Egy hét alatt a tizenhat gyerek eléggé összhangba kerültek, viszont kialakultak kisebb-nagyobb klikkek. Tina csoportja volt a legnagyobb: stabil tagja volt William, Charlotte, Charles, Krisztina, Hitomi, Alex, Zoé és Dylan. Ebben Tina volt valami főnökszerűség, be akarták fogadni a többieket is, de valahogy ők a csoport próbálkozásai ellenére sem érezték, hogy ide tartoznak. Kialakult valamiféle átmenet, a klikken belül kisebb csoportok debütáltak. Mint például a Charles-Noel-Daylen csoport, amibe félig-meddig beletartozott Lotte is.

 A hétvégén szólt az Igazgató, hogy nem lesz ez így jó. A varázslótanoncok megpróbáltak ebben az ügyben tenni valamit, az sült ki belőle, hogy a fiúk és a lányok összefogtak külön-külön, tehát kaptunk két különálló klikket. Úgyhogy az Igazgató felajánlotta, hogy menjenek el kirándulni, az jót fog tenni nekik. Amíg nem rendeződnek a dolgok, addig nem fog menni a tanulás sem.

 Hétfőn, július 28-án éjszaka a gyerekek az Igazgatóval egyetemben elindultak a közeli erdőbe „kirándulni".

- Mielőtt bemegyünk a fák közé, addig szeretnék elmondani néhány fontos információt. Aki még nem tudja, ennek a rengetegnek a neve Lejko erdő. Él itt mindenféle lény: veszélyesek, veszélytelenek, veszélyezettek. Sajnos nálunk is élnek élőlények, amelyek kihalófélben vannak. Most éjszaka előmerészkedik sok éjjeli ragadozó állat és növény. Ilyenkor elég hátborzongató és veszedelmes az erdő, tehát arra kérlek titeket, hogy figyeljetek egymásra, ne hagyjatok el senkit sem. Ez a kihívás bizonyára segít a közösségetek kialakulásának, normalizálódásának. Én nem megyek veletek, de ha baj van, akkor elég lesz ezt a piros szalagot megszorongatnia valakinek – adott át az Igazgató mindenkinek egy-egy szalagot. Ám nem vették észre, hogy egy sötét alak a közelükben somfordált.

 A tizenhat gyerek belépett az erdőbe. Tina peckesen lépdelt, most bizonyíthat, az egyszer-mindenkorra bizonyos. Charlotte és Charles kissé félősen összehúzták magukat, legalábbis ők ezt hitték, pedig kívülről bátraknak tűntek. William kicsit remegett, Allessandro magabiztosan lépkedett. Krisztina még sose félt ennyire, múltkor rendkívül ijesztő volt az a farkasember. Hitomi boldog volt, a bátorságpróba biztos jót fog tenni a csapatnak.

- Hogy megfelelően tudjunk vigyázni egymásra, ezért mindenkinek jut egy pár. Az úgy megfelelő, hogyha én osztom be őket?

- Persze – válaszolták a többiek.

- Csak azért, mert így gyorsabb, tekintve, hogy már veszélyes területen járunk. Velem lesz William, Charlottetal Charles – ezt így Tina pontosan megfelelőnek gondolta. Valószínűleg Charlotte-ot magának választaná, de Charles őt bírja a legjobban. Főszereplőnk folytatta volna, ha csak úgy a semmiből nem terem ott rengeteg kártékonynak tűnő élőlény.

- Biztosan teleportáltak – elmélkedett Tina.

 Voltak köztük színes óriáspolipok, éles fogú, nagy lépkedő növények, nyálkás, méretes csigák, vicsorgó, szárnyas emberméretű tündérek, apró, de nagyon erős méreggel rendelkező békák, véres szájú vámpírok, kárörvendő sárkányok, vérfarkasok, farkasemberek és katonaruhás emberek. A vak is láthatta, hogy itt harc készül, de Tina úgy gondolta, hogy szerinte ezt az Igazgató intézte el nekik, tehát nem kell segítséget hívni.

- De, Tina, ez így sehogy sem jó – okvetetlenkedett Li.

- Biztos, nem az Igazgató keze van a dologban – állt Li mellé Akiya.

- Igazatok van, hívjunk segítséget – adta be a derekát Tina. Idegesen rápillantott a csuklójára, azonban azt vette észre, hogy nincs meg a karkötő.

- Talán elvesztettem, lehetséges, hogy túl lazán kötöttem fel – gondolta ijedten Tina. – Nektek megvan a szalagotok? – kérdezte zihálva.

- Nekünk sincs– felelték a többiek.

 Tina káromkodott párat, aztán kitisztult az agya: biztosan valamilyen varázslat segítségével elvették tőlük.

- Túl kevesen és felkészületlenek vagyunk ahhoz, hogy visszaszerezzük őket a hadseregtől, tehát futnunk kell az Igazgatóhoz – magyarázta Tina, aztán minden erejéből rohanni kezdett, vele együtt az egész csoport, olyanok voltak, mint apró rakéták, amelyeket kilőttek.

- Ez tényleg nem volt benne a tervben – szólt az Igazgató, mikor a gyerekek odaértek hozzá. – Ti menjetek be a bázisba, ott biztonságban lesztek. Én elintézem ezt a sereget.

 A tanonccsoport beért a vörös, nagy épületbe. Ekkor feltűnt Tinának egy égbekiáltóan nagy probléma: hol van Charlotte? Főhősnőnk agya egy pillanatra megszűnt létezni, nagyon megijedt. Aztán megpróbálta lenyugtatni magát és igyekezett logikusan gondolkozni. Mikor látta Lottot utoljára? Jesszusom, az erdőben! Odament vissza az Igazgató, bizonyára észreveszi és megvédi. De mi van akkor, ha már elrabolták? Muszáj visszamennie. Szóljon a többieknek? Nem kellene, akkor talán ők is visszamennének, és ezzel veszélybe sodorná a társait is. Inkább kisomfordál a létesítményből.

 Tina azt nem mérte fel, hogyha észreveszik: eltűnt, a többiek bizonyosan utána fognak menni. Főleg, ha Charlotte is veszélyben van, nem lesz kérdés.

*

 Charlotte csupán egyhelyben állt, sehogy sem engedelmeskedtek neki a lábai. A sereget John vezette, Lotte nem félt, viszont a szívében a bánat, az üresség és harag felül kerekedett az összes többi érzésén. Az öccse büszkén, komótosan odalépdelt mellé, tudta, hogy Charlotte nem fog arrébb menni.

- Akármit akarsz, drága nővérem, – a drága szót erőteljesen megnyomta, látszott, illetve hallatszott, hogy ironikusan értette - nem kapod meg, hanem szépen velem jössz, és ott, ahova viszlek senki sem fog kiszabadítani – azzal erőszakosan megfogta Lott csuklóját, nem is kellett húznia Lottét, Charlotte engedett a nyomásnak.

 Az Igazgató még látta, ahogy Charlotte-ot ráncigálta a gonosz. Bevetett minden varázslatot, amit ebben a helyzetben hasznosnak talált, ámde John rettentően erős és magabiztos varázsló. Végre megérkezett Tina, észrevette John, próbált hatni a lány agyára. Tinának eszébe jutott, hogy ő az a titokzatos férfi, akivel Nancy abban a furcsa álomban találkozott. Főszereplőnk nem ismerte el, hogy az sajnos valóság volt.

- Tőlem bármit megkaphatsz. Akármit akármennyi-mennyiségben, amit kívánsz. Csodalovakat, kastélyt... - John érezte, hogy ez mind nem használ, ennélfogva módszert váltott. – Elraboltam Charlotte-ot, ha velem jössz, akkor holnap már együtt mehettek haza. Áll az alku?

 Tina érezte, hogy Charlotte bokán rúgta, de nem értette, hogy miért.

- Vajon John hazudik? Valószínűleg igen, viszont, ha Charlotte-tal megyek, akkor segíthetek majd kiszabadítani. Meg talán még jó útra is lehet téríteni Johnt, ijesztőbbnek és gonoszabbnak képzeltem el – Tina nagyon igyekezett úgy gondolkozni, hogy a gonosz ne hallja, bár tőle biztosan nehéz elrejteni a gondolatainkat...

- Veled jövök – válaszolta Tina fejben.

 Az Igazgató kicsit összezavarodott, Tina mégis mit csinál? Csak Tinát figyelte, nem tüzelte a furcsa lényeket, melyek egyre közelebb értek hozzá. Ellenben John megálljt parancsolt a lényeknek és kijelentette, hogy indulnak, mintha félt volna, hogy Tina meggondolja magát. John tervbe vette, hogy velejéig rontja a lányt, ám nem lesz könnyű dolga.