Reggel megjelent a hosszú hajú, fiatal alkalmazott az ajtónál.

- Gyertek reggelizni – mondta Sarah.

- Bár Andrew és én nem reggelizhetünk – gondolta Tina.

Ma kivételesen a gyerekek finom epres-habos palacsintákat kaptak, bizonyára azért, hogy Tináék kínlódjanak attól, hogy a többiek milyen íncsiklandó reggelit ehetnek. Tina ezenfelül észrevette, hogy vannak nevelők, akik nagyon kövérek és ők mindannyian szigorúak voltak.

- Azt hiszem ezek a nevelők szokták elenni előlünk az ételt – gondolta.

Tina megszólította az egyik nevelőt:

- Elnézést, de valamikor majd kapunk valamilyen ételt mi is?

- Ha büntetésben vagy, akkor inkább meg se szólalj! – rivallt rá a tanár.

Ekkor odajött Tinához Mrs. Tarquin:

- Zaklatásért meg van az első büntetőpontod, ha összegyűjtesz még kettőt másik szobába kerülsz...

- De hát ez nem is volt zaklatás!

- Közbeszólásért és hangos beszédért átraklak másik szobába; összegyűlt a három büntetőpontod.

- Kérem, Rosie kísérje fel az új szobájába ezt a neveletlen lányt! – Egy rövid, barnahajú, ráncos arcú nő lépett Tina mellé.

- Bizonyára valami barátnőféléje lehet Rosie - jobban mondva Rose - ennek a Tarquin némbernek - Tina még cifrábbakat is gondolt ehhez a gondolatmenethez.

- Hányas számú szobába kísérjem? – kérdezte a nő fittyet hányva Tinára.

- Hmm ... vigye a harmadik emeleti 123-as szobába! – felelte Mrs. Tarquin.

- Gyere velem – mutatott Rose Tinára. – Szólíts Mrs. Peachnek!

- Rose Peach: nem a legjobb kombináció - gondolta Tina.

- Igenis, Mrs. Peach. Az én nevem Tina Wasalbsky.

- Kérdeztem én?! – mondta Mrs. Peach elég udvariatlanul.

A harmadik emeleti 123-as szoba épp' olyan volt, mint Tináék régi szobája. Csak annyiban különbözött, hogy itt minden szép rendben volt. Tina és testvérei a szobájukban egyből széthordták az ingóságaikat.

- Rendezkedj be mihamarabb, hiszen nemsokára jön valaki és kezd valamit veled.

- Igenis ..., Mrs. Peach. – Azzal a tanárnő kiment.

Tíz perc múlva három gyerek lépett be a „lakosztályba": egy tizenegy év körüli lány, egy körülbelül tizenhároméves fiú és egy tizenhat évnél járó lány. Bizonyára testvérek lehettek, mert hasonló arccal büszkélkedhettek és mindegyiknek pisze orra volt. A tizenegy esztendősnek hullámos, középbarna, vállig érő, dús, az idősebb nővérnek meg, hosszú, sötétszőke haja volt. Mindannyian magasak voltak. (Tina se volt alacsony, de a legfiatalabb lánynál is csak kicsit volt magasabb.) Szép arcuk volt, mint Tinának, főhősnőnk szerint a fiú roppant jóképű volt, illetve gondolta volna, ha bevallja saját magának. A srác világosbarna haja egy kicsit a szemébe lógott, amely szintén barna színű volt. Rövid haja vonzóan kócos volt. Sovány volt (de nem túlzottan), még az árvaház rossz minőségű, szakadt ruhái is jól álltak neki.

- Hát te mit keresel itt? – kérdezte a legidősebb lány.

- Az ágyamon ülsz – szólt a legfiatalabb leány, mire Tina nyomban felpattant.

A fiú meg se szólalt, csak nézte Tinát.

- Büntetés céljából áthelyezett az egyik nevelő ide – felelt Tina az első kérdésre. – Elnézést, hogy leültem az ágyadra – válaszolt a fiatalabb lánynak.

- Hogyhogy büntetésben vagy? Mit csináltál? – szólalt meg végre a srác.

- Épp ez az: nem csináltam semmi rosszat.

- Minket is rengetegszer vádoltak alaptalanul, – kezdte a legidősebb lány – ők már csak ilyenek.

Ekkor belépett egy alkalmazott és elvitte Tinát tanulni.

Tinát külön tanították, mert a legtöbb tanár úgy vélte, hogy a lányt nem érdemes csoportban tanítani. Andrew a csoporttal együtt tanult, de a tanítóik sokszor néztek csúnyán rá. Tina összes óráját egy rendkívülien szigorú nevelőnő tanította, aki azt hitte, hogy ő mindent tud. Annabell Hoppernek hívták, hosszú, ősz hajú és kövér volt. Tina minden napját illemtannal kezdte, mivel a főnökasszony, Mrs. Morris úgy vélte talán így Tinára ráragad valami. Mrs. Hopper szerint a lány még így se fog tanulni semmi tisztességet, de a főnökasszony azt már nem engedélyezte, hogy még több erkölcstant tartson a Wasalbsky leánynak Annabell, – ahogy Kate Morris közölte - mert mást is kell tanulnia a hölgynek... Tina a legjobban az etika órát utálta. Az illemtan órák mindig azzal teltek, hogy Mrs. Hopper ócsárolta a lányt.

Tina első erkölcstan órája korántsem volt a legtökéletesebb.

- Az én nevem Annabell Hopper. Kérlek szólíts Mrs. Hoppernek vagy tanárnőnek és magázz. – (Mintha ez nem lenne egyértelmű.)

- Rendben, tanárnő.

- Mondd inkább azt, hogy igenis, tanárnő!

- Igenis, tanárnő.

- Szóval ennek az órának az a lényege, hogy megtanulj helyesen viselkedni, tisztelettudóan beszélni, egyenes háttal és összeszorított karokkal enni ... - kezdte a mondókáját a tanár. Tina próbált figyelni, de nem nagyon sikerült neki, mert elég unalmas volt az, amit a nevelő mondott.

- ...és udvariasan figyelni – szólt szemrehányóan a tanár. – Most kérlek szépen, mondd el a nevedet, mert illik bemutatkozni.

- Ja ...

- Ezt a szót felejtsd el!

- Igenis, tanárnő. A nevem Tina Wasalbsky.

- Értem már miért vagy ilyen udvariatlan.

- A nevem miért utalna erre?

- Nem kérdezősködünk.

- Igenis, tanárnő.

- Most pedig írd le a füzetedbe a szabályokat, amelyek fontosak. Az egyszerűség kedvéért lediktálom.

A tanárnő lediktálta a szabályokat és kijelentette, hogy Tina ezeket tanulja meg, mert a másnapi órán gyakorlatban be kell bizonyítania a lánynak, hogy tudja őket.

A többi óra se volt különb. A tanórákon a tanár olyan feladatokat gyakoroltatott Tinával, amiket a lány már régóta tökéletesen tudott, aztán a dolgozatokban meg olyanokat kért számon, amit nem is vettek soha. Ezt Tina jelentette a főnökasszonynak, aki csak annyit mondott, hogy majd megpróbál intézkedni.

Végre vége lett Tina első tanítási napja és mehetett ebédelni. Az ebédlőben, mint mindig nyüzsögtek a gyerekek, ezért a lánynak nehéz volt megtalálnia a testvéreit. Mikor megtalálta őket elmesélte nekik, hogy milyen volt a napja. Természetesen Anastasia, Andrew és Emily nem örültek neki, hogy a testvérüket áthelyezték egy másik szobába és hogy minden délelőtt egy gonosz tanárral kell a lánynak tanulnia.

- Túlélem – mondta nekik Tina. – Ne aggódjatok értem. Az új szobatársaimról még el is bírnám képzelni, hogy kedvesek. Igaz, hogy a legfiatalabb elég goromba volt velem, de mindegy.

- Nem is mondtuk, hogy aggódunk érted – tréfálkozott Andrew.

- Ne ilyen hangosan, nehogy valamelyik tanár idejöjjön és büntetőpontot adjon – figyelmeztette őket Emily.

- Nekem már mindegy – mondta Tina.

- Jaj, ne butáskodj, még a végén áthelyeznek egy üres szobába egyedül – suttogta a bölcs és kicsit ijedős Emily.

Ebéd után Tina már sietett is az új „lakosztályába". A harmadik emeleti 123-as szobát üresen találta. A helyiségben csak két darab ócska szekrény állt és Tina nem volt biztos benne, hogy használhatja-e azokat, úgyhogy a holmiját az ágyára rakta le. Sok erőfeszítésébe került, hogy ne nyissa ki a szekrényeket. Jól tette, hogy legyőzte a kíváncsiságát, mert épp' ekkor nyílt ki az ajtó: a három szobatársa lépett be rajta.

- Most már illene bemutatkoznunk, bocsánat, hogy ezt nem tettük előbb. A nevem Leah Burton – mondta a legidősebb testvér.

- Örvendek, engem Tina Wasalbskynak hívnak. – Mikor a lány látta, hogy a többiek riadt képet vágnak, akkor gyorsan hozzátette; - nem vagyok veszélyes.

- Rendben, elhisszük... - válaszolt a fiú és bemutatkozott volna, ha a legfiatalabb lány nem fojtja belé a szót.

- Én nem hiszem el, akinek a szülei bűnözők, az nem lehet szelíd, mint a bárány.

- Nos, Nancy elvárnám, hogy udvarias legyél Tinával. Nem lehet senkit se a szülei alapján megítélni – szólt rá Leah a legfiatalabb lányra. – Most pedig mutatkozz be, légyszíves!

- Nancy Burton vagyok.

- Örülök, hogy megismertelek – válaszolt Tina nem túl őszintén.

- Én nem – motyogta Nancy az orra alatt.

- Engem pedig William Burtonnek hívnak.

- Örvendek – és most a lány tényleg így gondolta. Érezte, hogy elpirul, miközben a fiú egy széles mosolyt küldött felé. Tina szintén elmosolyodott.

- Szóval ti tényleg testvérek vagytok – jegyezte meg Tina.

- Úgy van, Tina – felelte William.

- Hány éves vagy? – kérdezte hirtelen Leah.

- Tizenkettő – mondta Tina. – És ti?

- Én tizenhat, Will... - kezdte Leah.

- Tizenhárom – fejezte be a srác.

Tina kérdőn nézett Nancyra, de ő meg se mukkant.

- Ő tízéves – válaszolt a fel se tett kérdésre Leah.

Tina, Leah és William egész estig beszélgetettek, rendkívül jól érezték magukat.

Nancy legfeljebb néhány csúfondáros megjegyzést tett és végig duzzogott. Mindent megtett, hogy a másik három gyerek ne legyenek barátok, de próbálkozásai csődöt mondtak.

Másnap reggelinél Tina felkereste a testvéreit és elmondta nekik, hogy három szobatársából kettővel nagyon jóban van.

- Ők azok - mutatott Tina az étkező ajtaján belépő három gyerekre.

William odament hozzájuk, Nancy és Leah viszont a körülbelül egyidős társaikhoz ültek le külön-külön. Tina csodálkozott rajta, hogy Will hozzájuk ült le és nem a fiúbarátaihoz, mert neki biztos sok barátja van.

- Helló, Tina – mosolygott a fiú.

- Szia, William, ők a testvéreim – mutatott a lány nővérére, bátyjára és húgára.

Andrew, Emily, Anastasia és William bemutatkoztak egymásnak.

- Milyen órád lesz az első? – kérdezte William Tinától.

- Illemtan, nem a legjobb óra a világon. Mindig olyat tanulunk, amit már tudok és tanár minden megnyilvánulásomat udvariatlannak tartja.

- Szerintem udvarias vagy – dicsérte a fiú Tinát.

- És neked milyen óráid lesznek? – kérdezte Tina.

- Matek, angolnyelv, angolirodalom, ilyenek.

- Hát, kitartást hozzájuk.

- Neked is, de bocsi most mennem kell órára - azzal William elszaladt.

- Ez a fiú biztos bír téged – jegyezte meg Emily.

- Nem láttam még ilyet, hogy valakik ennyi idő alatt ennyire jól összebarátkozzanak – mondta Anastasia.

- Tetszik, ugye, Tina? – kérdezte Andrew Tinától.

- Jaj, Andrew hagyjál már ezzel, különben is én biztos nem tetszek neki, de na jó bevallom; egy iciri-picirit tényleg érdekel engem. De csak nagyon picit, mondom.

- Persze, persze, de azért szerelem első látásra.

- Hagyjad már, Andrew – pirított rá Emily.

◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇

Teltek-múltak a napok, hetek, hónapok, a telet a tavasz már elűzte, mikor Nancy végre rászánta magát, hogy Tinával beszélgessen.

Az első beszélgetésük ekképpen zajlott le:

- Bocsáss meg, hogy eddig hozzád sem szóltam és undok voltam veled. Nem szabadott volna, hogy így legyen.

- Nem haragszom, semmi baj – felelte Tina.

- De jó! Tudod barátok is lehetnénk.

- Ja – Tina csak ennyit felelt, mert még feszélyezte a gondolat, hogy Nancyvel barátkozzon.

- Ha jól sejtem, Bill tisztára beléd zúgott. Le se bírja venni rólad a szemét.

- Ez nem így van.

- Most mennem kell, találkozóm van.

- Oké, menj nyugodtan – mondta Tina, azzal Nancy már el is sietett.

- Vajon kivel találkozik? Az egyik barátnőjével vagy valaki mással? – gondolta Tina.