is meggondolatlan dolog, nem rád vall!

- Kissé aggódtam hogyan fogsz reagálni – karoltam át a nyakát, elengedve a fülem mellett a megjegyzését.

- Sajnálatos módon ritka, hogy haragudni tudok rád – sóhajtott bosszúságot színlelve. – Most is inkább a diákokra haragszok, amiért rávettek erre... mert gondolom nem magadtól találtad ki.

Válasz helyett elhúztam a szám.

- Gondoltam – forgatta a szemét. – Várj, hagy tippeljek... Potter és bandája? – az ajkamba haraptam, hogy elnyomjam vigyorom. – Igen, ezt is gondoltam.

- Felakarom őket készíteni, ha kitörne a háború – engedtem el őt, ő pedig összerezzent a mondatomtól.

- Igen, az egyértelműen várható – komolyodott el.

- Mennyi időt adsz neki?

- Mármint a háború kitörésének? – kérdezett vissza, mire bólintottam. – Lehet sokat mondok, de két évet.

- Két év? – lepődtem meg. – Remélem nincs igazad...

- Váltsunk témát inkább – ajánlotta fel, miközben vissza leült a kanapéra, én pedig szokásos módon az ölébe dőltem. – Mit tanítottál nekik a külön órán? – kezdte a felhúzott térdem simogatni.

- Mivel nem csak egy évfolyamból van az összes diák, az alapoktól kezdtem a lefegyverző- és pajzsbűbájjal. Meglepődnél, de elsőre nagyon kevés embernek ment.

- Egyáltalán nem lepődök meg ezen – mondta unottan, mire játékosan megütöttem a vállát.

- Na és van pár varázslatod, amit te megtanítanál nekik? – kérdeztem vissza gunyorosan.

- Szerintem ugyanazokat tanítanám, amikre te is gondolsz. Esetleg a fiatalabb generációval elkezdeném már most a nonverbális varázslás alapjait, a hatodikos-, hetedikesekkel pedig átismételném.

- Nem rossz ötlet, de ezt inkább a végére hagyom – értettem egyet.

- Nekem mindegy, csak a hangtalanító védőbűbájt ne tanítsd meg nekik – morogta, mire elnevettem magam.

- Hasznos bűbáj, köszönöm, hogy megmutattad... hol találtál rá? – kíváncsiskodtam, mire Perselus elkomolyodott. – Hé, mi baj? – húzódtam el tőle, hogy a szemébe nézhessek.

- Igazából... ezt még idáig el sem mondtam – hagyta abba a simogatást.

- Ez komolynak hangzik – ültem mellé. – Hallgatlak, Perselus.

- Nos – köszörülte meg a torkát. –, én találtam fel.

Elkerekedett a szemem és eltátottam a szám döbbenetemben.

- Ezt komolyan mondod?

- Nem, csak hazudok – szólt gúnyosan, amit fel sem vettem.

- Mégis... mégis hogyan? Mikor?

- Tizenhat éves voltam – válaszolta visszatérve a normális hangnemére.

- Tizenhat?! – döbbentem meg ismét. – Hihetetlen! Neked kellett volna sötét varázslatok kivédése tanárnak menned!

- Akartam is...

- Ó, igaz! – húztam el a szám. – Sosem mondtad el, miért nem ezt a posztot kaptad...

- Mert Dumbledore akkor még nem teljesen bízott bennem, és inkább a bájitaltant adta nekem... de nem is bánom. Ez a tantárgy is az egyik kedvencem – mondta, én pedig elmosolyodtam.

- Megtanítod a többi varázslatot is, amit feltaláltál?

- Egy kivételével az összeset – simította meg az arcom.

- Azt az egyet miért nem? – kérdeztem.

- Mert azt az ellenségeimnek találtam ki.

__________________________

*-gal jelölt terültek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.