Teltek – múltak a napok, és Zoé meg Charlotte meggyógyultak. Ekkor nagy volt ám az öröm Tina, Charles és Dylan részéről.

Dylan egyszer ezt súgta Zoé fülébe angolul:

- Már azt hittem meg fogsz halni.

- Hogy te mindig a legrosszabbra gondolsz?! – mosolygott Zoé. – Ahogy látod, nem haltam meg, élek és virulok.

- Még jó, különben meghasadt volna a szívem.

- Hogy te milyen érzékeny tudsz lenni – pajkoskodott a lány.

Charles ezt mondta Charlotte-nak:

- Örülök, hogy meggyógyultál. Nem is tudom mit tettem volna, ha...

- Ó, menj a fenébe, Charles ezzel az érzelmességgel! – Charlotte úgy csinált, mintha mérges lenne, de valójában nem volt az.

Tina is rendkívüli állapotba került az örömhír hallatán.

*

Megint órájuk volt a gyerekeknek az Igazgatóval.

- A küldetésünk nem sikerült, de semmi sincs veszve. Nektek megvan a tehetségetek, az, hogy le tudjuk-e győzni majd a gonoszt, csak gyakorlás kérdése. Egy hónap múlva megint támadunk, ezúttal több embert viszünk magunkkal. Ugyanazt a bázist fogjuk megtámadni és mi leszünk a győztesek. Holnap körbe nézek és kiválasztok tehetséges tanoncokat. Majd velük együtt fogunk gyakorolni.

Reggelre virradott és az Igazgató bemutatta az általa kiválasztott gyerekeket. Mielőtt bemutatta volna őket csettintett egyet az ujjával.

- Fontos az összhang – szólt egy hang Tina fejében. Ez az Igazgató, eszmélt rá a lány.

Tina hirtelen ismerős arcokat, elfeledett embereket látott maga előtt: William, ó valójában nagyon hiányzott neki, igazándiból ürességet érzett nemrégen, Allessandro, Hitomi, Krisztina, jó barátai, akik fontosak neki. Tina legszívesebben magához ölelte volna az egész világot.

- Hogy bírtam elfelejteni őket? – gondolta. A lány elmosolyodott, barátai visszamosolyogtak rá.

- Rengeteg barátaim vannak itt és még abban a nyomorult árvaházban akad néhány – gondolta.

- Most már nem tiltom meg, hogy emlékezzetek a barátaitokra. Menjetek és üdvözöljétek őket.

- Tehát az Igazgató keze van ebben az egész elfelejtős dologban – gondolta William.

- Úgy van –válaszolt neki Sirett úr.

- Hallotta?

- Igen.

Tina odarohant Williamhez és megölelte. Utána Hitomit és Krisztinát karolta át, Allessandróval meg kezet rázott. Zoé megölelt két lányt és kezet rázott egy fiúval, elmagyarázta, hogy ők voltak vele egy csoportban, az egyik neve Li, ő kínai leány és nagyon szép, Annabelle, a másik lány, amerikai, a fiú, Aissa pedig arab származású, fényes fekete állig érő haja van. Charles megveregette két fiú vállát, mindketten különböző nemzetiségűek voltak, miközben Zoé nagyban beszélgetett Krisztinával. Charles barátait Noelnek (magyar) és Daylennek (kubai) hívták. Dylannek is volt két barátja, Akiya (japán) és Jonah (német).

- Úgy gondoltam, hogy a barátaitokat hívom el, hogy segítsenek lerohamozni a gonosz erődjét, mert így nagy lesz az összhang. Különben is ti alapból tehetségesekhez kerültetek be. Mindenki, aki nem angol tanulta ezt a nyelvet – mondta az Igazgató. – Velem együtt összesen tizenheten vagyunk, ha jól számolom. Rendben, ki mit tud? Tina, kérlek légy te az első, aki ismerteti velünk tudását. Mutasd meg mit tudsz és a többieknek megtanítjuk azt, amit ők nem tudnak.

Tina kicsit izgult.

- Az első, amit bemutatok az a teleportálás lesz. Ahhoz kérem szépen, menjetek ki a folyosóra, mert ott fogok megjelenni.

A többiek kisétáltak. Tina koncentrált, maga elé képzelte a folyosót és hogy odaakar kijutni. Egyszer csak érezte, hogy felkapja a levegő és kijutott a folyosóra.

- Nagyszerű – mondta az Igazgató.

- Szuper voltál, Tina – szólt William.

Hitomi, Krisztina, Allessandro, Charlotte, Charles, Zoé és Dylan is megdicsérte. A többiek tapsoltak, illetve a hüvelykujjukat emelték fel.

- Tina, most tanítsd meg mindenkinek! Még egy kérdés: van itt olyan, aki ezt még meg tudja csinálni?

Senki se szólalt meg, illetve csak ilyeneket mondtak:

- Taníts minket, Tina! – kérte például Li.

- Rendben. Álljunk sorba, úgyhogy mindenki előtt legyen hely. Nézzünk rá arra a területre és gondoljuk magunkban, hogy odaakarunk jutni.

Daylen előrébb ugrott, Annabelle meg előrelépett.

- Ez így nem jó. Fontos, hogy ne ugorjunk és ne is lépjünk. Csak úgy teremjünk ott az adott helyen. Koncentráljatok!

Ekkor Allessandro és William megcsinálta a feladatot.

- Szép volt – dicsérte meg őket a tanár.

A későbbiekben Jonahnak, Linek, Charlottenak, Charlesnak, Dylannak és Hitominak sikerült.

- Akiknek sikerült, azok rettentő ügyesek voltak, de akiknek nem sikerült azoknak se kell szomorkodnia, mert egy kis gyakorlás és nekik is sikerülni fog – mondta Tina.

- Úgy van – szólt az Igazgató. – Órán még lesz alkalmunk sokat gyakorolni, de most menjetek pihenni. Tina, nagyon ügyes voltál – fordult főszereplő lányunk felé. - Egy óra alatt megtanítani ennyi gyereket erre a nehéz feladatra.

- Ugyan már – felelte Tina.

Az Igazgató csettintett. A folyosón egy itteni dolgozó jelent meg.

- Miss Rosalia, kérem vezesse ezeket a gyerekeket az új lakosztályukba.

- Örömmel, Igazgató Úr. Gyertek, gyerekek, erre.

Elérkeztek egy szép, kovácsolt vasajtóhoz.

- Gyertek be – szólt miután kinyitotta az ajtót.

A gyerekek és Miss Rosalia egy gyönyörű folyosón álltak. A folyosó tetejét arany festékkel díszítették. Aztán beléptek egy nagy szobába, ami a nappali és a dolgozószoba keveréke volt. A helyiség tele volt kanapékkal, fotelekkel, íróasztalokkal és könyvekkel. Az egyik íróasztalon egy számítógép is állt, a kereső munkáknak. Ennek a teremnek a tetejét is arannyal dekorálták. A szobából két nagy hálóterem nyílt (fiúké és lányoké), konyha étkezőasztallal, két csinos fürdőszoba és négy WC (kettő a lányoknak, kettő a fiúknak).

- Na, már megyek is, sziasztok – köszönt el Miss Rosalia.

- Ez a lakosztály gyönyörű – ámuldozták a gyerekek.

- Na, én már meg is nézem az egyik WC-t – vicceskedett Li.

- Én meg egy másikat – mondta Akiya.

- Ezt mondani kellett, mert még azt gondoltuk volna, hogy ugyanazt – Dylan tréfálkozott.

Akiya inkább gyorsan elment az egyik a mosdóhoz. A többiek meg nem mertek toalettre menni, mert féltek, hogy nekik is mond valami ilyesfélét Dylan, vagy esetleg valaki más.

Hitomi és Krisztina mégis elmentek megnézni az egyik fürdőszobát.

- Biztos együtt zuhanyoznak – viccelt Dylan.

- Dehogyis – fortyant fel Tina, nem vette észre, hogy a fiú ironizált.

- Gyertek be, nagyon szép a fürdőszoba – szólította meg őket és a többieket Krisztina, mikor kiért.

Mindenki bement Dylanon és Zoén kívül.

- Figyu, Dylan, ettől nem kell berágni. Csak annyi a dolgod, hogy próbálj meg nem beszólni nekik.

- Igazad van. Oké. Megpróbálom.

Az egyik fürdőszobában egy gyönyörű zuhanyzó állt, egy szép mosdókagyló, egy WC és egy bidé. A másikban is ugyanezek, kivéve, hogy ott zuhanyzó helyett kád foglalt helyet.

Ezután mind a lányok, mind a fiúk bementek a hálótermükbe. A lányhálóteremnek rózsaszín fala volt, egyszemélyes ágyakkal és az összes ágy fölött baldachin lebegett. A fiúknak a fala kék volt, ugyanolyan egyszemélyes fekvőhelyek voltak bent, természetesen itt nem volt baldachin.