- A véletlen műve csupán - mosolygok kedvesen, majd megragadom Shawn kezét. - menjünk - immáron zaklatott vagyok, mintsem kedves. Shawn zavartan összevonja a szemöldökét, majd amint megindulok és húzni kezdem Őt is, magához tér és kíváncsian pillant le rám, majd hasamra.

- Del..? - halkan szólít meg, bár nem reagálok. - Dela!

- Shawn! Néha annyira ki tudnak készíteni a rajongóid! Minden hülye teóriát kitalálnak, kavarják a szart és néhányan még mindig nem békéltek meg azzal, hogy együtt vagyunk, vagyis már össze is házasodtunk. Olyan jó lenne néha, ha egy átlagos pasi lennél, nem valami világsztár!

- Shh, nyugodj le, nem kell rájuk figyelni. Csoda hogy nem azt mondta, hogy kerekebb a hasad.

- Pedig az, nem? Kerekebb - nézek fel rá idegesen, majd köntöse zsebébe nyúlva elveszem tőle a szoba kártyáját és pillanatokkal később nagyra tárom az ajtót. - ugye az?

- Igen, de...de nekem így is tetszik - motyogja halkan, mire hangosan felmordulok és belevetődök az ágyba. - de Canie...nem...szóval nem vagy terhes, ugye?

- Hogy a fra...hú - hatalmas önkontroll kell ahhoz, hogy ne kiabáljak. Nem rá haragszom, tulajdonképpen nem is a lányra. Inkább a helyzet bosszant fel, de az nagyon! - nem vagyok terhes, oké?

- Oké - felsóhajtva ül le mellém, ebből a sóhajból pedig azonnal tudom, hogy most egy hosszú monológra kell számítanom a részéről. - Candel, annyira fura vagy...elhiszem, hogy valami okból fáradt vagy, de sosem voltál még ennyire ingerült. Nem tudom mi történt, ameddig távol voltam, de biztosan nem valami kellemes, tekintve hogy nagyon megváltoztál. Ideges vagy, szinte folyamatosan aggódsz valami miatt és nem tudsz ellazulni. Őszintén érdekel, mi a gond, de persze megértem, ha fel akarsz készülni rá. Csak szeretném visszakapni a feleségemet, aki mindig vidám, folyton nevet és lehetetlen felbosszantani. Szeretném, ha megint a laza és humoros Candela Geoff állna előttem, az a szuper lány, akit egy hatalmas csókkal hagytam magára tizenegy hónappal ezelőtt.

- Elfelejthetnénk az előző néhány órát és kezdhetnénk teljesen előről? - kérdezem halkan, mire szélesen elmosolyodik.

- Hát hogy a viharba ne!? - vigyorodik el, majd feláll és kezeit nyújtja. Mosolyogva fogom meg, mire felhúz és magához ránt. - Candela, végre, hogy láthatlak!

- Nagyon hiányoztál, te férfiállat - karolom át a nyakát nevetve, mire Ő is hangosan felnevet és erősebben szorít magához. - baromi szexi vagy, mondták már?

- Csak ezt hallom - nyújtja ki a nyelvét, mire felkacagva nyomok egy puszit állkapcsára. - hú Can, kirúgunk a hámból?

- Ne akard megtudni, mennyire - vigyorodok el, majd az ágynak hátat fordítva bedőlök a párnák közé. - és most gyere rám, te mocskos szépfiú!

* * *

- Egy év sok idő? - kérdezi halkan Shawn, miközben a hajamat birizgálja. Még kicsit gyorsabban veszem a levegőt a megszokottnál, de már egészen nyugodt vagyok, akárcsak Shawn. Mellkasán pihenő fejemet megemelem, bár ujjaimmal minduntalan simogatom kissé izzadt hasát.

- Attól függ - nézek a szemébe. - mire?

- Nélküled - mosolyodik el kedvesen.

- Attól függ - ismétlem magam vigyorogva. - az édes mosolyom nélkül, a gyönyörű szemeim nélkül, a csodás kisugárzásom nélkül, netán a magávalragadó ágytechnikám nélkül..?

- Nélküled - nevet fel halkan. - ez magába foglalja az előbb elhangzottakat.

- Ezesetben igen, meglehetősen sok idő - bólintok. - csoda, ha kibírsz nélkülem egy percet, én vagyok az éltetőd - még folytatnám saját magam komolytalan fényezését, bár a telefonom megcsörren. Imádkozok, hogy ne Julia legyen az. Feleslegesen... - mi a franc van?

- De kedves vagy, csak nem megzavartam valamit? - nevet bele a telefonba, mire megforgatom a szemem. - Még mindig nagy van neki?

- Hát, nem ment össze - nevetek fel Shawnra nézve, mire csak zavartan vigyorogva összevonja a szemöldökét. - mit szeretnél?

- Megy a hasa - mondja, mire felsóhajtok. Na ezt most hogy mondjam el úgy Julianak, hogy Shawn ne fogjon gyanút..?

- Most nagyon figyelj és értsd amit mondok! Amikor nagyon rosszul voltál és elvittem helyetted Jamiet a dokihoz, az azt mondta, ilyen korban ez gyakori, inkább anyatej kell a picinek, mint tápszer. Vagyis Jam esetében, mert érzékeny rá a kicsi gyomra. Konkrétan nem lesz tőle beteg, csak a tej mégis csak jobb. De mivel állításod szerint jelenleg nincs tejed, így kénytelen vagy tápszert adni neki, sajnos most nem tudsz ezzel mit kezdeni. Várj pár napot, aztán hátha tudsz neki tejet adni - büszke vagyok magamra, amiért Juliaval tudtam közölni a tényeket anélkül, hogy Shawn bármit is megértsen belőle. Tulajdonképpen tényleg ügyesen megoldottam.

- Aha, vágom. Nagyon jó. Akkor siessen az a tej, mert ez valami borzasztó!

- Jól van - nevetek fel, mire Shawn felsóhajt. - figyu, leteszem. Minőségi időt kell töltenem az én szuperszexi férjemmel.

- Jó, csak ne csináljatok még egy Jamiet, elég egy kis fosos, kettő már sok lenne - szórakozottan nevet, én pedig csak mosolyogva forgatom meg a szemem. Elköszönök, mire Ő is így tesz és bontjuk a vonalat.

- Julia nem bír a gyerekkel...

- Minek kellett neki..? Nem értem. Neked is ment az abortusz, a mai beszélgetéseket figyelembe véve pedig neki sem ártott volna.

- Ez azért kicsit gonosz - vonok vállat, közben ismét hozzábújok. Ő újra a hajamat kezdi simogatni, én pedig elégedetten felsóhajtva fontolóra veszem, hogy talán itt az ideje a felvilágosításnak. Felpillantok rá, nyugodtnak tűnik, nem tudom elképzelni, hogy kiverné a balhét akár közlöm vele a nagy hírt, akár nem. Shawn mindig is ilyen volt, egy ágyas kaland annyira hatással volt rá, akár egy jófajta nyugtató: mindent képes volt higgadtan kezelni, amit sokszor ki is használtam. - Shawn...

- Candie? - mosolyogva vezeti rám a tekintetét, bár arca megkomolyodik, amint megpillantja, hogy félve ajkamba harapok és úgy pislogok rá. Maga vagyok a megtestesült idegesség! - Hű...baj van?

- Nem tudom, hogy kezdjek hozzá...nagyon félek a reakciódtól.

- Csak mondd ki egyszerűen, talán az lesz a legjobb - mosolyodik el, közben kedvesen végigsimít kipirult arcomon. Rettentően félek. - vagy rádbízom, ahogy neked kényelmes. A lényeg, hogy...

- A baba a miénk - nyögöm ki, ezzel beléfojtva a szót. Shawn fel sem fogja amit mondok, hirtelen eltol magától és a szemembe néz. - nézd, én...nem volt szívem, annyi boldog anyuka és apuka volt a parkban, hogy nem volt szívem megfosztani Őt az élettől. Shawn, az abortusz a gyilkolás egy legalizált fajtája, nem akartam megölni Őt, nem akartam elvenni magunktól a babánkat - teljesen kiborulok, kissé magamon kívüli állapotba kerülök, érzem, ahogy fokozatosan elvesztem az eszem. - te nyugodt szívvel képes lettél volna ezt tenni vele?? Ő egy kisbaba, aki hihetetlenül édes, a Jamie név pedig igenis csodálatos és külsőre sem kívánhatnál gyönyörűbbet. A feje alakja tökéletes, egyáltalán nem furcsa vagy más, mint egy átlagos csecsemőé! Eszméletlen aranyos a kacaja, emberfeletti mosolya van és a szemei úgy ragyognak, olyan életrevalóan csillognak, hogy rossz belegondolni, hogy majdnem elvesztettük Őt. És én csak...csak - időt sem kapok befejezni, Shawn közbevág.

- Candela - a nevem vétekszóként bukik ki ajkai közül, folyamatosan remeg, megállás nélkül rázza a hideg és attól tartok, hamarosan kitörik belőle valami kegyetlen, amit később mindketten megbánunk majd. Sosem láttam még ilyennek, egyszerűen csak lesokkolt és megfordul a fejemben, hogy talán elfogta a rosszullét is. Nem a döbbent fajta rosszullét, hanem az, amikor el is hányod magad, szédülsz és látáskiesésed van. Frusztráló látványt nyújt, az egyszer biztos. - nem fogok kiabálni, pedig hidd el, nagyon jólesne - alig hallhatóan beszél, baromi nagy önkontrollt erőltet magára, én pedig képtelen vagyok felfogni, hogyan lehetséges ez. Hálát adok az égieknek, amiért valóban annyira unatkozott a turné utazásain, hogy a határait erősítette. - először felteszem a kérdést: mégis hogy a francba voltál képes eltitkolni előlem - egy pillanatra csendben marad, de csak mert a hangja akaratlanul is növekedésnek indult. - mégis...mégis hogyan tudtad eltitkolni, hogy megtartottad?? Hogy volt merszed és hogy sikerülhetett?

- Kérlek ne kapd fel a vizet, tudom hogy egy hajszál választ el attól, hogy tombolni kezdj és hidd el, teljes mértékben megértelek, de te is próbálj meg az én fejemmel gondkozni - ekkor már nem vagyok közel hozzá, a takarót magam elé tartva ülök az ágy egyik végén, Ő pedig a másikon. - megértem, ha most nagyon haragszol rám, persze, ez nyilvánvaló és nem lep meg, de én...nem bírtam volna megtenni azt, kérlek értsd meg. Ő a mi kicsikénk, egy gyönyörű csöppség, akit...

- Akit Jamienek hívnak - egy hatalmasat üt a matracba. Részben megnyugtat, hogy hirtelen ez a legnagyobb problémája, mégis rettentő kicsinyesnek tartom a névvel való óriási törődését. Nagyot nyelek, nem akarom a tudtára adni, mennyire gyerekesnek tartom. - Jamie? Komolyan Candela? Mennyi idős pontosan? Mikor született? Geoff vagy Mendes? Miért...hogyan...Candela, miért nem beszéltük meg ezt? Azt hittem, a kapcsolatunk meseszerű és irigylésreméltó, hogy nincsenek titkaink egymás előtt, hogy mi mindent megbeszélünk és hogy a szerelmünk felhőtlen! Azt hittem, a bizalmam kölcsönös és...nem tudom, nem tudom mit kéne most tennem. Nem tudom, boldog legyek vagy mérges, hálás vagy dühös. Nem tudom, sírjak vagy nevessek, fogalmam sincs, mit csináljak. Haragudnom kéne rád? Candela, nem érzek semmit, sokkot kaptam és nem tudom, mit kezdjek most magammal - látszólag teljesen magába van roskadva, csak néz ki a fejéből bambán és nem moccan. Néha megremeg, meg persze lélegzik, de a pislogás is ritka.

- Tudom és mindenre nyitott vagyok, te vagy a főnök, csak könyörgöm, ne dobj ki minket - ekkor jelenik meg az első könnycseppem. Addig nem hogy vissza tudtam tartani, hanem egyenesen nem bírtam sírni. Pedig nagyon is jólesett volna felzokogni, de nem ment...ahhoz túl nagy sokk ért. - Shawn...

- Nem doblak ki. Eszem ágában sincs. És a gyerek is marad. Csak...hagyj most egy picit magamra, kérlek.

Bólintva bújok ki az ágyból, majd pillanatok alatt magamra kapok valami göncöt és a telefonomat megragadva kisietek a szobából. Shawn még mindig mozdulatlanul magaelé bambul és ez kezd egyre rémisztőbb lenni, de nincs merszem hozzászólni, így csak némán teljesítem a kérését és magára hagyom.

- Julia - hangom vékony és nagyon remeg, barátnőm pedig már ebből tudhatja, hogy mi történt. - elmondtam.

- Sejtettem...hogy reagált? Nagyon gáz volt? Ugye nem haragszik annyira? Ki fog titeket rakni?

- Lesokkolt. Nagyon durván! Ijesztő volt Őt így látni, ledermedt és remegett végig, mint aki pillanatokon belül eltávozik az élők sorából, de komolyan! Jelenleg nem haragszik, azt mondta, semmit sem érez, teljesen üres és nem tudja, mihez kezdjen most. Az viszont megnyugtatott, hogy próbált végig nyugodt lenni, csak egyszer szökött fel a hangja, de visszafogta magát, aztán közölte hogy nem dob ki és a gyerek is marad.

- Akkor nem olyan vészes - sóhajt fel megkönnyebbülten. - figyu, Shawn jó srác, értelmes és okos, meg minden. Nem kell félni, van esze és tudja jól, hogy jelen esetben mi a helyes döntés - Julianak tehetsége van ahhoz, hogy megnyugtasson, valahogy mindig sikerül kihúznia a gödörből. Nagyon ügyesen bánik a szavakkal, ezzel kompenzálva a túlzott dominanciáját és azt, hogy bevallottan irányításmániás. - és most mi van, kiküldött?

- Hisz ismered, le kell nyugodnia és ez csak akkor sikerülhet, ha egyedül van. A folyosón vagyok az ajtónak dőlve, szerintem rendelek magunknak kaját úgy két óra múlvára.

- Gondolod addigra lenyugszik..?

- Nagyon remélem...

_______

Dela, Dela...ez bátor döntés volt🙄

2019. 02. 05.
Kedd