9. fejezet – Gyakorlatok és emlékezetkiesés

 Másnap reggel Harsány Zoét és Dylan Bauert két külön angol tanár oktatta. Szükség volt két tanárra, mert Dylan és Zoé nem egy szinten álltak angolnyelvből.

 Tinát, Charlotte-ot és Charles Fowardot az Igazgató tanította addig arra, hogy hogyan kell az elme segítségével a földből és a kövekből egy nagy egységet alkotni. Hogy ezt miért kell a gyerekeknek megtanulniuk? Egyszerű a válasz: ha képesek egységet létre hozni, és rá tudják dobni az ellenségre (természetesen az agyukkal), akkor az ellenség kimerül a hatalmas súlytömegtől.

- Arra kell figyelni, hogy ne alkossunk akkora tömeget, amit el nem bírunk el, – mondta az Igazgató – és még arra, hogy ne veszítsük el az irányításunkat a művünkről. Most pedig bemegyünk abba a terembe, amiben ezt a feladványt gyakorolhatjátok. Majd úgyis gyakoroljuk, hogy egyszerre csináljátok és együttesen egy még nagyobb tömböt képeztek. Ezért is van szükség az összhangra.

 Az Igazgató egy keskeny, alacsony ajtóhoz vezette Tinát, Lottot és Charlest. Csak Lotte-nak nem kellett lehajolnia, mivel ő alacsony volt.

- Ez a nyílászáró rejti maga mögött a tantermet, ami nekünk tökéletes? – kételkedett Tina.

 Az Igazgató kinyitotta az ajtót, abban a pillanatban mindannyian egy sötét szobába tekinthettek be. Amint beléptek a terembe, egyből világos lett.

- Ez mégis hogyan lehetséges? – tűnődött el Tina.

- A világosságot az elmémmel teremtettem. Valamennyien képesek lesztek majd a jövőben erre – ez a mondat Tina fejéből szólt.

- Igazgató Úr, ön az? – kérdezte Tina csodálattal és ámulattal vegyesen. Főszereplőnk felfedezte a gondolatban kommunikálás képességét. Az Igazgató viszont nem felelt, de tudta, hogy ez a lány erősebb, mint hitte. A gondolatátvitel nem a legegyszerűbb képesség. Nem szoktak a tanoncok csak úgy maguktól ráeszmélni.

 A teremben egy óriási bábú állt. Sirett úr elmagyarázta, hogy a földből alkotott egységet erre az alkalmatosságra kell majd irányítani.

- A célpont a gonosz, ti mérgesek vagytok rá, ne sajnáljátok! Még most csak az egység megalkotását gyakoroljátok! – magyarázta hevesen az Igazgató. – Rajta, vessétek bele minden erőtöket! Koncentráljatok!

 Tina lehunyta a szemét és összpontosított. Erőt merített a földből, érezte a föld jelenségét. Aztán arra figyelt, hogy az összes föld és kő álljon össze. Kinyitotta a szemét, és látta, hogy a többieknek nem is maradt föld, se kő, mert ő elhalászta tőlük mindet. De csak egy másodpercig lebegtek a részecskék, mert a lány nem bírta már el a halmot. Viszont a kishölgy titokban rettentően büszke volt magára.

 A többiek, azaz Charlotte és Charles felmutatták a hüvelykujjukat. Még az Igazgató is mondott valamit:

- Kezdetnek egész jó, - aztán meg így szólt: – Tina, látom fáradt vagy, úgyhogy Miss Alicia mindjárt elkísér a kiválasztottak lakosztályába. Addig míg pihensz mi a többiekkel gyakorolni fogunk.

 Eltelt egy perc; az ajtón kopogtattak, a nyílászáró kitárult az Igazgató elméjének köszönhetően: belépett Alicia Hoppkins.

- Hívott – mondta szűkszavúan Miss Alicia, de hangjából hallatszott, hogy alázatosan.

 Most már Tina Alicia Hoppkinsszal sétált az egyik folyosón. A 4. emeleten jártak.

- Ez az – mutatott Hoppkins egy szép, aranyozott ajtóra.

- A 15-ös ajtó, pont a 15 a kedvenc számom. És hogy milyen gyönyörű ez az ajtó. Kíváncsi vagyok, hogy a lakosztály belülről hogyan néz ki - gondolta Tina.

- Látod ezt a számlapot az ajtón? Van egy kódotok, azzal lehet kinyitni az ajtót. A kód a következő: 53913427. Nem kell kívülről megjegyezned, elég belülről – Tina meglepetésére az igazgatóhelyettes kacsintott, aztán egy furcsa készüléket érintett Tina kezéhez. – Érintsd az ajtó kilincse alatti részhez a kézfejed, úgy fog kinyílni az ajtó. – Főhősünk érintésétől a bejárat ki is nyílt. A lány belépett rajta az igazgatóhelyettessel a háta mögött. A bejárati folyosóra jutottak. Már az gyönyörűséges volt. Valaki elhelyezett egy ülőkét, amin vörös bársony párnák díszelegtek. A cipőtartó és az akasztók kovácsolt vasból készültek.

- Én most már megyek – szólt Hoppkins.

 Tina belépett a nappaliba, ott két bársony kanapé állt. A földön vörös padlószőnyeg terült el. A szőnyegen egy kis komód helyezkedett el, ami bükkfából készült. (A Hurrikánra még Charlotte gonosz apja nemesítette a bükköket. Ezek a növények még mindig nagyon ritkák voltak itt, úgyhogy rendkívülien nagy szó volt, ha valami bükkből készült.) Két könyvespolc is állt a szobában.

- Hű, de kár, hogy a polcokon tudományos könyvek vannak és nem kalandregények – gondolta Tina.

 A nappaliból nyílt az étkező, ahol egy márvány kerekasztalnak volt helye. Az asztal körül öten tudnának enni. Még öt hálószobába lehetett bejutni. Tina mindenkinek a szobájába bekukucskált. Minden ajtóra rávésték cirádás betűkkel a nevét, akinek az egyes szobát szánták. A lányoknak vörös baldachinos ágy állt a szobájukban, az ágykeret arannyal volt beszórva. A fiúknak ugyanolyan volt a fekvőhelyük, csak baldachin nélkül. Mindegyik hálószobában volt ezen felül egy-egy régies, aranyozott ruhásszekrény, egy négyzetalakú krémszínű szőnyeg, egy fakeretes egyszerű tükör, egy nagy íróasztal és a lányoknak még fésülködőasztaluk is volt.

- Ez a lakosztály királyian fenséges – áradozott magában Tina. Fáradt volt, de azért ráírt a barátaira az új csoportban, amit Viberen hoztak létre. Hatan voltak benne: Charlotte, William, Hitomi, Krisztina, Alex és természetesen Tina. A Viber az a kommunikációs alkalmazás, amely segítségével bárhol beszélhetsz bárkivel: a Földön, más bolygón, akár égiek közt. Tina testvéreinek is írhatott volna, de nem tudta, hogy a Hurrikánról a Földre is lehet üzenetet küldeni.

- Sziasztok! Irigykedhettek a lakosztályunkra – és elküldött egy képet. – Amúgy veletek mi újság?

- Hű, de menő! Irigykedem is egy picit :D És minden okés. Képzeld, Tina, Williamet áthelyezték hozzánk, többé nem kell elviselnie a mesterét – válaszolt Krisztina pár perc múlva.

- Az jó – írta Tina. Még szeretett volna valamit bepötyögni, de elszenderedett.

*

Másnap reggel Tina Charlotte hangját hallotta:

- Tina, kelj már fel, ideje mennünk reggelizni! Egyébként tegnap nekem is sikerült a feladat.

- Milyen feladat? – kérdezte Tina álmosan.

- Tudod az, amit megcsináltál és az, ami Charlesnak nem sikerült – Tina majdnem elnevette magát.

- Hé, lassan a testtel! – emelte fel a hangját Charles.

- A testem pedig nem is mozog.

 Ekkor belépett Dylan is Tina szobájába, és Tina majdnem elkiáltotta magát, hogy a szobája nem egy társalgó. De Dylan csak kivonszolta magával Charlest és közben azt mondta angolul, hogy nyugodj meg. Ezt a szót már tudta, mivel úgy vélte az angol tanára, hogy ez a kiválasztottaknak roppant fontos.

Aztán Charlotte is kiment a szobából.

- Öltözz fel – mondta még.

*

 Tina, Charlotte, Zoé, Charles és Dylan már mindannyian készen álltak. Már meg is reggeliztek, és most indultak le valamennyien abba a terembe, ahol néhányan gyakorlatoztak.

 Bent a teremben az Igazgató elmagyarázta a feladatot Zoénak és Dylannek is. Aztán elkezdték mindannyian a feladvány megoldását. Tina egy kicsivel kisebb egységet alkotott, mint tegnap, de így nem esett le, hanem neki tudta vágni az egyik bábunak. Charlesnak sikerült egy kisebb földkupacot felemelnie az elméjével. Charlotte is neki tudott vágni egy kisebbfajta földkupac részt az egyik bábunak. Zoé fel bírt reptetni a levegőbe egy nagyobbacska egységet, Dylan viszont egy pár szem földet tudott csak megmozdítani.

 Délután Zoé és Dylan angolt tanult. Most otthon kellett pár szót megtanulniuk. Mind a ketten bezárkóztak a szobájukba.

 Tina, Charlotte és Charles a nappaliban ültek és beszélgettek. Tina úgy gondolta, hogy ez jót tesz mindannyiuknak. Egy félóráig minden rendben volt. Charles beszélt a múltjáról, főleg a régi sulijáról. Elmondta, hogy volt két barátja, de őket hárman az osztályukban mindig kiközösítették. Meg, hogy most senki nem tudja, hogy itt van.

 Aztán jött Tina, aki nem mondta el a teljes igazságot magáról: nem említette meg a szüleit.

 Utána Charlotte beszélt, ő elecsetelt mindent, de közben elpityeredett. Tina megölelte a lányt, aki ettől eléggé megnyugodott. Azután Charles megveregette Lott vállát. Lotte felkiáltott:

- Charles, ne érj hozzám! – és bevonult a szobájába.

Tina várt tíz percet, aztán benyitott Charlotte szobájába.

- Ha van valami gond, akkor nekem nyugodtan elmondhatod. (Azt nem tette hozzá, hogy szerinte Charlottenak nem kellene ilyen pici semmiség miatt haragudnia az amerikai fiúra. Sőt, Charlestól ez kedves gesztus volt.)

- Menj ki, légyszi, nyugalomra és egyedüllétre van szükségem! – kelt ki magából Charlotte, aki még mindig tudott gondolatot olvasni, csak erről Tina megfeledkezett. Vagy Charlotte nem is képes a gondolatolvasásra, csupán főhősünk átvetíti neki a gondolatait? Mi van, ha Tina gondolatait mindenki hallja, mert nem tudja elzárni őket másoktól? – Ilyen kérdések merültek fel főhősnőnkben, de Charlotte nem válaszolt rájuk.

*

 Másnap reggelre Lotte már kiheverte a tegnapi veszekedést. Az Igazgatóval még mindig ugyanazt gyakorolták, ebben nincs semmi különös. Tina már magabiztosan dobálta az elméjével a nagyobbacska földtömegeket. Egyre többet tudott felemelni. Charlotte is ügyesen végezte a feladatot. A földkupacai csak kicsit voltak kisebbek, mint Tináéi. Természetesen Lott is szinte mindegyiket a bábuhoz tudta lökni. Charles a kicsi fölkupacait már tökéletesen az alakhoz vágta. Zoé még nem volt képes az ő egységeit a bábuhoz irányítani, viszont egyre nagyobb részeket bírt alkotni és tartani a levegőben minél tovább. Dylan nemcsak néhány szem földet tudott fölemelni a magasba, hanem már Charles kupacainál kicsit nagyobbakat is.

 Délután Dylan és Zoé angol órára mentek – mint mindig. Mindketten áradoztak arról, hogy milyen jól tanítanak a tanáraik. Dylan tanára, Mr. Adison kicsit idegeskedő, de hát ez érthető, mert óriási felelősség van a vállán. Zoé tanárnője Miss Elizabeth körülbelül huszonvalahány éves és roppant jó fej. Ő olyan laza típus.

 De most kanyarodjunk el a tanulás témájától. Tinának nagyon hiányzik William, attól függetlenül, hogy Tina megkapta az engedélyt, hogy hetente egyszer találkozzon a fiúval. A kiválasztottakkal elfogultabbak a mesterek. Tina érez valamit a srác iránt, nem tudja, hogy pontosan mit, mindenesetre el kell játszania, hogy barátként nagyon bírja, de nincs köztük semmi több. William is érez valamit Tina felé, viszont úgy hiszi, hogy neki nincs semmi esélye nála, hiszen a lánynak nem ugyanazok az érzései.

T ina találkozhatott a többi barátaival is, de most azt közölte az Igazgató Tinával, Charlotte-tal, Charlesszal, Dylannel és Zoéval:

- Koncentráljatok csak egy dologra mostantól: a tanulásra. Mostantól nem fogtok a barátaitokkal találkozgatni. Persze az is fontos, hogy belőletek egy jó közösség alakuljon ki. De kérlek szépen titeket, egyelőre felejtsetek el mindenkit, akivel valaha barátok voltatok. A mostani barátaitokra se emlékezzetek. Míg le nem győzzük a gonoszt csak ötötökre és tanáraitokra emlékezzetek. - Mikor a mester befejezte a szónoklatot csettintett egyet. Egyszeriben Tinának kiment a fejéből mindenki, a tanulótársait és a tanárokat kivéve. Még Williamre sem emlékezett. Furcsán érezte magát, ködöt talált az elméjében, szédült, és úgy érezte, mintha a szívéből leszakadt volna egy darab.

 Tina ebéd után összefutott egy „ismeretlen" sráccal, aki rámosolygott és a nevén köszöntötte.

- Hogy vagy? – kérdezte a fiú.

- Nagyon furán érzem magamat – mondta a lány őszintén.

- Mi történt? – kérdezte a srác.

Tina csak megvonta a vállát és faképnél hagyta az „idegent".

- Mégis ki ez a helyes fiú? – elmélkedett Tina. (Azt el se kell mondanom, hogy ki volt, gondolom tudjátok.)v