———————————————————————

17. kérdés eredménye: CSÓK

———————————————————————

Minho mosolyogva, elégedetten hagyta ott az éttermet mikor hazaindult - figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy rég' otthon kellett volna már lennie, hisz munkaideje jócskán véget ért -, de mikor félúton járt, s elolvasta felmenőjének üzenetét, rögtön megrettent, s elöntötte a jeges pánik; még sebesebb tempóra kapcsolva iramodott meg. Fogalma sem volt, mégis milyen helyzetbe keverhette magát Lix, hogy ilyen tömör és össze-vissza üzenetet kapott anyjától, de feltételezte, hogy nem olyan súlyos, mint amilyennek hangzott.

Hisz a kisebbel nem történhet semmi rossz - ő egy angyal, ugye?

- Mit tettél már megint? - kiáltott fel a megviselt hölgy zokogva, ahogy beesett az előbbiekben említett fiú a leharcolt, atomjaira robbant, első emeleti lakásba; szerette volna azt hinni, hogy elméje valami borzalmas, ördögi játékot űz vele, de rögtön kitisztult bódult állapotban lévő elméje, amint megpillantotta öccsét, ki a kanapén feküdt, s egy jéggel teli zacskót nyomott felszakadt, alvadt vérben úszó tarkójára.

- Mi a fasz?! - bukott ki az idősből nem figyelve a szavakra, majd a tajtékzó asszonyt egyszerűen odébb tolta, s a felismerés végett valósággal a fiatalabb mellé borult. - Mégis ki tette ezt veled? - kérdezte könnyeivel küszködve, egész testében remegve, miközben várt a túlságosan is jogos feddésre; ám ehelyett Felix halovány mosollyal, nyugodtan köszöntötte.

- Szia bátyó - suttogta reszelős hangon, s azonnal kinyújtotta kezét, hogy gondoskodóan le tudja törölni Min arcáról az időközben elindult cseppeket. - Jól vagyok. Csak kerestek néhányan. De nem találtak meg - jelentette ki reszketegen nevetve, próbálva nem kimutatni, mégis mennyire lüktet a fején lévő vérvörös seb, de ahogy felkelt, s elkezdte volna szokásos szövegeit, rögtön testvére karjaiba zuhant, aki készen állva minden eshetőségre karolta át keskeny derekát, s ellenvetést nem tűrve vezette a hálóba.

- Annyira sajnálom, hogy miattam történt ez az egész - cirógatta meg Lix haját finoman. - Esküszöm, rendbe hozom, bármibe kerül. Annyira sajnálom, hogy ilyen rossz testvér vagyok. É-... - folytatta volna, ám valami eget rengetően hangos, dobhártyaszaggató koppanás hangzott fel a nappali felől, így egyet sem gondolva, se perc alatt termett talpon, s felkapta az első keze ügyébe kerülő tárgyat az asztalról. - Egy kibaszott váza? - motyogta maga elé hitetlenkedve, de "ez is jobb, mint a semmi" címszóval elindult, s lassan, óvatosan nyitotta ki a félig betörött ajtót. Már majdnem lendítette is a tárgyat, nem odafigyelve, ki van a nyílászáró mögött, mire egy férfiasnak nem mondható, kislányos sikítás törte meg a kellemetlen csendet. Erre a reakcióra azonnal leejtette az amúgy is foghíjas kerámiát a földre, s hálát adva istennek vette észre, hogy legjobb barátja, Chan áll kővé dermedve küszöbükön.

- Mi a jó istent csinálsz, te hadibarom? - szitkozódott, amint rendezte légzését, de ahogy végigvezette tekintetét a káoszon
mely átsöpört a lakáson, hasonlóan tanácstalan helyzetben találta magát, mint percekkel ezelőtt az idősebb. - Itt meg mi az anyám picsája történt? - tudakolta szórakozottan, mire megjelent mögötte Mrs. Lee, s aprókat köhögve adta tudtára, hogy mindent hallott. - Öhm.. - makogott össze-vissza - csókolom, szép napot, meg minden ilyesmi - fejezte be rögtönzött gondolatmenetét, melyet már az asszony sem bírt ki kisebbfajta mosolygás nélkül, így egy apró, alig látható görbületet engedett meg magának. Ám ahogy a mellette álló barnán állapodtak meg szemei, csalódottan rázta meg őszes tincseit.

- Megyek dolgozni, addig oldjátok meg ezt a katyvaszt. Nem érdekel hogyan, de oldd meg, fiam. Ha pedig nem kerülsz ki ebből a helyzetből, nem élhetsz itt többé. Nem sodorhatsz bajba minket, Minho. Szeretlek, de nem fogom végignézni, ahogy a fiaim is meghalnak. Ebből elég - adott kedveskedő, érzelmes csókot az előtte álló fiatal homlokára, majd egy utolsó sóhajt hallatva libbent ki a lépcsőházba.

- Mégis mit kezdesz magaddal? - biccentett Chan a barna felé, kinek agytekervényei szüntelen forogtak; majdnem meg sem hallotta a szavakat.

- Fogalmam sincs - jelentette ki kétségbeesetten, leplezve Changbinnal közös tervét. - Különben is - fordult, ahogy kezébe vette a lapátot és a seprűt -, te mit csinálsz itt?

- Anyud írt - mondta a szőke nekiállva a néhány perce kiosztott takarításnak. - Nem tudtam, hogy melyikőnk ér előbb ide, de örülök neki, hogy késtem - törölte meg homlokát. - Anyud sírását sosem tudnám bőgés nélkül kibírni - nevette el magát a keserédes emlékekre. - Remélem tényleg kitalálsz valamit, hogy kihúzd magad az adósságból. Tudom, mennyire szar, de meg kell tenned. Ha nem érted, anyudért és Felixért.

- Meg Changbinért, persze - suttogta észrevehetetlenül Minho, elkezdve a söprögetést.

Tudta, ez így nem mehet tovább. Most az egyszer meg kellett tartania ígéreteit; s végre valahára úgy tűnt, ez nem is lesz akkora lehetetlenség.

......

- Ne bassz, hogy Seungmint így lepattintottad - esett le az álla Hyunjinnak, miközben legjobb haverja a kocsi motorházának tetején foglalt helyet, s felváltva szívtak egy cigarettát; van, ami sosem változik. Mikor először kipróbálták a dohányzást, akkor is íve cselekedtek; ezen pillanatok olyanok voltak, mint a régiek. Kellemesek és gondtalanok: örömteliek.

- Nem kellett azt lepattintani azért - forgatta meg szemeit Bin, ahogy elpöckölte száláról a hamut. - Amennyire próbálja beadni, hogy mekkora arc, akkora egy gyökér -  emelte tekintetét a Holdra, ahogy végigjátszotta magában az este legfontosabb pillanatait; azokat a pillanatokat, melyeket még oldalbordájának sem mert elmondani. Bármikor, amikor Minhóra gondold, teste s lelke is lángra lobbant. Mégis... Valami furcsa kötődés fűzte Lixhez, amit még ő sem értett meg. - De amúgy kár, hogy nem jöttél el - terelte el gondolatait egy féloldalas mosolyt villantva társára. - Tudod, hogy nélküled semmi sem az igazi - mondta vigyorogva, s már meg sem próbálta megállítani Hyut, így készségesen követte végig szemével, ahogy az felmászik az egyik közelükbe eső tűzlépcsőre, s úgy téve, mintha semmi rosszat nem tenne kezd el sétálni a rozoga házak tetején.

- Tudod, csodálkozok rajtad - húzott elő egy újabb mentolos rudat a magas, majd nem zavartatva magát kezdett újabb pöfékelésbe. - Régen olyan voltál, mint mi. Most mégis megváltoztál... Remélem nem fog sokáig tartani ez az egész - szorította össze ujjai között a szálat, majd agresszívan a földre dobta, s jól meg is taposta. - Nem akarom elveszteni a legjobb barátomat néhány senki miatt...
Vagyis helyesbítek. Nem fogom elveszteni a legjobb barátomat néhány senki miatt - villantott eszelős, fülig érő görbületet, ahogy leugrott a már legalább ötször megjárt házról. - Ha pedig ehhez az kell, hogy tegyek valamit, megteszem - szűrte ki fogai közül, amint elindult a parkolóban álló autó felé.

- Sosem vesztesz el, Hyunjin - kiáltott utána Changbin, legyűrte a torkában keletkezett gombócot. - Örökké bohócok maradunk - jelentette ki suttogva, ahogy bepattant a járműbe, s nyugtalanul, torkában dobogó szívvel fordította el fejét az ellentétes irányba, miközben felbőgött a motor.

Hazudni bűn - főleg annak, aki a legtöbbet jelenti számodra.

———————————————————————

18. VÁLASZTÁS - mindenkihez szóló kérdés

határidő: 20191208

⇨ TELEFONBESZÉLGETÉS
  
⇨ SZEMÉLYES TALÁLKOZÓ

———————————————————————

Hello, Guys
Sajnálom a késést, de szalagavatóm lesz, és per pillanat azt sem tudom, hol vagyok lol
A részeket próbálom legalább hetente hozni, de sajnálom, ha nem jön össze.
Remélem tetszett - véleményeknek mindig nagyon örülök, és tessék szavazni, hihi
Legyetek jók, majd tali!