Tinának elérkezett a második születésnapja. Mivel még előző nap az igazgatónő elment valahova, ezért ma körülbelül mindent szabad. A többi nevelőnő hiába szigorú, a gyerekek nem engedelmeskednek nekik. Feleslegesen ordít Mrs. Peach, Mrs. Hopper, Mrs. Tarquin és az összes többi tanár. Tőlük valójában senki sem fél, viszont Kate-től mindenki retteg.

Főszereplő lányunk születésnapjánál egy árvaházban történő nem lehet fergetegesebb. Az egész klub Tinát ünnepelte. Még Kelly is előtűnt, és adott neki egy nyakláncot:

- Ez a nyaklánc bármilyen veszély esetén megvéd. – Tina próbált úgy tenni, mintha örülne neki. Természetesen nem hitt az ékszer erejében. Nem szerette az ilyen-olyan díszítéseket, ő inkább fiúsan öltözködött. Habár eltűrte, hogy Kelly felrakja rá a nyakbavalót.

Pislogott egyet, csak arra eszmélt fel, hogy Kellynek nyoma veszett.

- Lehet, hogy ez a nyaklánc egy kivétel lesz, ezt fogom hordani. Az is előfordulhat, hogy varázsereje is van, ha már ez a titokzatos lány adta – változtatta meg a véleményét Tina miközben megszorította a csillag alakú, arany színű medált, ami a láncon függött.

*

Mindeközben Mrs. Morris kereste a húgát. Elautózott a házhoz, ahol a lánnyal utoljára találkozott. Tíz éve még ott lakott Rosalia, de most már az épület omladozott. Nyitva állt az ajtó, Kate besétált. Egyik helyiségben sem találkozott egy lélekkel sem.

Az árvaház főnökasszonya úgy döntött, hogy megvárja a reggelt. Hátha addig ideérkezik a ház tulajdonosa. Lefeküdt egy lyukas, poros matracra. Nem úgy tűnik, mintha élne itt valaki. Kate sírni kezdett, megpróbálta felidézni, hogy mikor zokogott utoljára. Tizenöt éves volt akkor, amikor az anyja nem hitte el a sok hazugságát. Az édesanyja, Nicolette, aki mindig próbálta a két testvért kibékíteni, tudta, hogy Kate-ben ennél sokkal több rejlik. Nicky, aki most már nem is él. Az szülő, akivel az egyik lánya sosem foglalkozott.

- Nem, nem veszíthetem el Rosaliát is! – akadt ki magában Mrs. Morris.

Nagy nehezen elaludt, hajnalban arra ébredt, hogy potyog a vakolat. Felállt, a padlóra egy kisebb kődarab esett. Egyre nagyobb darabokban vált le a szigetelés, azután meg a fal. Kate rohant kifelé, de még a folyosón így is a fejére esett egy darab. Eszméletét vesztette.

*

Mikor Mrs. Morris két nap múlva felébredt egy rendetlen szobában találta magát egy ócska ágyban. Egy – az ágyhoz képest - kényelmes székben ült egy ismeretlen férfi.

Kate felült az ágyon, gondolta kimegy a szobából:

- Hová, hová? Csaknem szökni készül a hölgy? Á, bocsásson meg, elfelejtettem elárulni önnek, hogy mostantól nem független. Nincs többé ki-bejárkálás. Ezt meg kell szoknia – szólalt meg a férfi gonoszul.

- Meg kell találnom a húgom! – ellenkezett bátran Kate.

- Abban könnyen segíthetek, úri hölgy. Hogy hívják a húgocskáját?

- Rosalia Morris – felelte naivan Mrs. Morris.

- Jöjjön utánam – fogta meg a férfi erőteljesen Kate kezét, viszont Kate kirántotta a tenyerét a férfiú szorításából.

- Meg kell szoknia, hogy mostantól csak ekképpen közlekedhet, mivel nem kockáztathatom meg, hogy elengedjem, nehogy meglógjon. Különben is becsülje meg, hogy megmentettem az életét. – Kate beletörődött a férfi erős szorításába.

Emberünk benyitott egy ajtón: egy nő aludt a szobában összegömbölyödve a földön. A helyiségben alig volt levegő.

Mikor a nő erőtlenül kinyitotta véreres szemeit, Kate alig ismert rá Rosaliára. Többé nincs meg a szép kékeszöld szeme, sem a gyönyörű vörösesbarna nagy lobonca.

- Rosalia! Miért kell itt lenned?! Miért, miért?! – akadt ki Kate.

Rosalia haloványan elmosolyodott:

- Én is ezt kérdezném tőled.