Az Igazgató és a tanítványai elindultak megmenteni Tinát meg Charlotte-ot. Először keletre teleportáltak, az ottani kastélyban nem találták Tináékat, csak őrökkel futottak össze (szerencsére épségben folytathatták útjukat). Ezután az Igazgató kijelentette, hogy valószínűleg mégiscsak észak felé vették az irányt. Tehát a felmentő seregünk másodjára arra ment. Ott megérkeztek a szép, ámde félelmetes kastélyhoz.

- Ugye, nem felejtettétek el, hogy kinek mit kell tennie? – kérdezte az Igazgató.

- Nem, mi ketten Jonah-val figyelünk minden mozgást a kapuknál – válaszolta Li.

- Rendben, többiek?

- Mi mindannyian bemegyünk az erődítménybe, és kettéválunk: a feletársaság óvatosan körülnéz lent: Charles, Zoé, Allessandro, Daylen, a másik fele felmegy: Dylan, Hitomi, Krisztina, Igazgató Úr és én – szólt William.

- Igyekezzetek elkerülni a gonoszt, de ha meglátjátok, akkor nyomjátok meg a gombot a vaspereceteken, ami ezúttal bűbájjal védett, nem kell aggódni!

A társaság kicselezte az őröket – természetesen varázslattal – sikerült bejutniuk az épületbe, utána szétváltak.

Charlesék elindultak lefelé, a lépcsőn próbáltak hangtalanul közlekedni, Zoé ügyesen tudott már repülni is, Charles most ezzel inkább nem próbálkozott. Leértek a pince és a börtön közötti folyosóra. Dohos szag uralkodott, Daylen nem bírt magába fojtani egy tüsszentést. A börtön közelében egy őr körülnézett, hallotta a hangot, Alexék gyorsan elbújtak egy félreeső sarokba. Szerencsére nem vette őket észre az őr, arra jutott, hogy biztos valamelyik társa hapcizott.

Charles megtanulta a láthatatlanná válás technikáját, maga sem tudta hogyan sikerült neki ezt roppant hamar elsajátítani. Koncentrált: az egyik pillanatról a másikra már nem volt látható. Így ment be a fogdába, a többiek kint maradtak, ha segítségre van szüksége csak telepatikusan üzen Zoénak (Zoé és ő is képesek erre már).

- Hol lehet a kulcs? – kérdezte. Nem volt biztos benne, hogy Zoé tudja a választ, de hátha sejt valamit.

- Mit látsz? – kérdés volt a felelet.

- Őröket menni fel-alá és egy... macskát – lepődött meg Charles.

- Nem látsz a macskán kulcsot?

- Nem, de lehetséges volna, hogy ott a kulcs rajta, csak éppen láthatatlan? A gonosz tuti bármit láthatatlanná tud változtatni.

- A gonosz szerintem paranoiás, tehát elképzelhető az elméleted, egy próbát megér. Hajrá!

- Köszi – azzal Charles lassan megközelítette a macskát. A cica el kezdett nyávogni, megérezte a fiú közelségét. Az őrök közelebb mentek a macskához és csitítgatni kezdték: a gonosz cicájával nem mertek csúnyán bánni, előszeretettel (inkább szeretet nélkül) elkényeztették.

Láthatatlan srácunk tűzgömböket irányított az őrökre: a katonák fele kirohant, úgy megijedtek a semmiből előtűnő gömböktől, a másik fele pedig vakon ólomgömböket dobált. Charles mindig kitért előlük, a macska mintha hozzászokott volna már az ehhez hasonló szituációkhoz: csak nyugodtan ült egyhelyben. Charles szántszándékkal hangosan, dübörögve messzire ment, így az őrök arra kezdtek tüzelni. Egy ólomgolyó el is találta a térdén, de nem foglalkozott vele, olyan halkan, amennyire csak bírt odasomfordált a macskához, a nyaka előtt fogta a levegőt, mindaddig amíg bele nem került a kezébe egy kulcs. A cica természetesen nyivákolt, viszont az őrök most nem foglalkoztak vele.

Charles megkereste Charlotte celláját, a lány már az előbb rájött, hogy valamelyik társa jár itt, de okosan nem szólt semmit. Ám amikor a láthatatlan valaki megfogta a kezét, hogy kirángassa, tudta, Charlesról van itt szó.

Mikor kiértek a folyosóra, azt vették észre, hogy Zoé, Alex és Daylen őrökkel harcolnak. A katonák kissé csapzottak, igen, ők azok, akik kimenekültek. Charles visszaváltozik láthatóvá, sántít, Charlotte látható, akkor az milyen már, ha ő nem? Egy darabig elgondolkozik azon, hogy Charlotte-ot is láthatatlanná kellene változtatnia, de nem akar rajta kísérletezni.

Menekülnek ki – még mindig kézen fogva - nem szabad, hogy Lotte-t valaki meglássa. Mikor kiértek a kastélyból - ahogy az Igazgató korábban parancsolta – hazateleportálnak. A bázison majd meggyógyítják Charlesot.

Mindeközben az Igazgató, William, Dylan, Hitomi és Kriszti fent az emeleten nézelődnek. Tíz perc múlva találják meg Tinát az ágyán ülve, tekintete a semmibe réved. Aztán kapcsol, már nem bambul, hanem széles mosolyra húzza az ajkát, ezután viszont újra szomorúan tekint rájuk, és azt gondolja magában: ez biztos nem a valóság. Megcsípi a karját, nem ébred fel, mégiscsak igaz ez. De még mindig a baldachinos fekvőhelyen kuporog, az Igazgató kezdi el kihúzni a szobából. A folyosón a gyerekek teleportálnak, Tinát csak úgy ráncigálják magukkal.

Sirett úr lemegy a pincehelyiséghez, ott már nem talál senkit, Zoéék épségben elmentek. Van értelme, hogy az Igazgató lejött: a falon meglát egy visszaszámláló készüléket. Már csupán két nap és a bolygót megsemmisíti a gonosz. Sirett úr mindig nyugodt bármi történik, de most elképzelhetetlenül ideges lett. Valami járműt kell szereznie, mert így még ő sem képes teleportálni.