Az összes mozgásforma közül a futást szeretem legjobban. Ha az ember elég gyorsan fut, akkor a világ körülötte szinte eltűnik. Ha pedig egyedül futok, valami csendes helyen, akkor tudok legjobban futni, néha direkt elutazok valami csendes helyre edzeni. Nem mondom el senkinek, hogy hova megyek, még a személyi komornyikomnak sem, aki közel áll hozzám. Az első pár eltünésemkor kiakadtak a felnőtek, de nem nagyon érdekelt, az ötödik eltünésem után már nem is figyeltek oda rám, úgyhogy havonta egy hétvégére mindig elhúzok a klánoktól és a felelőségvállalástól. Ott a vadonban nincs senki más rajtam kívül, nincs megbélyegzés, nincsen jópofizás és elvárások sincsenek, csak én, meg a természet lágy öle. Most hírtelen rám tört, hogy úgy elhúznék innen és hagynám fenébe ezt a hülye vizsgát. Viszont már ahhoz késő, úgyhogy megteszem és én leszek az első.

   Ahogy az omlásveszély területen cikázok és kerülgetem az törmelék darabokat, ellenőrzöm a kapcsolatomat a többekkel. Még mindig eszméletlenek, a kapcsolat még fent van tartva, de nem sokáig, úgyhogy felgyorsítom a lépteimet és növelem a sebességet. Mikor érnek kifelé az omlásveszély zónából, elém került néhány robot. A UA híres arról, hogy robotokat használ a vizsgáin. Tehát erre értette Kouta-sensei, hogy meglepi, nem is rossz, de rajtam nem fog ki.

   Lehajoltam és újra elindítottam a kapcsolati energiát, ami 20 robotot lelt a 10 méteres körzetben. Összekötöttem velük is magam, odafigyelve arra, hogy a többi jelentkezővel a kapcsolat ne szakadjon meg. Majd a robotoknak azt az utasítást adtam, hogy ne támadjanak meg, ha úgy tetszik, mondhatom, hogy megheckeltem őket.

   Szinte minden elektronikus eszközt meg tudok heckelni, néha szórakozásból is csinálom, hogy megtudjam, mire vagyok képes. Az eddigi legnagyobb rendszer, amit meg tudtam heckelni, az a Japán, a Kínai, az Orosz és az Amerikai és még sok más ország titkos adatbázisai, így sok mindent megtudtam, amit az államok eltitkolnak. Többek között azt is, hogy Japán megfigyel engem, ahogy Kína, Korea, Anglia és Amerika is. Ezt akár vehetem megtiszteltetésnek is, de ez azt jelenti, hogy mindannyian apám utódjának tartanak. A hecker tudásom tehát sok mindenre megtanított, úgyhogy ez a pár robot nem akadály nekem, úgyhogy simán csak tovább futottam a jeges út felé.

   Az omlásveszély pályánál felkaptam két vasdarabot, és a képeségemmel a cipőmhöz illesztettem őket, majd korcsolya pengévé alakítottam őket. Minden tárgyat, amit magamhoz egyesítek, alakítani tudom a kialakítását, ezt a kunsztot 4 évesen tanította apám, mikor még hős volt és apámnak tartottam, mostanra viszont a fegyvertáram egyike és már annyiszor használtam, hogy elő se jött ez az emlék. Biztos, csak a vizsga miatt, amit csak apám hibáinak helyrehozásai miatt csinálok. Biztosan.

   Ahogy siklottam átfele az úton, egy hatalmas energia- és dühhullám csapot meg és egyre éreztem, hogy az egyik felvételizővel gyengül a kapcsolatom. Meg se kellett néznem, hogy tudjam, a mogorva Csöppség az illető, valamiért pedig rossz érzés fogott el ettől. Az átlagemberrel kb 50-60 méterig kapcsolatot tudok fentartani. Őt kb az omlásveszély közepe tályán hagytam el, én most értem át a jeges pályán, ami azt jelenti, hogy 20 m után önerőből meg tudta gyengíteni a kapcsolatot? Sietnem kell, mielőtt megtörné a képességem hatását.

   A medencénél egy tábla jelölte, hogy csak uszva lehet átkelni, úgyhogy hezitálás nélkül beugrottam a medencébe és már úsztam is. Kb a felénél jártam, amikor éreztem, a kapcsolat szakadását, ami azt jelenti, nem sok időm van, hogy magához térjen az illető. Amint átértem a medencén, a többi kapcsolat is gyengülni kezdett és a folyóhomokhoz érve meg is szakadt. Innentől kezdve minden jelentkező kezd magához térni. Viszont az a lány már biztos a jeges pályához ért, akár már száguld is rajta.

   Újra letérdeltem és kerestem az ösvényt, minden folyó homokban van egy biztonságos útvonal, csak azon kel átkelni. Ezt azonnal megleltem és már indultam is, hátra nézve viszont láttam, hogy a lány már szalad a jeges úttól, a medence felé, újra meggyorsítottam a lépteimet és a labirintushoz érve megérintettem a sövényt és felvettem a kapcsolatot. Mivel ez egy nagyobb, összetettebb rendszer, több idő kellet, úgyhogy mire kész lettem, hallottam a csajt, hogy elérte a folyóhomokot és szitokszavakat vág a fejemhez. Nekem viszont nincs erre időm, úgyhogy befutottam az útvesztőbe, fejemben meg tartottam a labirintus tervrajzát, mint egy hologram lebegne a látóterületemen. Míg átértem, legalább két percre volt szükségem, de kiérve megláttam a célvonalat, amikor megütötte az orromat az éget szag.

   Már csak 15 méter volt kb a célig, mikor a labirintus sövénye szó szerint felrobbant a kijáratnál és meg jelent a pöttöm csaj, akinek az arcán éktelen düh sugárzott az arcából és azt üzente „Most meg fogsz dögleni", majd elordította magát, testéhez képest elég hangosan:

– DÖGÖLJ MEG TE FÉREG! ÍZEKRE FOGLAK SZEDNI TE KISPÖCSŰ STRÉBER!

   Már innen is éreztem, hogy ha nem vigyázok, ez a hibbant csaj tényleg megteszi és kinyír, úgyhogy újra begyorsítottam, mikor a semmiből a csaj a levegőn keresztül pörgött párat és előttem ért földet, elzárva a célhoz vezető utat.

– Basszus, ez tényleg megdöbbentett, és az a gyilkos mosoly az arcán? És miért meztelen (miért van meltartóban)! Jó, nyugi Seika, csak lazán! – gondoltam magam, kicsit megijedve.

– Ezt jól megcsináltad, mi lett volna, ha bemocskolod a ruhámat? – Porolom le a lábam, hogy megnyugodjak, összeszedjem magam és figyemen kivűl hagyjak, egy majdnem teljesen pucér lányt.

   Felnézve a lányra észrevettem, hogy még nagyobb lett a dühe, ha ezt egyáltalán lehetséges lenne. Jobban megnézve a kezében valami fekete füst féle gomolygot. Ezzel égette át magát a labirintuson? A nadrágja megperzselődött, a felsőjét elhagyta valahol és itt pózol majdnem anyaszült meztelenül (van rajta melltartó), az arca koszos, a haja meg össze vissza ált, tele sárral, levelekkel, meg ágakkal, ha a helyzet nem lenne komoly, biztos elnevetném magam.

– Nem csak a ruhád lesz bepiszkolva te arrogáns gerinctelen ... – elhallgatott, mintha agyalna valamin – AMŐBA! – Kiáltott fel a végén.

– Pfff...– csúszott ki végül a számon, nem bírtam bent tartani. – Hát, te sem úgy nézel ki, mintha szépségversenyt akarnál nyerni a közeljövőben... Csöppségem! – Vigyorogtam el és megigazítottam a lecsúszó szemüvegem.

   A csaj ezután, a mozdulat után, átjárta a hűvösség, de ez valamiért baljóslatúbb volt, mint a tomboló énje.

– Nekem nem is kell. Nem vagyok akkora bájgúnár, mint te, hogy aki pofára adja a sültkrumplit még az is kétszer kisüti az arcát az olajban miattad! – Válaszolt gúnyosan, de őszintén megvallva, nem értem mit jelent, amit mond. – A nagy pofáddal nem fogsz ám tarolni ebben az iskolában, feltéve, ha egyáltalán bejutsz! – Mosolyodott el, mint valami elmebeteg. – Gyere, harcolj velem! – Intett felém kihívóan.

   Kifújtam a levegőt a tüdömből és mély lélegzetet vettem, hogy megnyugodjak, mert már van tervem, hogy hogyan kezeljem ezt a helyzetet, és ha nekem van tervem, akkor azt végig fogom csinálni.

– Látom T.I.M. mire neveli a lányát, a forrófejűség családi jellemvonás!? – Fordítottam félre a fejem miközben az államat simítottam, mint amikor gondolkodni szoktam.

– HOGY MERSZ APÁMHOZ HASONLÍTANI?! – Ordította szinte égő szemekkel és felém vetette magát.

– Egyből betalált, ez az Seika, csak folytasd! – Utasítottam magam.

– Miért? Talán az első számú hősnek a gyerekének nem jó lenni? – Ugrottam el a valami elől, amit felém hajított.

   Láttam, hogy ez érzékeny pont a számára, mert azonnal leállt és keresztbe font karral, lesújtó tekintettel bámúlt rám.

– Pontosan olyan jó, mint egy hírhedt gonosztevő fiának lenni – vágott vissza, pont olyan beszólással, mint amire számítottam.

– Úgy bizony Csöppségem, csak veled ellentétben, nekem már nyolc éves korom óta nem számít, hogy mit gondol rólam az apám. Ja, és ne gyere nekem azzal, hogy nem! – Léptem hozzá közelebb minden egyes szóval, de nem szakítom meg a szemkontaktust, ami csak még nagyobb döbbenetet okozott az arcán. – Minden az arcodra van írva, hercegnő! – Kacsintottam egyet, majd, tornászokat megszégyenítő szaltóval átugrottam a döbbent lányt.

   Épp átléptem a célvonalat, mikor valami telibe talált hátulra, amitől előrezakóztam és hömbörödni kezdtem. A végeredmény az lett, hogy én háttal értem földet, a csaj meg a mellkasomra esett, ami annyira szűrreális, hogy nevetnem kellene. A csaj arca teljesen zavartságot tükröz, főleg mikor találkozott az arcunk ép mondani akart volna valamit, de a hangosbemondón megszólalt Kouta-sensei hangja a hangosbemondóban.

– És az első helyen Yokoharu Seika végzett, második helyen pedig Kyoku Makoto! – Mondta monotonon. – És ha megkérhetlek, hagyjátok abba az enyelgést! – Viccelt velünk.

– Senseinek igaza van, szeretem, ha egy lány kezdeményez és felül van, de azért leszállhatnál rólam! – vicceltem el én is a helyzetet.

   A csaj, akit ezek szerint Kyoku Makoto-nak hívnak felpattant és egy fekete gomolygó gömböt dobott a bemondónak. Majd tombolásba kezdett, amikor pedig felém nézett, megdöbbentett, hogy az egész szeme befeketedett, mintha megszállta volna egy démon. Körülötte fekete köd kezdett gomolyogni és a föld is elkezdett porladni körülötte.

– Kyoku-san, térj észhez! – Kiáltottam neki, de nem értette, hogy mit mondok és felém kezdett el jönni.

   Ahogy felém haladt, úgy porladt el a talpa alatt a föld. Ilyenkor csak egy dolgot, kell tennem, egyetlen technikám van, ami használhatok, egy végső technika. Úgy hívtam el, hogy Pandóra, mert az emberek legmélyébe hatolok, mint Pandóra szelencéjében, hogy előhozzam a tudatukat. Eddig még csak kétszer kellet használnom és több órára kiütött, mert teljesen összeköt az illetővel a képességem. De most csak ezt tehetem, úgyhogy odaugrottam a megtébolyodott lány mellé és megérintettem.

   Az érzés, amit elfogott, nem is tudom leírni, mintha mindent és semmit se éreznék egyszerre. Olyan volt, mintha a lány tudata keveredne egyszerre túl sok mindennel... Káosz. Ez jutott eszembe, Káosz. Ennek a lánynak az elméje teli van zűrzavarral. Aztán azon kapom magam, hogy a tudatom egyre jobban belevesz ebbe a káoszba, de tovább kel haladnom, így használtam rajta a Pandóra technikámat és elhomályosult előttem a világ.

   Hello Hőstagozatosak, itt az új fejezet, amit írtunk @Badoly77-valírtunk, úgyhogy ne felejtsetek elmeni oda is Makoto szemszögét elolvasni