Már javában nyíltak a különféle virágok, az árvaház kertjében gyönyörűen virítottak a tulipánok. Szép volt az intézet udvara, igaz, hogy rengeteg kopár rész volt fű nélkül. Viszont a levegő tulipántól, nárcisztól, jácinttól, krókusztól és még sok más virágtól illatozott.

 Mi történt addig? Nagyvonalakban efféleképpen tudnám elmondani: Emily és Leah jó barátok lettek, Anastasia és Nancy úgyszintén. Tina megismerte az igazi Nancyt, mármint a kedves Nancyt. Néha kicsit úgy érezte főhősünk, mintha Nancy a húga lenne, Leah meg olyanná vált számára, mintha a nővére lenne. Tina Nancynek mindig sokat segített, Leah meg őneki is mindenféle tanácsot adott. Andrew is szerzett barátokat, méghozzá jó sokat, az egyik új barátja William egyik haverjának a bátyja volt (mivel Andrew Williammel is jóban volt). És természetesen Tina és William is jól megvoltak egymással.

 Történt egy napon, hogy Tina sokáig ette álmosan a reggelijét (azt a kevéskét és nem túl finomat), és nem jutott eszébe, hogy sietnie kellene etika órára. Anastasia épp' mondott neki valamit, de nem volt ideje észrevennie Anastasiának, hogy főszereplőnk nem figyel, aztán egy idő után már csak a hűlt helyét látta.

- Biztosan csak odébbállt – gondolta Anastasia.

- Mi a fészkes fene volt ez?! – gondolta Tina. Hirtelen az erkölcstan terem közepén állt, pedig ő sehova sem ment. Vagyis mégis ment, csak nem úgy, ahogy az emberek általában szoktak. Teleportált, az ösztönei súgták neki, hogy most ezt kell tennie, ha nem akarja a tanára ordibálását hallani. (Mégis csak lehetséges, hogy nem álmodta Nancy találkozóját?)

 De sajnos így is késett egy percet. Mikor Tina megérkezett a szobába már Andrew bent ült, mivel most őt is behívták, hiszen neki sem árt a tanulás, modorának művelése.

- Micsoda modortalanság: késtél jó sokat, pontosan egy perc huszonkettő másodpercet. És még mindennek a tetejébe csak így berontasz a szobámba kopogás nélkül. – Tina ekkor döbbent rá, hogy Mrs. Hopper folyosójára kellett volna teleportálnia magát. - Majdnem öt hónapja jársz hozzám illemtanra, de semmit sem javultál. Ilyen erkölcsöt nem ismerő tanítványom még sosem volt. Most aztán jól próbára teszel – Tinát az nem nagyon zavarta, hogy a tanár leszólja és szidja, inkább boldog volt, amiatt, hogy Mrs. Hoppernek nincs annyi esze, hogy rájöjjön magától, hogy Tina a semmiből termett ott. A lány Andrew arckifejezéséből meg azt gondolta, hogy a fiú azt hiszi, hogy képzelődik.

- Ne merje modortalannak titulálni a húgomat – szólalt meg hirtelen a srác.

- Úgy látom talán ismerek a húgodnál is modortalanabb valakit – mondta Annabell Hopper Andrewnak.

- Én csak kiálltam Tináért, mert akik fontosak nekem, azokat megvédem, valakivel ellentétben - szerencsére ezt a beszólást a tanárnő csak félig értette meg. Tina elmosolyodott és örült, hogy szerető és együttérző bátyja van.

- Együtt fogsz járni Tinával illemtanra. Rád fér az ilyen óra, esetleg megtanulsz majd valamit.

 Ezt már Tina nem bírta ki, úgyhogy hozzáfűzte a következőt:

- Tanárnő, ha akarja segítek keresni önnek egy illemtantanárt – itt Tina arra gondolt, hogy egy megfelelő tanárt, aki Annabell Hoppernek fog órát tartani.

Szerencsére Mrs. Hopper máshogy értette:

- Köszönöm szépen, de nem kell. Nem szokásom diákokra rásózni a feladataimat – és a tanár csodával határos módon elmosolyodott egy röpke pillanatra. – Péntekenként elhalasztjuk a te részedről a magaviseleti órát, viszont neked lesz, Archibald.

- Elnézést, Andrewnak hívnak.

- Ma átvesszük újra a fontos viselkedési szabályokat – valaki kedvéért. – Mintha a tanár semmit sem hallott volna abból, hogy Andrewt hogyan hívják. – Most fogom lediktálni őket, írjátok, mert majd meg kell tanulnotok és holnap kikérdezem őket. Mindig udvariasak vagyunk mindenkivel: ez azt jelenti, hogy nem kiabálunk senkivel, ha valamit nem értettünk jól, akkor illedelmesen visszakérdezünk, előre engedjük az ajtóban a mögöttünk állókat és a teremben kihúzzuk nekik a széküket, kopogunk mielőtt bemennénk egy helyre, - ennél szúrós szemekkel nézett Tinára - pontosan érkezünk mindenhova, szépen és kedvesen beszélünk mindenkivel, nem köpködünk, öntünk másoknak vizet és szedünk nekik levest és a többi. Ha így cselekedtek, akkor nagyon sokan fognak titeket szeretni. Most egy feladatot adok nektek, kérlek szépen titeket, hogy őszintén válaszoljatok rá. Ezek közül melyek azok, amelyeket soha nem sértettetek meg? Írjátok le a füzetetekbe a választ.

 Tina a következőt írta le:

Szabályok, melyeket soha nem sértettem meg:

- nem köpködünk

- Ejnye, ejnye a többit már mind megsértettük? – kérdezte Annabell.

- Őszintén kellett válaszolni.

- Még vissza is szól – motyogta a tanár.

 A tanárnő Andrewhoz is odament, és már megint Archibaldnak szólította. Rámeredt a fiú füzetére, ami üres volt és meggondolatlan következményeket vont le.

- Jól van, illetve nincs jól, gyerekek, viszont vége az órának, elmehettek. – Ennyire telt tőle, elköszönni már nem szándékozott.

◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇

 Este vacsoránál Tina leült egy asztalhoz, ahol körülbelül vele egyidős lányok ültek. Nem ismerte még őket, de gondolta itt az idő, hogy szerezzen magának pár barátnőt.

- Sziasztok, – köszönt nekik - engem Tinának hívnak. – Direkt nem mondta el a vezetéknevét, mert tudta, ha elmondaná a barátságkötéstől búcsút vehetne, nem volt tiszta az a név teljesen. – Nektek mi a nevetek?

- Az én nevem Emília – szólt, hangjában egy kis akcentussal a legmagasabb és legszebb lány. – Én vagyok a Szépek Klubjának elnöke és egyben megálmodója... - A lány rettentően öntelten beszélt, Tina nem bírta tovább és átült egy másik asztalhoz.

 Többnyire lányok ültek ott, de pár fiúnak is akadt helye. Tinának feltűnt, hogy itt sokan szemüveget viselnek. A lány őket is köszöntötte, viszont furcsa volt neki, hogy mindenki halálosan komolyan néz. Hamar arrébb kellett ülnie, mert nemsokára felvilágosította egy szemüveges, pattanásos, elég csúnya lány, hogy ez itt az Okosok Klubja.

- Inkább az okoskodók vagy a stréberek klubja ez – gondolta Tina pesszimistán.

 Következőnek sikerült Tinának egy olyan társaságba beletrafálni, ahol semmilyen társulat nem létesült. Tinának eszébe jutott, hogy neki meg kellene alapítania a Normálisok Klubját.

 Ennél az asztalnál kedvesek voltak vele és nem vetették meg a családneve miatt sem. El is mondta nekik az egyletötletet és ők jót nevettek rajta.

 A legtöbben helyeselték az ötletet, csak egy valaki ellenkezett:

- Ha klubbot csinálnánk mi is beképzeltekké válnánk.

- Nem muszáj csatlakoznod hozzá – felelte Tina nem túl udvariasan.

 A fiú mérlegelt egy rövid ideig.

- De szeretnék, – mondta végül - viszont meg kellene kérdezned a nevünket.

- Pont erre gondoltam. Szóval hogyan is hívnak titeket?

- Alfred Roberts vagyok – felelt a srác, aki az előbb beszélt. Magas, normál termetű volt, kék szeme szépen csillogott és dús, hullámos szőke hajába éppen beletúrt.

- Kérem szépen mindenki mondja el az életkorát is – szólt közbe Tina.

- Tizenhárom – szólt Alfred.

- Lily Smith, tizenegy – mondta egy középmagas, karcsú, világosbarna, vagány rövid, egyenes, kicsit szemébe lógó hajú, szemüveges lány.

- Peter Davis, tizenkettő – szólalt meg egy kövérkés, alacsony, barna, rövid hajú, rokonszenves fiú.

- Caitlyn Present, tizenhárom – szólt egy alacsony, normál termetű, derékig érő, tejfölszőke hajú lány.

- Matthew Fox a nevem, tizenkettő vagyok – mutatkozott be egy magas, normáltermetű, vállig érő, barna hajú srác.

- Sarah Cutteridge, tizennégy – vigyorgott egy magas, karcsú, lapockáig érő, középszőke hajú lány.

- Lucy Lambrick, tizenhárom – szólt egy középmagas, kissé duci, mégis szép arcú, hosszú, fényes, fekete hajú és majdnem ugyanilyen árnyalatú szemű lány. Lucy rajongott a gót stílusért, könnyen meglátszott ez rajta, mivel tiszta feketébe öltözött, és az árvaház által adott nadrágon látszott, hogy tovább szaggatott rajta egy lyukat. Tinának pont emiatt volt szimpatikus, hiszen az tény, hogy ez a lány nem átlagos, és főszereplőnk jobban kedvelte a különleges lányokat.

- Kelly Sirett, tizennégy – mosolygott Tinára egy alacsony, vézna és kissé ráncos arcú lány, hajába őszszálak vegyültek.

- Hát veled meg mi történt? – kérdezte Tina.

- Sss... majd holnap elmesélem ... vagy nem - tette hozzá Kelly titokzatosan. - Holnap éjfélkor találkozunk a pincehelyiség előtt – közölte váratlanul.

- De hát...

- Sss... - tette a szájára az ujját megint a lány. – Még valami – suttogta Kelly - a teleportálást használd és vidd magaddal azt a fiút is, – mutatott a rejtelmes Sirett lány Williamre – úgyvan együtt teleportáljatok, menni fog.

Tina nagyon meglepődött.

- Honnan tud ez a titokzatos valaki a teleportálásomról? Egyáltalán teleportálás volt az? Miért kell magammal vinnem Williamet is? Mit akar egyáltalán velünk csinálni? – csak úgy záporoztak Tina gondolatai.

◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇

 Tina másnap délután már meg is alapította a klubbot. (Megpróbált elvonatkoztatni a furcsa felvetéseitől.) Benne volt Alfred Roberts, Lily Smith, Peter Davis, Caitlyn Present, Sarah Cutteridge, Lucy Lambrick, Kelly Sirett (igen ő is, mert Tina észrevette, hogy senki sem gondolja furcsának a lányt és nem illik kiközösíteni senkit sem), William, Nancy, Leah, Anastasia, Andrew, Emily, William és Andrew barátai (együtt szoktak focizni), Amy és Caroline (ők Nancy és Anastasia barátnői), Alan King (ő Emilynek egy jó barátja), Elizabeth Parker és Hannah Pitt (Leah és Emily barátnői) és végül Robert Badrick (Leah barátja).

- Jó sokan vagyunk, – köszönt délután Tina – velem együtt 25-en. Ha kérhetem mindenki mutatkozzon be mindenkinek. Jól van – szólt mikor ez megtörtént. - Akkor kezdhetjük a bulit, remélem jól fogjátok érezni magatokat. Szereztem ételt is, azon az asztalon vannak – mutatott egy asztalra, ami rengeteg édességgel volt megpakolva. – Van még magnó is különféle CD-kkel, amiket a tanároktól csórtam.

 Mikor Tina befejezte a beszédét, odament hozzá William és megszólalt:

- Látod azt a lányt? – mutatott az ősz hajú és beesett arcú leányra. – Ugye, hogy milyen öregesen néz ki? És azt állítja, hogy csupán tizennégy éves.

- Biztos nem annyi. Igazából azért hívtam meg, mert azt hittem, hogy csak én látom ilyennek. Különben is mostanában olyan különös dolgok történnek velem.

- Mit értesz ez alatt, Tina?

- Tudod, William azt, hogy én képes vagyok teleportálni magam egyik helyről a másikra, de csak oda, ahol már jártam – suttogta Tina.

- Ez magyarázza, azt a néhány furcsa eltűnésedet, igaz?

- Igen, Will, így van. Azt akartam még neked mondani, hogy holnap éjfélkor el kell mennem veled a pincébe. Ne félj, teleportálni fogom magamat és téged. Úgyhogy senki nem csíphet nyakon minket.

- Mást is tudsz teleportálni? – kérdezte ámulattal vegyes hangon William, de ijedtség is volt ebben a hangszínben.

- Igazándiból még nem próbáltam, de mondta, hogy sikerülni fog – az utolsó mondatrészt Tina már picit motyogta.

- Ki mondta?

- Kelly, az ősz hajú lány.

- Nehogy már neki elhidd!

- Bízz bennem – felelte csendesen Tina. – Egyébként ő kérte, hogy menjünk le a pincébe.

- És mit szeretne tőlünk?

- Nem tudom. De muszáj velem jönnöd.

- Nincs sok kedvem azzal a különc lánnyal találkozgatni, ám legyen.

 A buli nagyon jól sikeredett. Tina legalábbis egész jól érezte magát. Ám az ősz hajú lány nem, ő túl izgatott volt ahhoz, hogy lelazuljon egy kicsit.

◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇

- Gyere, indulnunk kell – suttogta Tina a még álmos Williamnek.

- Jól van, megyek már.

Tina és William kiértek a folyosóra.

- Fogd a kezem, anélkül nem megy, – kezdte Tina – bízz bennem, nem lesz semmi baj.

 William rákulcsolta a kezét Tináéra, a lány érezte, hogy izzad a fiú tenyere. Tina megfeszült a koncentrálástól.

- Teremjünk ott a pince előtti folyosón – összpontosított a leány.

 Egy másodperc alatt meg is érkeztek.

- Ezt meg hogy csináltad? – kérdezte William, akinek fel sem tűnt, hogy még mindig fogja a lány kezét.

- Nagyon erősen koncentráltam arra, hogy ide szeretnénk érkezni. Nem olyan nehéz, mint aminek tűnik, csak nem szabad másra gondolni. Persze azért ez nem menne mindenkinek – tette hozzá egy kicsit öntelten.

 Mikor beléptek az ajtón, Tina zavarában elrántotta a kezét Williamtől.

- Azt, hogy miért hívtalak ide titeket más fogja elmondani – szólt Kelly. A lány csettintett egyet és egy rettentően idős úr jelent meg a semmiből.

- Miért hívtál, lányom? – kérdezte az öregúr.

- Azért, mert találtam kettőt, Sirett úr – Tinát meghökkentette, hogy a lány urazza az apját.

- A legfontosabb az, hogy ti kik vagytok – mondta köszönés helyett, hosszú, fehér szakállát simogatva az öreg.

Tina és Will bemutatkoztak.

- És önt hogy hívják? – kérdezte Tina.

- A nevem lényegtelen, kisasszony. Vannak dolgok, amelyek fontosabbak ennél. Tina Wasalbsky hölgy és William Burton úrfi, a múltba kell utaznotok. Muszáj.

- Micsoda? - kérdezték a gyerekek egyszerre.

- Jól halottátok, réges-régen léteztek úgynevezett párhuzamos világok. Mára sajnos már csak a ti világotok létezik, mert az ember kipusztította a többit.

- Miért mondta, azt, hogy csak a mi világunk, az öné talán nem ez? – kérdezte Tina.

- Okos lány vagy, kitaláltad, én nem ebből a világból származom.

- Nem? – kérdezte meglepetten William.

- Legyen ennyi elég. Szóval eljuttatlak titeket ennek a gépnek a segítségével az egyik régi párhuzamos világba – itt egy ócskának tűnő időgépre mutatott a bölcs. – Ne féljetek, teljesen biztonságos - mondta a titokzatos ismeretlen, mintha olvasna a gyerekek gondolatában. – A küldetésetek az lesz, hogy mentsétek meg azt a világot, ahova jutottatok.

- Mégis hogyan?

- Azt majd elmagyarázzák az ottani emberek. Holnap reggel hatkor indultok.