Minden varázslógyerek készülődött a hazautazáshoz. Már semmit sem kellett elintézni. Tina és William elköszöntek barátaiktól, haverjaiktól. A legfontosabbakat megemlítem: Allessandro, Zoé, Krisztina, Dylan, Hitomi, Charles. Megígérték egymásnak, hogy tartják majd a kapcsolatot, a Viber segítségével készítettek is egy csoportot maguknak.

- Boldog vagyok, hogy láthatom végre a testvéreimet. Meg a tieidet – suttogta Tina Williamnek miközben a személyzet egy tagja kikísérte őket az időgéphez.

- Én is.

- Az időgépet kérlek, állítsátok be egy nappal az ideérkezésetek utáni napra. Így úgy fog tűnni, minta csak egy-két napszakra lógtatok volna el. Hamarabbra nem állíthatjátok át, mert akkor könnyen megeshet, hogy újból eljöttök ide – magyarázta a kísérő hölgy. Poénként hozzátette a következőt:

- Köszönjük, hogy minket választottak. – Mintha pusztán egy általános közlekedésügyi rendszerben dolgozna. – Jó utat! – Pedig tisztában volt vele, hogy nem lesz az kellemes.

A két gyerek belépett az időutazógép belsejébe, és mindketten azt gondolták: na, jó, essünk túl rajta. Természetesen az utazás nem volt kellemes, de így másodjára egészen ki lehetett bírni.

Valóban nem az utazás volt a legnagyobb sokk, hanem az, hogy most élhetnek újra körülbelül három hónapot, még csak április vége van! Amikor megérkeztek a pincehelyiségbe Kelly Sirett, az ősz hajú lány mosolygott rájuk.

- Szépek a tulipánok – nézett ki az ablakon Tina miközben a folyosón sétáltak. – Valójában már tizenhárom vagyok, de hivatalosan csak tizenkettő.

- Hát igen, ez így most mindkettőnknek furcsa – értett Tinával együtt William. William ezt a tényt le is írta a Viber csoportban. Három hónapot fiatalodtak!

Tinának pittyent a telefonja: két üzenet jött, amiről az előbb szót ejtettem és még valakitől. Charlotte-tól!

Charlotte: Szia, Tina! Jelenleg a Mennyországban tartózkodom. Igen, tényleg létezik, a pokolról nincs tudomásom, arról nem beszéltek nekem. Kaptam egy részletes tájékoztatót erről a helyről. A Viber itt is működik (csodálkozásomra). Mindig is azt hittem, hogy ez a hely nagyon maradi. De képzeld, itt minden hipertechnika elérhető, fejlettebb a Hurrikánnál is. Ez az elektronika mennyországa, viszont itt mindent okosan használunk. Mindezen kívül a fagyi is rendkívül finom (fenséges itt minden íz 😊). Szóval jobban nem is érezhetném magam. Ti hogy vagytok? Puszi, hiányzol.

Tina kicsit sokkos állapotba került. Nem ír Lotte-nak vissza, hiszen mindig tudná, hogy soha nem találkozhatnak (legfeljebb miután főhősünk meghal). Viszont megkérdezte Williamet, hogy jól cselekszik-e. A fiú azt tanácsolta neki, adja Charlotte-nak nagyjából a következő választ: „Köszi, hogy írtál, jól vagyok, értékelem, hogy eszembe jutottál, örülök, hogy jól érzed magad. De szerintem nem nagyon kellene írogatnunk, majd találkozunk, ha meghalok."

- Oké, a vége rendkívül morbid, de valami ilyesmit kellene írnod neki. Ha nem írsz, azt hinné, hogy megsértett vagy, hogy valami bajod van.

- Igazad van. A „nem kellene írogatnunk" után bocsánatot kérek.

Tina meg is írta a választ, de mégsem küldte el:

- Ilyesmit nem küldünk el üzenetben, ez az, amit sokan elfelejtettek. Én is majdnem megfeledkeztem róla – közölte Williammel.

- Jobb, ha majd felhívod – helyeselt a srác.

*

Anastasia, Andrew és Emily nagyon örültek testvérüknek. Leah és Nancy is boldogan üdvözölték Williamet. Természetesen Tina is vidámmá tette őket. Jól esett hallani újra az érdekes humorát.

Tinának viszont még fel kellett hívnia Charlotte-ot. Pedig nem kellett volna aggódnia, Lotte nagyon megértő volt.

- Én is gondoltam rá, hogy mégse túl jó ötlet írogatni nekünk. Bízok benne, hogy nem felejtesz el.

- Dehogy felejtelek el, Lott! Mindig is te maradsz a legjobb és legigazibb barátom – felelt Tina picit felháborodva.

- Na, nehogy szegény Williamet megsértsd ezzel. De köszönöm. Én se felejtelek el. Sohasem.