Az ablak hatalmas csattanással tört össze, beeresztve a kinti eső hangját. Villámlás, majd néma csend. Ezt a csontba hatoló, fojtó csendet a hősök kis csoportjának zúgolódása és a rendőr sziréna vijjogása töri meg. Majd hirtelen minden elsötétül. Próbálok kapcsolatot létrehozni a ház biztonsági rendszerével, de nem érzékelem, sőt, semmit nem érzékelek. Az ájulás szélén vagyok, amikor meglátom a kezében a gomolygó erőt. Tudom, hogy nincs sok megoldásunk, de ez veszélyes mind rá, mind rám nézve is.

- Te mit csinálsz?! - ordítok rá, ő pedig azzal a pimasz tekintetével néz rám, amibe beleszerettem.

-Megmentem az irhánkat! Azt! – kiabálja túl a robbanások hangját.

A következő pillanatban pedig egy hős tűnik fel, alig lehet tőlünk fiatalabb, biztos szárnysegéd. Sajnálom a srácot, de nincs mit tenni, követnünk kel a tervet. A társamnak muszáj volt azt tennie, amit tett, nekem pedig végig kellet néznem.

Most pedig arra gondolok, hogy hogy a fenébe jutottunk el idáig?!

Kezdjük az elején, a nevem Yokuharu Seika, ami annyit tesz „Kapzsi élet". 15 éves középiskolás a Yokuharu klán 35. örököse.

A családom már a japán klánháborúk idején is a befolyásos nemesek közé tartozott, az első kereskedőkhöz tartoztak, akik nyugati termékekkel kereskedtek, mára már több ezer vállalat tartozik hozzá. A Yokuharu Klán a képességek megjelenése után szétesni látszott, viszont a családfőnek az egyik törvénytelen gyermekének olyan képessége lett, mellyel átvette az irányítást a klán felet, majd helyrepofozta azt. Az képesség neve a kapcsolat volt. Ezzel a képességgel bármivel feltudja venni a kapcsolatot és annak tulajdonságaival rendelkezni tud. Például; ha egy sziklával kapcsolódik össze, akkor sziklaszilárd lesz. Ha egy állattal, akkor annak a tulajdonságait. De tud emberekkel, növényekkel és gépekkel is kapcsolatot létrehozni. Emellett a kapcsolódó dologba bele tud érezni és valamicskét írnyitani tudja azt.

Ezután ez a képesség lett családunk gerince és büszkesége. Idővel gyengülni kezdet ez a képesség. Nagyapámat hatalmas csalódásként élte meg, hogy egyetlen fia képessége annyira gyenge, hogy csak a fém tárgyakkal képes kapcsolatot létrehozni. Ennek érdekében erős képességgel rendelkező menyet választott fiának. Anyám képessége a „Holdkóros": az emberek ösztöneit tudja irányítani. Nagyapám abban reménykedett, hogy ezzel felfrissül a családi vérvonal. Nem is kellett sokat várni az eredményre, mert megszülettem én, aki a Kapcsolat képesség minden lehetőségét élvezte. Ezzel hatalmas örömet szereztem a családnak, viszont hatalmas féltékenységet okozott saját apámnak.

Apám a saját apjától és családtól kapott intrikától és a benne felgyülemlett haragtól bűnözőnek adta a fejét, Kitetsu néven. A Kitetsu, ami annyit tesz, hogy vas démon, ezt két dologra mondják, az egyik a Vas Oni, mint egy yokai, a másik jelentése egy fegyverre utal, ami egy pöröly hegyes kiállásokkal. Képességével különböző fegyverekkel vette fel a kapcsolatot és rengeteg embert megölt, megkínzott vagy megcsonkított. Végül T.I.M. tophős fogta el őt. A történtek hatalmas csapásként érte a nagyapámat, aki mindig a tisztességről és tekintélyről beszélt. Én alig múltam 7, de már az ígéretes jövőm, nem is volt olyan ígéretes. A tehetséges és nagy jövőjű jelző mellé megjelent, a gyilkos fia és a fattyú.

E jellemzőkkel töltöttem gyermekkoromat, anyámnál betelt a pohár és 12 éves koromban visszaköltöztünk anyai nagyszüleimhez, akik csak azzal a feltétellel fogadtak be bennünket, ha a „folt, a klán hírnevén" vagyis én, hős leszek. Az anyám családjában egy férfi csak akkor léphetett be a céghez, ha legfeljebb 5 évig profi hősként tevékenykedett. Yokuharu nagyapa és Bitoku nagyapa megegyeztek, hogy ez a legjobb döntés a cégjeik és az én számomra is.

Így lett az, hogy az egy évvel idősebb unokatestvéremmel Zetsukóval kezdtem edzeni, aki a következő feje lesz a Bitoku klánnak, a nagyapám és a nagybátyám után. Az elköltözésünk ellenére, nekem megmaradt a Yokuharu rangom, apám tettei miatt, viszont a klán úgy döntött, hogy engem tesznek meg örökösnek, ezzel a már így is nagy nyomást tovább növelték rajtam.

3 év edzés és különóráknak köszönhetően ajánlással mehetek felvételizni, a UA-be. Most fáradtan és kényelmetlen öltönyben állok az anyámmal, a nagyapáimmal és a nagybátyámmal. Nem mintha közel állnék a családomhoz, de azért nem is ismeretlenek. Csak annyi, hogy mi egy „nemes család" tagjai vagyunk, nekünk tartani kell a „társadalom által elvárt" normát, főleg, hogy a Bitoku család unokája, akinek az apja egy gyilkos gonosztevő hősnek jelentkezik, nem is akárhogy, ajánlással. Szóval a kapuban a fotósok hada villogtat ránk. Már látom is a címlap sztori cikkeket: „Kitetsu fia hős akar lenni" „A Yokuharu és a Bitoku klán közös nagy projektje: Gyilkos fiából hőst" „Mit szól Kitetsu, fia döntéséhez?" „Lefizetik a UA-t?". Nem kell plusz csont a vérebeknek, viselkedünk, ahogy azt elvárják tőlünk.

Amikor elérkezett az idő, meghajoltam a nagyszüleim, majd nagybátyám, végül pedig a bíztató mosolyú anyám előtt. Mély levegőt veszek és elindulok a UA felé, át a kapun, a legendás hősképző bejáratához. Amikor is meghallom, hogy a vakuk újra villognak, egy guruló hang, ami felém tart, majd egy parancsoló hangot. Hátrafordulok, a következő, amire emlékszem, hogy egy aranyhajjal és igézően vörös szempárral rendelkező lány a karjaimba esik. Nem is volt sok időm a bámészkodásra, mert egy nem ép kecses kéz csattant az arcomon, aminek a tulajdonosa éppen pufogva áll előttem. Hát, egyet biztosan tudok, nem így képzeltem el ezt a napot!

Sziasztok, hőstagozatosak! Új műbe kezdek Badoly77-tel, úgyhogy Makoto szemszögét nála leshetitek meg. Ez az első közös munkák, remélem tetszeni fog nektek, mert mi nagyon élvezük a közös munkát, úgyhogy vote-okat és kommenteket szívesen fogadunk, kritikákat is, úgyhogy jöhettek.

Plus Ultra!