Egyik nap Charlotte következőképpen szólt Tinához:

- Figyelj, Tina lassan eltűnik az összes lyuk a ruhámról.

- Ez mit számít?! Sőt az jó, mert akkor gyönyörű lesz a ruhád – felelte Tina.

- Hát nem emlékszel arra, amit korábban közöltem veled? – mondta Charlotte kissé sértetten és megrökönyödve.

- Mire nem emlékszem? Bocsánat, elfelejtettem.

- Rá se ránts! – Charlotte ezt mondta, de még mindig idegesítette picit, hogy Tina elfelejtette, amit mondott neki. - Ha eltűnik az összes lyuk, többé nem kell a Hurrikánon raboskodnom. A lyukak minden rossz tettemet jelképezik, és mindig eltűnik egy, ha valami olyat teszek, ami tetszik az Igazgatónak. Egyébként majd az Igazgató országába kerülök – magyarázta készségesen.

- Én nem akarom, hogy elmenj.

- Az életben sok dolgot nem akarunk.

- Jézus, már csak öt lyukad van! Hányról indultál?

- Huszonötről.

*

 Egy másik nap egy fiú odament Charlotte-hoz. A srác aranyosnak tűnt a kerek arca miatt, de nem lett attól szép. Barna, rövid haja volt és az arcán pattanások virítottak. Alacsony meg kissé duci volt.

- Figyelj, én elhiszem, amit rólad mondanak – közölte köszönés nélkül.

- Mi a neved? – kérdezte Lotte kicsit modortalanul. Nem volt túl jó kedvében, mert tudta, hogy nemsokára el kell mennie innen. Képtelen volt elképzelni, hogy több száz éve erre a napra vár, viszont most már nem szeretne eltávozni.

- Charles Foward, William barátja vagyok. Te meg Charlotte Wish vagy.

- Köszönöm szépen a rettentő értékes információt, tudom, hogy hívnak – szólt ironikusan Lott. – Egyébként miket mondanak rólam?

- Ööö, hogy félisten vagy és több száz éve élsz, meg ilyenek.

- Ebből az egyik igaz. Tényleg nagyon régóta élek itt.

- Halandó vagy? Mert én azt hittem, hogy...

- Nem vagyok halandó, se nem félisten, Charles.

- Akkor mi vagy? - kérdezte a butácska Foward fiú.

- Isten.

- Komolyan?

- Csak ugratlak. Félvér halandó (félig tündér) vagyok, csupán száműzetésben.

- Egy tündérféle száműzetésben? Én azt hittem, hogy a halhatatlanságot ajándékképpen kaptad. Mit tettél annakidején?

- Nos, lássuk csak: megöltem az apámat, leégettem a várost, ahol laktam és a másikat, ahol születtem. Lebombáztam az akkori fővárost...

- Akkor már volt bomba?

- Szóval téged nem lehet lerázni – motyogta magában Charlotte, aki az előbb persze hazudott (bár az első tény igaz volt). Charles nem hallotta ezt a mondatát. – Figyelj, Charles szívesen barátkoznék veled, de nem tarthatna a kapcsolatunk sokáig, mert nemsokára vége van a száműzetésemnek, és akkor el kell mennem innen.

- Értem, akkor én megyek is – szólt a fiú egy kissé szomorkásan. – Örülök, hogy megismertelek. Szia! – Azzal Charles elfutott, de hamar vissza is jött. – Izé, még szeretnék egy aláírást kérni tőled – mondta félve, miközben Lotte felé nyújtott egy papírt.

- Ne már – gondolta Charlotte, de azért előkotort egy tollat a táskájából.

*

 Eltelt két hét, már július eleje volt. Tinának megfordult a fejében, hogy itt talán máshogy telik az idő, mint a Földön. Ha majd hazaérkeznek Williammel, mindenesetre kiderül.

 Az igazgatóhelyettes, Miss Alicia érdekes hírekkel szolgált. Kijelentette, hogy itt az idő, hogy legyőzzék a gonoszt és seregét, meg azt is mondta, hogy az Igazgató kiválasztott néhány gyereket, akik képesek lennének legyőzni a gonosz nagyurat.

- Az Igazgató nagyon örült neki, hogy idén öt embert is alkalmasnak találhat erre a posztra – kezdte Alicia Hoppkins. – Most pedig fogadjátok tisztelettel az Igazgatót Urat, gyerekek.

 Ekkor egy hosszú szakállú, öreg bácsi lépett elő. Tinának és Williamnek beigazolódott a sejtése, hogy az Igazgató az, aki eljuttatta őket a Hurrikánra.

- Most kiválasztom azt az öt embert. Nem volt könnyű rájönni, hogy ki méltó erre. Akinek a nevét mondom az jöjjön ide hozzám. Az első: Charlotte Wish, aki egyszer már legyőzte a gonoszt. - (Természetesen az Igazgató Úr tudta, hogy Charlotte tette meg ezt.) Amint Lotte előlépett a többiek éljenezni kezdtek. – A második: Charles Foward, - aminek bizonyára Lott nem örült, a többiek tapsoltak. Charles mellesleg amerikai volt. Tina elképedt, hogy egy ilyen fiú is lehet kiválasztott. Ő legalábbis nem gondolta volna azt, hogy ez a srác le tudja győzni a hatalmas sötét urat. – A harmadik: Dylan Bauer, - ekkor egy holland középmagas, fekete hajú és barna szemű fiú állt elő. – A negyedik: Tina Wasalbsky.

 Tina és William egymásra néztek.

- Szia. Találkozunk még – szólalt meg Tina és William kórusban.

 Tina odasétált az Igazgatóhoz. Már figyelni nem tudott, egyszer csak később lett arra figyelmes, hogy egy alacsony, szőkésbarna, fonott hajú lány áll mellette, akinek a haja majdnem bokáig ér. Tina nagyon elcsodálkozott az ismeretlen leány kinézetén, de azon sokkal jobban, hogy ő, Tina, hogy kerül ebbe a körbe, ahol a leendő hősök állnak. (Pedig nem kellett volna emiatt ámulnia, hiszen hivatalosan is őneki van a legnagyobb szíve, ahogy Charlotte mondta és neki lehet hinni. Tina hivatott legyőzni a gonoszt.)

 Az Igazgató megszólalt:

- Kövessetek - ezt elmondta angolul, hollandul és magyarul. Tina magyarul már tudott pár szót Krisztina kapcsán. Úgyhogy ezt magyarul is értette.

Rámutatott a hosszú hajú lányra és kérdezte:

- Magyar lenni?

 A szőkésbarna hajú lány alig bírta kimondani az igent nevetés nélkül.

- Miért röhögni? – kérdezte Tina.

- Viccesen beszélsz magyarul – mondta a lány angolul.

- Tudni angolul?

- Igen, Magyarországban tanultam. Egyébként Harsány Zoénak hívnak – Zoé most már angolul beszélt.

- Érdekes név. Én Tina Wasalbsky vagyok.

- Ez is érdekes név, örvendek. Mármint a Wasalbsky.

- Szerencsére Zoé nem tud ezek szerint a Wasalbsky név eredetéről. Még szerencse, hogy ő is külföldi – gondolta Tina.

- Megérkeztünk – szólt az Igazgató. – Én foglak felkészíteni titeket a harcra.

- Hű, de menő – gondolta Tina.

Dylan kérdezett valamit hollandul.

– Hogy majd össze tudjatok dolgozni nyelvet is kell tanulnotok. Ki milyen nyelven tud? Tina?

- Az angol az anyanyelvem, tudok egy kicsit magyarul és olaszul meg egy nagyon picit japánul.

- Rendben. Zoé?

- A magyart nagyon jól beszélem, az angolt meg egész jól – Zoé ezt magyarul mondta.

- Dylan?

- Hollandul jól tudok beszélni, a németet meg egy kicsit kapizsgálom.

- Charlotte?

- Csak angolul tudok.

- Charles?

- Én is csak angolul beszélek.

- Úgy hiszem ez egyértelmű – vonta le a konklúziót az Igazgató. – Angolul fogunk kommunikálni. Dylan elkezdi az alapfokon, Zoé nyelvtudását meg fejleszteni fogják.

 Charles oldalba lökte Lotte-t, és a következőt suttogta neki:

- Örülök, hogy együtt tanulhatunk meg gyakorolhatunk.

- Te csak annak ne örüljél – motyogta Charlotte. Szörnyen idegesítette a srác.