Eljött a várva várt augusztus negyedike, Tina tizenharmadik születésnapja. Az egész bázis vele együtt ünnepelte, ez főszereplő lányunknak rendkívül furcsa volt, mindenki boldog születésnapot kíván neki és jóformán istenítik, hogy mekkora tettet vitt véghez, azok is, akiknek még a nevét sem tudja. Azt érzi, hogy őt mindenki ismeri, ő viszont egyáltalán nem ismeri őket.

- Tina Wasalbsky ritka jóságosan cselekedett. Legyőzte a gonoszt, de nem ölte meg. Csupán megvakította a Tinából előtűnő angyal fényének és kedvességének segítségével, aztán nyúllá változtatta. Ne mondja már ránk, hogy félős nyuszik vagyunk. Szívből gratulálok, Tina. Hiányozni fogsz majd, ha elmész innen. Bármikor szívesen látunk újból – dicsérte meg és köszönt el tőle az Igazgató.

- Köszönöm. Kedves Varázslótanoncok! Egy tényt feltétlenül tudnotok kell. Ha Charlotte nem lenne, akkor nem győztük volna le a gonoszt és már valószínűleg nem élnék, lehet, hogy mostanra már ti sem élnétek, nem létezne a Hurrikán. A háttérből tüzelése igenis nagyon sokat számított. Ha nem védte volna ki az átkokat helyettem, amiket a gonosz küldött rám, nem tudtam volna előhívni magamból az angyalt. Rendkívül hálás vagyok neked, Lotte, nagyon köszönöm. – Lott szemében először csak aprócska könnyek jelentek meg, aztán zokogni kezdett. Tina látta rajta, mennyire meghatódott. – Charlotte az igazi hős, úgyhogy kiáltsuk egyszerre, hogy „Éljen Charlotte!".

Lotte odarohant Tinához, és magához képest roppant erősen megszorította. Sokáig nem engedte el Tinát az ölelésből. Most már patakzottak a könnyei:

- Nekem mennem kell. Fel. Ég veled, Tina, örülök, hogy találkoztunk. Légy erős mindig, de amikor úgy érzed, sírnod kell, engedd ki, meglátod megkönnyebbülsz tőle – suttogta Lott kásás hangon.

Tinából ki is tőrt a sírás. Viszont amikor örökkévalóságnak tűnő idő után abbahagyta, akkor egy nagy kő esett le a szívéről.

- Szeretlek, Charlotte, mindig is szeretni foglak.

- Ne már, az előbbi mondat úgy hangzott, mint egy hülye, sírós drámában – gondolta Tina, de már nem tudta visszavonni. – Bezzeg, az üzeneteket ki lehet törölni!

- Én is. Nagyon. Szia! – Charlotte ruháján az utolsó lyuk is eltűnt, és lassan maga Lotte is tovatűnik, szertefoszlik, mint egy emlék. Egyre halványodott, a végén már nem volt ott a helyén semmi. Tina újból bőgött, behunyta a szemét, még látta Charlotte-ot, ahogy mondja „Légy erős!". Főhősnőnk arcán egy pillanatig átsuhant egy féloldalas, halvány mosoly. Lott lehet, hogy örökre emlék marad, de az bizonyos, hogy egy gyönyörű történetet kapott ekképpen.

*

Tinának ugyanezen a napon eszébe jutott Charlotte-ról a gonosz. Rendkívül nehéz lehetett ez az egész helyzet Lotte-nak az öccse miatt. Főhősnőnk elhatározta, hogy utánanéz Johnnak. Ehhez viszont el kell jutnia a V176-ra feltűnés nélkül. Csak kis ideig lesz ott, és teleportálva megy oda. Tina tisztában volt vele, hogy egy másik bolygóra teleportálás nem veszélytelen. De hát egyszer muszáj megpróbálni. Úgyhogy lehunyta a szemét, elképzelte a V176-ot, beszippantotta a világűr egy pillanatra, aztán már meg is érkezett.

Meglátott egy reszkető nyulat:

- Szia, Johnny nyuszi! Ja, találkoztunk megint. Hazudtam, de én bevallom, ha hazudok. Tudsz még beszélni vagy megnémultál? Mondjuk miért tudna egy nyúl dumálni?

- Kikérem magamnak tudok beszélni! De néha nem kell megszólalni, mert sokszor a beszédünk átvált üres fecsegéssé. Mint az előbb a tiéd.

- Milyen bölcs lett valaki – ironizált Tina. – Kár, hogy eddig rettentő együgyű voltál. Te voltál a tökéletes példája annak, hogy egy ember egy személyben lehet irtó fondorlatos és egyben szörnyen hülye.

- Kösz, ezt bóknak vettem. Csupán azt az icipici dolgot felejted ki mindebből, hogy már nem akarok senkinek és semminek sem rosszat.

- Ezt higgyem is el?! Egy olyan embernek, aki korábban meg akarta semmisíteni a Hurrikánt?!

- Változunk, ezt el kellene fogadnod. Ha ezt nem érted meg, akkor gyenge vagy. Bocsánat, hogy nekem kell ezzel a ténnyel szembesíteni téged.

- Az a lényeg, hogy légy erős... – hallotta Tina a fejében Charlotte visszhangzó hangját.

- Adok neked még egy esélyt. Visszaváltoztatlak és tovább élhetsz, de ne menj el erről a bolygóról, úgy is csak mindenki megrémülne tőled.

- Nem fogok tovább élni, itt az ideje, hogy meghaljak. Szembenézek mindazzal, ami előttem áll. Valamiért nyúl testben nem tudok elhunyni. Úgyhogy kérlek segíts! – John nyúl az utolsó mondatot szinte könyörgőn nyögte ki.

Tina becsukta a szemét, még eszébe jutott, hogy most meg tudná gyilkolni John, de hát így nyúlként eléggé ártalmatlan volt. Viszont ha most nem próbál semmit sem tenni, akkor nem lesz baj. Tina résnyire kinyitotta az egyik szemét, a nyúl türelmesen ült, ugyanott, mint néhány másodperccel ezelőtt. Tinának fogalma sem volt arról, hogy helyesen cselekedik-e. Mi van, ha átveri ez a hülye nyúl? Mi van, ha megöli? És akkor mi van, ha nem öli meg, ő azt hiszi, hogy John hű, de ártatlan, ám John az egekben fog garázdálkodni?

Tina most már erősen összeszorította a szemét, és igyekezett mindent kizárni. Csupán az járt a fejében, hogy John nyúl kapja vissza az eredeti alakját. Maga elé képzelte a fekete ruhás, ijesztő férfit. Tina hátán borzongás futott végig. Kinyitotta a szemét, hajmeresztő volt: ott állt előtte az igazi John hamiskás mosollyal.

- Buta lány. Amit mondtam neked a változásról, az rám annyiban igaz, hogy még gonoszabb lettem – röhögött kárörvendően. Tina részéről az alakátváltoztatás szörnyű döntés volt.

Tinának a földbe gyökerezett a lába, ezt látta rajta a gonosz is, ezért egyelőre nem csinált semmit.

- Nem lenne úgy élvezetes, ha egyből legyőzöm a lányt. Hadd szenvedjen. Ráérek – gondolta a gonosz. Fogalma sem volt arról, hogy valójában egyáltalán nincs ideje. Amit hazugon mondott, az beteljesedett. Valaki fönt egyszer csak úgy döntött, hogy teljesíti a „kívánságát".

Hogy hova jutott pontosan, azt már sajnos nem tudom.